Betűméret
Szakáll Urak és én – borotvaharcok a hallássérültek fürdőjében

Szakáll Urak és én – borotvaharcok a hallássérültek fürdőjében

Soha nem felejtem el azt a napot, amikor a férjem bejelentette, hogy ő most aktív szőrnövesztésbe kezd. Az arcán. Egyből röhögni kezdtem, hogy jó vicc, erre fel lehetne húzni egy jó kis sztorit, hogy a szájról olvasó hallássérült, meg a bajszos pasija. Azok lennének csak a kalandok! Aztán rájöttem, hogy nem viccel.

Szakáll Urak és én – borotvaharcok a hallássérültek fürdőjében

Forrás: Pexels

Gyorsan át is pörgettem a fejemben, hogy milyen kínos helyzetekbe kerültem már Szakáll Urakkal. Pedig eskü, nincs nekem bajom a szakállakkal, mert szépek, karakteresek és különlegesek, némelyik mókás, csak éppen nem mindegyik szájról olvasás-barát.

Rozmárbajusz

Egyszer a gyakorlati helyemen ült mellettem a szerkesztőségben egy férfi, akinek szerettem a cikkeit. Már önmagában emiatt örültem volna, ha tudunk pár szót váltani, de hibádzott a kommunikációs egyenletünkből egy elem: az olvasható szájkép.

Biztosan ismeritek azt a bajuszt, amelyik függönyként esik a beszélő szájára, csupán a száj alsó negyedét láttatva. Kócosan, mint a drótkefe, ami már megszolgálta a maga idejét. Én csak rozmárbajusznak hívom.

És akkor képzeljétek el azt a szívszaggató pillanatot, ahogyan az általam rajongott példakép felém fordul és elkezd beszélni. Hozzám. És én nem értem.

Nézem, ahogy ugrál mókásan a bajsza az arcom előtt. Nézem, nagyon nézem. De nem értem.

Szakáll Urak és én – borotvaharcok a hallássérültek fürdőjében

Forrás: Pexels

Kínos a csend. Arra gondolok, hogy valamit csinálnom kellene, de nem tudom mit. Soha nem voltam még ilyen helyzetben. Aztán Rozmárbajusz Úr feladja, és mosolyog egyet rám. Látom, mert felkunkorodik a bajusz két széle. Mosolygok én is.

A gépre meredve azon gondolkozom, hogy vajon mennyire venné sértőnek, ha elmókáznám a helyzetet, és megkérném, hogy fésülje oldalra a bajuszát.

Ma már meg merném tenni.

Kefebajusz

Ő is éppen olyan, mint Rozmárbajusz Úr, csak ő szög egyenesre vágja a bajusza alját. A régi partvisok vége jut eszembe róla. Mikor beszél hozzám, akkor ringanak a szálak, mint a nehéz függöny. Csak erre bírok koncentrálni, a mozgásra.

Esélyem sincs megfejteni a szavakat, amik onnan jönnek.

Eszembe jut Kefebajusz Úr a buszmegállóból, a főorvos a kórházból, meg a röntgenes. De ilyenje volt az egyik ismerősöm apukájának is. A fia fordította le mindig, hogy mit mondott az apukája.

Cikázó szemmozgás, rogyasztott térd. Az szokott néha segíteni, ha egy Kefebajusz Úrral találkozom. Belesek a szájára alulról, hátha úgy jobban olvasható, amit mond.

Szakáll Urak és én – borotvaharcok a hallássérültek fürdőjében

Forrás: Pexels

Némelyikük gyorsan kapcsol, és felemeli a fejét, és úgy ismétlik újra, amit nem értettem. Viccesen néznek ki közben, mert olyan, mintha az égnek beszélnének,

de én hálás vagyok nekik ezért.

Mikulás bajusz

Emlékszem, a Mikulást is vegyes érzésekkel vártam gyerekkoromban. Vágytam a csoki ízére, vágytam az izgalomra, ami akkor járt át, ha befordult az ajtónkon. De féltem tőle, hogy nem értem, mit fog mondani.

Nem értem majd, mit kér, melyik verset mondjam el neki. Nem értem azt sem, mit mond, jó gyerek voltam-e szerinte.

