A hallássérült pár útlevél az elfogadás csodálatos világába? – Vecsernyés Anna vendégposztja

Anna hallássérült pszichológus, és rendszeres visszatérője a Hali-tali táborunknak. Rendszerint benéz hozzánk pár napra, és ezalatt szuper gondolatformáló csoportfoglalkozásokat tart a táborosainknak.

Tartott már foglalkozást konfliktuskezeléssel kapcsolatban, de a “Sötét gondolatok kivédése” című kurzusát is imádták. Mivel Anna pszichológusként végzett az ELTE PPK-n, különösen szeretem a vendégposztjait, mert a saját tapasztalatai mellett megjelennek a szakmai gondolatai is.

Én írtam már nektek izgalmas cikkeket a szerelemről, amelyek olyan tabutémákat is feldolgoztak, mint hogy hallássérültként csak hallássérült pár mellett lehetünk-e boldogok, de egypercesben is bemutattam, milyen hallássérültként randira készülni, és volt egy vendégposztunk halló sráctól is, aki az ő szemszögéből mesélte el, hogy milyen randizni egy hallássérült lánnyal. Akkor is ígértem cikket Annától, és ez most meg is érkezett, ráadásul rögtön kettőt is küldött, mert a mondanivalója nem fért el egy posztban.

Annát különösen az érdekelte, hogy mennyire számít párválasztáskor a hallássérülés megléte, és hogy mi minden befolyásolja a döntéseinket ilyenkor. Mire érdemes figyelnünk, mibe csúszhatunk bele, milyen forgatókönyvek alakulhatnak ki.

Olvassátok és szeressétek, itt az első rész.

*

A párválasztás amúgy is nyakatekert kacskaringóin még egy jó nagyot tud csavarni az, ha az ember nap mint nap azt éli meg, hogy valahogy kilóg a sorból. Más kihívásai vannak, más tapasztalatokat visz magával, mint a legtöbben, és úgy érezheti: neki valami olyan jutott, amit nagyon nehéz lehet megérteni. Valami olyan, ami senki másnak nincs ezen a világon. Hogyan tekinthetünk hallássérültként így a párkapcsolatokra? Hogyan találhatjuk meg azt a szeretetet és elfogadást, amit keresünk? Hallássérült párt kellene választani, vagy hallót? Van-e titok?

Fiatal felnőttkoromra már számtalan bölcsességet sikerült begyűjtenem a szerelemről és párkapcsolatokról – és minden bölcsességnek az ellenkezőjét is. „Az ellentétek vonzák egymást”, meg „Két dudás nem fér meg egy csárdában.” – mondják. Aztán azt is halljuk, hogy magunkhoz hasonló párt érdemes keresni, az a boldogság titka. 

A hallássérült pár útlevél az elfogadás csodálatos világába? – Vecsernyés Anna vendégposztja

Forrás: Unsplash

Mindennek a gyökere: az elfogadás és a biztonság vágya

Sokunkban erős az érzés, hogy minket bizony csak egy másik hallássérült ember érthet meg úgy igazán. Ő viszont tényleg remekül rá fog majd érezni mindenre, a nehézségeink és a furcsaságaink sem fogják zavarni. Ez az érzés mélyről jön, és tulajdonképpen minden emberben jelen van:

olyan társat találni, aki szavak és magyarázkodás nélkül is érteni fog és elfogadni.

Hozzuk magunkkal ezt az igényt gyerekkorunkból, amikor még a szüleink kitalálták a kívánságainkat és gondoskodtak rólunk. Felnőttként pedig természetes módon vágyunk arra, hogy újra létrehozzunk egy ilyen biztonságos közeget. A felnőtt kapcsolatok azonban már máshogy néznek ki: itt már adok-kapok viszonyról van szó, amiben jó esetben mindkét fél figyel egymásra, figyeli egymás kívánságait, illetve már mindkét fél érett arra, hogy kifejezze és megfogalmazza a vágyait.

Az igények, nézőpontok, szemléletek már nem csak tőlünk áramlanak a másik felé, hanem nekünk is be kell fogadnunk a partnerünkét. Egy ilyen kétirányú viszonyban pedig több súrlódást, félreértést élhetünk meg, mint gyermekként a szüleinkkel. Az elfogadás és a biztonság igénye azonban akkor is jogos, ha a róluk szóló fantáziánk néha kicsit túllő a célon. Megértést és könnyedséget keresünk tehát, amit bizonyos mértékig meg is találhatunk.

De hogyan? Kit kell keresnem, mire kell figyelnem ahhoz, hogy célba érjek?

Hallássérült pár – útlevél az elfogadás csodálatos világába?

Szóval, ha hallássérült párt keresek, vele biztosan nagyon egyszerű lesz, ugye? Hasonlóak vagyunk, így nagy probléma nem lehet.

Kivéve, hogy… mindannyiunk számára mást jelent a hallássérülés.

Mindannyian máshogy állunk a nehézségeinkhez, máshol tartunk az önelfogadás útján. Más stratégiáink vannak, más nehézségek idegesítenek minket. Mást gondolunk arról, hogy kitől, mikor és hogyan kell/lehet segítséget kérni. Persze bőven vannak hasonló tapasztalataink, hiszen mindketten átéltük már azt, hogy kívülállók leszünk egy élénken fecserésző társaságban, vagy hogy leizzadunk, ha ismeretlen szám hív minket telefonon. Ezeken az élményeken valóban osztozhatunk egy másik hallássérülttel, de végeredményben az életfilozófiánk és a fülünkkel kapcsolatos szemléletünk teljesen eltérő lehet.

Én átéltem ezt egyszer. Randevúztam egyszer egy sráccal, még abban az időszakban, amikor valamiért titkoltam a hallássérülésem az ismerkedések során. Nagyon kepesztettem a randin, erősen koncentráltam, hogy ne kérdezzek vissza túl sokat, hogy ne tűnjek túl hallássérültnek.

Egészen addig, amíg egy ponton arra lettem figyelmes, hogy a srác fülében is hallókészülék van.

Amikor később ezt a témát megpiszkáltam, a fiú elég mogorván reagált, és azt mondta, hogy ő nem hallássérült, csak kicsit védenie kell a fülét. Persze engem ettől még nagyon izgatott, hogy hogyan működik pontosan az ő hallása, és mire használja a hallókészülékét, de nem akart erről beszélni. Többet nem írt. Ő teljesen máshol tartott azon az úton, hogy nyíltan tudjon beszélni a hallásáról. Teljesen máshogy gondolkodott arról, hogy a gyengeségeinket felvállalhatjuk-e mások előtt. Akkoriban én is máshogy voltam ezzel, mint most: ma már sokkal előbb és könnyebben kérek segítséget. 

