4 helyzet, amikor nem akartam hallássérült lenni

2019-10-10T17:01:05+00:00 Categories: Tabu|Tags: , , , |

Ősz lett. És ezt idén nem csak abból vettem észre, hogy aranyfények hullottak le a kis bolygónkra, és hogy az avar felgyűlik a lábaimnál, hanem abból, hogy este fél hatkor már olyan szürkület van, hogy szabad ég alatt, fényforrás nélkül nem tudok szájról olvasni. Ez pedig néha kellemetlen helyzeteket is szülhet.

Lupinnal elkezdtük augusztusban újra a kutyasulit,  alapfok után a középfokot gyűrjük most. Ez azt jelenti, hogy minden hétvégén, szombaton és vasárnap este hattól hétig tanulunk, ügyesedünk. A tanfolyamot mindig kint tartják egy elkerített füves részen, éjszakai világítás pedig nem nagyon van. Pár hétig ezzel nem is volt gond, de úgy három hete az óra közepén már olyan sötét lett, hogy nem tudtam, merre vagyok arccal előre.

Olyan fura volt. Hunyorogtam, koncentráltam, hogy mit mond a tréner, de nem tudtam, mit is kell csinálnunk pontosan. Elég kiszolgáltatott érzés volt, olyan, amit már viszonylag régen tapasztaltam meg.

Nem is annyira a kiszolgáltatottság volt a legerősebb érzés. Először szinte észre sem vettem, hogy egyre jobban sötétedik, és hogy egyre nehezebben teszem a dolgom, mert arra koncentráltam, hogy megcsináljam, és kicsit még értetlenkedtem is magamon, hogy miért megy ez most ennyire nehezen.

Ez amúgy nem újkeletű dolog. Amikor szájról olvasok, akkor annyira figyelek a kommunikációra, hogy minden más a figyelmemen kívül marad: nem tudom például, hogy milyen útvonalon mentünk.

Csak amikor a férjem mellém állt, hogy segítsen, akkor jöttem rá, hogy valószűnűleg nagyon szenvedek már, annyira, hogy az látszik is. Az is volt hozzá az első kérdésem, hogy mit kell most csinálni? Mellettem is maradt az óra végéig, és segített, tolmácsolt, ha kellett. Ez a támogatás nagyon jól esett.

4 helyzet, amikor nem akartam hallássérült lenni

Forrás: Puha Andrea

Ez az élmény elő is hívott bennem néhány emléket, és úgy döntöttem, hogy bár alapvetően optimista hangvételű cikkeket írok, mert én is így gondolkodom a saját hallássérülésemről, fontos arról is beszélni, ami néha nehéz, amikor esetleg arra gondolsz, hogy na, most nem akarnál hallássérült lenni.

Szerintem semmi baj nincs azzal, ha néha ezt érzed. Nem lehet minden nap szuper és jó.

Mint ahogy amikor anyává válsz, nincs semmi baj azzal, ha néha azt érzed, hogy leraknád az anyuka-munkaruhád egy délutánra, hogy a hátad mögött hagyd az egészet. Attól még nem vagy rossz anya, hogy néha úgy érzed, ez sok.

Akkor ott a kutyatanfolyamon nem akartam hallássérült lenni, mert zavart, hogy nem tudtam tenni a dolgom úgy, mint világosban. Nagyon éles volt a kontraszt a számomra, hogy hogyan váltam egy órán belül teljesen tehetetlenné. Zavart, hogy butának tűnhettem miatta, és hogy akadályozom a többieket az esetlenségemmel, és az is, hogy valamilyen szempontból Lupint is cserben hagyom.

Persze, az óra végével magam mögött hagytam ezt is. Nem marcangolt napokig a dolog, nem rágódtam rajta. Átgondoltam, feldolgoztam még aznap este, és haladt tovább az élet. De azért ilyen pillanatok adódnak, amikor azt érzem, ezt a pár percet én most kihagynám. Hoztam most néhány példát erre is.

Gyakornoki meghallgatás

Annak idején, amikor gyakornokoskodtam több szerkesztőségben,  volt egy szerkesztőség, ahol az első elbeszélgetés nem volt túl kellemes élmény. Nagyon lelkes voltam, alig vártam, hogy elkezdődjön az első gyakornoki napom, de nem indult túl jól. A főszerkesztő szájáról ugyanis nem tudtam szájról olvasni, és az a pár perc, míg lefixáltuk a gyakornoki időszakom részleteit, nem volt kellemes.