Persze, anyu elismételte, amit mondott, de volt bennem azért egy ilyen érzés. És ez a nyári Mikulásoknál is megmaradt.

Mert a nyári Mikulások azok, akik torzonborzra hagyják nőni a bajszukat és a szakállukat. Csak az övék nem fehér, hanem szőke, fekete vagy barna, esetleg vörös. És szintén nem látszik a szájuk.

Szakáll Urak és én – borotvaharcok a hallássérültek fürdőjében

Forrás: Pexels

A tökéletes hallássérült kompatibilis szakáll

Szóval, értitek, miért nem díjaztam, hogy az uram is rászánja magát a szőrnövesztésre. Érthető, hogy az első reakcióm az volt, hogy ez nálam válóok. (irónia) Azt is hozzátettem, hogy ha így tesz, akkor nem garantálom, hogy egyszer éjjel nem lepem meg váratlanul gyanta-merénylettel. (irónia)

Végül aztán, mert láttam, hogy számára szomorú lenne az élet bajusz nélkül, azt mondtam, bánom is én, növessze széltébe-hosszába, ahogy akarja, csak az hallássérült kompatibilis legyen!

Mert van ilyen is ám! A tökéletes halláskompatibilis szakáll ugyanis

  • nem lóg rá a szájra egy oldalról sem,
  • időben vissza van vágva,
  • és nem árt, ha nem szúr nagyon, ha már a férj viseli.

A válóperes ügyvédet megúsztuk.

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Bonnie Poitras Tucker könyve a csendről pont jókor került a kezembe. Minden sora balzsam volt az akkori sajgó lelkemnek, és segített helyre rakni néhány dolgot a hallássérülésemmel kapcsolatban.

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Forrás: Pexels

Bonnie Poitras Tucker életét olvasva ugyanis úgy éreztem, hogy a saját életem olvasom, leszámítva, hogy én még nem vagyok édesanya, s akkor még a munkaerőpiacra sem tettem be a lábam.

Mire Bonnie megírta az önéletrajzát, már túl volt egy váláson, felnevelte a gyerekeit, és sikeres ügyvéd lett belőle hallássérült, szájról olvasó, beszélő nőként. Arra gondoltam a könyv végére, hogy én is pontosan ilyen akarok lenni.

Sikeres. Célokat elérő. Olyan, aki elégedett.

Később, amikor újra olvastam a könyvet érettebb nőként, arra gondoltam, néhány dolgot azért másképp csinálnék, és sok dolog csak bizonyos életszakaszokban volt igaz rám. Mint ahogy bizonyos problémákra ma már van jobb megoldás annál, amit Bonnie akkor csinált. De nézzük csak meg ezt a könyvből kiragadott idézeteken keresztül:

1. Bonnie gondolat

„Utáltam az óvodát. Nem tudom, a vezetőnő tudta-e, hogy süket vagyok, de arra pontosan emlékszem, hogy az idő legnagyobb részében nem értettem, mit is kellene éppen tennem, mivel az óvónők beszéd közben elfelejtettek rám nézni.”

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Forrás: Pexels

Egy könyvkritika szerint durva, hogy valaki ilyen élénken emlékszik a saját ovis korára. Az embereknek általában nincsenek, vagy csak kevés emlékeik vannak ebből az időszakból, nekem azonban magtól értetődő, hogy Bonnie emlékszik erre. Én is emlékszem.

Arra, hogy kellemetlen volt, arra az elementáris érzésre, hogy nem tartozom oda, nem értek semmit, hogy próbálom összerakni képekből, hogy mi is történik körülöttem.

Hallássérültként – gyanítom, ti is -, sok vizuális emléket őrzök egészen korai időkből. Gyanítom, hogy sokan közületek, az én korosztályomból, hasonló emlékeket tud magáénak. Én azt szerettem Bonnie gondolataiban, hogy végre azt érezhettem, hogy:

Ó, igen. Nem vagyok ezekkel az érzésekkel egyedül.

Nyilván ma azért az óvodai élményeim is másképpen alakulnának, mint huszonnyolc évvel ezelőtt. Az óvodák sokkal tájékozottabbak már, és a szurdopedagógusok is sokat segítenek a beilleszkedésben.