Mennyi nehézséget jelenthet egy ilyen különbözőség!

Mennyi konfliktust hozhat és mennyi egyezkedésre kényszeríthet minket!

Hallássérült társunk akár teljesen eltérően láthatja a minket felzaklató, elszomorító hétköznapi rosszulhallós helyzeteket. Vagy társaságban kellemetlenül érezhetjük magunkat attól, hogy a másik hangosabban hirdeti a sérülésünket, mint ahogy mi magunk tennénk. Számtalan kis fricskát hozhat az, ha a másik is hallássérült ugyan, de a saját hallássérülése egyszerűen más formájú, színű és szagú, mint a miénk. Máshogy áll hozzá.

A hallássérült pár útlevél az elfogadás csodálatos világába? – Vecsernyés Anna vendégposztja

Forrás: Unsplash

De azért van, amit csak hallássérült érthet, nem?

Igen. És nem. És igen. És nem.

Mert nagyon különbözőek vagyunk mi, emberek. Mindenki mást ért meg. Ha meghallgatod a moziból kijövő emberek beszélgetését – vagyis inkább leolvasod a szájukról – akkor arra fogsz gyanakodni, hogy ezek tök más filmet néztek ott bent. Vagy legalábbis más részeinél voltak ébren. De valami biztos nem stimmel, mert annyira más történetet mesél mindenki. Ez azért van, mert mindenki hozott anyagból és hozott képességekből dolgozik, azaz a meglévő ismeretei és az érzelmi kapcsolódásra való képessége nyomán követ dolgokat a világban.

Van, aki nagyon könnyen ráhangolódik szinte bármilyen történetre, érzelmi tartalomra. A kevésbé szerencsések – azaz a legtöbben – néhány dolgot könnyen átérzünk, más dolgokat pedig nagyon nehezen. Nekem ahány párom volt, mindegyik a hallássérülésemnek más-más szeletével tudott a legjobban bánni, azt a legjobban érteni. És mindegyik társamnak más volt az, amit időbe telt megtanulnia. De ahogy sokszor láttak engem kommunikációs helyzetekben, ahogy egyre több történetet és múltbéli darabkát ismertek meg belőlem, úgy egyre jobban értették. Sőt, érezték.

Ahogy megismertek, elkezdték érezni a fülem és a hallásom, és elkezdték érezni az érzéseimet a fülemmel és a hallásommal kapcsolatban.

Mindebből mi a tanulság?

Az emberi megértés, az bizony egy mozaik. Vagy kirakós. A lényeg, hogy számtalan kis elemből áll, ahogy a hallássérüléssel kapcsolatos dolgok is bonyolultak és több elemből tevődnek össze. Mindenki mást ért meg, mindenkinek más a megértés-mozaikja. Van, akinek elsőre több darab is összeáll, van, akinek kevesebb.

De a lényeg a törekvés. A megérteni akarás és a tanulni akarás. Az a törekvés pedig nem függ a hallástól.

Találkozhatsz hallóval, aki veled megismerkedve egyből nyolc blogposztot és két könyvet fogyaszt el hallássérülés témában, de egy olyan hallássérült is szembejöhet veled, aki még nagyon küzd a saját tapasztalataival és éppen kevésbé tud nyitott lenni mások – vagy egyáltalán a saját – érzéseire.

Az egyformaság illúziója – és a különbözőség mint farkasbőrbe bújt bárány

Mindenkinek él egy kép a fejében arról, hogy mi az, hogy hallássérült, és mi az, hogy halló: egy egész tulajdonsághalmazt és fantáziát kapcsolunk ezekhez a kategóriához. Pedig, ahogy a fentiekből is látszik, halló és halló nem egyre megy, és a hallássérültek is nagyon sokfélék. Ráadásul minden ember elég változékony és tanulékony is, így amit ma még nem értek, azt pár nap múlva már nagyon mélyen is érthetem.

Valójában tehát egy egyszerű kategóriát próbálunk ráhúzni az emberi sokféleségre, egy mozdulatlan kategóriába próbáljuk kimerevíteni az emberek változékonyságát. Ez a fajta dobozolás néha hasznos is lehet, ám amikor párkapcsolatról gondolkodunk, akkor ezzel elveszíthetünk valami fontosat. Zajos lesz a kép. Könnyebb egy átfogó kategóriában gondolkodni, és azt mondani: egy hallássérült párra van szükségem. De amikor ilyen átfogóan nézem, akkor éppen azt nem fogom látni, hogy mire van szükségem és mit keresek. Érdemes feltérképezni, hogy mi van ebben a dobozban, milyen tulajdonságokat, viselkedéseket kapcsolok a hallássérült és a halló emberekhez, illetve mik azok a mögöttes tulajdonságok, amikre nagyon vágyom a másikban.

Olyan embert szeretnék, aki empatikus és fel tudja vállalni a gyengeségeit?

Olyan embert szeretnék, akik introvertált?

Olyan embert szeretnék, aki bátor?

Mi van a dobozomban?

Ennek a doboznak aztán van egy sötétebb, félelmetesebb része is, ahova nem nézünk szívesen. Ott lapulnak azok a tulajdonságok és viselkedések is, amiktől félünk, amiket el szeretnénk kerülni a másikban. Itt bújik meg az ismeretlen, a tőlünk különböző is. A tőlünk különböző nagyon rémisztő tud lenni, és kicsit olyan, mint térkép nélkül közlekedni egy idegen városban. Szeretnénk elkerülni a különbözőséget a kapcsolatainkban, hiszen nagyon nehéz térkép nélkül navigálni ilyen terepen.

Áthidalni a másságot, megtanítani a másikat magunkra nem könnyű.

Ám valójában ez a különbözőség nem kikerülhető. Valójában minden kapcsolat rengeteg különbség közepette indul – akkor is, ha mindketten hallássérültek vagyunk, akkor is, ha nagyon hasonló a hallásgörbénk. Nincs az a manőver, amellyel elkerülhetjük azt, hogy hidakat kelljen építenünk egymás felé, és hogy a másik számára furcsa dolgokat kelljen megtanítanunk neki. Nem tudjuk tehát kivédeni, de fel tudjuk magunkat vértezni önismerettel és bátorsággal. Hiszen a különbözőség máris navigálhatóbb, ha ismerem magam, ha tudom, hogy mire van szükségem pontosan, és ezt bátran el is merem mondani. Ha tudok kérni, és tudom, hogy jogom van kérni. Ha van egy térképem magamhoz, és ezt meg is tudom mutatni a másiknak. És ha a másik is meg tudja nekünk mutatni a saját térképét – hidakat ugyanis kölcsönösen, együttes erővel építünk, a másik igyekezete nélkül tehát a képlet nem teljes.

