4 helyzet, amikor nem akartam hallássérült lenni

Ősz lett. És ezt idén nem csak abból vettem észre, hogy aranyfények hullottak le a kis bolygónkra, és hogy az avar felgyűlik a lábaimnál, hanem abból, hogy este fél hatkor már olyan szürkület van, hogy szabad ég alatt, fényforrás nélkül nem tudok szájról olvasni. Ez pedig néha kellemetlen helyzeteket is szülhet.

Lupinnal elkezdtük augusztusban újra a kutyasulit,  alapfok után a középfokot gyűrjük most. Ez azt jelenti, hogy minden hétvégén, szombaton és vasárnap este hattól hétig tanulunk, ügyesedünk. A tanfolyamot mindig kint tartják egy elkerített füves részen, éjszakai világítás pedig nem nagyon van. Pár hétig ezzel nem is volt gond, de úgy három hete az óra közepén már olyan sötét lett, hogy nem tudtam, merre vagyok arccal előre.

Olyan fura volt. Hunyorogtam, koncentráltam, hogy mit mond a tréner, de nem tudtam, mit is kell csinálnunk pontosan. Elég kiszolgáltatott érzés volt, olyan, amit már viszonylag régen tapasztaltam meg.

Nem is annyira a kiszolgáltatottság volt a legerősebb érzés. Először szinte észre sem vettem, hogy egyre jobban sötétedik, és hogy egyre nehezebben teszem a dolgom, mert arra koncentráltam, hogy megcsináljam, és kicsit még értetlenkedtem is magamon, hogy miért megy ez most ennyire nehezen.

Ez amúgy nem újkeletű dolog. Amikor szájról olvasok, akkor annyira figyelek a kommunikációra, hogy minden más a figyelmemen kívül marad: nem tudom például, hogy milyen útvonalon mentünk.

Csak amikor a férjem mellém állt, hogy segítsen, akkor jöttem rá, hogy valószűnűleg nagyon szenvedek már, annyira, hogy az látszik is. Az is volt hozzá az első kérdésem, hogy mit kell most csinálni? Mellettem is maradt az óra végéig, és segített, tolmácsolt, ha kellett. Ez a támogatás nagyon jól esett.

4 helyzet, amikor nem akartam hallássérült lenni

Forrás: Puha Andrea

Ez az élmény elő is hívott bennem néhány emléket, és úgy döntöttem, hogy bár alapvetően optimista hangvételű cikkeket írok, mert én is így gondolkodom a saját hallássérülésemről, fontos arról is beszélni, ami néha nehéz, amikor esetleg arra gondolsz, hogy na, most nem akarnál hallássérült lenni.

Szerintem semmi baj nincs azzal, ha néha ezt érzed. Nem lehet minden nap szuper és jó.

Mint ahogy amikor anyává válsz, nincs semmi baj azzal, ha néha azt érzed, hogy leraknád az anyuka-munkaruhád egy délutánra, hogy a hátad mögött hagyd az egészet. Attól még nem vagy rossz anya, hogy néha úgy érzed, ez sok.

Akkor ott a kutyatanfolyamon nem akartam hallássérült lenni, mert zavart, hogy nem tudtam tenni a dolgom úgy, mint világosban. Nagyon éles volt a kontraszt a számomra, hogy hogyan váltam egy órán belül teljesen tehetetlenné. Zavart, hogy butának tűnhettem miatta, és hogy akadályozom a többieket az esetlenségemmel, és az is, hogy valamilyen szempontból Lupint is cserben hagyom.

Persze, az óra végével magam mögött hagytam ezt is. Nem marcangolt napokig a dolog, nem rágódtam rajta. Átgondoltam, feldolgoztam még aznap este, és haladt tovább az élet. De azért ilyen pillanatok adódnak, amikor azt érzem, ezt a pár percet én most kihagynám. Hoztam most néhány példát erre is.

Gyakornoki meghallgatás

Annak idején, amikor gyakornokoskodtam több szerkesztőségben,  volt egy szerkesztőség, ahol az első elbeszélgetés nem volt túl kellemes élmény. Nagyon lelkes voltam, alig vártam, hogy elkezdődjön az első gyakornoki napom, de nem indult túl jól. A főszerkesztő szájáról ugyanis nem tudtam szájról olvasni, és az a pár perc, míg lefixáltuk a gyakornoki időszakom részleteit, nem volt kellemes.

Leizzadtam, próbáltam helytállni, de éreztem, hogy itt ezen a helyen nem a valódi képességeim által leszek megítélve.

Így is lett. És nem esett jól, hogy a szakmai képességeimet nem tudom megmutatni a hallássérülésem miatt, vagyis azért, mert olyan helyzetbe kerültem, hogy nem kaptam meg egy minimális kommunikációs segítséget. Nyilván én is fiatal és tapasztalatlan voltam még akkor ahhoz, hogy a helyzetet kezeljem, de az a pár hónap nem volt életem legjobb időszaka, és sok frusztráltság gyűlt fel bennem.

Néha szerettem volna csak egy napig hallani, hogy helyretegyem mindenkiben a rólam alkotott képet.

Nem szoktam felidézni ezeket a pillanatokat, és rágódni rajta, mert rossz tapasztalattal mindenki gyarapodik. Az én életemhez hozzátartozik, hogy a hallásom miatt kerülhetek ilyen helyzetekbe, más meg például a személyisége miatt vagy a munkamorálja miatt, vagy azért, mert szimplán nem kedvelik őt az új helyen.

Kapucsengő-probléma

Egy másik gyakornoki állásinterjún – akol egyébként klassz hónapokat töltöttem – már jóval idő előtt odaértem a helyszínre, ám a kapucsengő miatt mégis késtem 10 percet. Egy eldugott utcában volt a bejárat, és beletelt pár percbe, mire találtam embert, aki hajlandó segíteni, hogy bejussak a kapun, beszéljen helyettem a hangszóróba, és benyomja a jelzőhang után az ajtót.

Nagyon megértőek voltak az állásinterjún, amikor elmagyaráztam a helyzetem, de én akkor nagyon kínosnak éltem meg ezt, és kihagytam volna ezt a pillanatot.

Hiszen megint úgy éreztem, nem a valódi képességeimet, hozzáállásomat tudtam elsőre megmutatni.