2. Bonnie gondolat

,,A legnagyobb szerelmem mindig is a könyv volt. Egész életemben a könyvek hatottak rám a legnagyobb erővel, így van ez ma is.”

Istenem, sosem gondoltam a könyvmolyságomra úgy, mint egy rossz dologra, de azért megnyugtató volt olvasni, hogy nem vagyok teljesen zakkant. Mondjuk utólag visszagondolva nem is értem, miért nem volt egyértelmű, mi a könyvmolyságom oka.

A könyvek voltak nekem mindig a menedék, az az univerzum, amiben jártamban-keltemben magamra szedtem a hiányzó információkat. Azokat az információkat, amelyekkel kitömködhettem törött világom repedéseit. A történeteknek köszönhetően sikerült megértenem azt a világot is, amiben élek. A könyveknek és a karaktereknek köszönhettem azt, hogy a körülöttem lévő emberek viselkedését és mozgatórugóit megértettem.

És igen, el is menekülhettem bármelyik történetbe, ha úgy volt kedvem. Vagy ha nem láttam jobb megoldást a valósággal való szembenézésre.

Ez a mai napig működik.

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Forrás: Pexels

3. Bonnie gondolat

,,Ezúttal olyan kegyetlenül szembesültem a valósággal, hogy többé nem tudtam nem tudomást venni róla, többé nem élhettem megszokott módszeremmel, az elfojtással. De hogyan éljek tovább a nélkül a stratégia nélkül, amelyet egész életemben alkalmaztam?”

Elfojtás. Bonnie szembesített először azzal, hogy elfojtok dolgokat. Fájdalmat, az elkeseredettséget, a kétségbeesést, a hallássérülésem tényét.

Lassan el kellett gondolkoznom azon, hogy nem bólogathatok mindig, ha nem hallok valamit. Nem hátrálhatok ki kellemetlen helyzetekből. Nem tehetek úgy, mintha hallanék, mert azzal saját magamat tagadom meg.

Minden nehéz helyzetben, amikor könnyebb lett volna kihátrálni, arra gondoltam, hogy ha Bonnie képes volt arra, hogy ügyvédként letérdeljen a kuncsaftja elé, hogy a bajsza alá lásson, hogy értse, mit mondd, akkor én is képes vagyok bármire.

Ugyanakkor, ha Bonnie mellett lennék, akkor arcon simogatnám, és azt mondanám neki, ne legyen annyira szigorú magához. Ne térdeljen, helyette inkább kérjen segítséget, vagy adjon egy fésűt a pasasnak, hogy hajtsa félre a bajszát.

4. Bonnie gondolat

,,Amikor az egész szemináriumhoz intézek kérdést, és valaki csak úgy maga elé motyogja a választ, gyakran odaszólok neki:
– Mr. Jones, látom, van véleménye a dologról. Megmagyarázná, hogy miért gondolja így? Diákjaim újra meg újra elképednek azon, ha elcsípem egy-egy megjegyzésüket. Időnként nem is túl boldogok miatta, főleg akkor nem, ha olyasmit mondtak, amit nem kimondottan nekem szántak. Nincs velem könnyű dolguk, az biztos.”

 

Híres idézetek Bonnie Poitras Tuckertől a hallássérülésről

Forrás: Pexels

Hangosan nevettem ennél a résznél. Bonnie olyan jól rá tudott mutatni a maga karót nyelte humorával, hogy a hallássérülésnek és a szájról olvasásnak megvannak a maga előnyei.

Ez csak megerősített abban, hogy a hallássérültségem számtalan pluszt ad, amit semmi pénzért nem cserélnék el. Fantáziálhattam arról, hogy különleges ügynök leszek vagy kém. Sok olyan információhoz jutottam sok helyzetben, amihez más nem, mert leolvastam a szájakról.

Ha így nézzük, a szájról olvasás olykor hatalom. Egyáltalán, összeszámoltad már valaha, hogy mi mindenre használtad a szájról olvasásodat már? Én erről listát fogok írni.