A hallássérült pár útlevél az elfogadás csodálatos világába? – Vecsernyés Anna vendégposztja

Forrás: Unsplash

A legfontosabb kérdés talán sosem az, hogy a másik pontosan milyen: milyen a bankszámlája, milyen a hallása, a haja színe. Hanem hogy el tudjuk-e róla képzelni, hogy a különbözőségeinket megugorja, hogy hidakat tudjon velünk építeni, és hogy törekvéssel és boldogan legyen benne annak a dolognak a menedzselésében, amit párkapcsolatnak hívunk.

*

Te is megismerheted Annát!

Anna következő cikkét, a folytatást hamarosan olvashatjátok, addig is jó, ha tudjátok, hogy van egy zárt csoportunk Facebookon, ahol Anna is tag, és ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Ide azért is érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz majd mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  Néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.” – ilyenek az ünnepi összejövetelek hallássérült szemszögből

A karácsonyi ünnepekben mindig is lesz egyfajta kihívás hallássérültként, hiszen ha sok ember van egy helyen, az mindig kommunikációs kihívás, amit meg kell oldani valahogy. De hogy?

Konkrét tippeket már kaptatok, most szemszögeket szeretnék meg bemutatni. Hogyan éli meg a családi összejöveteleket egy gyerek, egy tini, egy fiatal felnőtt, majd egy koros hallássérült? Ki hogyan oldja meg ezt a kommunikációs gordiuszi csomót? Egypercesben elmondom.

Zoárd, 8 éves

Megint olyan furcsa a hangulat. Valami van a levegőben, valami történik. Nem tudom, pontosan, mi, mert mindenki úgy rohan. Anya homloka fénylik, reggel óta takarít. Meg főz. Előszedte azokat a tányérokat, amit mindig csak ilyenkor, karácsonykor szokott elővenni, amikor nagyon sokan vagyunk. Ma is sokan leszünk. Ma van az a nap, amit anya emleget, hogy még Mimi néni is eljön, messziről.

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás: Pexels

Sült hús illat van, az utolsó pillanatban anya elrohan zuhanyozni és felöltözik. Anya ilyenkor nagyon szép. Aztán folyton az ajtóhoz megyünk, mert nyitni kell, valaki jött.

Ilyenkor apa mindig mondja, hogy csengetnek, de azt én nem mindig hallom. A szurdopedagógus nénim elmagyarázta, hogy majd idővel megtanulom.

Sok az ember. Mind odajönnek, megölelnek, kezet fognak velem. Kicsit izgatot vagyok, bizsergek, tetszik a nyüzsgés. De kicsit nehezen igazodok ki abban, hogy mi történik, pedig nagyon figyelek. De amit értek, azt sem értem mindig, mert nem tudom mit jelent. Mint amikor olvasunk a tanító nénivel, és találkozunk valami új szóval. Elolvassa az egész osztály, még a Peti is, aki a legrosszabbul olvas. És aztán a tanító néni jól elmagyarázza, mit is jelent az a szó. A tanító nénim amúgy majdnem mindig értem, mert elöl ülök, és nagyon figyel, hogy mindig felém forduljon.

De akik most vannak itt, azok nem figyelnek erre úgy, mint a tanító néni, vagy anyu, vagy apu. Még úgy se, mint a testvérem, ő néha direkt nem fordul felém, mert hülye. De utána anya rászól, és bocsánatot kér. Akik itt vannak, ők úgy csinálnak, mintha itt se lennék. Csak érzem, hogy néha rólam beszélnek, meg rám néznek, mosolyognak, megcsipkedik az arcom vagy puszit adnak. Nem szeretek velük puszilkodni. Inkább a részletekre figyelek. Pityu bácsi bajuszáról nem bírom levenni a szemem, ahogy mozog. A nagyinak pedig olyan fehér a haja, nagyon tetszik. Annyira sokféle mindenki,  és annyira figyelek, hogy úgy érzem, túl kicsi a szemem ahhoz, hogy mindent lássak.

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás: Pexels

Anya próbál néha beszéltetni, de nem merek. Olyankor mindenki engem néz, nem szeretem. Inkább az ölébe ülök, és figyelek. Csak rázom a fejem, és csak neki beszélek, vagy apának. Kérek egy sütit. Az jó nagyon még a karácsonyban, hogy ilyenkor minden olyan finomabb. Aztán annyira figyelek, hogy elfáradok. Elalszom.

Zita, 17 éves

Unom. Tizenhét éve ugyanaz a vágókép. Összejönnek ugyanazok az emberek, és ugyanazt csinálják. Felteszik ugyanazokat a kérdéseket, amin már nem lepődöm meg, sőt, az még jó is, mert így akkor is tudok rájuk válaszolni, ha nem hallom. Hogy nincs barátom, hogy a suli jó, tanulok, persze, és elhadoválok valamit arról, hogy mik a terveim a jövőre nézve.

Néha nem értem, hogy mit mondanak, olyankor zavarba jövök. Érzem, hogy a meleg felkúszik a nyakam aljáról a fejem búbjáig, és tudom, hogy vörös a fejem. Nem tudom kezelni a helyzetet, de ilyenkor szerencsére a tesóm vagy anyámék kisegítenek: elismétlik a kérdést, vagy válaszolnak helyettem.

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás: Pexels

Mikor gyerek voltam, nem érdekelt annyira, ha nem értem, mi történik. Most már unatkozom, és igyekszem becsatlakozni, de nem mindig tudom, hogyan. Lenne is véleményem, de félek magabiztosan megnyilvánulni, mert mi van, ha valaki szavába vágok éppen, vagy nem hallottam, hogy valaki mesélte vagy kérdezte már azt, amit én. Így többnyire csak támasztom az asztalt, meg hallgatok.

Hallgatni amúgy jó. Olyankor, úgy veszem észre, olyan dolgokat is megtudok, amit nem mindenki.

Néha belehallgatózok mások privát beszélgetésébe, és anyuék sokszor meglepődnek, honnan veszek bizonyos információkat. Meg amúgy is, a háttérből minden olyan másabb, mint benne lenni a beszélgetésfolyamban. Sokoldalúbb, mozgékonyabb, tisztább. Olyan, mintha filmet néznék.

Általában kilógok a cigisekkel az udvarra, ahol könnyebb követni, ki miről beszél, és könnyebb becsatlakoznom is. Csak emiatt gyújtok rá én is, egyébként ritkán dohányzom, igaz a mondás, hogy a cigisek összetartanak. Mellettem van a tesóm is, ő már ismer. Minden rezdülésemből tudja, mit értek és mit nem. Ismétel, összefoglal, kisegít a szorult helyzetekben. A suliban és a bulikban általában a barátnőim azok, akik betöltik ezt a szerepet, és ilyenkor eszembe jut, mi lesz akkor, ha ők majd nem lesznek mellettem mindig.

