9 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Leírni is fura, hogy 9 évnyi tanulás van mögöttem az egyetemen, főleg, hogy legutolsó emlékem még az, hogy gimis elsősként azt számolom, mennyi van még hátra a gimi befejezéséig. Azóta befejeztem három egyetemet. 

Ez kilenc nem túl felhőtlen karácsonyt jelent, és 18 vizsgaidőszakot. Azaz 36 hónap stresszelős, tanulós vizsgaidőszakot, mivel átlagosan két hónapig tart egyetlen vizsgaidőszak. Ez három évnyi tömény vizsgaidőszak.

Nagyon fura ezt így összesítve látni, valahol soknak tűnik, valahol pedig olyan kevésnek.

Mert ez sok tapasztalatot, tudást és időt jelent, de van az a mondás, hogy minél többet tudsz, annál inkább rájössz, hogy mennyi mindent nem tudsz. Én imádok tanulni új dolgokat, de a vizsgaidőszakokkal járó stresszt és nyomást már nem hiányolom. Annak idején, amikor gólya lettem az egyetemen, emlékszem, teljesen tanácstalan voltam. Élveztem az egyetemi lét szellősségét és másságát a gimihez képest, ugyanakkor soha nem volt még vizsgaidőszakom, így nem tudtam, hogyan kell lemenedzselnem.

Teljesen más elképzelésekkel vágtam bele az első vizsgaidőszakba és más célokkal végeztem el az utolsót.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

Teljesen átalakult a megküzdési stratégiám a 8 év alatt, és már tudom, hogy sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha bizonyos dolgokkal már az első alkalommal tisztában lettem volna, vagy ha néhány dolgot másképpen csinálok. Ha nekem már mindegy is, mert egyhamar nem ülök be az iskolapadba, nektek még jól jöhet néhány infó a következő vizsgaidőszakra!

#1 Ne akarj mindent megtanulni!

Nagyon romantikus elképzelésekkel érkeztem meg az egyetemre, amelyek között olyan ábrándok voltak, hogy:

  • minden könyvet el fogok olvasni,
  • elmélyedek a tudományban,
  • a könyvtárban fogom leélni az életem.

Imádtam volna, ha így történik, de az az igazság, hogy erre egyszerűen nincs idő. Olyan hosszú szakirodalom listát kapsz majd, hogy lehetetlen tartani az iramot, kijegyzetelni a könyveket pedig még kevésbé lesz időd. Ez egyébként szörnyen frusztráló, mert úgy fogod érezni magad, hogy elpazarlod az időd, miközben tanulsz, felszínesnek érzed a tudásod emiatt, és állandóan attól rettegsz, hogy valami fontosat kihagysz, amit a tanár biztosan elvár, de engedd el ezt a dolgot.

Én minden könyvet ki akartam volna jegyzetelni, hiszen amit nem hallottam vagy értettem az órán, azt a könyvekből akartam pótolni.

Olyan egyszerűnek tűnt a gondolat, hogy nem baj, ha nem hallok mindent, mert elolvasom az összes könyvet, és tudni fogok mindent – talán még többet is, mint amit kell. Persze, az első vizsgaidőszak után rájöttem, hogy ez lehetetlen vállalkozás, és a kiesett információt másképpen kell beszereznem.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

Szóval, ne akarj mindent megtanulni, helyette inkább fogadd meg a következő tanácsot:

#2 Szelektáld a tanulnivalót!

De úgy is írhatnám, hogy bizonyos értelemben a tanárnak tanulsz, nem magadnak. Persze, magadnak is, de a tanárod a vizsgáján konkrét dolgot akar viszontlátni vagy hallani. És neked ezt a konkrét dolgot kell megtanulnod vizsgára, hogy meglegyen a jegyed.

Persze, nem könnyű ezt a konkrét tudásanyagot kihámozni a rengeteg anyagból, de akkor jársz a legjobban, ha ezt megtanulod.

Kifaggathatod a felsőbbéveseket, hogy mit kellett a tanárodnál tudni, de az idő úgyis segít majd, és kiismered majd a tanártípusokat. Nekem a hallássérült létem az előnyömre vált ebben. Annyira kétségbeesetten próbáltam a végére érni a sok anyagnak, hogy egyszerűen ráállt az agyam, hogy a szövegtengerből kiragadjam a lényeget.

