,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Sok szakmai tanulmány foglalkozik azzal, hogy a halló és hallássérült testvérek milyen viszonyban vannak egymással, milyen hatással van a hallássérült gyerek jelenléte a családra és a testvérre.

Egyszer majd a szakmai oldalt is elhozom nektek, de sokkal jobban vágytam arra, hogy egy testvérpárt találjak, akik mesélnek a kapcsolatukról. Most végre sikerült: ismerjétek meg Lindát és Dórát!

Dórát, a halló tesót ismertem meg előbb, és a nagy eredettörténetre már nem is emlékszem, csak arra, hogy kerestem egy angol tanárt, és Dórával egymásra találtunk. Így bontakozott ki előttem az a történet is, hogy neki bizony van egy hallássérült testvére, és ennek nagyon jótékony hatása volt a közös tanulásunkra. El tudjátok képzelni, hogy egy tanár mindazt a pluszt megadja tanítás közben, ami egy hallássérült tanítványának kell? Hát, Dóra megadta, így magamban kineveztem az angol tanárok gyöngyének, és nem titok, hogy a tanuláson kívül is eltrécseltünk egy csomó minden másról.

Így ismertem meg egyre jobban Lindát, akivel akkor még soha nem találkoztam, és akit végül a Hali-tali táborban ismertem meg személyesen. Már a beszélgetéseinkből kiderült, hogy imádják egymást, és mind a ketten végtelen tisztelettel beszéltek egymásról. Így aztán megkértem őket, hogy írjanak nekem egymásról, a kapcsolatukról.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!

Forrás: Patkó Dóra, Patkó Linda

Linda

A családom a kezdetektől fogva természetesen kezelte, hogy hallássérült vagyok. Mindenki szeretett és támogatott, soha nem éreztem semmilyen negatív hatását annak, hogy hallássérült vagyok, és ez a testvéremre ugyanígy igaz.

Testvérekként viszonyultunk egymáshoz, és a kapcsolatunkat soha nem befolyásolta a hallássérülésem, inkább a korunkbeli problémák, a kamaszodás.

Egy oviba, gimibe jártunk az egyetemig, onnantól mindenki más utakon járt. Mindenki elvolt a maga baráti körével, életével.

Gyerekkorunkban rendszeresen játszottunk. Például láttam egy közös videót rólunk, ahogy mindig tanított és magyarázta nekem, hogy mi micsoda, még akkor is, ha nem értettem. Ezután a kamaszkorunkban nem álltunk közel egymáshoz, sokszor nehezen értettük meg egymást, rengeteg konfliktusunk volt. Miután a nővérem egyetemista lett, utána kezdtünk egymásra találni, most pedig nagyon szoros a kapcsolatunk.

Nekem volt egy-két olyan gondolatom gyerekként, kamaszként, hogy a tesóm miért hall, én pedig miért nem.

Ezt irigyeltem tőle, de ez nem ellene irányult. Voltak olyan pillanatok, amikor hallani akartam, és gyakran elgondolkoztam azon, hogy miért velem történik meg a hallássérültség, s hogy miért nem lehetek olyan, mint a tesóm.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Pexels

A nővéremmel jól kiegészítjük egymást. Kettőnk közül én vagyok a visszahúzódóbb, nyugisabb. Ő a bevállalósabb, vagányabb, dominánsabb. Ő az, aki mindenbe belevág, aki a lehetetlent is véghez viszi, és ez a tulajdonsága engem is nagyon motivál. Sok nehéz helyzeten lendített már át a pozitivizmusa, mert néha kishitű vagyok, és ezért nagyon hálás vagyok neki.

Ő segített felkészülni az angol nyelvvizsgámra. Végig drukkolt és sulykolta belém, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni. 

Kidolgozott olyan tanítási módszereket, melyek által könnyebben megértettem az angol nyelvet és annak a logikáját.

