Cicanapló

Végre úgy érzem, hogy a családunk teljesen átlagos problémákkal küzd.

Az íróról

Ambrózy Noémi

Noémi vagyok, egy tündéri, pici lány édesanyja. 2014 március 24-én bizonyosodtunk meg róla, hogy nem hall, vagy legalább is keveset.
Nekünk minden nagyon új ezen a területen, és még nem tudjuk hogyan lesz.
Nekem fontos, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel.

Végre úgy érzem, hogy a családunk teljesen átlagos problémákkal küzd.

Most minden jó. Végre úgy érzem, hogy a családunk teljesen átlagos problémákkal küzd. Filózhatunk azon, hogy mi legyen a holnapi ebéd, mikor találkozzunk a barátainkkal, és mitől fárad ki annyira, hogy aludjon délután.

Most örülök az elmúlt félévnek, amit szinte teljesen beáldoztunk annak, hogy megtaláljuk a megfelelő szolgáltatókat, és bizony volt olyan is, hogy hetente három orvoshoz jártunk.

Hónapokba telt, amíg rájöttünk, hogy mitől nem lesz tele a füle savóval. Havonta jártunk hallásmérésre/állításra. Voltak benne olyan szívások is, hogy bepárásodott a készülék, annyira, hogy nem szólalt meg, és olyan is, hogy felcserélődött a két oldal beállítása. Mi is rengeteget tanultunk, és tanulunk folyamatosan. Nagyon nehéznek éltem meg, de tudtam azt is, hogy vége lesz. Minél jobban nyomjuk, annál gyorsabban.

Most viszont sokat enyhült a nyomás, és már nem is érzem, hogy minden nap küzdeni kell. Ténylegesen hetente vannak új szavai, még ha nem is beszél tisztán, a korából adódóan sem várunk el tőle többet. Minden kicsi lépésnek örülünk.

Cserébe viszont remek korszakba lépett. Kezd kialakulni a humora. Csibészkedik, bűvészkedik, viccel. Egyszerűen a nap nagy részében csak vigyorgok. Egyelőre még akkor is, amikor nem hajlandó felvenni az egyik harisnyát, csak a másikat. Akkor is nevetnékem van, amikor csak járkál a lakásban és random pillanatokban közli, hogy „nem”.

Hihetetlen megkönnyebbülés, hogy már meg lehet vele beszélni egy csomó mindent. Már nem aggódom azon, hogy meg fog-e tanulni beszélni. Végre koncentrálhatunk más dolgokra. És ez nagyon jó érzés.

Most minden nagyon jó.

Megosztom :

Facebook
Pinterest
Email