Jó módszer az is, ha több csoporttársad jegyzetét elkéred, így azt össze tudod vetni a könyvekben olvasottakkal, és be tudod lőni, mi az, ami fontos rész a könyvből, mi az, ami fölött átugorhatsz. Lesznek majd, akik fanyalogni fognak, és nem szívesen adják oda a jegyzeteiket, mert azt gondolják, lusta vagy jegyzetelni, és megpróbálod elbliccelni a munkát. Megpróbálhatod elmagyarázni, miért van erre szükséged, és lehet, akkor megértőbbek lesznek. Akik nem, azokkal ne foglalkozz, a barátaid azok közül fognak kikerülni, akik szívesen segítenek.

Azért is érdemes így hozzáállnod a tanuláshoz, mert így több időd jut elmélyedni abban, ami tényleg érdekel. Ez különösen azoknál a tárgyaknál jön jól, amelyek nem adnak sokat a képzésedhez.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

#3 Mindig próbáld meg!

Bizony. Amikor úgy érzed, nem fogsz átmenni, akkor is menj be vizsgázni. Soha nem tudhatod, mi fog történni, és még az is lehet, hogy átmész a vizsgán. Sokszor akkor vizsgáztam a legjobban, amikor úgy éreztem, csapnivalóan teljesítek, és buktam meg olyan vizsgán, amiről úgy jöttem ki, hogy két ötöst érdemelnék. Ne akard mindig megérteni a mérteket.

Csak menj, és harcolj egyet, az már fél siker!

Ha még győzöl is, az már csak hab a tortán!

Soha ne vedd magadra az olyan megjegyzéseket, amelyek összefüggéseket vélnek felfedezni a sikertelen vagy sikeres vizsgád és a hallássérülésed között. Engedd el a füled mellett azokat a megjegyzéseket, hogy:

,, Biztos azért lett meg, mert hallássérült vagy.”

,, Remélem nem akarja a hallássérülésére fogni, hogy nem tudott felkészülni.”

Egyedül te tudod, hogy mennyit készültél, és hogy csak a puszta szerencse, a jó tétel kihúzása segített-e át a vizsgán. És ha az utóbbi? Soha ne legyen miatta bűntudatod, a halló egyetemisták is örülnek a szerencsének, ha sikerül a vizsgájuk, ennek semmi köze ahhoz, hogy te hallássérült vagy, bármit is látnak bele a kívülállók.

És ha már a belelátásról van szó, és azt kérdeznéd, mit kell csinálnod olyankor, amikor egy tanár megvádol azzal, hogy a hallássérüléseddel szeretnél-e takarózni a felkészületlenséged miatt, akkor csak azt tudom mondani, hogy mondd az igazat:

Nem, egyszerűen nem tudtál felkészülni.

Én egyetlen egyszer kerültem a nyolc év alatt ilyen helyzetbe, és magam sem tudom igazán, hogyan sikerült belekerülnöm.

Egy olyan vizsgán ültem, amire úgy mentem be, hogy próba szerencse, ha jó tételt húzok, még sikerülhet is. Egy szakállas tanár vizsgáztatott, rossz tételt húztam, nem értettem nagyon a kérdéseit, megszeppenten ültem, nem voltam még hasonló helyzetben, leblokkoltam. Eszemben sem volt kisírni a kegyelem kettest, csak szerettem volna minél előbb kiszabadulni a vizsgáról, hogy következő alkalomra felkészültebben tudjak jönni. Akkor már egy ideje nem válaszoltam egy kérdésre sem, és szerettem volna szólni, hogy én befejezném ezt az alkalmat, legyen kedves beírni az egyest, amikor szóltak mögöttem a csoporttársaim a tanárnak, hogy szerintük én nem értek semmit abból, amit nekem mond. Elég furcsán hangozhatott ez a tanár számára, ezt még én se vonom kétségbe, de ekkor kaptam meg azt a megjegyzést, hogy ő nem adhat azért kettest, mert hallássérült vagyok. Köpni-nyelni nem tudtam, mindenesetre kizavart a vizsgáról, és kegyelem kettest kaptam, ami nem esett túl jól, viszont soha többet nem is akartam újra találkozni vele, így kicsit örültem, hogy nem is kell.

