Ciki az adóvevő készülék? – 5 dolog, ami miatt feleslegesen vagy frusztrált az egyetemen

2020-03-13T11:01:30+00:00Kategóriák: Tabu|Címkék: , , |

Én ugyan már magam mögött hagytam az egyetemi éveket, de eszembe jutott, hogy miről nem írtam még: azokról a dolgokról, ami miatt hallássérült diákként frusztrált lehetsz, pedig nem kellene, hogy az legyél. Ezek a frusztrációk pedig jellemzően a fogyatékosügyi koordinátorhoz, a téged megillető kedvezményekhez és a tanuláshoz fűződnek. De nézzük csak, mi mindenen stresszeltem feleslegesen, és remélem, te el fogod kerülni ezeket!

Lelkiismeretfurdalás a könnyítések miatt

Én nagyon sokáig nem éltem az egyetemen a könnyítésekkel. Egyrészt azért, mert úgy éreztem, nincsen szükségem rá, anélkül is boldogulok, holott valójában sok energiát és időt, stresszt spóroltam volna meg, ha igénybe veszem egyiket másikat. Időbe telt, míg ezt felismertem és beláttam.

Másrészt azért, mert volt mögöttem pár rossz tapasztalat még általánosból, amikor a német nyelvből  felmentést kaptam (ugyanúgy osztályoztak, számon kértek, de más tárgyból vizsgáztam le helyette). Kaptam olyan visszajelzést osztálytársaktól, hogy nem értik, miért vesznek kevésbé szigorúan, ez kivételezés. Ez az érzés, ami akkor megmaradt bennem, sokáig elkísért tudat alatt:

Nem szívesen kértem segítséget, nem szívesen éltem a lehetőségeimmel, csak amikor már nagyon úgy éreztem, nincs más út.

De a helyzet az, hogy jogod van élni velük. Jogod van írásbelizned szóbeli helyett, jogod van többletidőhöz, jogod van a fogyatékosügyi koordinátoroddal megbeszélt könnyítésekhez. És használd ezeket bátran, amikor szükségét érzed!

Forrás: Unsplash

Lehet, hogy úgy érzed az első évben, vagy a félév elején, hogy duzzadsz az energiától, de a helyzet az, hogy a félév elején kevés rálátásod van arra, mennyi energiát, nehézséget, időt fog megkívánni tőled a következő pár hónap. Nem tudod, milyen tanáraid lesznek, milyen könnyen követed majd az órákat, mennyire érted az anyagot, mennyi infó esik ki az elhangzottakból, amit máshonnan kell visszapótolnod, jelentős többletidővel.  Jellemzően a vizsgaidőszak közepe felé pedig fogyni kezd mindenkinél a szufla. Tudom, engem olyankor sokszor csak a kávé, a csoki és az alvás tartott egyben.

Tartalékold az energiád, élj a lehetőségeiddel évközben is, hogy a végén jól bírd a hajrát!

Lelkiismeretfurdalás, mert nem maximumon teljesítesz

Ó, igen. Engem az is végigkísért az oktatási rendszerben, hogy nekem jobban kell teljesítenem, hogy elhiggyék, hogy hallássérültként képes vagyok megugorni a mércét. Pedig, ha őszintén magunkba nézünk, nem lehetünk mindenből jók.

Ahogy általános iskolában megértettem, hogy nem leszek matekzseni sosem, és máshová kell csoportosítanom az energiáimat, úgy az egyetemen is rá kellett jönnöm erre. Vannak tárgyak, amelyek értelmetlenek, és nem baj, ha közepesre teljesítek belőlük. De vannak más tárgyak, amelyek meg fontosak, több tudást adnak, azokba jobban elmélyedtem.

Nem mondom, hogy ez könnyű, hiszen minden tanárnak a saját tárgya az etalon, és szeretné, ha a diákjai legalább olyan komolyan vennék azt, mint ő, de ezt el kell engedni. Ha már benne vagy legalább egy éve a felsőoktatásban, akkor biztosan te is látod, hogy gyakran irreálisan sok elméleti tudást várnak el egyszerre, ami nem teljesíthető, különösen, ha arra megy rá a tanár, hogy szó szerint visszaidézd a könyvét.

Egyszerűen muszáj súlyoznod, elengedned egy-egy tárgyat, és emiatt ne érezd rosszul magad!

Persze, ha bírod, az is szuper, csak ne éld meg világvégének, ha olykor nem sikerül!

Lelkiismeretfurdalás, mert nem vagy ott minden órán

 Nagyon sokáig minden órán ott ültem, és lelkiismeretesen figyeltem, még akkor is, ha olyan tanár tartotta az órát, akiről nem tudtam szájról olvasni. Persze, egy ideig ez tartható volt, amíg bírtam a követelményeket, de egy idő után, ahogy sűrűsodött a tanórák, a beadandók és a vizsgák száma, úgy kezdett bosszantani az is, hogy vesztegetem az időmet ezeken az eőadásokon.

Megőrültem attól, hogy ezidő alatt készülhetnék egy másik órára, vagy elolvashatnék egy könyvet pont ehhez az órához, amin éppen ülök.

Mert ugye, ha kiesik a tanár előadása, mert nem érted, valahol vissza kell pótolnod azt: könyvekből, mások jegyzetéből, ami lássuk be: sokkal több energiát és időt igényel.