Akkor majd mit fogok csinálni?

Zsombor, 27 éves

Szeretem a karácsonyi összejöveteleket. Igaz, csak tavaly óta. Előtte teljesen kivontam magam alóla. Jelen voltam fizikailag, de fejben nem. A kamasz éveimben a próbálkozásaim sorra meghiúsultak, úgyhogy feladtam. Nem volt elég, hogy nem figyeltek oda a fülemre, de csak azért sem vettek komolyan, mert kamasz voltam.

A próbálkozások helyett inkább olvastam. Eleinte könyvet, később, mikor már volt okostelefonom, azon olvastam neteztem vagy cseteltem a barátaimmal. Úgy fogtam fel, hogy ha nem megy a kommunikáció a jelenlévőkkel, akkor legálisan időzöm máshol a jelenlétükben.

Miért kellene tekintettel lennem rájuk, ha ők sincsenek tekintettel rám?

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás: Pexels

Tavaly viszont valami történt. Talán elegem lett. Talán meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok. Talán azt gondoltam, nem veszíthetek semmivel semmit, mert úgyis csak évente egyszer találkozunk. Elkezdtem beszélni arról, hogy milyen úgy hallani, ahogy én hallok. Először megszeppent mindenki, aztán kérdezni kezdtek. Kiderült, hogy féltek eddig rákérdezni. Sose volt olyan jó még együtt lenni, mint akkor. És évről évre jobb lesz.

Már előbb el kellett volna kezdenem velük erről beszélni. De ez ilyen: néha meg kell érnünk a megfelelő pillanatra.

Nóra, 33 éves

Úgy készülök a karácsonyi családi összejövetelre, hogy nincsen bennem görcs. Nyugodt vagyok, várom, hogy együtt legyünk, szívesen sütök és főzök. Nincs bennem megfelelési kényszer, és azt hiszem, az utóbbi évek után most először tudom magabiztosan kezelni a kommunikációs helyzeteket.

Kedvesen átterelem a vendégeket világosabb szobába, ha nekem úgy jobb. Az “ismételd el kérlek”, a “nem értem” és a “ne takard el a szád” olyan könnyedén siklik ki a számból, mintha azt mondanám, adja oda a keze ügyébe kerülő üdítős üveget.

Amikor először mondtam ezt, még feszélyezett voltam.

Féltem a reakcióktól, attól, hogy parancsolgatásnak veszik, vagy hogy direkt nem vesznek majd róla tudomást. Aztán úgy éreztem, hogy ha ők ennyire odafigyelnek rám, akkor nekem is oda kell figyelnem legalább ennyire, ha nem jobban, rájuk. Emiatt aztán minden idegszálam a többiekre való figyelemre használtam, nehogy figyelmen kívül hagyjak bármit is. Emiatt aztán lemaradtam a pillanatok megéléséről, és hullafáradtan ültem az asztalnál az arcomról levakarhatatlan műmosolyal az utolsó pár órában.

Most már ezeket nem csinálom. Elkezdtem magamat előtérbe helyezni. Arra figyelni, hogy az ő odafigyelésük tulajdonképpen azért segít, hogy az ő szintjükre tudjak emelkedni kommunikációban.

Nem kell ezért többet tennem, vagy végletekig, szolgalelkűen hálásnak lennem.

Így aztán el tudok mélyülni a csillagszóró fényében, fel tudok állni, ha kimerültem, és vissza tudok vonulni kicsit regenerálódni anélkül, hogy azon stresszelnék, mit gondolnak rólam. Át tudom adni a páromnak a stafétabotot, hogy ő foglalkozzon mindenkivel, míg én nem vagyok. Nekem azóta boldog és békés az Ünnep.

,,Meguntam, hogy a jelen helyett mindig máshol vagyok.

Forrás:Pexels

Keress támogatókat!

A hallókészülék kiválasztása és az azzal való együttélés során jól jön, ha van egy támogató közeg, ahol tanácsot, segítséget tudsz kérni. Mi tudunk számodra ilyet biztosítani: létrehoztunk egy zárt csoportot Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha közösségre vágysz! A csoportnak a Tudatos nagyothallók nevet adtuk, pont azért, mert mi abban hiszünk, hogy hallássérültként is lehet teljes életet élni. Tudjuk, hogy olykor nehéz boldogulni hallásproblémával az élet egyes területein, de ha tudatosan állsz hozzá, ha birtokodban van minden fontos információ, akkor úgy alakíthatod az életedet, ahogyan Te szeretnéd! Ebben a szellemben szeretnénk ezt a csoportot kezelni, és ennek te is részese lehetsz!

Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • itt kiöntheted a szíved, de ellőhetsz hallássérült poénokat is,
  • beszélhetsz a hétköznapok kihívásairól, örömeiről,
  • olvashatsz mások tapasztalatairól,
  • mindenki inspiráció a másik számára,
  • mindenki megoldást keres és kap,
  • segítő közeg vesz körül,
  • jó szakembereket ajánlanak neked,
  • és segítünk a legtutibb hallókészülékedet is megtalálni!

Ha belépnél, itt találsz meg bennünket! 

Várunk nagyon!

4 téli kommunikációs helyzet, ami minden hallássérült mumusa

Úgy egy hete, amikor  beköszöntött az első igazi hideg, felvettem először a sapkámat. Egyből besípolt, főleg, mert új darab volt, és még kicsit szűk a fejemre. Rögtön eszembe jutott, hogy na tessék, kezdődik a téli sapkaidegelő időszak, megint idegeskedni fogok, valahányszor felveszem a fejmelegítőmet. Aztán eszembe jutott, hogy nem csak az lesz az egyetlen dolog a télen, ami a #nagyothallólét velejárója.

Sőt, igazából évszakokra le is bonthatnám, mit hoz magával a tél, az ősz, a tavasz a nyár mellett, mert bizony, mindegyik évszaknak megvan a maga tipikus nem túl hallássérült barát helyzete, amikor a kommunikáció vagy a hallókészülék viselése eléggé szívás. A nyarakét már összefoglaltam itt, most lássuk a telet!

#1 Sálszörnyek mindenhol

Mondom én, pedig én úgy szeretem a sálakat télen! Az a típusú emberke vagyok, aki, ha nincs a nyaka alaposan betakargatva, szétfagy. Így aztán, ha olyan csajszit láttok az úton, akinek a sála az orra aljáig fel van tornyozva, az esélyes, hogy én vagyok. Csak az a baj, hogy a sálakat csak a saját nyakamban szeretem látni, a máséban nem annyira, pláne, ha a száj elé van húzva.

Elég nehéz úgy szájról olvasni, ha a velem beszélő szája félig-meddig vagy teljesen takarva van.