Persze, utólag lehet okosnak lenni, de nekem is kellett a tapasztalat, hogy kezelni tudjak egy következő ilyen helyzetet. Akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy jobban járnék a következő szakállas tanárnál – vagy akit nem értek -, ha szóbeli helyett inkább írásban vizsgáznék. Ha pedig egy vizsgán éreztem, hogy nem tudtam elég jól felkészülni, akkor egyszerűen megmondtam, visszaadtam a dolgozatot/tételt, felálltam és kijöttem.

#4 Ne vedd magadra, ha nem sikerül elsőre!

Fogalmam sincs, miért volt a vesszőparipám évekig, hogy elsőre legyen meg minden vizsgám.

Na jó, de, igazából kényszeresen bizonyítani akartam, hogy hallássérültként ennyire jól tudok teljesíteni.

Kár volt a gőzért. Sok idegeskedést megspóroltam volna, ha egy picit elnézőbb vagyok saját magammal. Újrázni tudsz, és a következő alkalomra még jobban elmélyül a tudásanyag, szóval ne stresszelj rá.

Újrázni egyébként is muszáj néha, hogy tudd, mire számíts, és fel tudj készülni. Hallássérült egyetemistaként a 8 évem másról sem szólt, mint arról, hogy sokszor első alkalommal csak kipróbálok egy vizsgát, hogy tudjam, mit vár el a tanár, hogyan tanuljak. Így aztán egy idő után már nem foglalkoztam azzal, hogy hányadik alkalommal sikerül teljesítenem egy vizsgát, mert tudtam, hogy erre szükségem van a felkészüléshez.

Persze, lesznek majd tanárok és csoporttársak, akik rosszallóan néznek rád, hogy nem sikerült a vizsgád, de az igazság az, hogy egyedül te tudod, mennyit készültél rá, és miért sikerült úgy, ahogy.

Senkinek nem tartozol magyarázattal.

Persze, lesznek órák és tantárgyak, amelyek nem fognak érdekelni – ezeken legyél túl minél előbb. Lesznek tanárok is, akik meg fogják nehezíteni, hogy ezt megtedd, de akkor minél hamarabb derítsd ki, mit akar hallani és látni a vizsgáján, és tudd le minél előbb!

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

#5 Használd ki a jogaidat!

A minap kérdezte valaki, hogy milyen felmentésekkel éltem a vizsgaidőszak alatt, és akkor jöttem rá, hogy igazából csak az utolsó három évben próbáltam ki kettő dolgot. Az egyik a jegyzetelő tolmács igénybe vétele volt, aki jegyzetelte az órán elhangzottakat, és az államvizsgán kértem csak írásbeli lehetőséget. És az az igazság, hogy erre a kettőre is úgy kellett rábeszélni, és még így is volt bennem egy enyhe szégyenérzet.

Szóval, ha az időt visszapörgethetném, akkor a kezdetektől igénybe vettem volna a segítséget. Először is kipróbáltam volna mindet, hogy megtapasztaljam, segítséget jelent-e a számomra, mert mindenkinek más jelent jó segítséget. És utána éltem volna velük.

Fontos dolog tudatosítani, hogy segítséget kérni, és élni a jogos segítséggel, nem ciki.

Az élethez rengeteg energiára, erőre, motivációra van szükség egyetem után is, főleg hallássérültként. Ne csapold le a tartalékaidat már az egyetemen, ha könnyebben is bologulhatsz.

#6 A jegy nem minden!

Az elején voltak olyan elvárásaim magam felé, hogy négyesnél ne legyen rosszabb a teljesítményem. Az igazság azonban az, hogy a jegy csak egy szám. Az számít, hogy megvan a tárgyad, nem az, hogy hányasra. Persze, jó érzés, ha az ember maximumon végigcsinálja az egyetemet, de én egy idő után felhagytam ezzel, és inkább arra koncentráltam, hogy a hasznos, valódi tudásom legyen gazdagabb, több, és arról nem feltétlenül a jegyek adnak számot.

Lesznek töltelék tárgyak, lesznek órák, amelyek nem adnak sokat. Azokba nem fektettem sok energiát, a fontos, hasznos órákba igen. Azon kívül pedig igyekeztem minél több tudást és tapasztalatot szerezni arról, ami érdekelt, szabadon választható kurzusokon, szabadegyetemi előadásokon vagy gyakorlati helyeken, munkahelyen.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

Az egyetem arra van, hogy tanulj, és megismerd magad. Ezt pedig úgy teheted meg, hogy kipróbálod magad több területen.

Ne félj félbehagyni dolgokat, ha rájössz, hogy nem neked való! Mikor tennéd, ha nem most?