4 helyzet, amikor nem akartam hallássérült lenni

Forrás: Unsplash

Amikor érzed, hogy rólad beszélnek, de nem vagy benne biztos

Biztos megvan az érzés. Ugye, mivel nem hallom feltétlenül, hogy körülöttem miről beszélnek, van olyan környezet, aki ezt simán kihasználja, és beszélnek akár rólad is. Velem volt már ilyen, még tinédzser koromban, azóta ez nem jellemző. De a lényeg, hogy ilyenkor ugyan nem hallottam, mit beszélnek, de éreztem, hogy rólam van szó.

És ez patthelyzet. Ha felnézel, elhallgatnak. Közben érzed, hogy kibeszélnek, ugyanakkor nem mersz felszólalni és megvédeni magad, mert bizonytalan vagy, hogy biztosan jól érzed-e a zsigereidben, hogy mi történik, még ha általában jók is a megérzéseid.

Na, ezekben a pillanatokban elfogadtam volna pár perces hallást, hogy biztos legyek a dolgomban.

Ez csak néhány példa a sok közül, de említhetném azt is, amikor a biztonsági őr gyanúsan méreget, mert nem hallom meg, hogy becsipogott valami a boltban. Vagy amikor valaki üvölteni kezd velem, mert nem reagálok azonnal. Vagy amikor ezredszer magyarázom el valakinek, hogy miért úgy csinálok valamit, a hallásom miatt, ahogy, és már belefáradtam.

De ezek villanásnyi nehézségek és érzések, amik tovaillannak. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném magamat hallássérültként, vagy hogy utálnék az lenni.

Egyszerűen csak vannak ilyen pillanatok, és néha elég. Néha egyáltalán nem zavar, néha kicsit igen. Máskor fel se veszem, olykor szórakoztat. Függ attól, hogy jobb lábbal keltem-e aznap, vagy ballal. Attól is, hogy ittam-e kávét aznap.

Mindez egyszerűen csak én vagyok.

4 helyzet, amikor nem akartam hallássérült lenni

Forrás: Unsplash

Neked is van ilyen élményed? Meséld el!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.” – ilyenek az ünnepi összejövetelek hallássérült szemszögből

A karácsonyi ünnepekben mindig is lesz egyfajta kihívás hallássérültként, hiszen ha sok ember van egy helyen, az mindig kommunikációs kihívás, amit meg kell oldani valahogy. De hogy?

Konkrét tippeket már kaptatok, most szemszögeket szeretnék meg bemutatni. Hogyan éli meg a családi összejöveteleket egy gyerek, egy tini, egy fiatal felnőtt, majd egy koros hallássérült? Ki hogyan oldja meg ezt a kommunikációs gordiuszi csomót? Egypercesben elmondom.

Zoárd, 8 éves

Megint olyan furcsa a hangulat. Valami van a levegőben, valami történik. Nem tudom, pontosan, mi, mert mindenki úgy rohan. Anya homloka fénylik, reggel óta takarít. Meg főz. Előszedte azokat a tányérokat, amit mindig csak ilyenkor, karácsonykor szokott elővenni, amikor nagyon sokan vagyunk. Ma is sokan leszünk. Ma van az a nap, amit anya emleget, hogy még Mimi néni is eljön, messziről.

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás: Pexels

Sült hús illat van, az utolsó pillanatban anya elrohan zuhanyozni és felöltözik. Anya ilyenkor nagyon szép. Aztán folyton az ajtóhoz megyünk, mert nyitni kell, valaki jött.

Ilyenkor apa mindig mondja, hogy csengetnek, de azt én nem mindig hallom. A szurdopedagógus nénim elmagyarázta, hogy majd idővel megtanulom.

Sok az ember. Mind odajönnek, megölelnek, kezet fognak velem. Kicsit izgatot vagyok, bizsergek, tetszik a nyüzsgés. De kicsit nehezen igazodok ki abban, hogy mi történik, pedig nagyon figyelek. De amit értek, azt sem értem mindig, mert nem tudom mit jelent. Mint amikor olvasunk a tanító nénivel, és találkozunk valami új szóval. Elolvassa az egész osztály, még a Peti is, aki a legrosszabbul olvas. És aztán a tanító néni jól elmagyarázza, mit is jelent az a szó. A tanító nénim amúgy majdnem mindig értem, mert elöl ülök, és nagyon figyel, hogy mindig felém forduljon.

De akik most vannak itt, azok nem figyelnek erre úgy, mint a tanító néni, vagy anyu, vagy apu. Még úgy se, mint a testvérem, ő néha direkt nem fordul felém, mert hülye. De utána anya rászól, és bocsánatot kér. Akik itt vannak, ők úgy csinálnak, mintha itt se lennék. Csak érzem, hogy néha rólam beszélnek, meg rám néznek, mosolyognak, megcsipkedik az arcom vagy puszit adnak. Nem szeretek velük puszilkodni. Inkább a részletekre figyelek. Pityu bácsi bajuszáról nem bírom levenni a szemem, ahogy mozog. A nagyinak pedig olyan fehér a haja, nagyon tetszik. Annyira sokféle mindenki,  és annyira figyelek, hogy úgy érzem, túl kicsi a szemem ahhoz, hogy mindent lássak.

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás: Pexels

Anya próbál néha beszéltetni, de nem merek. Olyankor mindenki engem néz, nem szeretem. Inkább az ölébe ülök, és figyelek. Csak rázom a fejem, és csak neki beszélek, vagy apának. Kérek egy sütit. Az jó nagyon még a karácsonyban, hogy ilyenkor minden olyan finomabb. Aztán annyira figyelek, hogy elfáradok. Elalszom.

Zita, 17 éves

Unom. Tizenhét éve ugyanaz a vágókép. Összejönnek ugyanazok az emberek, és ugyanazt csinálják. Felteszik ugyanazokat a kérdéseket, amin már nem lepődöm meg, sőt, az még jó is, mert így akkor is tudok rájuk válaszolni, ha nem hallom. Hogy nincs barátom, hogy a suli jó, tanulok, persze, és elhadoválok valamit arról, hogy mik a terveim a jövőre nézve.