4 téli kommunikációs helyzet, amit minden hallássérült mumusa

Forrás: Pexels

Persze, szólni se olyan egyszerű, mert pont én ne érteném meg, hogy miért hordja úgy a sálát, mint én? Nyilván szólni szoktam, ha nagyon akadályozza a kommunikációt, de nem túl jó érzéssel. Igyekszem megoldani így is a kommunikációt, hátha megy: próbálok a hallásomra támaszkodni, vagy a félig takart szájról olvasni. Meglepődnétek, hogy néha az is milyen sokat segít, ha a száj egy része látszik, nem véletlen, hogy profilból is tudunk olykor szájról olvasni, de ez mindenkinek eltérő mértékben megy. Függ sokmindentől: a személy szájától, artikulációjától, fényviszonyoktól.

Szóval, ha arra kérlek, hogy igazítsd meg a sáladat, közben, esküszöm, szolidarítok is veled!

#2 Korai sötétedés

Tudom, a téli, korai sötétedésnek az emberek kilencvenkilenc százaléka nem örül. Egyszerűen csak azért, mert a sötétség depis hangulatot áraszt, és örökké úgy érzed, már mindjárt alvásidő van, miközben még csak déliután öt. Nekem emellé még párosul az is, hogy a lehető összes módon akadályoztatva van a beszédértésem, meg az, hogy szájról olvassak.

4 téli kommunikációs helyzet, amit minden hallássérült mumusa

Forrás: Pexels

Nem elég, hogy a téli tompultsággal kell koncentrálnom, még a látási viszonyok is jelentősen leromlanak hozzá:

  • homályosan látok, amitől úgy hunyorgok, hogy teljesen kínainak látszom,
  • a lámpafény sárgasága vagy neonsága kikészíti a szemeimet,
  • szürkülettől reggelig hunyorgásból áll az életem.

Ez így eléggé fárasztó. Általában emiatt antiszociálisabb is vagyok a szokásosnál, és egyszerűen ignorálom a környezetem, ha túlságosan elfáradok. Szerencsére elég jó fej a környezetemben mindenki, és megértik.

#3 Hőmérséklet ingadozások

A hallókészülékek legnagyobb ellensége a túl nagy hőingadozás. Értem ez alatt azt, hogy a kinti hidegből a jó meleg beltérre lépsz: nincs ennél jobb lehetősége a párának, hogy kicsapódjon a hallókészülék csövében, meg úgy egyáltalán mindenhol. Ilyenkor különösen nagy gonddal párátlanítunk, mert a pára és a nedvesség a hallókészülék kriptonitja.

A nedvességtől korrodálódhatnak az elekromos vezetékek, a páracseppek pedig megakadályozzák a hallókészülék rendeltetésszerű működését.

4 téli kommunikációs helyzet, amit minden hallássérült mumusa

Forrás: Pexels

Ezért van az, hogy a szívünkhöz kapunk olykor, ha megérkezünk valahová, a halálra vált arcunk általában arra utal, hogy a hallókészülékünk recseg, torzul a hang. És ezért párátlanítunk mindig megszállottan.

#4 Sapkagondok

Én egy ideje már sapkamentesen létezem, egyrészt, mert nem áll jól, másrészt, mert nagyon nehéz olyan sapkát találni, ami jól is áll, meg nem sípoltatja be a hallókészülékeimet, és nem is szorít, de le se esik. Szóval ennek fényében nem esik mindig jól, ha a következő kérdéseket szegezik nekem:

  • Miért nincs rajtad sapka? Nem fagysz meg?
  • Ez a sapka nem az igazi neked…
  • Nem nagy/kicsi ez a sapesz?

Mert általában nem véletlenül van olyan sapka rajtam, amilyen, vagy nincs rajtam egyáltalán. Az elsődleges szempontom ugyanis az, hogy ne nyomjon a hallókészülékem sapka alatt, és ne is sípoljon.

4 téli kommunikációs helyzet, amit minden hallássérült mumusa

Forrás: Pexels

Kihagytam valamit? Ti milyen kommunikációs nehézségekkel küzdötök télen?

Oszd meg a tapasztalataidat velünk!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

4 dolog, amit jó lett volna tudni hallássérült gyerekként

Gyakran megkérdezik tőlem, hogy mikor jöttem rá arra, hogy hallássérült vagyok. Jó kérdés. Azt szoktam mondani erre, hogy ez egy folyamat volt. Ennek a folyamatnak pedig sok mérföldköve  volt.

Volt a rádöbbenés, hogy más vagyok.

Fogalmam sincsen, hogy miért vagyok más, de más vagyok, ez biztos.

Apró viselkedésbeli eltérések utaltak erre, meg az, hogy éreztetik. Meg hogy lassabb vagyok, lemaradok. Sokszor én tudok meg utoljára mindent, és nem értem, miért.

Aztán volt a megértés, hogy azért, mert nem hallok. Fogalmam sincs ugyan, hogy ez mit jelent, de mindenki ezt mondja, úgyhogy tényként kezelem én is, de lövésem sincs, mit is jelent ez pontosan. Azt mondják, ha beteszem a készülékem, hallok, mint a többiek, de érzem, hogy azért ez még sincs így.

Az is nagyon furcsa, hogy hallónak érzem magam attól még, hogy hallássérült vagyok, mégis sokszor azt mondják, nem vagyok az. És ezt nem értem, mert annyira biztos vagyok benne, hogy halló vagyok, csak néha vagyok dühös, amikor matekon a tanító bácsi háttal magyaráz.

Dühít az is, hogy engem zavar, mást nem. Mást miért nem zavar?

4 dolog, amit jó lett volna tudni hallássérült gyerekként

Forrás: Pexels

Aztán megtanulom, hogy vannak helyzetek, amiért a hallókészülékem a hibás. Vagy amiért mondhatom, hogy azért nem megy, mert hallókészülékem van. De attól még hallónak érzem magam. De minél több olyan helyzet van, ahol dühös, aztán csalódott vagyok és reményvesztett, annál hallássérültebbnek érzem magam.

Ezzel csak az a baj, hogy fogalmam sincs, mit jelent hallássérültnek lenni pontosan.

És akkor el kellett kezdenem foglalkozni azzal, ki is vagyok én pontosan. Akkor kezdtem sorstársakat keresni, jó későn, egyetemistaként.

Most, ha visszagondolok, miként lehetett volna nekem könnyebb, hogy minél korábban önazonos tudjak lenni, akkor a gyerekkoromig mennék vissza. Már akkor jó lett volna, ha néhány dolgot elmagyaráznak, és a helyére raknak.

#1 Elmagyarázzák, hogyan hallok

Nem tudtam elképzelni sem, hogy az én fülem miért másabb, mint a másé, miközben majdnem ugyanúgy néz ki.