#7 Találd meg a tanulási módszeredet!

Ha visszapörgethetném az időt, biztos, hogy elmennék egy szakértőhöz, aki segít megtalálni a számomra legjobban működő tanulási módszert. Nekem például nehéz volt elengedni azt a rögeszmét, hogy mindent jegyzeteljek, amit olvasok, mert az biztosan rögzül. Jobban kellett volna bíznom magamban az elején is, abban, hogy néma olvasás során is tudok tanulni.

Rengeteg módon lehet tanulni, és ezekkel érdemes kísérletezni vagy segítséget kérni.

Hallássérültként lehetnek nehézségeid a tanulásban. Eleinte még könnyen megbirkóztam ezekkel, de idővel felerősödtek a nehézségek:

  • a szétszórtság,
  • a hatalmas írott anyag feldolgozása okozta pánik,
  • a bizonytalanság, hogy biztosan azt tanulom, ami szükséges-e vizsgára,
  • extra fáradékonyság.

Már ezért is érdemes olyan tanulási stratégiákat kidolgoznod, amelyek segítségével ezek alól kicsit tehermentesíteni tudod magad.

Az is hasznos, ha megtanulod az energiáidat átcsoportosítani és tartalékolni. Én úgy a negyedik éven megelégeltem, hogy olyanokkal megy el a hasznos idő, hogy olyan órákon ülök, amelyeken nem értem egyáltalán a tanárt. Kérvényeztem egy egyedi tanrendet, és így nem kellett bent ülnöm az órákon, hanem helyette könyvtárazhattam, készülhettem másik órára. Sajnálom, hogy ezzel a lehetőséggel nem éltem már előbb, mert nem tudtam róla.

8 tanulság, amit hallássérült tanulóként levontam a vizsgaidőszakaimból

Forrás: Pexels

#8 A gyakorlat sokkal fontosabb!

Már csak azért is, mert élesben tudod kipróbálni magad az leendő munkahelyeden, és megtudhatod, milyen nehézségekre számíthatsz a hallássérülésed miatt. Teljesen más éles helyzetben szembesülni a nehézségekkel, mint belegondolni, hogy mire számíthatunk. Kiderülhet, hogy ami elsőre egyszerűnek tűnt, az valójában nehezebb, és fordítva: amit nehéznek gondoltunk, azt meg tudjuk oldani.

Szerintem a hallássérült lét egyik legnagyobb kihívása az, hogy sokszor ki kell próbálnunk valamit, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy tényleg menni fog-e.

Én tudatosan vállaltam vakmerő feladatokat, hogy a korlátaim minél előbb körvonalazódjanak. Ha tisztában vagy a korlátaiddal, sokkal könnyebben tudsz majd tervezni, és kialakítani a jövőben egy olyan környezetet, ahol magabiztosan tudsz teljesíteni.

#9 Használj kommunikációs segédeszközöket!

Az én időmben még nem volt olyan fejlett a technológia, és el is zárkóztam a használatuktól, utólag belátom, kár volt. Pedig a mai hallókészüléket kiegészítő, vezeték nélküli technológiák fantasztikus segítő társaid lehetnek az egyetemen. Az adó-vevők szinte észrevehetetlenek, cserébe jobban hallhatod a tanárodat, könnyebben eljut hozzád az információ, és könnyebbé válik az életed.

Vannak olyan technológiák is, amelyek segítik összekapcsolni a hallókészülékedet a telefonoddal és a laptopoddal. Így a telefonálás, és az online tanulás is könnyebbé válik számodra, hiszen a videóanyagok, filmek és a telefonáló hangja egyenesen a hallókészülékedből hallatszik majd, amitől a beszéd tisztábbá és érthetőbbé válik.

Nem veszítesz azzal semmit, ha kipróbálod. Mondhatsz rá nemet is, de előbb próbáld ki!

Én sosem éltem ezekkel a lehetőségekkel, mert mire a mostani technológia elérhetővé vált, már nem volt releváns. Akkoriban pedig még nem volt számomra elég erős segítség, hogy használjam. De, ha a mostani technológia akkoriban a rendelkezésemre állt volna, habozás nélkül használtam volna! Sokkal kevésbé lettem volna fáradtabb.

Miért szenteltem ennek egy cikket?

