Cicanapló

A hallókészülék nem ciki, dobd fel egy csillogós, mintás matricával

Az íróról

Ambrózy Noémi

Noémi vagyok, egy tündéri, pici lány édesanyja. 2014 március 24-én bizonyosodtunk meg róla, hogy nem hall, vagy legalább is keveset.
Nekünk minden nagyon új ezen a területen, és még nem tudjuk hogyan lesz.
Nekem fontos, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel.

Aki cikinek tartja a hallókészüléket, az még biztos nem érezte úgy, hogy olyan, mintha a falnak beszélne.

Aki cikinek tartja a hallókészüléket, az még biztos nem élte át, hogy a gyereke füle botját sem mozgatja, amikor hazaérkezik, mert nem hallja a kulcscsörgést. Aki cikinek tartja a hallókészüléket, az nem is tudja igazán, mekkora öröm, amikor az ajtóban a nyakába ugrik egy pici lány.

Gondolom más felnőttként átélni, hogy romlik az ember hallása, nem lehet kellemes dolog. De őszintén nem tudom melyik ember érzi cikinek, ha a szerettének hallókészülék kell, hogy hallja őt. Kár, hogy még nem tart ott a tudomány, hogy az ember a teljes hallását kapja vissza, a frekvenciák egy jelentős része kiesik. Remélem, ezen sikerül majd javítani.

Beszéltem velem nagyjából egyidős emberrel, aki mesélte, hogy neki az első készüléke egy övre akasztható kisrádió méretű cuccot is tartalmazott.

Szerencsére a fejlődés óriási, és a gyártók már olyan dolgokkal is foglalkoznak, hogy ne csak funkcionálisan, hanem esztétikailag is legyen jó a készülék. Létezik már mindenféle színes és mintás burkolat hozzájuk. Zebra és halálfejes is, lázadó kamaszoknak.

Szerintem a gyerekeknek például sokat segít, hogy megszeressék a készülékeiket.

Bár többen próbáltak lebeszélni róla, mi is igyekeztünk választani egy kicsit személyesebb borítót a Cicának. Persze nem nagyon szaladt el velünk a ló, de szerettük volna, ha általa is szerethető lenne a kütyü, ha már ő hordja folyamatosan. Úgyhogy kis gondolkodás után “lányosítottuk” a hallókészülékét.

A gyártók készítenek speciális matricát is, így a legutóbbi hallásmérés alkalmával kapott egy csikóhalat is rá, amit néha nézeget.

Bár egyelőre mi választunk helyette, előbb-utóbb majd neki is lesznek preferenciái, és akkor támogatni fogjuk abban, hogy saját ízlésére formálja a készüléket. Akkor is, ha csillámos-színes illeszték lesz, párducmintás készülékkel.

Megosztom :

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: email
Email
Top