5. Bonnie gondolat

,,Néha jobban szenvedek attól, hogy „más” vagyok, mint attól, hogy nem hallok. Arra vágyom, hogy beleolvadhassak a tömegbe, hogy olyan legyek, mint a többiek, hogy halljak, de nem a hallás kedvéért, hanem csak azért, hogy egyike lehessek a sok névtelen arcnak.”

Ó, igen. Ezt sokszor gondoltam sokféleképpen az életem folyamán. Bonnie fogalmazta meg legjobban, hogy én nem hallani akartam, én imádtam hallássérült lenni. Én csak azt nem akartam érezni, hogy más vagyok.

Nem akartam a hallássérült lány lenni. Se a hallókészülékes. Se az a fura, aki nem reagál vagy folyton visszakérdez. Én csak egy egyszerű lány akartam lenni a sok közül.

Ma meg már úgy gondolom, nem érdekel, hogyan ítélnek meg, mert ez az ő dolguk, nem az enyém. Nekem nincs dolgom mások negatív megítélésével vagy azzal, hogy mit gondolnak rólam. Az én dolgom az, hogy megmaradjak önmagamnak, és az essen is jól.

,,Meg fogom mutatni, hogy igenis képes vagyok rá!” – interjú Kopcsándi Dzseniferrel

Pici, törékeny lányt pillantok meg a Déli pályaudvar aluljárójában. Kopcsándi Dzsenifer égnek álló, szinte fehérszőke haja frissítően hat a fővárosi forgatagban. Miközben sétálunk, elszántan húzza maga után a görgős kofferjét. A koffer, mint minden becsületes fajtája, mindenbe beleakad, de Dzseni határozottan átráncigálja mindenen. Az villan át a fejemen, hogy ez a lány a dolgait is így csinálja: minden akadályt leküzd.

,,Meg fogom mutatni, hogy igenis képes vagyok rá!” – interjú Kopcsándi Dzseniferrel

Kopcsándi Dzsenifer

A szombathelyi lány három éves koráig tökéletesen hallott. Szülei nem sokkal később kezdték észrevenni, hogy nem figyel a hangokra úgy, ahogy kellene. A hallássérülés okát ma sem tudják biztosan, pedig számtalan vizsgálat van Dzseni mögött. Betegsége nem volt, gyógyszeres kezelést nem kapott, a családban nincsen hallássérült. Meglepődöm, mikor az előttem ülő törékeny lány azt mondja, szerinte ezt a sors rendezte így.

,,A szüleim olykor veszekedtek gyerekkoromban, és én nem bírtam azt elviselni. Még kép is van róla, hogy

olyankor befogom mind a két kezemmel a fülem, és azt hajtogattam, hogy én nem akarok hallani.”

– meséli.

A család nagyon összefogott, amikor kiderült Dzseniről, hogy hallássérült. ,,Anyukám nagyon hitt bennem mindig, tudta, hogy képes vagyok megcsinálni és véghezvinni a lehetetlent. Az általános iskolában 8 évig minden nap mellettem ült és velem tanult, mert nagyon lusta egy gyerek voltam. Neki köszönhetően kiváló eredménnyel zártam. Mai napig köszönöm mindkettőjüknek a sok leszidást, az „amíg nem tanulod meg, nincs….” mondatokat, mert ezek ébresztettek rá arra, hogy mi az, ami fontos.” – emlékszik vissza gyerekkorára.

,,Meg fogom mutatni, hogy igenis képes vagyok rá!” – interjú Kopcsándi Dzseniferrel

Kopcsándi Dzsenifer

Arra is emlékszik, hogy annak idején nehezen fogadta el, hogy hallássérült, és ezt nem könnyítette meg az iskolai közösség sem. Integráltan tanult, jó eredményekkel, hallókészülékesként támaszkodott a szájról olvasásra, de a világ gyakran volt túl zajos, túl kusza és kirekesztő.

,,Tudod, hallássérülten nehéz egy halló közösség részese lenni, nehéz beilleszkedni, nehéz megértetni velük egyesével a világot, amelyben élünk.