Néha nem értem, hogy mit mondanak, olyankor zavarba jövök. Érzem, hogy a meleg felkúszik a nyakam aljáról a fejem búbjáig, és tudom, hogy vörös a fejem. Nem tudom kezelni a helyzetet, de ilyenkor szerencsére a tesóm vagy anyámék kisegítenek: elismétlik a kérdést, vagy válaszolnak helyettem.

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás: Pexels

Mikor gyerek voltam, nem érdekelt annyira, ha nem értem, mi történik. Most már unatkozom, és igyekszem becsatlakozni, de nem mindig tudom, hogyan. Lenne is véleményem, de félek magabiztosan megnyilvánulni, mert mi van, ha valaki szavába vágok éppen, vagy nem hallottam, hogy valaki mesélte vagy kérdezte már azt, amit én. Így többnyire csak támasztom az asztalt, meg hallgatok.

Hallgatni amúgy jó. Olyankor, úgy veszem észre, olyan dolgokat is megtudok, amit nem mindenki.

Néha belehallgatózok mások privát beszélgetésébe, és anyuék sokszor meglepődnek, honnan veszek bizonyos információkat. Meg amúgy is, a háttérből minden olyan másabb, mint benne lenni a beszélgetésfolyamban. Sokoldalúbb, mozgékonyabb, tisztább. Olyan, mintha filmet néznék.

Általában kilógok a cigisekkel az udvarra, ahol könnyebb követni, ki miről beszél, és könnyebb becsatlakoznom is. Csak emiatt gyújtok rá én is, egyébként ritkán dohányzom, igaz a mondás, hogy a cigisek összetartanak. Mellettem van a tesóm is, ő már ismer. Minden rezdülésemből tudja, mit értek és mit nem. Ismétel, összefoglal, kisegít a szorult helyzetekben. A suliban és a bulikban általában a barátnőim azok, akik betöltik ezt a szerepet, és ilyenkor eszembe jut, mi lesz akkor, ha ők majd nem lesznek mellettem mindig.

Akkor majd mit fogok csinálni?

Zsombor, 27 éves

Szeretem a karácsonyi összejöveteleket. Igaz, csak tavaly óta. Előtte teljesen kivontam magam alóla. Jelen voltam fizikailag, de fejben nem. A kamasz éveimben a próbálkozásaim sorra meghiúsultak, úgyhogy feladtam. Nem volt elég, hogy nem figyeltek oda a fülemre, de csak azért sem vettek komolyan, mert kamasz voltam.

A próbálkozások helyett inkább olvastam. Eleinte könyvet, később, mikor már volt okostelefonom, azon olvastam neteztem vagy cseteltem a barátaimmal. Úgy fogtam fel, hogy ha nem megy a kommunikáció a jelenlévőkkel, akkor legálisan időzöm máshol a jelenlétükben.

Miért kellene tekintettel lennem rájuk, ha ők sincsenek tekintettel rám?

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás: Pexels

Tavaly viszont valami történt. Talán elegem lett. Talán meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok. Talán azt gondoltam, nem veszíthetek semmivel semmit, mert úgyis csak évente egyszer találkozunk. Elkezdtem beszélni arról, hogy milyen úgy hallani, ahogy én hallok. Először megszeppent mindenki, aztán kérdezni kezdtek. Kiderült, hogy féltek eddig rákérdezni. Sose volt olyan jó még együtt lenni, mint akkor. És évről évre jobb lesz.

Már előbb el kellett volna kezdenem velük erről beszélni. De ez ilyen: néha meg kell érnünk a megfelelő pillanatra.

Nóra, 33 éves

Úgy készülök a karácsonyi családi összejövetelre, hogy nincsen bennem görcs. Nyugodt vagyok, várom, hogy együtt legyünk, szívesen sütök és főzök. Nincs bennem megfelelési kényszer, és azt hiszem, az utóbbi évek után most először tudom magabiztosan kezelni a kommunikációs helyzeteket.

Kedvesen átterelem a vendégeket világosabb szobába, ha nekem úgy jobb. Az “ismételd el kérlek”, a “nem értem” és a “ne takard el a szád” olyan könnyedén siklik ki a számból, mintha azt mondanám, adja oda a keze ügyébe kerülő üdítős üveget.

Amikor először mondtam ezt, még feszélyezett voltam.

Féltem a reakcióktól, attól, hogy parancsolgatásnak veszik, vagy hogy direkt nem vesznek majd róla tudomást. Aztán úgy éreztem, hogy ha ők ennyire odafigyelnek rám, akkor nekem is oda kell figyelnem legalább ennyire, ha nem jobban, rájuk. Emiatt aztán minden idegszálam a többiekre való figyelemre használtam, nehogy figyelmen kívül hagyjak bármit is. Emiatt aztán lemaradtam a pillanatok megéléséről, és hullafáradtan ültem az asztalnál az arcomról levakarhatatlan műmosolyal az utolsó pár órában.

Most már ezeket nem csinálom. Elkezdtem magamat előtérbe helyezni. Arra figyelni, hogy az ő odafigyelésük tulajdonképpen azért segít, hogy az ő szintjükre tudjak emelkedni kommunikációban.

Nem kell ezért többet tennem, vagy végletekig, szolgalelkűen hálásnak lennem.

Így aztán el tudok mélyülni a csillagszóró fényében, fel tudok állni, ha kimerültem, és vissza tudok vonulni kicsit regenerálódni anélkül, hogy azon stresszelnék, mit gondolnak rólam. Át tudom adni a páromnak a stafétabotot, hogy ő foglalkozzon mindenkivel, míg én nem vagyok. Nekem azóta boldog és békés az Ünnep.

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás:Pexels

Keress támogatókat!

A hallókészülék kiválasztása és az azzal való együttélés során jól jön, ha van egy támogató közeg, ahol tanácsot, segítséget tudsz kérni. Mi tudunk számodra ilyet biztosítani: létrehoztunk egy zárt csoportot Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha közösségre vágysz! A csoportnak a Tudatos nagyothallók nevet adtuk, pont azért, mert mi abban hiszünk, hogy hallássérültként is lehet teljes életet élni. Tudjuk, hogy olykor nehéz boldogulni hallásproblémával az élet egyes területein, de ha tudatosan állsz hozzá, ha birtokodban van minden fontos információ, akkor úgy alakíthatod az életedet, ahogyan Te szeretnéd! Ebben a szellemben szeretnénk ezt a csoportot kezelni, és ennek te is részese lehetsz!

Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • itt kiöntheted a szíved, de ellőhetsz hallássérült poénokat is,
  • beszélhetsz a hétköznapok kihívásairól, örömeiről,
  • olvashatsz mások tapasztalatairól,
  • mindenki inspiráció a másik számára,
  • mindenki megoldást keres és kap,
  • segítő közeg vesz körül,
  • jó szakembereket ajánlanak neked,
  • és segítünk a legtutibb hallókészülékedet is megtalálni!

Ha belépnél, itt találsz meg bennünket! 

Várunk nagyon!

4 téli kommunikációs helyzet, ami minden hallássérült mumusa

Úgy egy hete, amikor  beköszöntött az első igazi hideg, felvettem először a sapkámat. Egyből besípolt, főleg, mert új darab volt, és még kicsit szűk a fejemre. Rögtön eszembe jutott, hogy na tessék, kezdődik a téli sapkaidegelő időszak, megint idegeskedni fogok, valahányszor felveszem a fejmelegítőmet. Aztán eszembe jutott, hogy nem csak az lesz az egyetlen dolog a télen, ami a #nagyothallólét velejárója.

Sőt, igazából évszakokra le is bonthatnám, mit hoz magával a tél, az ősz, a tavasz a nyár mellett, mert bizony, mindegyik évszaknak megvan a maga tipikus nem túl hallássérült barát helyzete, amikor a kommunikáció vagy a hallókészülék viselése eléggé szívás. A nyarakét már összefoglaltam itt, most lássuk a telet!

#1 Sálszörnyek mindenhol

Mondom én, pedig én úgy szeretem a sálakat télen! Az a típusú emberke vagyok, aki, ha nincs a nyaka alaposan betakargatva, szétfagy. Így aztán, ha olyan csajszit láttok az úton, akinek a sála az orra aljáig fel van tornyozva, az esélyes, hogy én vagyok. Csak az a baj, hogy a sálakat csak a saját nyakamban szeretem látni, a máséban nem annyira, pláne, ha a száj elé van húzva.

Elég nehéz úgy szájról olvasni, ha a velem beszélő szája félig-meddig vagy teljesen takarva van.

4 téli kommunikációs helyzet, amit minden hallássérült mumusa

Forrás: Pexels

Persze, szólni se olyan egyszerű, mert pont én ne érteném meg, hogy miért hordja úgy a sálát, mint én? Nyilván szólni szoktam, ha nagyon akadályozza a kommunikációt, de nem túl jó érzéssel. Igyekszem megoldani így is a kommunikációt, hátha megy: próbálok a hallásomra támaszkodni, vagy a félig takart szájról olvasni. Meglepődnétek, hogy néha az is milyen sokat segít, ha a száj egy része látszik, nem véletlen, hogy profilból is tudunk olykor szájról olvasni, de ez mindenkinek eltérő mértékben megy. Függ sokmindentől: a személy szájától, artikulációjától, fényviszonyoktól.

Szóval, ha arra kérlek, hogy igazítsd meg a sáladat, közben, esküszöm, szolidarítok is veled!

#2 Korai sötétedés

Tudom, a téli, korai sötétedésnek az emberek kilencvenkilenc százaléka nem örül. Egyszerűen csak azért, mert a sötétség depis hangulatot áraszt, és örökké úgy érzed, már mindjárt alvásidő van, miközben még csak déliután öt. Nekem emellé még párosul az is, hogy a lehető összes módon akadályoztatva van a beszédértésem, meg az, hogy szájról olvassak.

4 téli kommunikációs helyzet, amit minden hallássérült mumusa

Forrás: Pexels

Nem elég, hogy a téli tompultsággal kell koncentrálnom, még a látási viszonyok is jelentősen leromlanak hozzá:

  • homályosan látok, amitől úgy hunyorgok, hogy teljesen kínainak látszom,
  • a lámpafény sárgasága vagy neonsága kikészíti a szemeimet,
  • szürkülettől reggelig hunyorgásból áll az életem.

Ez így eléggé fárasztó. Általában emiatt antiszociálisabb is vagyok a szokásosnál, és egyszerűen ignorálom a környezetem, ha túlságosan elfáradok. Szerencsére elég jó fej a környezetemben mindenki, és megértik.

#3 Hőmérséklet ingadozások

A hallókészülékek legnagyobb ellensége a túl nagy hőingadozás. Értem ez alatt azt, hogy a kinti hidegből a jó meleg beltérre lépsz: nincs ennél jobb lehetősége a párának, hogy kicsapódjon a hallókészülék csövében, meg úgy egyáltalán mindenhol. Ilyenkor különösen nagy gonddal párátlanítunk, mert a pára és a nedvesség a hallókészülék kriptonitja.

A nedvességtől korrodálódhatnak az elekromos vezetékek, a páracseppek pedig megakadályozzák a hallókészülék rendeltetésszerű működését.

4 téli kommunikációs helyzet, amit minden hallássérült mumusa

Forrás: Pexels

Ezért van az, hogy a szívünkhöz kapunk olykor, ha megérkezünk valahová, a halálra vált arcunk általában arra utal, hogy a hallókészülékünk recseg, torzul a hang. És ezért párátlanítunk mindig megszállottan.

#4 Sapkagondok

Én egy ideje már sapkamentesen létezem, egyrészt, mert nem áll jól, másrészt, mert nagyon nehéz olyan sapkát találni, ami jól is áll, meg nem sípoltatja be a hallókészülékeimet, és nem is szorít, de le se esik. Szóval ennek fényében nem esik mindig jól, ha a következő kérdéseket szegezik nekem:

  • Miért nincs rajtad sapka? Nem fagysz meg?
  • Ez a sapka nem az igazi neked…
  • Nem nagy/kicsi ez a sapesz?

Mert általában nem véletlenül van olyan sapka rajtam, amilyen, vagy nincs rajtam egyáltalán. Az elsődleges szempontom ugyanis az, hogy ne nyomjon a hallókészülékem sapka alatt, és ne is sípoljon.

