Éppen pár napja voltam egy könyvbemutatón, ahol egy hallássérült grafikus lány, és az anyukája mutattak be egy közös könyvet. Az édesanya éppen egy anyák napi emléket idézett fel, ami arra világított rá, hogy a hallássérült gyermekek anyukái talán egészen másképpen élik meg az Anyák napját, mint azok az édesanyák,
Általában arról szoktunk beszélni, hogy milyen egy halló szülőnek feldolgozni azt, hogy a gyermeke hallássérült lett. Hogyan gyászolja el a halló gyermek képét, hogyan küzd meg az első lépésekkel, mi zajlik le benne a fejlesztések során, vagy amikor döntenie kell a gyermek életével kapcsolatban. Arról nem nagyon esik szó,
Amikor gyerek voltam, azt sem tudtam, hogy én hallássérült vagyok. Pici világomban minden olyan egyszerű volt és véges, azt gondoltam: mind ugyanolyanok vagyunk. Aztán, persze, kiderült számomra is: én mégis más vagyok. És ha akkor azt hittem, ennyi az egész, tévedtem. Tévedtem, mert a következő, amit rendületlenül hittem, hogy
Sok szakmai tanulmány foglalkozik azzal, hogy a halló és hallássérült testvérek milyen viszonyban vannak egymással, milyen hatással van a hallássérült gyerek jelenléte a családra és a testvérre. Egyszer majd a szakmai oldalt is elhozom nektek, de sokkal jobban vágytam arra, hogy egy testvérpárt találjak, akik mesélnek a kapcsolatukról. Most
Sokszor gondolkodom azon, anyuéknak milyen lehetett akkor, amikor kiderült, hogy nem hallok. Beszélgettünk róla, de igazán csak akkor lett teljes a kép, amikor magam is találkoztam azokkal a szülőkkel, akik hallássérült gyermekükkel együtt keresték a jó utat. Teljesen más kívülről figyelni ezt, mint belülről. Igaz, akkor is kaptam ebből
,,Egy hangjelző kutya nem pótolja egy hallókészülék funkcióját, de kiválóan kiegészítheti azt.” – interjú Loványi Eszterrel A világon számos országban alkalmazzák a hallássérült-segítő kutyákat, azonban Magyarországon még kevésbé ismert ez a segítőkutya-típus. Mindössze 9 hangjelző kutya dolgozik hivatalos minősítéssel hazánkban, például vakvezető kutyák esetén ez a szám megközelíti a
Pici, törékeny lányt pillantok meg a Déli pályaudvar aluljárójában. Kopcsándi Dzsenifer égnek álló, szinte fehérszőke haja frissítően hat a fővárosi forgatagban. Miközben sétálunk, elszántan húzza maga után a görgős kofferjét. A koffer, mint minden becsületes fajtája, mindenbe beleakad, de Dzseni határozottan átráncigálja mindenen. Az villan át a fejemen, hogy