A hallásvesztés első szignifikáns jele a zajos környezetben való beszédértés romlásában mutatkozik meg. A beszéd-audiometriás teszt alkalmával több tesztszót vagy tesztmondatot tárunk a páciens elé.
A beszédjeleket vagy egy fejhallgatóval, vagy – amikor pl. kiválasztunk egy hallókészüléket – hangszórókon keresztül prezentálhatjuk. A hangszórókon keresztüli tesztelést „térhang tesztnek” hívjuk. Beszédértés küszöböt (Speech Reception Threshold – SRT) úgy rögzítünk, hogy addig változtatjuk a beszédhangerő szintjét, amíg a páciens a tesztszavak számának egy bizonyos hányadát vissza nem tudja mondani. Az SRT általában az a szint, ahol a beteg az elhangzott tesztszavak 50 %-át érti meg. Ahhoz, hogy meg tudjuk határozni az SRT-t, normál esetben a tesztanyagnak számokat és két szótagú szavakat kell tartalmaznia. A visszamondott szavak helyességének százalékokban kifejezett értékét „beszédértés pontnak” hívjuk. Ez ábrázolja a tökéletes 100 %-os, és a ténylegesen elért eredmények közötti különbséget. Az olyan régebbi kifejezéseket, mint a „beszéd diszkriminációs pont”, a „beszédértés vesztés” vagy a „beszéd diszkriminációs veszteség”, is használhatjuk.
A beszéd-audiometria arra szolgál, hogy össze tudjunk hasonlítani a különböző hallókészülékek, vagy ugyanazon hallókészülékben történt változtatások hatásait. Óvatosan kell kiértékelnünk ezen eredményeket, mert véletlenszerűen, tesztről tesztre lényegesen különbözhetnek. Még jó pár, a hallókészülék változási okozaton kívüli tényező is befolyásolhatja az eredményeket. Ezek között olyan tényezőket találhatunk, mint a képzettség, a műveltség, vagy akár az adott egyén dialektikus háttere is.