Gyakran kellett felolvasnom neki a szövegeket, mivel a kiejtés nagyon nehezen ment nekem. Emellett olyan volt, mint egy Kisanya. Velem nagyon szigorú volt, mert tudta, hogy igenis meg tudom csinálni a hátrány ellenére.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Pexels

Néha vitatkozunk, mint a legtöbb tesó, de ő az, aki igazán megért, olyan dolgokban is, amiben a szüleim például nem.

Amikor adódott egy lehetőség, hogy egy hétre menjek ki Svájcba a testvériskola kapcsán, a szüleim azonnal aggódni kezdtek, féltettek és a legrosszabbakra gondoltak. Bevallom, én is úgy éreztem, hogy ez túl nagy kilépés a komfortzónámból, de Dórinak sikerült rábeszélnie testvérként és barátnőként, hogy menjek. Elbeszélgetett a szüleimmel is, támogatott, kiállt mellettem, hogy menjek, ne féljek, jól fogom érezni magam, hiszen jól tudok angolul, és a nyelvvizsgát is sikeresen megcsináltam. Így is lett! Fantasztikus élmény volt Svájcban lenni!

Volt rá példa, hogy megvédett. Egyszer, amikor a téren bicikliztünk, két padon ülő fiú beszólt nekem valamit. Továbbmentünk, én úgy csináltam, mintha semmit se hallottam volna. Dóra meg idegeskedett.Végül visszafordultunk, Dóri odament hozzájuk és kiosztotta őket, hogy mit képzelnek magukról, meg hogy ne nehezítsék meg az életem.

Tisztára olyan volt, mint egy anyatigris.

Teljesen elámultam. Csodálkoztam, mert nem láttam azelőtt a nővéremet még így, ugyanakkor jól is esett.

Testvérem az, aki életem minden fejezetében mellettem volt, és mindig számíthattam rá. Igazi példakép számomra, aki megért és meggyőz, ha kell. Nagy szerepe van abban, hogy az önértékelésem jobb lett, hogy hiszek magamban. Hálás vagyok, hogy őt kaptam magam mellé nővéremnek!

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!" - beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Patkó Linda

Dóra

Nehéz kérdés, hogy mi a legelső emlékem a testvéremről, és nincs rá kristálytiszta válaszom. Inkább azt mondanám, hogy nincs emlékem nélküle. Emlékszem például, amikor óvodába mentem, addig én azt hittem, hogy minden család úgy néz ki, mint a miénk: apuka, anyuka, két kisgyerek, és a kicsik nem hallanak és nem tudnak beszélni. Emlékszem, hogy meglepődtem, amikor kiderült két csoporttársamról, hogy testvérek, és a kisebbikük beszélt velem. Nem nagyon értettem, hogy ez hogy lehet.

De nekem nem az volt a furcsa, hogy Linda nem beszél és hall, hanem az, hogy mások igen.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!

Forrás: Patkó Dóra

Arra rájönni, hogy Linda “más”, az a gyerekkoromban folyamatszerű volt. Noha a fenti eset az első emlékem, de ebből sem azt szűrtem le, hogy a húgom más lenne, inkább csak azt, hogy nem minden úgy van ám, ahogy én elképzeltem, hiszen ezzel párhuzamosan több más felismerés is jött: például, hogy másoknak nincsenek testvérei. És ahogy elkezdtem megérteni, hogy minden család és minden ember más, ebben számomra teljesen természetes volt az, hogy a húgom olyan, amilyen. A mai napig az.

Amikor új közegbe kerülök, akkor szoktam meglepődni, hogy ők ezt még nem tudják róla vagy rólunk, pedig nekem teljesen a mindennapjaim része. Az óvodában – egy oviba, suliba és gimibe jártunk – egyszer elszakadt a hallókészülékének a zsinórja – akkor nagyon megijedtünk. Akkor azt hiszem, éreztem, hogy azért ez nem annyira átlagos, emlékszem, mérges voltam, rettenetesen mérges, és úgy éreztem, senki sem érzi át igazán, hogy ez mennyire fontos. Azt akartam, hogy azonnal hívják oda az anyukánkat. Illetve amikor bekerült általános iskolába és elkezdték csúfolni, az is egy nagyon furcsa rádöbbenésem volt.

