Amikor gyerek voltam, azt sem tudtam, hogy én hallássérült vagyok. Pici világomban minden olyan egyszerű volt és véges, azt gondoltam: mind ugyanolyanok vagyunk. Aztán, persze, kiderült számomra is: én mégis más vagyok. És ha akkor azt hittem, ennyi az egész, tévedtem.

Tévedtem, mert a következő, amit rendületlenül hittem, hogy vagyok én, a más, és vannak a többiek, a normálisak. Szentül hittem, hogy olyan egyedül vagyok a másságomban, hogy akár unikornis is lehetnék. Nyilván kiderült, hogy azért nem csak én vagyok olyan, aki nem hall, vannak mások is, akik – ahogy akkor mondtam – a kezükkel beszélgetnek. De ők felnőttek voltak, ráadásul szlovákok is, én meg nem tudtam szlovákul, és elég jól jelelni sem ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk. De azt már tudtam, hogy nem vagyok egyedül, csak kevesebben vagyunk, mint azok, akik hallanak.

Amíg Pestre nem kerültem, addig nem találkoztam olyannal, mint amilyen én is vagyok. Azt azonban nem tudtam megfogalmazni, milyen is az olyan pontosan.

Akkor még csak azt tudtam, hogy vannak hallássérültek, és én szeretnék ismerni közülük valakiket, mert biztosan mind ugyanúgy gondolkodnak a világról, mint én.

Na, nem is tévedhettem volna nagyobbat. Már megint.

5 dolog, amit a siket és a nagyothalló emberek másképpen látnak

Forrás: Pexels

Minél több időt töltöttem Pesten, annál jobban megismertem a hallássérülteket is innen-onnan. És nem értettem, hogy lehet az, hogy bár mindannyian hallássérültek vagyunk, nem gondoljuk mindenről ugyanazt. Időbe és tapasztalatokba telt megértenem és megtanulnom, hogy a hallássérültek sem egyformák. Hogy vannak siketek és vannak nagyothallók. Hogy a hallásunk vesztesége sem ugyanaz, és nem ugyanúgy hallunk. Hogy mindannyiunk más életutat járt be: más családból jött, ki halló, ki siket szülőkkel, más iskolatípusban tanult. És hogy emiatt másképpen gondolkodunk arról, mi a fontos, mi a helyes, mi a jó a hallással, beszéddel, oktatással kapcsolatban.

Ez alapvetően nem volt egy könnyű megtapasztalás.

Az érzések ilyenkor jönnek, s hagyni kell őket átáramlani. Éreznem kellett azt, hogy nem értek egyet, éreznem kellett a zavarodottságot, éreznem kellett, hogy döntést kell hoznom, be kell sorolnom magam valahová, és azt is éreztem egy darabig, hogy nem tudom, ki is vagyok én ebben az egész hálózatban.

Egy idő után viszont eljutottam a megértés szakaszába. Állást foglaltam amellett, hogy nekem hogyan és miért jó, és elfogadtam, hogy mások miért gondolkodnak ugyanarról másképpen. Szerintem ez nagyon fontos.

Hogy úgy hallgassunk meg másokat, hogy elfogadjuk azt, hogy ugyanarról másképpen gondolkodunk.

Ezzel nincsen semmi baj, és ettől csak többek leszünk.

Persze, amikor összekerülnek hallókészülékes nagyothallók, implantosok és siketek, különféle kulturális háttérrel, érthető, hogy bizonyos dolgokat másképpen látnak. Van, aki erősebben fogalmaz, van, aki kevésbé elfogadó (még), van, aki pedig képes előítéletek, neheztelés nélkül fogadni az eltérő véleményt.

Talán azért is olyan nehéz néha megérteni a másik álláspontját, mert az ember azt érezheti, hogy az ő igazságát vonják kétségbe. Pedig nem.

5 dolog, amit a siket és a nagyothalló emberek másképpen látnak

Forrás: Pexels

Egyszerűen csak mások vagyunk, és ez így van jól. Az elmúlt években sokféle reakcióval találkoztam, és sokfélét meséltek nekem. Ezeket próbáltam összeszedni. Nem az a célom ezzel a válogatással, hogy elmélyítsem az ellentéteket, hanem inkább a megértést szeretném segíteni. Mindkét oldalnak megvan a maga igazsága, még ha ezzel a kijelentéssel nem is leszek mindenkinél túl népszerű.

#1 Miért nem tanulsz meg jelelni?

Egy ilyen kérdés elhangozhat siket embertől a nagyothalló felé, már csak azért is, mert jelnyelv ismerete nélkül nem mindig megy könnyen a beszélgetés, így szinte adja magát a kérdés. Én alapszinten ugyan ismerem a jelnyelvet, tanultam, de ezzel még nem tudok a siketekkel zökkennőmentesen beszélgetni. Ellenben egyáltalán nem szokott gondot okozni a beszélgetés, ha artikulálnak. A jelnyelv grammatikájában egész könnyen kiigazodom, és a gesztusok is sokat tesznek hozzá a beszédhez, a jeleket is felismerem itt-ott. Ha tudnak jól szájról olvasni, engem is értenek, és használom azokat a jeleket, amiket ismerek, és gesztikulálok én is.

Tudom, hogy a siketek számára az én kommunikációm fárasztó, lassú, energiát igénylő, és nekem is ugyanígy több agytorna és odafigyelés a beszélgetés, de pont ez a kölcsönös türelem az, ami jó alapja a kommunikációnak. Tőlem is kérdezték már azt, hogy miért nem tanulok meg jelelni, és mások is meséltek már nekem erről, de szerintem ez nem olyan bántó, amilyennek elsőre hangzik.