Mindenki elmondta: hallókészülékkel hallok. Azért kell hordanom, hogy halljak vele. És hogy hallássérült vagyok.

De ettől még nem tudtam válaszolni a nekem feltett kérdésekre, amelyeket a kortársaim szegeztek nekem:

  • Hogyan hallasz?
  • Mennyivel hallasz másképpen, mint én?
4 dolog, amit jó lett volna tudni hallássérült gyerekként

Forrás: Pexels

Honnan tudtam volna erre válaszolni, amikor azt sem tudtam, milyen lehet úgy hallani, ahogy ők hallanak? És hogy tudtam volna így könnyebbé tenni a beilleszkedésemet, ha még magam sem tudtam, hogyan működöm pontosan?

Nem tudtam, hogyan lehetne nekem könnyebb minden.

#2 Segítsenek abban, hogy ne várjam el magamtól, hogy hallóként teljesítsek mindenben

Halló családból érkezve könnyű felállítani egy mércét. Hallónak éreztem magam, így ugyanazt vártam el magamtól, amit a hallóktól elvárnak.

Az integrációnak kétségtelenül megvan a húzóereje pont ezért. De azt gondolom, fontos beszélni arról is, hogy vannak azért határok.

Azaz, ha valami, ami nyilvánvalóan a hallássérülésből fakadóan nagyon nehezen megy, ne erőltessék nagyon. Néha nagyon rossz újra és újra azt érezni, hogy nem megy valami, akkor sem, ha minden erőnket, energiánkat belerakjuk.

4 dolog, amit jó lett volna tudni hallássérült gyerekként

Forrás: Pexels

Nem baj, ha biztatnak, hogy fussak neki még egyszer. Csak ez ne úgy történjen, hogy: ,, Csak csináld meg valahogy!” Hanem úgy, hogy beszélgetünk róla, hogy tudjuk, hogy miért nem megy.

Segítsenek meghúzni a határvonalat valahol, hogy hamar megértsük, hogy van, ami nem a lustaságunkon, intelligenciánkon múlik, hanem egyszerűen csak vannak korlátaink, amit tudnunk kell tudomásul venni, és ennek tudatában feldolgozni a kudarcot.

Ha erre nem figyelünk oda időben, annak könnyen megfelelés kényszer lehet a vége.

#3 Biztosítanak sorstárs közösséget

Az integráció tényleg klassz dolog. De legalább olyan klassz, ha sorstárs közösségbe tartozol.

Egyszerűen vannak problémák, kérdések, amelyekre csak ők tudják a választ. Vannak olyan csomók, amelyeket csak ők tudnak feloldani bennünk.

Persze, ez nem jelenti azt, hogy magunk ne tudnánk a kérdéseinkre válaszokat találni, de így sokkal tovább tart, sokkal több tépelődéssel jár, és soha nem kapunk megerősítést, hogy a válaszunk megfelelő és jó-e.

4 dolog, amit jó lett volna tudni hallássérült gyerekként

Forrás: A Hallás Társasága Alapítvány, Hali tali tábor

#4 Összehoznak idősebb sorstársakkal

Jó, ha van kortárs sorstárs közösségünk, de fontos, hogy olyanokkal is találkozzunk, akik már kitaposták előttünk az utat. Energiát spórolnak meg nekünk azzal, hogy nem kell újra és újrajárnunk egy útvonalat, mert nem tudjuk, mi számunkra a megfelelő segítség, például a tanulás során.

Elmondhatják, ők hogyan csinálták. Adhatnak tanácsot. Tapasztalatot osztanak meg, ami felbecsülhetetlen értékkel bír.

Megkérdeztem néhány hallássérült fiatalt is, hogy ők hogyan emlékeznek vissza a gyerekkorukra, mi az, ami lehetett volna másképp.

Dzsenifer

,,Nekem az volt furcsa, amikor magam döbbentem rá az általános iskolában, hogy csak én vagyok hallássérült, a többiek pedig hallók. Kirekesztettnek éreztem magam, senki olyat nem ismertem, aki hasonlóan él, mint én.

Szóval nekem mondjuk jól esett volna, ha leültek volna velem, és elmagyarázták volna azokat a dolgokat, amiket mondjuk már az utóbbi négy évben tudok, mert utánanéztem.

Vagy egyszerűen csak felkerestünk volna egy szervezetet, ahol megfordulnak siketek vagy nagyothalló emberek, és megismerkedhettem volna velük.

4 dolog, amit jó lett volna tudni hallássérült gyerekként

Forrás: A Hallás Társasága Alapítvány, Hali tali tábor

Nálam ez nagyon kiesett, és kicsit rossz is rá visszaemlékezni, hogy miközben a hallóknak magyaráztam a helyzetem, tényleg fogalmuk sem volt, hogy mit beszélek, csak bólogattak, néha elhagyta a szájukat, egy ja, értem, de amúgy nem érdekelték őket a velem kapcsolatos dolgok.”

Eszter

,,Nekem ilyen szempontból nagy szerencsém volt, mindenről részletes információt kaptam. Anya amire tudott, válaszolt, bármit kérdeztem. Még egy antik jelnyelvi könyvem is van. Anya azt mondta, pár hétig nézegette, aztán becsapta az egészet, hogy ő ezt nem tudja megtanulni, nekem meg nyelvi kompetencia kell, így maradtunk a beszédnél.

Elég hamar tudtam, hogy kb. milyen egy audiogram, hogyan a legjobb beállítani a készüléket, ezekre valahogy tanítva lettem.

Nekem inkább az osztálytársaimmal és más emberekkel volt problémám, főleg kamaszkoromban.

4 dolog, amit jó lett volna tudni hallássérült gyerekként

Forrás: Pexels

Több adag nutella elfogyasztása után se sikerült rájönni a megfelelő beilleszkedési megoldásra, úgyhogy maradt a fiúkkal való focizás. Ebben a kérdésben jó lett volna egy korrekt válasz valakitől. Valami, ami segített volna akkor.

Mondjuk annak örültem, amikor anya közölte az osztályfőnökkel, hogy ne erőltesse a beilleszkedés dolgot, mert én már abszolút máshol élem ki magam, úgyhogy két év után ne pont a végzős évben várja el tőlem. ”

Anna

,,Gyerekként semmit nem tudtam a fülemről, csak egy kifejezést ismételgettem néha: félsüket vagyok. Igazából ennek a tartalmát sem értettem pontosan, de tudtam, hogy néhány kínos szituációban ezt a kifejezést érdemes mondanom.

Hogy mit lett volna jó tudni? Mindent.