4 téli kommunikációs helyzet, amit minden hallássérült mumusa

Forrás: Pexels

Kihagytam valamit? Ti milyen kommunikációs nehézségekkel küzdötök télen?

Oszd meg a tapasztalataidat velünk!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

,,Ez nem arról szól, hogy én nem hallok, te meg segítesz, ha akarsz.” – íme, az érem másik oldala

Anna vendégposztja igazi mélytengeri merülés egy hallássérült lelkébe. A hallássérült létnek azt a pici szeletét ragadja meg, amikor kommunikációs helyzetbe kerül ember és ember.

Mert lényegében nem csak arról szól a hallók és hallássérültek közti kommunikáció, hogy nekem nehezebb és te segíts. A kommunikáció több ennél. Anna hallássérültként is végtelenül objektíven és érzékenyen mutat rá arra, hogy a hallóknak sem egyszerű megfelelően kommunikálniuk felénk. Legyünk megértőek mi is. Olvassátok és szeressétek!

*

,,Egy évvel ezelőtt történt egy erőszakmentes kommunikációról szóló képzésen.

Aki volt már bármilyen pszichodramatikus módszerrel dolgozó csoportban, az tapasztalhatta, milyen csodásan – és kicsit rémisztően – misztikus az, amikor általad alig ismert emberek néhány információ ismeretében eljátszák életed egy jelenetét. Nagyon bele tudnak trafálni, olyan mondatok, mozdulatok jelennek meg tőlük, amik hirtelen egyszerre rendkívül ismerősek, hiszen szeretteink megszokott mondatai és mozdulatai ezek, és egyszerre rendkívül újak, minden addigi értelmet átformálóak.

Egy fiú és egy lány játszotta el az egyik, általam megjelölt mindennapi konfliktust. Eszerint a fiú csokit evett, az engem játszó lány pedig próbálta elérni a fiúnál, hogy ne takarja el a száját beszéd közben, illetve inkább ne beszéljen rágás közben, mert olyankor nem érti, amit mond. (Sokszor az emberek eltakarják a szájukat, ha rágás közben beszélnek, és erről az egyébként illemtudó mozdultról nagyon nehéz őket lenevelni.) A fiúban apukámra ismertem. Sok frusztrált megnyilvánulása volt, mintha nem hinné el, hogy a lány tényleg nem érti. A visszajelző körben pedig elmondta ez a fiú, hogy mennyire rossz érzés volt számára, hogy azt érezte, nem kompetens.

Hogy nem tud úgy beszélni, hogy a másiknak jó legyen, hogy nem tudja, hogy kell.

És akkor indult el bennem útjára ez a gondolat, amiről most írni próbálok. Akkor kezdtem el érteni apa sok-sok dühös megjegyzését arról, hogy szelektív a hallásom, és hogy bizonyos dolgokat szerinte egyszerűen hallanom kéne.

Hallássérültként nem csak arról van szó, hogy minket furának tartanak, vagy hogy csomó sztereotípia tapad hozzánk, és ezért olykor diszkriminálnak, megbántanak minket. Nem. Hallássérültként egy olyan érzékeny egyenlet tagjai vagyunk, amit emberi kommunikációnak és emberi kapcsolatoknak hívnak.

Olyan egyenlet ez, amiben mindenkinek rengeteg igénye, vágya benne van.

Benne van az, hogy az emberek kompetensnek szeretnék magukat érezni, azt szeretnék érezni, hogy jól működnek és adni tudnak a másiknak. Benne van az, hogy az emberek azt szeretnék érezni, hogy értik őket, hogy amit éreznek, gondolnak és tesznek, az érthető, és érthető az is, ahogy beszélnek. Benne van az, hogy az emberek azt szeretnék érezni, hogy szeretik őket és ők is tudnak szeretni. Benne van tehát ez a sok-sok vágy, igény és szorongás.

,, Ez nem arról szól, hogy én nem hallok te meg segítesz, ha akarsz.” – íme, az érem másik oldala

Forrás: Pexels

És amikor velem szemben ott ül valaki, akivel beszélgetni próbálok, akkor nem csak arról van szó, hogy elfogadja-e a hallássérülésem és szeretne-e engem segítve kommunikálni.

Nem, hanem ott ül vele együtt ez a rengeteg minden is.

A beszéd, a kommunikáció sokszor nem csak hangzásilag lehet érthetetlen, elcsúszó. Sokszor a hallók is gyönyörűen elkommunikálnak egymás mellett, kiváltképp akkor, amikor érzékeny pontot érintenek, amikor valahogy mozgásba jönnek ezek a vágyak és szorongások, amik folyamatosan ott ülnek mellettünk.

Milyen drámai veszekedések tudnak lenni abból, ha egy megjegyzésből úgy érezzük, hülyének érez minket a másik! Milyen vérmes viták, sértődések és fájdalmak szoktak lenni abból, amikor azt érezzük, hogy egyszerűen semmi jót nem tudunk okozni a másiknak! És mennyi könnycsepp tud hullani, amikor azt érezzük, hogy magunkba zárunk valamit, hogy van valami, amit nem tudunk megosztani a másikkal félelmeink miatt.

Ez a sok finom szál ott mozog minden emberi kommunikációban.

Nem pusztán annyiról van szó, hogy én nem hallok, te meg segítesz, ha akarsz.

Vannak témák, helyzetek, amikor iszonyú nehéz artikuláltnak lenni. Amikor nehezen jön ki valami, amikor valaki fél, hogy bénázik, amikor egy témával kapcsolatban aktiválódnak rossz emlékeink. Van az a helyzet, amikor a velem szemben ülő ember kevésbé tud segíteni, mert éppen a saját szorongásaival küzd. Azzal, hogy ő nem jó apa. Azzal, hogy ő nem jó gyerek. Azzal, hogy ő mire nem képes, azzal, hogy őt el lehet-e fogadni, azzal, hogy lehet, hogy nem is mond érdekeseket, és azzal, hogy fél. Fél. És fél.

,, Ez nem arról szól, hogy én nem hallok te meg segítesz, ha akarsz.” – íme, az érem másik oldala

Forrás: Pexels

Mindenkinek vannak gyenge pontjai.

Mindenki kompetenciaérzésre vágyik és a szeretet adásának képességére. Néha igazi küzdelem megtanulni azt, hogy akár a hallók, akár a hallássérültek számára megtanuljuk asszertíven artikulálni azt, hogy kik vagyunk mi.