Leizzadtam, próbáltam helytállni, de éreztem, hogy itt ezen a helyen nem a valódi képességeim által leszek megítélve.

Így is lett. És nem esett jól, hogy a szakmai képességeimet nem tudom megmutatni a hallássérülésem miatt, vagyis azért, mert olyan helyzetbe kerültem, hogy nem kaptam meg egy minimális kommunikációs segítséget. Nyilván én is fiatal és tapasztalatlan voltam még akkor ahhoz, hogy a helyzetet kezeljem, de az a pár hónap nem volt életem legjobb időszaka, és sok frusztráltság gyűlt fel bennem.

Néha szerettem volna csak egy napig hallani, hogy helyretegyem mindenkiben a rólam alkotott képet.

Nem szoktam felidézni ezeket a pillanatokat, és rágódni rajta, mert rossz tapasztalattal mindenki gyarapodik. Az én életemhez hozzátartozik, hogy a hallásom miatt kerülhetek ilyen helyzetekbe, más meg például a személyisége miatt vagy a munkamorálja miatt, vagy azért, mert szimplán nem kedvelik őt az új helyen.

Kapucsengő-probléma

Egy másik gyakornoki állásinterjún – akol egyébként klassz hónapokat töltöttem – már jóval idő előtt odaértem a helyszínre, ám a kapucsengő miatt mégis késtem 10 percet. Egy eldugott utcában volt a bejárat, és beletelt pár percbe, mire találtam embert, aki hajlandó segíteni, hogy bejussak a kapun, beszéljen helyettem a hangszóróba, és benyomja a jelzőhang után az ajtót.

Nagyon megértőek voltak az állásinterjún, amikor elmagyaráztam a helyzetem, de én akkor nagyon kínosnak éltem meg ezt, és kihagytam volna ezt a pillanatot.

Hiszen megint úgy éreztem, nem a valódi képességeimet, hozzáállásomat tudtam elsőre megmutatni.

4 helyzet, amikor nem akartam hallássérült lenni

Forrás: Unsplash

Amikor érzed, hogy rólad beszélnek, de nem vagy benne biztos

Biztos megvan az érzés. Ugye, mivel nem hallom feltétlenül, hogy körülöttem miről beszélnek, van olyan környezet, aki ezt simán kihasználja, és beszélnek akár rólad is. Velem volt már ilyen, még tinédzser koromban, azóta ez nem jellemző. De a lényeg, hogy ilyenkor ugyan nem hallottam, mit beszélnek, de éreztem, hogy rólam van szó.

És ez patthelyzet. Ha felnézel, elhallgatnak. Közben érzed, hogy kibeszélnek, ugyanakkor nem mersz felszólalni és megvédeni magad, mert bizonytalan vagy, hogy biztosan jól érzed-e a zsigereidben, hogy mi történik, még ha általában jók is a megérzéseid.

Na, ezekben a pillanatokban elfogadtam volna pár perces hallást, hogy biztos legyek a dolgomban.

Ez csak néhány példa a sok közül, de említhetném azt is, amikor a biztonsági őr gyanúsan méreget, mert nem hallom meg, hogy becsipogott valami a boltban. Vagy amikor valaki üvölteni kezd velem, mert nem reagálok azonnal. Vagy amikor ezredszer magyarázom el valakinek, hogy miért úgy csinálok valamit, a hallásom miatt, ahogy, és már belefáradtam.

De ezek villanásnyi nehézségek és érzések, amik tovaillannak. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném magamat hallássérültként, vagy hogy utálnék az lenni.

Egyszerűen csak vannak ilyen pillanatok, és néha elég. Néha egyáltalán nem zavar, néha kicsit igen. Máskor fel se veszem, olykor szórakoztat. Függ attól, hogy jobb lábbal keltem-e aznap, vagy ballal. Attól is, hogy ittam-e kávét aznap.

Mindez egyszerűen csak én vagyok.

4 helyzet, amikor nem akartam hallássérült lenni

Forrás: Unsplash

Neked is van ilyen élményed? Meséld el!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

Top