A XIX. század végén több fontos fizikai felfedezés is történt. Ezek közül az egyik – az elektromágneses sugárzás felfedezése – Heinrich Hertz német fizikus nevéhez fűződik.
Az ő tanulmányai teremtették meg a rádióhoz, televízióhoz és a radarhoz vezető utat. Az 1880-as években a fizikusok az elektromágneses hullámok létezésére próbáltak bizonyítékot találni. Ezen hullámok jelenlétének első bizonyítékait az 1873-as évre tehetjük, egy brit kémikus, James Clerk Maxwell matematikai egyenletszámítása által. 1887-ben Hertz felülvizsgálta Maxwell hipotézisét: egy-egy indukciós húrhoz csatlakozó, a szikra akadályoztatásának érdekében kis résekkel elkülönített, fényezett sárgaréz gombokból készült oszcillátort készített. Hertz kifejtette: Maxwell előrejelzései alapján az elektromagnetikus hullámoknak át kell haladniuk a szikrakeletkezések sorozatakor. Ezt bizonyítandó, Hertz készített egy huzalhúros egyszerű vevőkészüléket. A hurkok végénél helyezkedtek el a kis réssel szeparált, apró rézgombok. A vevőkészülék jó pár mérföld távolságra helyezkedett el az oszcillátortól.
Az elmélet értelmében, ha az elektromágneses hullámok az oszcillátor-szikrákból terjednek szét, akkor a hurokban indukálódó áram átsegíti a szikrákat az akadályon, azaz a résen. Ez az oszcillátor bekapcsolásának pillanatában megtörtént, így ettől az időponttól beszélhetünk az elektromágneses hullámok első vételéről és továbbításáról.
Hertz ezen kívül még bizonyította az elektromos vezetők hullámvisszaverő képességét, valamint azt, hogy ezek homorú reflektorokkal fókuszálhatók is. Rájött, hogy a nem-vezetők a legtöbb hullám áramlását nem akadályozzák, hanem átengedik. Ezen kívül felfedezte még a fotoelektromos hatást is. 1889-ben nevezték ki a bonni egyetem fizikaprofesszorává, majd 1894. január elsején halt meg Bonnban.
