„Lenyűgözött, hogy egy ilyen pici gép képes ilyen nagy dolgokra!” – interjú ”A Hallás Társasága” Alapítvány kurátorával

Ha kell, kávét főz, sátrat állít, beszélgetést moderál, adminisztrál, instruál, tüzet rak, tárgyal és fülig érő mosollyal fordul mindenkihez. Tóth Attila, az Alapítvány kurátora és egyik alapítója mindig száztíz százalékon pörög, mindegy, hogy éppen a Sziget Fesztiválon ment füleket, vagy a Hali-tali táborban mentorálja a hallássérült fiatalokat. Beszélgetés az Alapítvány kezdeteiről, és a Füllangóságról.

Tóth Attila, A „Hallás Társasága” Alapítvány kurátora – Csendetlenkedő tábor 2018

Sokan megtalálnak téged azzal a kérdéssel, hogy: Miért csinálod? Hiszen se hallássérült nem vagy, sem érintettséged nincsen…

Ez valóban így van, tényleg nincsen semmilyen érintettségem. Az Alapítvány története valahol ott kezdődött, amikor az én közel két évtizedes multis korszakom véget ért, és úgy éreztem, hogy ideje saját lábra állni. Bennem nagyon ott volt az is, hogy jó lenne ezt úgy csinálni, hogy közben segíthessek másokon is. A kezdetekkor még nem tudtam, hogy kiken, de azt igen, hogy segíteni szeretnék. Akkor elkezdtem utánajárni, hogy kik azok, akiknek erre másoknál nagyobb szüksége lenne, de még nem foglalkozik a támogatásukkal senki, vagy jutna még bőven a tennivalókból nekem is. És ahogy elmerültem ebben a témában, úgy körvonalazódott, hogy a hallás az, amiért tudnék lelkesedni.

Mi volt az, ami ebben annyira megfogott?

Egyrészt az, hogy döbbenetes volt látni a statisztikákat arról, hogy egyre fiatalabb áldozatokat szed a zajártalom. Fiatalok válnak hallássérültté a fülhallgatók és a túlhangosított rendezvények, az egyre zajosabb mindennapi környezet miatt. Borzasztó volt szembesülni azzal, hogy mennyire nem védik a hallásukat, egyszerűen azért, mert nem tudják, hogyan tegyék, és hogy mennyire fontos lenne ez.

A hallás egy olyan dolog, aminek a meglétét mindenki magától értetődőnek veszi, az emberek azt hiszik ez örökké tart, nem múlhat el. Pedig ez nem így van.

Edukáció a hallásvédelem fontosságáról – Strand Fesztivál 2017

Rengeteg a tévhit a hallásvédelemmel kapcsolatban, így nem volt kérdés, hogy edukálni kell, és hol máshol lehetne ezt csinálni, mint ott, ahol a leginkább érintett korosztály egy időben, a legnagyobb számban van jelen: a zenei fesztiválokon. Ott vagyunk a legnagyobb nyári zenei fesztiválokon, és interaktív módon megismertetjük az embereket a zajártalom veszélyeivel, a hallásvédelem fontosságával és lehetőségeivel.

Még az önkénteseiteknek is külön nevük van, Füllangók, ugye?

Igen. Van egy fül formájú szárnyas jelmezünk. Aki a hátára veszi, az úgy néz ki, mint egy pillangó, akinek fül van a szárnyai helyén. Így járőröznek a színpadok környékén, és osztogatnak füldugókat. Innen ered a név.

És hogyan kerültek a képbe a hallássérültek?

Mivel egyrészről a hallás megóvásáért teszünk, hamar adódott a kérdés, hogy mi van azokkal, akiket a túl sok, túl hangos környezet már károsított, akik már hallásromlással élnek. Másrészről a hallókészülék, mint technológia volt az, ami nagyon megragadott.

Lenyűgözött, hogy egy ilyen pici gép, egy apró elemmel képes egyidőben olyan nagy dolgokra, mint a hangkörnyezet folyamatos figyelése, a hangok átalakítása, megfelelő felerősítése, a készülékek egymásközötti és más készülékekkel történő folyamatos kommunikációja – csak hogy a legfontosabbakat említsem.