Egy régi fontos valakimnek például néha azért esett nehezére bizonyos helyetekben érthetően beszélni, mert családon belül nem megfelelő hangnemben, csúfolódóan viszonyultak ahhoz, ahogyan beszélt. És egyébként se hallgatták meg, nem számított, amit mondott. De erről saját élményem is van: tudniillik kicsit ferde a szájmozgásom, amikor beszélek. Olykor megtörténik, hogy azt hallucinálom, hogy beszélgetőtársam ezen a szájmozgásomon mulat, és ilyenkor biztosra vehető, hogy fényévekkel leromlik az érthetőségem, mert megpróbálok valami számomra idegen, visszafogott módon artikulálni.

Ott vagyunk hát mindannyian ebben az érzékeny egyenletben – és néha egyszerűen nem tudunk artikulálni.

Pedig csak azt szeretnék érezni, hogy képesek vagyunk adni és értenek minket.”

Neked is van ilyen élményed? Meséld el!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Közeleg a Karácsony, vele együtt pedig a családi összejövetelek időszaka is. Nálunk, emlékszem, gyerekkoromban megtelt a mamáéknál a ház. Emlékszem a szobára, ahogyan a karácsonyfa fénye beragyogta mindenki arcát.

Tudtam, hogy most hangozhat el a csengőszó, mert láttam, ahogyan a mama megrázza a csengőt. Mindig tudni akartam, milyen lehet a hangja. Aztán csend lett, mindenki csoportba tömörült, villant a vaku, azt képzeltem, hogy kattanó hangja lehet, mert a könyvekben úgy írták. Utána énekeltük a Mennyből az angyalt, én nem, csak néztem a szájakat, és próbáltam leolvasni róluk, hogy hol tarthatnak a dalban. Aztán ajándékosztás volt, nem emlékszem, mit kaptam, csak a csomagolópapírokra és a kunkori szalagokra. Mindig szerettem a kicsomagolást, mert éreztem a bőrömön, ahogyan szakad a papír.

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Forrás: Pexels

Aztán együtt volt a család. Beszélgettünk, pontosabban ők beszélgettek. Így teltek a karácsonyok sokáig, hogy én megfigyeltem.

Keveset beszéltem olyankor, de nem bántam, míg kicsi voltam, mert így egyre többet tudtam beszívni a karácsony hangulatából: a fenyőillatból, a fényekből, a mama sütijeinek diós illatából, a csillogó szemekből.

Később aztán, mikor ez már kevés volt, akkor ki kellett találni, mit is kezdjek magammal, ha szeretnék mindent, de mindent érteni, és bevonódni a társalgásba. Azóta már eltelt jópár karácsony, és nekem is kialakultak a megküzdési stratégiáim, amelyek beváltak az évek során, akkor is, ha nálunk volt összejövetel, akkor is, ha étteremben voltunk, meg akkor is, amikor később nagyobb társasággá duzzadt a család a barátok hozzácsapódásával.
Mondom, milyen módszerekkel tudtam az összejöveteleket igazán kiélvezni, ezeket alkalmazhatjátok céges, szülinapi és egyéb találkozókon is!

#1 Keress egy jó helyet!

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Forrás: Pexels

De tényleg jót! Ahonnan mindenkire rálátsz, ahol jók a fényviszonyok, ahol az emberek úgy ülnek, ahogyan neked, a hallásodnak a legideálisabb.

Soha ne félj kiharcolni magadnak azt a helyet, mert van okod és jogod kiválasztani egy megfelelő helyet!

Lehetőleg olyanok mellé ülj, akik tekintettel vannak rád, hallássérült-kompatibilisek, természetes nekik, hogy ismételjenek, magyaráznak neked. Velük egyébként is jobban fogod érezni magad.

#2 Keresd a kisebb csoportokat!

Egy összejövetelnél előbb-utóbb kisebb csoportok alakulnak ki, mindenki igyekszik mindenkivel beszélgetni. Járj körbe ezek között a csoportok között.

Keresd meg azokat, ahol be tudsz csatlakozni, jó, ha oda mész, ahol egy hallássérült-kompatibilis ismerősöd is beszélget, mert ő segíteni fog neked.

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Forrás: Pexels

Előfordul, hogy éteremben a benti tér zajos a zene és a zörejek miatt, ilyenkor én mindig a dohányzókkal tartok. Ők ugyanis mindig kint vannak a sokkal halkabb környezetben, ráadásul cserélődnek is, így sok mindenkivel tudsz beszélni. Nem baj, ha nem dohányzol, mindenki meg fogja érteni.

#3 Kommunikáld le, mire van szükséged!

Rajtad is múlik, hogy megkapod-e azt az odafigyelést, amire szükséged van. Beszélj róla, milyen a világod. Kérd, hogy forduljanak feléd, magyarázd el, hogyan működsz. Ne vedd természetesnek, hogy megértenek, mert nekik is tanulniuk kell, hogy természetes legyen nekik az, hogyan viszonyuljanak hozzád.

Jusson eszedbe, hogy te is sok türelmet igényelsz a hallók részéről, te is legyél türelmes velük!

Tedd szóvá újra és újra, hogy nem érted, és megint eltakarta a száját a másik. Ne feledd, általában a hallóknak nem kell ezekre mindig odafigyelniük, érthető, hogy elfelejtik.

#4 Ha elfáradtál, akkor nyugodtan pihenj!

Senki nem várja el, hogy a társaság középpontjában legyél. Ha úgy érzed, telítődtél a látvánnyal, a történésekkel, és elfáradtál a sok figyeléstől, akkor vonulj vissza. Nem kötelező aktívan jelen lenned, egyszerűen csak dőlj hátra, kortyolgasd az innivalódat, és nézelődj.

#5 Legyen nálad egy jó könyv

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Forrás: Pexels

Nálam mindig van egy könyv a táskámban vagy a telefonomon, hogy ha esetleg olyan közegbe kerülök, ahol hamar feladom a kommunikációt, vagy nem figyelnek rám úgy, akkor ne az unalom öljön meg, hanem olvassak egy jót.