A felsorolt tanácsok némelyike jó és hasznos azoknak is, akik hallanak. Ezek egyszerű, íratlan tények, amivel mindenki találkozik az egyetemen, és előbb vagy utóbb megtanulja őket alkalmazni. Miért tartom fontosnak őket mégis leírni? Azért, mert hallássérültként fontos tényező az idő. Fontos, hogy minél előbb tudjunk arról, mik a lehetőségeink, milyen módon tudunk megküzdeni bizonyos helyzetekkel, és hogyan tudjuk mindezt energiaspórolósan megtenni.

Mert igen, belőlem ez sokat kivett.

Nekem nem a tanulás volt a nehéz. Én szeretek tanulni. Sokkal nehezebb volt megküzdeni a kétségekkel, a tanulással járó nehézségek lelki részével, a maximalizmussal, bizonyítási kényszerrel, bizonyos helyzetek lereagálásával, vagy a segítségkérés dilemmáival.

Elvégre, ki mondja meg, hol van a határ a segítségkérésben, amit már nem néznek rossz szemmel?

Ezekre a dilemmákra és nehézségekre lehet jó hatással az, ha előre felkészülünk, és tudjuk, milyen lehetőségeink vannak, mihez tudunk nyúlni segítségképpen, vagy hogy más sorstársunk hogyan kezelte őket.

Én így.

De kérdezz meg másokat is!

Kértem, hogy mondja el a tanárainak, hogy hallássérült – egy főiskolai helyzet a tanár és a diák szempontjából

Igyekszem néha különlegesebb vendégposztokat is hozni, amikor például olyan párokat szólaltathatok meg, akik tudnának valamilyen tanulságos történetet mesélni a hallássérültség kapcsán. Nem kell itt rögtön szerelemre gondolni, mert páros sokmindenki lehet: testvérek, a gyerek-szülő, két barát, de most éppen egy tanárt és diákot hoztam.

A történetük rendkívül életszerű és kedves. Mert mi történik akkor, ha egy tanár az egyetemen hallássérült diákot kap? Mi az első reakciója? És a diák ilyenkor mit csinál? Elmondja vagy nem, hogy hallássérült? Mit tanultak egymástól az együtt töltött egyetemi évek és a közös munka során? Erről meséltek nekem külön-külön.

Kértem, hogy mondja el a tanárainak, hogy hallássérült – egy főiskolai helyzet a tanár és a diák szempontjából

Forrás: Pexels

Péter, egyetemi tanár

Amikor Bea a csoportjával először jött az órámra, meg sem fordult a fejemben, hogy hallássérült lehet. Egyrészt, addig soha nem volt hallássérült diákom, másrészt nem nagyon láttam ennek a jelét. Bea haja hosszú, így esélyem sem volt észrevenni, hogy van a fülében hallókészülék, bár azóta sem nagyon tűnik fel, annyira észrevehetetlenül el tud bújni egy fülben. Viszont rögtön az első órán kellemetlen helyzetbe kerültünk mindketten.

Gyakorlati órát tartottam, ahol mindenki a munkája felé fordulva dolgozott. Én éppen Bea háta mögött álltam, és hozzá beszéltem, hogy mit csináljon, ő azonban nem válaszolt, hanem homlokegyenest teljesen mást csinált, mint amit mondtam.

Én ezt úgy értelmeztem, hogy szándékosan figyelmen kívül hagy, és leszidtam őt. Az egyik csoporttársa világosított fel, hogy nem hallja, amit mondok. Nagyon kínos volt.

Az óra után azonban elnézést kértem tőle, de egyúttal felhívtam a figyelmét arra is, hogy a többi órán mindig jelezze a tanárainak, hogy hallássérült, hogy elkerülje az ehhez hasonló kellemetlen helyzeteket.

Több óráját is én vittem Beának, és ezidő alatt sokat tanultam magamról és róla is. Alapvetően egy empatikus embernek tartom magam, de rá kellett jönnöm, hogy önmagában ez nem elég. Az hogy összecsiszolódjak egy hallássérült hallgatómmal előadóként, az egy folyamat volt. Bea elkezdte jelezni, hogy nem érti, mit mondok az órámon, ha mászkálok előadás közben, és voltak dolgok, amik eleinte zavaróak voltak. Bea nem mindig viselkedett úgy, mint egy halló diák: folyamatosan engem nézett, mert szájról olvasott, és ez eleinte furcsa volt. Néha pedig teljesen figyelmen kívül hagyott az egész órán és mást csinált. Utóbb persze megértettem miért, amikor beszélgettünk erről: szájról olvasni és figyelni nagyon fárasztó neki.