Jó lett volna, ha beszél velem valaki arról, hogy kevesebbet hallok, mint más gyerekek, és hogy ezért sok dologról lemaradok, vagy hogy érdemes sokszor visszakérdeznem a csoporttársaimnak, hogy mi a helyzet, miről van szó, mi történt. Jó lett volna tudni, hogy más vagyok, és hogy mit kell mondanom erről másoknak.”

4 dolog, amit jó lett volna tudni hallássérült gyerekként

Forrás: A Hallás Társasága Alapítvány, Hali tali tábor

Fontosnak tartom kiemelni, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy a szülők hibáztak volna bármikor is. Pontosan tudjuk, hogy egy halló szülő számára nem egyszerű megérteni egy hallássérült gyermeket, ha nincs tisztában a hallássérült lét milyenségével, apró mozzanataival.

De sosincs későn elkezdeni megérteni ezt a világot.

Korlátok hallássérültként? Vannak, és? – fogadd el őket és szárnyalj!

Gyerekként én komolyan elhittem, hogy nincsenek korlátaim. A szüleim mindig azt mondták, hogy bármit el tudok érni, csak dupla annyit kell dolgoznom érte, mint a hallóknak. És ez egy ideig elég motiváló hitvallás is volt nekem, hogy ne érdekeljen, mennyire körülvesznek a korlátok hallássérültként.

Ez vitt előre minden nehézségen: a gimiben, az egyetemen, munkába álláskor.  Mindenhez úgy álltam hozzá, hogy itt egy korlát? Nem baj, megugrom, csak többet szenvedek érte. Többet tanulok, többet készülök, több mindent feláldozok.

Olyan opció nem volt, hogy én valamire nem vagyok képes. Hallóként tekintettem magamra, erős halló identitással rendelkeztem, így hogy is lehettem volna elnézőbb magammal szemben? Úgy voltam vele: valahogy megoldom.

Ez általában be is vált.

Egyszer például, amikor a főiskolán televíziós szakmai gyakorlaton voltam, jelentkeztem riporternek. A riporter feladata az, hogy élesben kérdez az interjúalanyoktól, miközben veszi a kamera.

Több szempontból is kihívás ez a feladat:

  • több emberre kell figyelnem,
  • nem hibázhatok közben (visszakérdezés nemigen játszik),
  • értenem kell mindent, amit mond az interjúalany, hogy reflektálni tudjak,
  • ezalatt figyelnem kell arra is, hogy együttműködjek a kamerással.

Nem olyan egyszerű feladat ez egy hallássérültnek. Amikor jelentkeztem a feladatra, mert ki akartam próbálni magam ebben, kaptam éles kritikát halló csoporttársamtól, hogy nem nekem kéne adni ezt a feladatot, hanem valaki másnak.

Korlátok hallássérültként? Vannak, és? - fogadd el őket és szárnyalj!

Forrás: Pexels

Szerencsére a gyakorlatvezető tanáraim bíztak bennem, és rám osztották ezt a feladatot. Emlékszem, síkideg voltam, és vért izzadtam, hogy jól teljesítsek, de helyt álltam. És jól.

Akkor azt gondoltam, hogy jó vagyok, jól teljesítettem. Ugyanakkor éreztem azt is, hogy ez nem nekem való. Hogy meg tudnám csinálni, ha nagyon akarom, akárhányszor, de túl sok energiámba kerül.

És ez fontos felismerés volt.

Rájöttem ugyanis, hogy a céljaim eléréséhez nem feltétlenül arra van szükségem, hogy leküzdjem a korlátaimat,

hanem arra, hogy felismerjem őket és elfogadjam őket.

Attól tudtam csak igazán szárnyalni.

Arra gondoltam ugyanis egy idő után, hogy van értelme nekem vért izzadva bizonygatni, hogy képes vagyok bizonyos dolgokra hallássérültként is, miközben nekem azok a bizonyos feladatok nehezített pályák?

Korlátok hallássérültként? Vannak, és? - fogadd el őket és szárnyalj!

Forrás: Pexels

Van értelme nekem ebédelni a többiekkel munkahelyen, ha az nekem fárasztó, mert szájról kell olvasnom akkor is? Muszáj nekem a szokásos útvonalon nyelvet tanulnom, mikor a nyelvvizsgával járó tortúra csak kikészítene? Attól, hogy újságíró vagyok, kell nekem sajtótájékoztatón vért izzadnom az első sorban, hogy értsem, mit nyilatkoznak?

És az évek alatt rájöttem arra, hogy jó dolog bevállalni a nehéznek tűnő dolgokat is – igen, azokat is, amelyek teljesíthetetlennek tűnnek – , de nem azért, hogy bebizonyítsam, képes vagyok rá hallássérültként is, hanem azért, hogy pontosan meg tudjam, hogy hol van az a határ, ami már több, mint amit könnyen elvárhatok magamtól, de picit kevesebb attól, ahol síkidegen feszengek, bár meg tudom csinálni.

Ha ezeket a határokat az életed több területén- kommunikáció, társas élet, tanulmányok, munka – megrajzolod. Szárnyalni fogsz.

Szárnyalni fogsz, mert tudni fogod, hol vannak a korlátaid pontosan, és tudsz velük tervezni.

Korlátok hallássérültként? Vannak, és? - fogadd el őket és szárnyalj!

Forrás: Pexels

Ha így vesszük, a korlátaid segítenek neked, hogy hamarabb kiismerd magad, és annak megfelelően kialakítsd a saját életed:

  • pontosabban belőheted, miben vagy igazán jó, és miben nem,
  • pontosan tudod, milyen emberek valók köréd,
  • pontosan tudod, milyen helyzetben nem érzed jól magad, és milyen helyzetben érzed magad nagyon jól.

Azaz, ki tudod alakítani magadnak azt az életkörülményt, ahol jól érzed magad. Könnyebben mondasz majd nemet azokra a helyzetekre, amelyekre nincsen szükséged.

Fesztelenebb leszel.

Önmagad.

Szeresd a korlátaidat!

#HallássérültProblémák – 7 szitu, amibe tuti belefutsz hallássérültként!

Nem, ez nem egy panaszkodós poszt lesz, csak összegyűjtök néhány #HallássérültProblémát, amivel biztos ti is szembesültetek már. Nem olyan egetverő gondok ezek, sőt, néhol még viccesek is. Igaz, néha nagyon bosszantóak, de a hallássérülésemről akkor sem mondanék le, mégpedig ezek miatt az okok miatt. Íme a top 7 #HallássérültProbléma!

#1 nyilvános WC használata bárhol, kulcs nélkül

Ha hallássérült is vagy és nő is, akkor pontosan tudod, milyen benyitni egy kávézó vagy étterem illemhelyére úgy, hogy szembesülsz azzal a ténnyel, hogy

nem zárható.