A siketek számára a jelnyelv az anyanyelv. Érthető, hogy furcsa számukra az, hogy van hallássérült, aki nem ezen a nyelven akar kommunikálni, mikor annyira könnyed és vizuális nyelv. (Tényleg az, erre akkor jöttem rá, amikor az A1 jelnyelvi tanfolyamot végeztem el, és valóban pihentetőbb volt, mint szájról olvasni. ) Aki kulturálisan siket, az beleszületik a jelnyelvvel való kommunikálásba, érthető, hogy neki ez a tökéletes nyelv.

Az azonban sokmindentől függ, hogy valaki miért pont beszél vagy jelnyelvet használ felnőtt korára, és ezt érdemes tiszteletben tartani. Ez nem mindig a saját választásunk, és nem mindig akar valaki felnőttkorára váltani. Egy nagyothalló, aki halló családból jön, és integrációban nő fel, még ha orvosi szempontból siket is, neki a beszéd a természetes. Ettől függetlenül jó dolognak tartom, ha megtanulunk plusz egy nyelvet – a jelnyelvet.

5 dolog, amit a siket és a nagyothalló emberek másképpen látnak

Forrás: Pexels

#2 Minek a hallókészülék vagy a CI?

Hallhatunk olyat is a siketektől, hogy a hallókészülék vagy a CI felesleges. A reakció érthető, mert természetes közegük a csend. Mivel a jelnyelv az anyanyelvük, nincs is szükségük a hangokra. És akkor meg is érkeztünk a #1-es ponthoz, kultúrájukból fakadóan a jelnyelvet preferálják.

Én szoktam tartani csendnapokat, de nem tudnék lemondani a hallókészülékről és a hangokról, mert hiányoznának, és szükségem is van rájuk, hogy könnyebben boldoguljak a hallók világában. Halló családból jövök, integrációban nőttem fel, így érthető, hogy a beszéd és a hallókészülék lett számomra a természetes. Érthető az is, hogy miért áll a hallókészülés és CI-viselés kérdéséhez másképpen a két tábor.

Parázs viták a témán belül is vannak: örök téma a hallókészülékesek között, hogy melyik hallókészülék márka a legjobb, és ugyanígy a hallókészülék vs. CI téma kapcsán is elhangoznak véleménykülönbségeket. Ez utóbbiról témáról írtam is itt.

Lényeg a lényeg: sok dolog befolyásolja azt, hogy egy gyerek fülébe mi kerül vagy nem kerül, és milyen vonalon tanul vagy melyik nyelven nő fel anyanyelveként. Nem kell ezt túlforszírozni.

#3 A siket siketet választ párként, a nagyothalló hallót.

Érdekes téma ez, de a tanulmányok is azt írják, hogy a siketek siket párt választanak, a nagyothallók halló párt választanak inkább. Az előbbi tábor szerint csak hallássérült társ ért meg igazán, a nagyothallók pedig hallók között felnőve el sem tudnák képzelni, hogy hallássérült párjuk legyen. (Ezen a ponton hozzátenném, hogy kimondatlnul is, de a hallók sem tudnák elképzelni, hogy hallássérült párjuk legyen, nem is szoktak erre nyilván előre felkészülni. ) Így aztán erről is lehetnek viták, hogy kinek van igaza és mennyire, de ha engem kérdeztek:

A szerelem nem néz audiogramot, se fület, semmit. – ahogy itt már megfogalmaztam.

Így aztán vannak váratlan forgatókönyvek, hallók, akik nagyothallókkal esnek szerelembe, és hallók, akik siketekkel, vagy siket, aki nagyothallóval. És van olyan is, hogy nagyothalló nagyothallóval.

#4 Aki nem az integrációban tanul, az a könnyebb utat választja.

Meglepő gondolat, de ilyen is van. Abból indul ki, hogy az integráció azért nem könnyű meló, mélyvíz-effektus, kihívások tömkelege, identitásválság, satöbbi. Én személy szerint azt gondolom, hogy mindegy, hogy valaki speciális suliban tanul, vagy integrációban, mert mindkét útnak megvan a maga nehézsége, csak nem pont ugyanaz, meg nem ugyanazokon a szakaszokon.

5 dolog, amit a siket és a nagyothalló emberek másképpen látnak

Forrás: Pexels

A másik dolog, hogy szerintem ez nem választás kérdése. Gyerekként az ember bekerül egy folyamatba, és sok tényezőn múlik, hogy ki milyen utat jár be. Olyan is van, hogy valaki itt is, ott is tölt egy kis időt. Az élet sokféleképpen alakulhat.

#5 Tapintatlan vagy!

A nagyothallók szoktak meglepődni azon, hogy a siketek sokkal szókimondóbbak, közvetlenebbek, náluk természetes a káromkodás, és a nyílt kommunikáció. Ez a nagyothallók szemszögéből olykor tapintatlanságnak tűnhet, pedig ez is kulturális kérdés. A siketek egyszerűen, velősen, gyorsan fogalmaznak, ebben szerepet játszik az is, hogy zárt közösségről van szó, jól ismerik egymást, és a nyelvük is lényegre törő bizonyos értelemben.

Nyilván ez csak néhány szelet, villanásnyi jelenet azokból a konfliktusforrásokból, amik előfordulhatnak. Azt gondolom, hogy a másik kultúrájának megismerésével és megértésével minden ilyen – elsőre – sértőnek tűnő kijelentés vagy kérdés veszít az éléből. Ha megértjük, mi áll egy-egy megjegyzés mögött, könnyebb rossz érzések nélkül kiszállni egy beszélgetésből.