Így kerültek bele a képbe az időskori nagyothallók, aztán a fiatalok, akik már hallássérültként szocializálódtak.

Andi és Attila – Hali-tali tábor 2018

Amikor meghirdettük a „Tehetséges Nagyothalló Fiatalok Támogatása” Programot, akkor ismerkedtem meg Puha Andreával, aki rövid idő alatt a csapat részévé vált. A bloggal, a Hali-tali táborral és a Csendetlenkedő táborral már meg tudtunk szólítani mindenkit: a fiatal nagyothallókat, a hallássérült gyerekeket nevelő szülőket és az időskori nagyothallókat is. A programjaink pedig folyton alakulnak, bővülnek az igényeknek, és a lehetőségeknek megfelelően.

Miből finanszírozzátok a kezdeményezéseiteket?

Általában úgy szokott történni, hogy megalakul egy cég, és a növekedésének egy pontján fontossá válik a társadalmi felelősségvállalás. Ilyenkor keresnek egy, a céghez illeszkedő, támogatható célt, vagy egy olyan társadalmi szervezetet, aki azzal foglalkozik, és azt kezdik el támogatni, esetleg saját maguk létrehoznak egy társadalmi célú alapítványt. Nálunk ez fordítva történt. Létrehoztuk az Alapítványt, és hogy működtetni tudjuk, csináltunk hozzá egy céget. Ez az Auditus.Net Kft. Az Auditus pedig kis hallásgondozó központokkal működik együtt, praxismenedzsmentet, tanácsadást biztosítunk számukra, kezeljük a felületeiket, hogy ők az idejük nagy részét a hallásgondozásra tudják fordítani. Ez azért is jó, mert így a halláspontokat is tudjuk segíteni abban, hogy ügyfélközpontú hozzáállásuk legyen, és tényleg a hallássérült ügyfél érdekeit tartsák szem előtt. Ezzel párhuzamosan pedig az Alapítványnál is edukáljuk a követőinket arra, hogyan válasszanak jól, tudatosan hallókészüléket. Nekem nagyon tetszik, hogy egyfajta körforgás jön így létre.

A pénz egy kis része, amit a hallássérült kliensek a halláscentrumoknál hagynak, visszaáramlik rajtunk keresztül hozzájuk, hiszen tulajdonképpen ők tartják fenn az Alapítványt.

Interjú a Civil rádiónak – Sziget Fesztivál 2017

Ez azt jelenti, hogy leszerződtök hallókészülék forgalmazó kereskedelmi cégekkel is?

Nem, mert számunkra fontos, hogy ebben függetlenek maradjunk. Ezt közvetítjük azoknak a hallásközpontoknak is, akik az ügyfeleink, és a hallássérült követőinknek is, hogy nem egy adott márkájú hallókészülék jelenti a megoldást. Nincs rosszabb-jobb hallókészülék márka, hanem próbáljanak ki minél többet, és találják meg a számukra legmegfelelőbbet. Szponzoráció helyett mi inkább pályázatokon indulunk, és az Auditus.Net Kft-re támaszkodunk. Ezen kívül pedig szoros együttműködésünk van a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, valamint a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Hallássérültek Pedagógiája Tanszékével, ahonnan szintén kapunk anyagi és/vagy szakmai támogatást.

Mi az, amit nagyon szeretsz az Alapítványnál betöltött munkádban?

Azt, hogy olyanok vagyunk, mint egy kis család. Mindenki tényleg a szívét-lelkét beleteszi abba, amit csinál, és mindenki meg tudja valósítani a saját ötleteit. Nem is tekintjük ezt munkának. És a szívmelengető pillanatokat, mint például, amikor a fesztiválokon sikerül egy fiatalnak „AHA” élményt okozni, és ezzel talán megmenteni egy újabb fület, vagy amikor a hallássérült fiatalok a táborban kivétel nélkül felvillantják a hallókészülékeiket. Akkor úgy érzem, megéri ezt csinálni.