,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Pexels

Bár egy helyre jártunk, nem bandáztunk állandóan, mindketten a magunk közegével és korosztályos problémáival küzdöttünk, de tudom, a legrosszabb időszakát a bántásnak ő felsős korában élte, abban azt hiszem nem vettem igazán részt. Akkoriban álltunk a legtávolabb egymástól talán: mindketten kamaszodtunk, én elkerültem gimibe, ami az én nem túl fényes felsős korszakom után egy új esély volt, és valahogy nem találtuk a közös hangot. Szóval ebben nem voltam valami jó támasza és nagy testvére, de megvolt a magam baja.

Aztán valamivel később, ez egy ilyen vakuemlék a fejemben, nagyon tisztán emlékszek rá: az egyik nyáron együtt voltunk valahol, és éppen a főtérről hoztuk el a biciklinket, amikor két fiú egy közeli padról elkezdett kiabálni, hogy: “Hallókészülééék!”. (Azóta se világos számomra, hogy ezzel a rendkívül elmés kiáltással mit akartak elérni, de biztos nagyon bátornak érezték magukat. Legalább egy percig.) Mindketten pontosan hallottuk a megjegyzést, de nem szóltunk semmit, elindultunk hazafelé, és pechjükre a fiúk padja pont útba esett. Nagyon mérges lettem, és elhaladtomban megálltam előttük.

Valahol a számonkérés és a kiosztás között egy pár perces monológot zúdítottam rájuk a fogyatékossággal élésről meg a viselkedés normális formáiról, de annyira dühös vagyok még most is, hogy nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy beszélek, beszélek, és ők már nem mernek a szemünkbe nézni, Linda pedig nagy csodálkozva néz rám.

Aztán egyszerűen elmentünk. Talán még bocsánatot is kérettem velük, de erre őszintén nem emlékszem. Csak a felindulásra, hogy mit képzelnek magukról, hogy mire jó ez, és miért csinálják ezt. Jó érzés volt kiadni magamból.

Később még egyszer avatkoztam ennyire közvetlenül bele egy hasonló helyzetbe, kiosztottam két lányt valami szurkálódás miatt. De ez egy nagyon nehéz kérdés, beleavatkozni vagy nem beleavatkozni. Azt is érzem, hogy nem szabad, hiszen meg kell tanulnia megvédeni magát, mert nem leszek mindig ott, másrészt viszont kitől tanuljon bátorságot és kiállást, ha nem tőlem? Csak azt szerettem volna, ha könnyebb neki, de nem tudtam, mivel nehezítem meg inkább. Felnőtt fejjel egészen másként látom már ezeket.

Linda, húgomként annak a körülbelül három embernek az egyike, akitől a másodperc tört része alatt a plafonon tudok lenni, közben az alfám és origóm: az egyik legbiztosabb pontom, és állandó tükörtartóm.

,,A húgom alapjaiban változtatta meg a világnézetemet!” – beszélgetés egy halló-hallássérült testvérpárral

Forrás: Pexels

Egy nagyon okos, intelligens, végtelenül naiv és kedves ember. Azáltal, hogy hallássérült, nekem alapjaiban változtatta meg a világnézetemet, még mielőtt kialakulhatott volna: sokkal együttérzőbb és toleránsabb vagyok mások iránt, mint nélküle valaha lehetnék. Miatta sok helyzetben sokkal bátrabb vagyok: merek rákérdezni dolgokra, mert sokat beszélt nekem arról, mennyire zavaró, ha valaki furcsán néz rá ahelyett, hogy megkérdezné amit nem ért. Be merem vallani, hogy a világ rengeteg dolgáról és állapotáról mit sem tudok, és kíváncsi, nem ítélkező próbálok lenni.

Persze, állandóan veszekszünk, és sose fogja megtanulni, hogy ne vegye el szó nélkül a cuccaimat, de nagyon szeretem őt, és el sem tudom képzelni milyen lenne az életem nélküle, vagy milyen ember lennék én anélkül a tapasztalat nélkül, hogy a húgom fogyatékossággal élő.

Top