Ez azért is jó dolog, mert a könyv egyben bevonzza azokat az embereket is, akik jófejek. Ugyanis nagy a valószínűsége annak, hogy azokkal az emberekkel, akik odamennek majd hozzád, hogy mit olvasol, jókat fogsz beszélgetni, az összejövetel után is.

Legyen kellemes számotokra is minden ünnepi találkozó, ezekkel az apró trükkökkel!

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Hallássérültként kaptam már olyan kérdéseket és megjegyzéseket az emberektől, amelyek kicsit megleptek vagy meghökkentettek. Emlékszem, amikor legelőször szegeztek nekem ilyen kérdéseket, akkor lefagytam, és nem tudtam, mit reagáljak.

Aztán az évek megtették a magukét, mindegyikre megtaláltam a helyes választ, és már csípőből lerázom a hasonló megjegyzéseket is. Egyrészt, mert tudom, hogy még nem tartunk ott, hogy mindenki megértse, milyen az én, a mi világunk, és mert az én feladatom az, hogy elmagyarázzam nekik.

Noha engem az az elv vezet előre, hogy

nem az én dolgom, mit gondolnak rólam mások,

nem tehetem meg, hogy nem veszek róluk tudomást, mert akár tetszik, akár nem, rajtam is múlik, hogyan gondolkoznak a hallássérültekről.

Ezért szedtem össze a múltkori cikkben három ilyen kérdést és megjegyzést, hogy a hallók tudják, mit nem illik a hallássérültnek mondani, a sorstársak pedig legközelebb bátrabban válaszoljanak. Akkor kifejtettem az egyes kérdésekre a magyarázatot, és egy csípőből tüzelhető választ is ajánlottam hozzá, ha esetleg olyan emberrel akad dolgod, akivel nem lehet zöldágra vergődni. Most hoztam egy újabb négyet.

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Forrás: Pexels

#1 „A hallássérültek hogyan szerelmeskednek? ”

Én ezen nevetni szoktam, mert annyira abszurd kérdés. Nyilván a megváltozott hallásállapot miatt kíváncsiak erre a kérdezők, mivel hallás nélkül a nyögés és egyéb hangjai az együttlétnek elveszítik a jelentőségüket. Legalábbis a hallók szerint, és szerintük úgy annyira nem is élvezetes együtt lenni.

Szerintem pedig elég annyit válaszolnod, hogy ez a Te privát ügyed, amit nem szeretnél vele megosztani, mert túl intim információ. Illetve, ha van kedved elmagyarázni, mert közeli viszonyban vagytok, vagy mert nyitottan kezeled ezt a kérdéskört, akkor tedd meg.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Lényegtelen, tőled úgysem akarok semmit.

#2 (hatalmas gesztikulálással) „Érted, amit mondok? ”

Gyakori jelenség, hogy a hallók, amikor megtudják, hogy hallássérült vagy, vagy ordítani kezdenek veled a jobb kommunikáció reményében, vagy hatalmas gesztikulálásba kezdenek.
Ez a megmozdulás több sebből vérzik:

a, A gesztikulálás és túlartikulálás rontja az artikulációt, amivel nehezítik a megértést.
b, Kínos helyzetbe hozzátok magatokat.
c, Nem kérdezünk ilyen hülyeséget, hogy értenek-e, mert bántó.

A helyes az, ha felétek fordulnak, természetesen beszélnek, ahogyan szoktak. Ha nem értetek valamit, akkor úgyis szóltok. (Szóljatok is!)

Bunkó-kompatibilis válasz:

Beszélj normálisan, mert nagyon hülyén nézel ki.

Újabb 4 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Forrás: Pexels

#3 „Tudnak a hallássérültek vezetni? ”

Fájó kérdés, és nekem például veszőparipám is az ilyen jellegű kérdések ízekre szedése. Egyszerűen azért, mert az emberek azt hiszik, ha valaki nem hall, akkor hülye is, óvatlanabb, képtelen olyan dolgokat megtenni, amihez a hallók szerint elengedhetetlen a hallás.

Ami azt jelenti, hogy folyton éreztetik a hallássérülttel, hogy az alábbi helyzetekre alkalmatlan:

  • gyereknevelés
  • biciklizés
  • autóvezetés
  • hivatalos ügyek intézése
  • karrierépítés
  • és a többi

Ezzel pedig az a baj, hogy valaki más akarja megmondani, hogy mi mire vagyunk képesek. Pedig az igazság az, hogy rengeteg hallássérült nevel gyereket, bringázik, biciklizik és épít karriert. Lehet, hogy a hallásunk hiányzik vagy nem szuperál olyan jól, de más érzékszervünk kifinomultabb, türelmesebbek vagyunk, odafigyelőbbek és kitartóbbak.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Van egy csodálatos eszközöm, ami segít a vezetésben. Úgy hívják, szem.

#4 „Olyan jól beszélsz. Hogy lehet, hogy hallássérült vagy? ”

Iijjj. Ez a kérdés is mutatja, hogy a hallók mennyire nincsenek tisztában a hallássérült közösség dinamikájával. A hallássérült szó egy gyűjtőfogalom. Azon belül annak siketek, vannak nagyothallók, vannak implantosok, és minden hallássérült maga dönti el, hogy melyik kifejezést használja magára. Vannak hallássérültek halló szülőkkel, hallássérült szülőkkel. Vannak, akik hallássérültek között tanultak, vannak, akik integráltan, hallók között.

Nincs kőbe vésve, hogy ki beszél, kinek az anyanyelve a jelnyelv, és a hallássérülés foka sem mindig utal arra, hogy az illető melyik kommunikációs csatornát választja. Ez egész élet elmesélése sem mindig egyértelmű válasz arra, hogy miért beszél olyan jól egy hallássérült, vagy miért jelnyelven kommunikál.

Nem tilos rákérdezni erre, csak kellő finomsággal kell tenni, szerintem. Fontos erről is beszélni egy halló-hallássérült kommunikációban, mert finom lélek a hallássérülteké. Sokszor még én is úgy érzem, nem mindegy, mit mondok a másiknak, mert sok sebe és sérülése van, túl sok negatív tapasztalatot szerzett már élete során. Ezt nem könnyű elfeledtetni, de nem is lehetetlen.

