A hallássérült pár útlevél az elfogadás csodálatos világába? – Vecsernyés Anna vendégposztja

Anna hallássérült pszichológus, és rendszeres visszatérője a Hali-tali táborunknak. Rendszerint benéz hozzánk pár napra, és ezalatt szuper gondolatformáló csoportfoglalkozásokat tart a táborosainknak.

Tartott már foglalkozást konfliktuskezeléssel kapcsolatban, de a “Sötét gondolatok kivédése” című kurzusát is imádták. Mivel Anna pszichológusként végzett az ELTE PPK-n, különösen szeretem a vendégposztjait, mert a saját tapasztalatai mellett megjelennek a szakmai gondolatai is.

Én írtam már nektek izgalmas cikkeket a szerelemről, amelyek olyan tabutémákat is feldolgoztak, mint hogy hallássérültként csak hallássérült pár mellett lehetünk-e boldogok, de egypercesben is bemutattam, milyen hallássérültként randira készülni, és volt egy vendégposztunk halló sráctól is, aki az ő szemszögéből mesélte el, hogy milyen randizni egy hallássérült lánnyal. Akkor is ígértem cikket Annától, és ez most meg is érkezett, ráadásul rögtön kettőt is küldött, mert a mondanivalója nem fért el egy posztban.

Annát különösen az érdekelte, hogy mennyire számít párválasztáskor a hallássérülés megléte, és hogy mi minden befolyásolja a döntéseinket ilyenkor. Mire érdemes figyelnünk, mibe csúszhatunk bele, milyen forgatókönyvek alakulhatnak ki.

Olvassátok és szeressétek, itt az első rész.

*

A párválasztás amúgy is nyakatekert kacskaringóin még egy jó nagyot tud csavarni az, ha az ember nap mint nap azt éli meg, hogy valahogy kilóg a sorból. Más kihívásai vannak, más tapasztalatokat visz magával, mint a legtöbben, és úgy érezheti: neki valami olyan jutott, amit nagyon nehéz lehet megérteni. Valami olyan, ami senki másnak nincs ezen a világon. Hogyan tekinthetünk hallássérültként így a párkapcsolatokra? Hogyan találhatjuk meg azt a szeretetet és elfogadást, amit keresünk? Hallássérült párt kellene választani, vagy hallót? Van-e titok?

Fiatal felnőttkoromra már számtalan bölcsességet sikerült begyűjtenem a szerelemről és párkapcsolatokról – és minden bölcsességnek az ellenkezőjét is. „Az ellentétek vonzák egymást”, meg „Két dudás nem fér meg egy csárdában.” – mondják. Aztán azt is halljuk, hogy magunkhoz hasonló párt érdemes keresni, az a boldogság titka. 

A hallássérült pár útlevél az elfogadás csodálatos világába? – Vecsernyés Anna vendégposztja

Forrás: Unsplash

Mindennek a gyökere: az elfogadás és a biztonság vágya

Sokunkban erős az érzés, hogy minket bizony csak egy másik hallássérült ember érthet meg úgy igazán. Ő viszont tényleg remekül rá fog majd érezni mindenre, a nehézségeink és a furcsaságaink sem fogják zavarni. Ez az érzés mélyről jön, és tulajdonképpen minden emberben jelen van:

olyan társat találni, aki szavak és magyarázkodás nélkül is érteni fog és elfogadni.

Hozzuk magunkkal ezt az igényt gyerekkorunkból, amikor még a szüleink kitalálták a kívánságainkat és gondoskodtak rólunk. Felnőttként pedig természetes módon vágyunk arra, hogy újra létrehozzunk egy ilyen biztonságos közeget. A felnőtt kapcsolatok azonban már máshogy néznek ki: itt már adok-kapok viszonyról van szó, amiben jó esetben mindkét fél figyel egymásra, figyeli egymás kívánságait, illetve már mindkét fél érett arra, hogy kifejezze és megfogalmazza a vágyait.

Az igények, nézőpontok, szemléletek már nem csak tőlünk áramlanak a másik felé, hanem nekünk is be kell fogadnunk a partnerünkét. Egy ilyen kétirányú viszonyban pedig több súrlódást, félreértést élhetünk meg, mint gyermekként a szüleinkkel. Az elfogadás és a biztonság igénye azonban akkor is jogos, ha a róluk szóló fantáziánk néha kicsit túllő a célon. Megértést és könnyedséget keresünk tehát, amit bizonyos mértékig meg is találhatunk.

De hogyan? Kit kell keresnem, mire kell figyelnem ahhoz, hogy célba érjek?

Hallássérült pár – útlevél az elfogadás csodálatos világába?

Szóval, ha hallássérült párt keresek, vele biztosan nagyon egyszerű lesz, ugye? Hasonlóak vagyunk, így nagy probléma nem lehet.