Azt hiszem, a mesterképzésen jutottam el odáig, hogy egyéni tanrendet kérjek, hogy ne kelljen ott ülnöm pusztán a jelenléti ív miatt az órán, és ez volt a legjobb dolog, amit tehettem saját magamért: gyötrődés és aggódás nélkül tudtam arra fordítani az időmet, amire kellett és szükségem volt.

Lelkiismeretfurdalás, mert elkéred a jegyzetet

A felsőoktatásban a jó jegyzet kincset ér. Nem is adja ki szívesen senki a magáét akárkinek, főleg, amikor szembesül a kétségbeesett diákhaddal, akik közül mindnek az ő jegyzetére fáj a foga. Ez előbb vagy utóbb oda vezet, hogy akinek jó jegyzete van, vagy nem adja tovább senkinek, vagy csak egy belső körnek, mondván, hogy mindenki dolgozza csak ki szépen a saját jegyzetét, urambocsá’, üljön is be órára, ha már egyetemre jelentkezett.

Ezzel ugye az a baj, hogy emiatt a mi kérésünk is kunyerálásnak hat, pedig meglehet, ott ülünk az összes órán, próbálunk is jegyzetelni. Nekünk a jegyzetre tényleg szükségünk van. Csak ez ugye nem látszik rajtunk, ezért aztán jól beskatulyáznak minket is.

Forrás: Unsplash

Én szembesültem már azzal a reakcióval, hogy közölték velem, hogy jegyzeteljek én, hiába próbáltam elmagyarázni, miért nem tudok. Később, mikor mások is elmagyarázták neki, már én nem kértem a jegyzetet, mert elég rosszul esett a dolog, de van egy jó hírem: te ezt megúszthatod.

Ugyanis, te már kérhetsz magad mellé egyes órákra jegyzetelő tolmácsot, aki mindent szóról szóra leír neked, ami az órán elhangzik. Ezt bármelyik csoporttársad csinálhatja, előtte kap egy pici képzést arról, hogyan kell jól jegyzetelnie a számodra, és kap is érte juttatást.

Egy egy nagyon korrekt dolog, és nincs alá-fölérendeltségi viszony, tartozás érzés: az egész színtiszta üzlet.

Lelkiismeretfurdalás, mert nem jöttél rá, mire van szükséged

Hányszor szidtam magam azért, mert nem találtam el mindig elsőre, mi a legjobb megoldás egy-egy tárgynál ahhoz, hogy meglegyen a vizsga! Mert ugye, nem mindig válik be ugyanaz a recept.

Néha a diasort kell tudni.

Néha a könyveket.

Néha azt, amit a tanár elmondott az órán.

Néha utólag jöttem rá, hogy jó lett volna egy jegyzetelő tolmács ahhoz a tárgyhoz.

Máskor meg írásbeli a szóbeli helyett.

Frusztráló volt felismerni azt is, hogy hallássérültként felsőoktatásban tanulni egyenlő azzal, hogy állandó sakkozásban vagy: idő kell hozzá, tapasztalat, hogy tudd, mi a jó segítség az egyes tantárgyaknál. A harmadik egyetemen tört meg nálam ezzel kapcsolatban a jég: nem bántam többé, ha buktam az első vizsgán.

Az első vizsgára ugyanis úgy tekintettem, mint egy feltérképezésre: készültem rá, de úgy voltam vele, hogy ha nem sikerül, akkor is bementem megnézni, hogy mi a pontos elvárás. Így sokkal jobban be tudtam tájolni, hogyan, miből készüljek a második alkalomra. És igen, olyan is volt, hogy átvittem a tantárgyat következő félévre, és kértem hozzá jegyzetelő tolmácsot. Fél év kellett hozzá, hogy erre rájöjjek, de kit érdekel? A végén megcsináltam!

Lelkiismeretfurdalás, mert “fogyiskodsz”

Ez ugye már ott elkezdődik, hogy te bejelentkezel az egyetem fogyatékosügyi koordinátoránál, ami még ugyan egy diszkrét dolog, de a papírt be kell mutatnod a tanáraidnak, hogy tudjanak róla, hiszen erre hivatkozva kérheted majd a segítséget. Néha ultracikinek éreztem, hogy “mutogatom a papíromat”, meg hogy szem előtt vagyunk a jegyzetelő tolmácsommal, de hasonlót érezhetsz akkor is, ha használod az adóvevő készüléked, vagy egyeztet veled a tanár arról, hogy szóbeli helyett írásbelizel az egyik vizsgán.

Mert ezek szemmel láthatóvá teszik azt a tényt, hogy kilógsz, megkülönböztetett helyzetben vagy.

Én akkor kezdtem ezt elengedni, amikor igazán megértettem, hogy mennyivel könnyebb az életem azzal, ha ezekkel élek. Nyilván nem azt mondom, hogy lóbálni kell azt a papírt, de amilyen lehetőséged van, azzal élj. Én például csak annak a tanárnak mutattam meg, akinél valószínűnek tartottam, hogy igényt tartok majd valamilyen segítségre, és ezeket a dolgokat diszkréten, e-mailben is le lehet rendezni. Minden más: az adóvevő használata, az, hogy ott ül melletted egy jegyzetelő tolmács, természetes.

Ez nem “fogyiskodás”, ahogy hallottam már valakitől, hanem a jogaid érvényesítése.

Forrás: Unsplash

Szívesen beszélgetnél erről sorstársakkal? Nálunk lehet!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!