A kulcsszó: nyitottság.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Te is nagyon jól beszélsz, hogy lehet, hogy ennyire bunkó vagy?

Ha valamit kihagytam, írd meg nekem A Hallás Társasága Alapítvány facebook oldalán üzenetben!

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Hallássérültként kaptam már olyan kérdéseket és megjegyzéseket az emberektől, amelyek kicsit megleptek vagy meghökkentettek. Emlékszem, amikor legelőször szegeztek nekem ilyen kérdéseket, akkor lefagytam, és nem tudtam, mit reagáljak.

Aztán az évek megtették a magukét, mindegyikre megtaláltam a helyes választ, és már csípőből lerázom a hasonló megjegyzéseket is. Egyrészt, mert tudom, hogy még nem tartunk ott, hogy mindenki megértse, milyen az én, a mi világunk, és mert az én feladatom az, hogy elmagyarázzam nekik.

Noha engem az az elv vezet előre, hogy

nem az én dolgom, mit gondolnak rólam mások,

nem tehetem meg, hogy nem veszek róluk tudomást, mert akár tetszik, akár nem, rajtam is múlik, hogyan gondolkoznak a hallássérültekről.

Ezért szedtem össze az alábbi kérdéseket és megjegyzéseket, hogy a hallók tudják, mit nem illik a hallássérültnek mondani, a sorstársak pedig legközelebb bátrabban válaszoljanak. Sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kérdések bunkó emberektől is érkezhetnek, akiken a legkedvesebb magyarázat sem segít, de vannak olyanok is, akik egy magyarázat után megértik, miért nem helyénvaló nekünk szegezni ezeket. Éppen ezért, mindkét verzióra írtam válaszokat.

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Puha Andi

#1: „Túl szép vagy, hogy hallássérült legyél.”

Hallottam én már ezt más formában is:

,,Jaj, de kár, hogy hallássérült vagy. Pedig olyan szép vagy!”

Mintha a kettő nem létezhetne együtt, vagy az egyik kizárná a másikat. Mintha a kinézet függene attól, hogy milyen a hallásállapot. Sőt, mintha kötelező lenne rondának lenned, ha van valamilyen fogyatékosságod.

Ez egyébként a régi időkre nyúlik vissza. Már a Könczei-Kálmán féle A Taigetosztól az esélyegyenlőségig című könyvben is rengeteg példát olvashatsz arról, hogy mennyire torzan ábrázolták azokat a szereplőket, akik valamilyen hiányossággal éltek, vagy kilógtak a sorból. A mesék tele voltak törpékkel, akik csöpögtek a gonoszságtól, sántákkal, akiket ravasznak, sunyinak állítottak be. Megjelenésüket sem írták le szebben: bibircsókosak, csúnyák voltak, és ez a gondolat valahol mélyen még mindig ott él a köztudatban, hiába léptük át a 21. század küszöbét.

Magyarázd el nyugodtan az illetőnek, hogy jó lenne, ha ezt a mélyen kódolt üzenetet átírná magában, mert nincs semmilyen alapja, és eléggé sztereotip módon ítél meg így téged is.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Te meg túl csúnya vagy ahhoz, hogy halljál.

#2 „Hallássérült vagy? Nem nézel ki annak.”

Hát igen. Szintén a fenti ráhatások következménye ez is. Illetve azé is, hogy a probléma akkor létezik, ha látható. Még mindig él az emberekben az a tévhit, hogy minél betegebb vagy, annál jobban látszik. Ha kerekesszékben ülsz, az rosszabb, mintha csak bottal járnál. Ha folyik a nyálad, akkor szellemileg visszamaradott vagy. Ha a szemed fókuszálatlan és fátyolos, akkor vak vagy, tehát, ha nem látható valamilyen módon, hogy hallássérült vagy, akkor nincs is igazából semmi bajod.

Magyarázd el nyugodtan, hogy ez bullshit. Fájhat a bottal járó embernek a lába. A látássérültnek is lehet szép a szeme, és a nyálcsorgás se feltétele annak, hogy valaki értelmileg akadályozott legyen. A hallássérülés pedig láthatatlan fogyatékosság. Attól, hogy nem panaszkodunk, még vannak nehézségeink a kommunikáció terén.

3 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy hallássérültnek!

Forrás: Pexels

Kérdezd meg, hogy ő talán mindig fogja a fejét, ha fáj? Nem. Akkor valójában nem is fáj a feje?

Meg egyébként is, miképpen kéne látszódnia rajtad? Legyen csillámpóni fejed? Prüszkölj csillagokat? Ne legyen füled? Vagy legyen, csak lila?

Na, ugye.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Rajtad sem látszik, hogy hülye vagy.

#3 „Hogy lesz a hallássérülteknek gyereke?”

Sokan a hallássérülteket egy kalap alá veszik a súlyosan értelmileg akadályozottakkal, csak mert „mutogatnak”, vagy, mert kommunikációs nehézségeik vannak nem odafigyelő környezetben. Emiatt pedig a szexuális életükre is hajlamosak úgy tekinteni, mintha tilos, nem elfogadott dolog lenne, mert nem tudnak tudatosan dönteni. (Bár hozzátenném, az értelmileg akadályozottaknak is éppen olyan joguk van a szexuális élethez, mint bárki másnak.)

A hallássérülés nem függ össze az IQ-val, sok példaképünk van közülük, akik sokra vitték, karriert építettek, családot alapítottak. Szóval, ha valaki a gyereknemzés részleteire kíváncsi, akkor ajánld neki, hogy érdemes fellapoznia a biológia könyvet, meg olvasson egy romantikus regényt, mert az kell még a gyermekhez: szerelem. Ráadásul nincs kőbe vésve, hogy hallássérült csak hallássérülttel esik szerelembe, gyakori a vegyes, halló és hallássérült páros is.

Bunkó-kompatibilis válasz:

Miért, te a füleddel csinálsz gyereket?

Aztán hagyd faképnél.

Ez csak néhány a sok közül, amivel találkoztam, azokat egy következő cikkben hozom nektek! Addig írjátok meg, ti milyen hasonló megjegyzéssel, kérdéssel találkoztatok már, mi volt benne bántó, és hogyan kellene kérdezniük inkább! Beleteszem a következő cikkbe azokat is!

Én írtam: Puha Andi