Kivéve, hogy… mindannyiunk számára mást jelent a hallássérülés.

Mindannyian máshogy állunk a nehézségeinkhez, máshol tartunk az önelfogadás útján. Más stratégiáink vannak, más nehézségek idegesítenek minket. Mást gondolunk arról, hogy kitől, mikor és hogyan kell/lehet segítséget kérni. Persze bőven vannak hasonló tapasztalataink, hiszen mindketten átéltük már azt, hogy kívülállók leszünk egy élénken fecserésző társaságban, vagy hogy leizzadunk, ha ismeretlen szám hív minket telefonon. Ezeken az élményeken valóban osztozhatunk egy másik hallássérülttel, de végeredményben az életfilozófiánk és a fülünkkel kapcsolatos szemléletünk teljesen eltérő lehet.

Én átéltem ezt egyszer. Randevúztam egyszer egy sráccal, még abban az időszakban, amikor valamiért titkoltam a hallássérülésem az ismerkedések során. Nagyon kepesztettem a randin, erősen koncentráltam, hogy ne kérdezzek vissza túl sokat, hogy ne tűnjek túl hallássérültnek.

Egészen addig, amíg egy ponton arra lettem figyelmes, hogy a srác fülében is hallókészülék van.

Amikor később ezt a témát megpiszkáltam, a fiú elég mogorván reagált, és azt mondta, hogy ő nem hallássérült, csak kicsit védenie kell a fülét. Persze engem ettől még nagyon izgatott, hogy hogyan működik pontosan az ő hallása, és mire használja a hallókészülékét, de nem akart erről beszélni. Többet nem írt. Ő teljesen máshol tartott azon az úton, hogy nyíltan tudjon beszélni a hallásáról. Teljesen máshogy gondolkodott arról, hogy a gyengeségeinket felvállalhatjuk-e mások előtt. Akkoriban én is máshogy voltam ezzel, mint most: ma már sokkal előbb és könnyebben kérek segítséget. 

Mennyi nehézséget jelenthet egy ilyen különbözőség!

Mennyi konfliktust hozhat és mennyi egyezkedésre kényszeríthet minket!

Hallássérült társunk akár teljesen eltérően láthatja a minket felzaklató, elszomorító hétköznapi rosszulhallós helyzeteket. Vagy társaságban kellemetlenül érezhetjük magunkat attól, hogy a másik hangosabban hirdeti a sérülésünket, mint ahogy mi magunk tennénk. Számtalan kis fricskát hozhat az, ha a másik is hallássérült ugyan, de a saját hallássérülése egyszerűen más formájú, színű és szagú, mint a miénk. Máshogy áll hozzá.

A hallássérült pár útlevél az elfogadás csodálatos világába? – Vecsernyés Anna vendégposztja

Forrás: Unsplash

De azért van, amit csak hallássérült érthet, nem?

Igen. És nem. És igen. És nem.

Mert nagyon különbözőek vagyunk mi, emberek. Mindenki mást ért meg. Ha meghallgatod a moziból kijövő emberek beszélgetését – vagyis inkább leolvasod a szájukról – akkor arra fogsz gyanakodni, hogy ezek tök más filmet néztek ott bent. Vagy legalábbis más részeinél voltak ébren. De valami biztos nem stimmel, mert annyira más történetet mesél mindenki. Ez azért van, mert mindenki hozott anyagból és hozott képességekből dolgozik, azaz a meglévő ismeretei és az érzelmi kapcsolódásra való képessége nyomán követ dolgokat a világban.

Van, aki nagyon könnyen ráhangolódik szinte bármilyen történetre, érzelmi tartalomra. A kevésbé szerencsések – azaz a legtöbben – néhány dolgot könnyen átérzünk, más dolgokat pedig nagyon nehezen. Nekem ahány párom volt, mindegyik a hallássérülésemnek más-más szeletével tudott a legjobban bánni, azt a legjobban érteni. És mindegyik társamnak más volt az, amit időbe telt megtanulnia. De ahogy sokszor láttak engem kommunikációs helyzetekben, ahogy egyre több történetet és múltbéli darabkát ismertek meg belőlem, úgy egyre jobban értették. Sőt, érezték.

Ahogy megismertek, elkezdték érezni a fülem és a hallásom, és elkezdték érezni az érzéseimet a fülemmel és a hallásommal kapcsolatban.

Mindebből mi a tanulság?

Az emberi megértés, az bizony egy mozaik. Vagy kirakós. A lényeg, hogy számtalan kis elemből áll, ahogy a hallássérüléssel kapcsolatos dolgok is bonyolultak és több elemből tevődnek össze. Mindenki mást ért meg, mindenkinek más a megértés-mozaikja. Van, akinek elsőre több darab is összeáll, van, akinek kevesebb.