Kértem, hogy mondja el a tanárainak, hogy hallássérült – egy főiskolai helyzet a tanár és a diák szempontjából

Forrás: Pexels

Nem voltam tisztában eleinte azzal sem, milyen jogok illetik meg őt, ennek is utána kellett néznem. És bár, hiába tudtam elméletben, hogy mindig rá kell néznem, hogy értsen, és ne nagyon mozogjak az órán, gyakorlatban beletelt egy kis időbe, míg ezt megszoktam.

Később, amikor néhány munka során együtt dolgoztunk, többet tudtam vele erről többet beszélni. Sok megbeszélést tartottunk kis csoportban, ahol jobban ráláttam, mikor érti, mit beszélünk és mikor nem. Minél több időt töltöttünk együtt, annál jobban tudtam alkalmazkodni hozzá úgy, hogy zökkenőmentes legyen a kommunikáció: ha ivott, evett vagy félrenézett, nem beszéltem, megvártam, míg rám néz, láttam, mikor kell ismételni, és elnapoltam a megbeszélést, ha láttam, hogy fáradt.

Voltak vicces helyzeteink is, például, amikor utána kiabáltam, és nem hallotta meg, és ebből jöttem rá arra, hogy néhány dolog nem fog ugyanúgy működni, mint azokkal, akik hallanak.

Nekem nagyon tanulságos volt ez, és örülök, hogy Bea a diákom, majd a munkatársam lett. Azóta teljesen másképp tekintek a hallássérültekre, jobban megértem őket, és később, mikor lett az évek alatt új hallássérült diákom, sokkal hamarabb felismertem magamtól, milyen helyzettel állok szemben. Én azért még mindig azt gondolom, hogy fontos ezekről beszélni, mert csak úgy tudunk egymásnak segíteni, ha elmagyarázzuk, mi és miért nem megy, miért van úgy, ahogy. Hallóként nem mindig egyszerű egy hallássérült nehézségeit kikövetkeztetni.

Kértem, hogy mondja el a tanárainak, hogy hallássérült – egy főiskolai helyzet a tanár és a diák szempontjából

Forrás: Pexels

Bea, a tanuló, munkatárs

Nagyon jól emlékszem arra a bizonyos első órára, amit Péter tartott. Akkor voltam elsős az egyetemen, és még nem volt kiforrott stratégiám arra, hogyan kezeljem a hallássérülésem nagy közösségben. Hogy őszinte legyek, úgy voltam vele, hogy sehogy. Előtte sem általánosban, sem gimnáziumban nem kellett róla nagyon beszélnem. A tanáraim fixen ugyanazok voltak éveken át, elég volt négy vagy ötévente szólni, és azt is a szüleim intézték.

Az osztálytársaimnak sem mondtam semmit, nem nagyon volt ez téma, csak a közelebbi barátaim kérdeztek rá erre vagy arra. Így aztán, mikor egyetemre kerültem, egyáltalán nem gondoltam, hogy ebből probléma lehet. Gimiben is jól elvoltam, kompenzáltam, ha kellett, azt gondoltam, az egyetemen ez is működni fog. Pedig az egyetemen sűrűn változnak az előadók, és többféle óratípus van, ahol az interaktivitás fontos: gyakorlat, csoportbeszélgetések, csoportmunka. És Péter óráján rögtön szembesültem is azzal, hogy ezzel még problémám lesz.

Amikor Péter először mondta, hogy jobban tenném, hogyha elmondanám az óráim elején a tanáraimnak, hogy mi a helyzet velem, először kicsit megbántódtam.

Azt éreztem, hogy ez az én privát, intim titkom, amit nem szeretnék másoknak gyakran elmondani. Egyébként is akkoriban azt éreztem, anélkül is helyt kell tudnom állni, hogy ezt rólam valaki tudná.

Kértem, hogy mondja el a tanárainak, hogy hallássérült – egy főiskolai helyzet a tanár és a diák szempontjából

Forrás: Pexels

Ugyanakkor láttam, hogy Péternek nagyon kínos volt ez az a helyzet, amikor leszidott, és nem bántásból kéri tőlem ezt. Nem akartam, és nem is tudtam volna azzal a tudattal együtt élni, hogy a saját kényelmem miatt más ember kényelmetlenül érzi magát. Kellett egy este, míg ezen átvergődtem, de megfogadtam a tanácsát. Utóbb már tudom: igaza volt.