Ami azért olyan égető probléma, mert nem hallod, hogy kopognak, vagy ha mégis, akkor nem tudod biztosra, hogy neked kopognak-e, se azt, hogy beszélnek hozzád, és ha igen, akkor mit. Ciki találomra kikiáltani, hogy foglalt, még cikibb végig a kilincsen tartani a kezed, és még rosszabb a bizonytalanság, hogy mikor nyitnak rád. (Nyilván ha úgy adódik, akkor a kilincsen tartod a kezed és néha biztos ami biztos alapon kikiabálsz, hogy foglalt, gondoljon mindenki amit akar. Csak na.)
Persze van erre is megoldás, járhatsz párban a folyóügyeket intézni, így van, aki figyeli az ajtódat, vagy eleve olyan helyekre jársz, ahol kulcsra zárható az ajtó.

Mondjuk szerintem minden hallássérültnek van legalább egy emlékezetes wc-sztorija, ami utólag vicces. Hangsúlyozom: utólag.

#HallássérültProblémák – 6 szitu, amibe tuti belefutsz hallássérültként!

Forrás: Pexels

#2 amikor rákényszerülsz a futárszolgálat igénybevételére

Amennyire imádják az emberek a futárszolgálatot, mert végülis gyakran sokkal jobb opció a postánál, a hallássérültek körülbelül annyira utálják is. Belőlem legalábbis hatalmas kínlódó sóhaj szakad ki, valahányszor rájövök, hogy kénytelen leszek futárszolgálattal lebonyolítani egy árubeszerzést. Sokszor szívesebben megyek el személyesen valamiért – még ha a város túloldalára is – , minthogy a futárszolgálatot válasszam.

Nem akarom én olyan sötéten lefesteni azt a napot, amikor beígérik magukat a csomaggal a futárok, de aznap, a következő óvintézkedéseket teszem meg:

• minden más programot/munkát igyekszek átszervezni
• folyton a telefonomat markolom, és még a wécére is viszem
• random időközönként odarohanok az ablakhoz kinézni, hogy mi a helyzet
• a lakáskulcsot a kezem ügyében tartom, hogy csak fel kelljen kapni

Lényeg a lényeg: nagyon stresszes vagyok, és alig várom, hogy túlessek rajta. Rosszabb, mint egy vérvétel, komolyan, pedig azért sem rajongok túlzottan.

Még minden óvintézkedés ellenére is előfordult már, hogy történt valami gikszer, és rém kellemetlenül éreztem magam. Pedig mindenhol feltüntettem, hogy hallássérült vagyok, ezért üzenetben kommunikáljunk. Ennek ellenére volt már, hogy hívtak, ám mivel nem vettem fel, ki se jöttek, mondván, nem voltam elérhető, amikor erre jártak. Azóta inkább másképp oldom meg a beszerzést vagy segítséget kérek.

#HallássérültProblémák – 6 szitu, amibe tuti belefutsz hallássérültként!

Forrás: Pexels

#3 amikor nem hallod, mit mondanak be a vonatoknál

Egyetemista koromban sokat ingáztam két ország között. Emlékszem, mennyire elveszettnek éreztem magam a Keletiben, és vagy ötször rákérdeztem a kalauznál, hogy biztos jó vonatra szálltam-e, biztos nincs semmilyen változás a menetrendben, és biztos nem vonatkozik rám semmi azok közül, amit bemondtak a hangosbemondón.

Ma már nagyon rutinosan kezelem ezeket a helyzeteket, egyáltalán nem érzem kínosnak, hogy többször kérdezek, és általában problémamentesen eljutok A pontból B-be. De tapasztalatlan koromban álltam már tanácstalanul a peronon, mert nem hallottam, hogy máshonnan indul mégis a vonat, és az nem volt kellemes.

Ma már tudom, hogy azt is át kellett élnem, hogy magabiztosan kezeljem az ehhez hasonló helyzeteket.

#4 amikor szkájpolsz, és szar a net, és úgy próbálsz szájról olvasni

Volt egy időszak, amikor elhatároztam, hogy ha már nem telefonálhatok, akkor videotelefonálni fogok. Na jó, igazából anyukám noszogatott, hogy végre lásson is, ha már olyan ritkán tolom haza a képem, én meg beadtam a derekam. Egyrészt ódzkodtam tőle, mert szájról olvasni képernyőről megbízhatatlan net mellett nem egy leányálom, másrészről viszont néha jobban bevált, mint a jóval lassabb csetelés.

Kivéve, ha a net úgy gondolta, hogy megszívat, és befagyasztotta a mozgóképet. Ilyenkor gyakran félórákat szenvedtünk a restartolással.

Igaz, ez még jó öt éve volt, talán ideje lenne új esélyt adnom neki.

#5 amikor a leglehetetlenebb helyzetben merül le az elemed

Mondjuk, amikor az új munkahelyen odamegy hozzád jópofizni a főnököd. Vagy amikor a pasi/csaj, akibe bele vagy esve, odamegy hozzád beszélgetni. Vagy amikor új társaságba kerülsz, esetleg amikor az orvosod a legfontosabb információkat próbálja megosztani veled.

Ezt már csak azt tudja überelni, ha elfogy otthon az elemed

Ennél pedig csak az rosszabb, ha erre hétvégén jössz rá, mert nem tudsz hol elemet venni.

#HallássérültProblémák – 6 szitu, amibe tuti belefutsz hallássérültként!

Forrás: Pexels

#6 nincs felirat a kedvenc filmedhez, vagy csúszik

A fájdalom pont ilyen sorrendben tör rád. Letöltöd nagy örömködve, aztán pofon vág a szomorú valóság, mert nincs hozzá felirat, majd csak fél év múlva.
Vagy letöltöd a feliratot hozzá örömködve, majd zokogásban törsz ki, mert csúszik a felirat.

#7 amikor tűkön ülve várod, hogy szólítsanak a dokinál

Előre is szeretném leszögezni, hogy voltak már kellemes tapasztalataim, amikor a recepción a helyzetből adódóan jeleztem, hogy nem hallok valami jól, és a kartonomra egyből feljegyezte ezt az információt a hölgy. Akkor röntgenre és kivizsgálásra is mennem kellett, mindkétszer úgy hívtak be, hogy odafigyeltek arra, hogy észrevegyem őket. És nem, ez nem magánrendelésen történt.

#HallássérültProblémák – 6 szitu, amibe tuti belefutsz hallássérültként!

Forrás: Pexels

Persze ez nem mindig van így, olyankor tűkön ülve figyelek, nehogy lemaradjak valamiről, és próbálok rájönni, hogy mi a rendszer. Persze nem megy mindig, ilyenkor jókat röhögök magamon, hogy úgy pattogok mint egy gumilabda minden egyes szólításnál, mert nem vagyok biztos benne, hogy engem hívnak, de ülve se akarok maradni, mert hátha mégis.