De a lényeg a törekvés. A megérteni akarás és a tanulni akarás. Az a törekvés pedig nem függ a hallástól.

Találkozhatsz hallóval, aki veled megismerkedve egyből nyolc blogposztot és két könyvet fogyaszt el hallássérülés témában, de egy olyan hallássérült is szembejöhet veled, aki még nagyon küzd a saját tapasztalataival és éppen kevésbé tud nyitott lenni mások – vagy egyáltalán a saját – érzéseire.

Az egyformaság illúziója – és a különbözőség mint farkasbőrbe bújt bárány

Mindenkinek él egy kép a fejében arról, hogy mi az, hogy hallássérült, és mi az, hogy halló: egy egész tulajdonsághalmazt és fantáziát kapcsolunk ezekhez a kategóriához. Pedig, ahogy a fentiekből is látszik, halló és halló nem egyre megy, és a hallássérültek is nagyon sokfélék. Ráadásul minden ember elég változékony és tanulékony is, így amit ma még nem értek, azt pár nap múlva már nagyon mélyen is érthetem.

Valójában tehát egy egyszerű kategóriát próbálunk ráhúzni az emberi sokféleségre, egy mozdulatlan kategóriába próbáljuk kimerevíteni az emberek változékonyságát. Ez a fajta dobozolás néha hasznos is lehet, ám amikor párkapcsolatról gondolkodunk, akkor ezzel elveszíthetünk valami fontosat. Zajos lesz a kép. Könnyebb egy átfogó kategóriában gondolkodni, és azt mondani: egy hallássérült párra van szükségem. De amikor ilyen átfogóan nézem, akkor éppen azt nem fogom látni, hogy mire van szükségem és mit keresek. Érdemes feltérképezni, hogy mi van ebben a dobozban, milyen tulajdonságokat, viselkedéseket kapcsolok a hallássérült és a halló emberekhez, illetve mik azok a mögöttes tulajdonságok, amikre nagyon vágyom a másikban.

Olyan embert szeretnék, aki empatikus és fel tudja vállalni a gyengeségeit?

Olyan embert szeretnék, akik introvertált?

Olyan embert szeretnék, aki bátor?

Mi van a dobozomban?

Ennek a doboznak aztán van egy sötétebb, félelmetesebb része is, ahova nem nézünk szívesen. Ott lapulnak azok a tulajdonságok és viselkedések is, amiktől félünk, amiket el szeretnénk kerülni a másikban. Itt bújik meg az ismeretlen, a tőlünk különböző is. A tőlünk különböző nagyon rémisztő tud lenni, és kicsit olyan, mint térkép nélkül közlekedni egy idegen városban. Szeretnénk elkerülni a különbözőséget a kapcsolatainkban, hiszen nagyon nehéz térkép nélkül navigálni ilyen terepen.

Áthidalni a másságot, megtanítani a másikat magunkra nem könnyű.

Ám valójában ez a különbözőség nem kikerülhető. Valójában minden kapcsolat rengeteg különbség közepette indul – akkor is, ha mindketten hallássérültek vagyunk, akkor is, ha nagyon hasonló a hallásgörbénk. Nincs az a manőver, amellyel elkerülhetjük azt, hogy hidakat kelljen építenünk egymás felé, és hogy a másik számára furcsa dolgokat kelljen megtanítanunk neki. Nem tudjuk tehát kivédeni, de fel tudjuk magunkat vértezni önismerettel és bátorsággal. Hiszen a különbözőség máris navigálhatóbb, ha ismerem magam, ha tudom, hogy mire van szükségem pontosan, és ezt bátran el is merem mondani. Ha tudok kérni, és tudom, hogy jogom van kérni. Ha van egy térképem magamhoz, és ezt meg is tudom mutatni a másiknak. És ha a másik is meg tudja nekünk mutatni a saját térképét – hidakat ugyanis kölcsönösen, együttes erővel építünk, a másik igyekezete nélkül tehát a képlet nem teljes.

A hallássérült pár útlevél az elfogadás csodálatos világába? – Vecsernyés Anna vendégposztja

Forrás: Unsplash

A legfontosabb kérdés talán sosem az, hogy a másik pontosan milyen: milyen a bankszámlája, milyen a hallása, a haja színe. Hanem hogy el tudjuk-e róla képzelni, hogy a különbözőségeinket megugorja, hogy hidakat tudjon velünk építeni, és hogy törekvéssel és boldogan legyen benne annak a dolognak a menedzselésében, amit párkapcsolatnak hívunk.

*

Te is megismerheted Annát!

Anna következő cikkét, a folytatást hamarosan olvashatjátok, addig is jó, ha tudjátok, hogy van egy zárt csoportunk Facebookon, ahol Anna is tag, és ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Ide azért is érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz majd mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  Néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

Top