Érezhetően javult a helyzetem és a hétköznapjaim is könnyebbé váltak azok után, hogy elkezdtem a környezetemnek elmagyarázni, hogy nem hallok, illetve, hogyan is hallok valójában.

Nem mondom, hogy könnyű volt. Az első pár helyzet olyan volt, mintha a fogamat húznák. Vártam valamilyen rossz reakciót, azt akartam, nyíljon meg alattam a föld. De pozitívan csalódtam. Az emberek egyszerűen csak tudomásul vették.

Persze, voltak kellemetlenebb reakciók is, amikor nem tudtak velem mit kezdeni, és azt hitték, viccelek, de összességében a pozitív reakciók többségben voltak. Ha visszagondolok, ez segített nekem abban, hogy elkezdjem felvállalni magam.

Kértem, hogy mondja el a tanárainak, hogy hallássérült – egy főiskolai helyzet a tanár és a diák szempontjából

Forrás: Pexels

Péterrel  – és a hozzá hasonló jó barátokkal – való együttműködések során kaptam egy mintát arra vonatkozóan, hogy milyen egy jó tanár, egy jó barát, egy jó munkatárs.

Kaptam egy mintát ahhoz, hogy mit várhatok el a velem együtt lévő emberektől, és hogy ezt én megérdemlem.

Megtanultam türelmesnek lenni, nem azonnal a lehető legrosszabbra gondolni, és lekommunikálni azt, hogy mit miért csinálok, hogy azt a többiek megértsék. Én azóta mindig arra gondolok, hogy bárcsak mindenkinek lenne hamar, az élete elején egy ilyen tanára, barátja, munkatársa, akitől ezeket az alapokat megkapja.

8 tanács, amit üzennék elsős egyetemista énemnek a múltba

Még az ujjaim is beleremegnek a billentyűzet fölött, ha belegondolok, hogy kilenc évvel ezelőtt tettem be a lábam először felsőoktatási intézménybe. Annyira kis fiatal voltam, és főleg: tapasztalatlan.

Annyi mindentől féltem, és fogalmam sem volt, hogy mi vár rám elsős egyetemista diákként. De az első évem felejthetetlen volt.

Intenzív, tele hullámvölgyekkel, de felejthetetlen. Egy olyan időszak az életemben, ami jobban ragyog kicsit, mint a többi.

Aztán eltelt kilenc év. Mögöttem van három egyetem, négy kollégista év. Voltam nappalis és voltam levelező tagozaton is. Dolgoztam egyetem mellett. Sok tapasztalatot szereztem, és ezeket a tapasztalatokat igyekszem elmondani azoknak, akik most kezdenek.

Ami azt illeti, ha visszamehetnék az időben, magamat is ellátnám tanácsokkal. Jól jött volna akkor, ha valaki gatyába ráz, és elmondja a kínzó kérdéseimre a választ. Egészen konkrétan 8, azaz nyolc tanácsnak örültem volna nagyon annak idején.

8 tanács, amit üzennék elsős egyetemista énemnek a múltba

Forrás: Pexels

#1 Ne félj attól, hogy mit gondolnak rólad!

Nagyon el voltam veszve, és nagyon számított, mit gondol rólam a környezetem. Nagyon nehezen mértem ezt fel, hiszen nem hallottam, miről beszélgetnek a koliban, a csoporttársak az egyetemen. Az első évem arról szólt, hogy kiigazodjak ezekben a szocializációs kérdésekben.

Pont ezért sokszor féltem is önmagam lenni.

Ami érthető, ha azt nézzük, hogy általánosban csupa negatív tapasztalatot szereztem, a középiskola pedig semleges érzéssel telt. Az egyetemen kezdtem rátalálni magamra és kinyílni, csak az első évben kaptam egy kis előtréninget.

Szóval, ha üzenhetnék magamnak, azt mondanám, ne érdekeljen, ki mit gondol, merjem vállalni a véleményem akár hangosan is, és legyek önmagam.

#2 Nyiss a világ felé!

A fentiekből érthető, hogy nem mertem annyira nyitni sem mások felé, amennyire szerettem volna. Nyilván benne volt az is, hogy sok volt az új ember, sokat kellett szájról olvasnom, és paráztam a sokszereplős kommunikációs helyzetektől.

Pedig utólag tudom: az emberek kedvesebbek, mint hinnéd. És fontos, hogy elmondd, hogyan működsz.

Aki meg nem figyel oda rád ezek után, az mehet a levesbe!

8 tanács, amit üzennék elsős egyetemista énemnek a múltba

Forrás: Pexels

#3 Keresd fel a fogyatékos ügyi koordinátort!

Akikről annak idején, amikor először találkoztunk, semmit sem tudtam, és segíteni sem tudtak nagyon, mert gyerekcipőben járt akkor a rendszer. Nehéz volt arról tudni is, hogy létezik egy ilyen személy, ez mára azért javult.

Szóval tudj róla: ő lehet a segítő kezed a tanulmányaid során, keresd fel!

#4 Próbáld ki az összes segítséget, ami csak létezik, és igénybe vehetsz!

Egyszerűen csak azért, mert csak utána fogod tudni, melyik segítség igazán segítség számodra!

Próbáld ki:

  • a jegyzetelő tolmácsot,
  • írótolmácsot,
  • orális tolmácsot,
  • jeltolmácsot,
  • adó-vevőt,
  • indukciós hurkot, ha van,
  • a szóbeli helyett írásbeli vizsgalehetőséget,
  • időhosszabbítást,
  • és élj a könyvtár kedvezményeivel (ingyenes nyomtatás, hosszabb időre maradhat nálad a könyv)!
8 tanács, amit üzennék elsős egyetemista énemnek a múltba

Forrás: Pexels

Én elkövettem azt a hibát, hogy nem éltem sokáig a segítséggel. Egyrészt nem tájékoztattak, mire vagyok jogosult, másrészt nem tudtam elképzelni, miben és hogyan segíthetnének ezek.

Végül pedig túl büszke voltam segítséget kérni és cikinek éreztem.

Mire találtam egy szuper koordinátort a sokadik egyetemen, addigra szembesültem csak azzal, hogy minden segítségről utólag derül ki, hogy tényleg segített, és hogy melyiket kellett volna a kezdetektől alkalmaznom.

#5 Ne érdekeljen, mit gondolnak rólad, mert igénybe veszed a segítséget!

Nem azt mondom, hogy lobogtasd be minden órán a papírod, hogy jogosult vagy a segítségre, de ha szükséged van segítségre, nyugodtan kérj, mert jogosult vagy rá!

Lehet, hogy lesznek, akik megjegyzéseket tesznek erre, mondván, hogy túl könnyű Neked, mert könnyítést kapsz, de ne foglalkozz ezzel.

Én egyszer erre azt válaszoltam, hogy szívesen odaadom a nekem járó jogaimat és könnyítéseimet neki, ha a hallássérülésemet is kéri.

Többé nem tette szóvá az illető ezt.

8 tanács, amit üzennék elsős egyetemista énemnek a múltba

Forrás: Pexels

#6 Ne csüggedj, ha kifogsz egy rossz tanárt!

Előfordulhat, hogy kipécéz valaki, és azt érezteti veled, hogy visszaélsz a sérüléseddel. Lehet, hogy lekezelő lesz, megaláz, és ez a vizsgajegyeiden is meg fog látszani. Lehet, hogy képtelen lesz arra, hogy megértse, miért is van szükséged segítségre vagy könnyítésre.

A legfontosabb, hogy engedd el, és ne vedd magadra. Vannak ilyen emberek is.

Próbálj segítséget kérni a fogyatékos ügyi koordinátorodtól, hogy segítsen érvényesíteni az érdekeidet. Egyébként pedig tudd le a vizsgáját minél előbb, hogy ne kelljen vele túl sok időt töltened.

#7 Bízz a technológiában, és élj vele!

Azon túl, hogy tudatosan választasz hallókészüléket, használj kiegészítő eszközöket a készülékedhez. Ébresztőóra, adó-vevő, különféle kommunikációs eszközök. Próbáld ki őket, hidd el, sokat segíthetnek az egyetem alatt!

#8 Keress sorstársakat!

Sokkal több élménnyel leszel gazdagabb általuk, és köztük igazán fel tudsz oldódni majd. Ők tudnak segíteni, ha elakadsz, tudnak lelkileg támogatni,

és közösséget kapsz általuk, ahova mindig visszavonulhatsz, ha fárasztó a halló világ.