Náluk azt éreztem, hogy nem én vagyok az emberük, mert nem cigizek, nem piálok, nem bulizok, kávézok, hanem abszolút egy csendes típus vagyok, és ők nem tudtak velem mit kezdeni. Így én sem nyitottam feléjük, és nem is tartom a kapcsolatot velük.

Nem mindenki fogadott el úgy tiszta szívből, ami bántott, mert elfogadás és elfogadás között is, mint tudjuk, óriási különbség van. De mindettől függetlenül nagyon-nagyon szeretem őket, bármi is volt a múltban, és kívánom nekik a lehető legjobbat a jövőre nézve! Szóval harag részemről egyáltalán nincs!”

A tanárainak is végtelenül hálás, hogy odafigyeltek rá és soha nem engedték, hogy rossz irányba csússzon. Finoman utal arra is, hogy a kiközösítés miatt nagyon negatívan látta az életet, így pont jókor találkozott Tóth Gabival (énekesnő – a szerk.) , aki életenergiájával segített Dzseninek abban, hogy megtalálja az utat mostani mosolygós, bölcs önmagához.

,,Meg fogom mutatni, hogy igenis képes vagyok rá!” – interjú Kopcsándi Dzseniferrel

Kopcsándi Dzsenifer

Hatalmas kanyar az életben: a CI

Másfél éve, amikor már 20 százalék alatti volt Dzseni hallása, úgy döntött, hogy bevállalja a műtétet az egyik fülére, bármennyire is fél tőle. És nem bánta meg.

Az implanttal úgy érzi, kinyílt előtte a világ. Most már biztos, hogy bármit meg tud csinálni. A hallása ezzel a technológiával 80-120 decibelről 30-50 decibelre ugrott, de ez még a folyamatos hallásgondozással változni fog.

,,Egyre jobb és jobb a hallásom, kéthavonta kapok újabb hangokat, és azt kéthavonta újra kell tanulnom. Nagyon megdöbbentő, hogy milyen hangok vannak a világban, sőt egyenesen elképesztő!

Már egyes zeneszámokon rendesen beindul a könnycsatornám….el sem tudom képzelni, mi lesz ezután!”

,,Meg fogom mutatni, hogy igenis képes vagyok rá!” – interjú Kopcsándi Dzseniferrel

Kopcsándi Dzsenifer

 Ami pedig a felvállalást illeti, Dzseniről a rosszalló megjegyzések is úgy pattannak le, mint a gumilabda. Büszke az implantjára, a hegeire, saját magára.

,,A hegeim az én történetemet mesélik el, és soha nem fogom hagyni, hogy ezt bárki véleménye megváltoztassa. Én büszke vagyok rá, hogy bevállaltam a műtétet, és nem hiszem, hogy a szépségnek szimmetrikusnak kellene lennie. Volt időszak, amikor takargattam sapkával, sállal, kapucnival, de úgy döntöttem, hogy inkább nem, hogy nem kell őket elrejtenem, mert hozzátartoznak a valós énemhez.

Szeretem az életem, és szeretem a hallássérülésem!

Soha nem cserélnék senkivel, mert ez az én életem, és borzasztó hálás vagyok, hogy ezt kaptam!”

Noha imádja, hogy hallgathatja a zenét, de a csend még mindig fontos számára. ,, Tudom, azt mondják, hogy minél jobban hallasz, elhalványodik a szájról olvasás, de azt szeretném megtartani. Szeretem, hogy csak ülök a csendben, figyelem az embereket, nézem, hogy miről beszélnek. Vagy hogy simán csak olvasok, miközben nem hallok semmit.”

,,Meg fogom mutatni, hogy igenis képes vagyok rá!” – interjú Kopcsándi Dzseniferrel

Kopcsándi Dzsenifer

Hallani fogunk még róla

Dzseni bármire készen áll. Most is ezerrel pörög. Rendszeresen fotómodellkedik, képeiről sugárzik az önbizalom és az életigenlés. Számára a fotózás egy hobbi, kihívás, önkifejezés. Jelenleg jelnyelvet tanul, februárban vizsgázik. Hamarosan összeáll a zenekara, akiket majd menedzselhet, Dzseni ugyanis zenei menedzserként látja magát a jövőben.

A fejében rengeteg terv és ötlet van, ami arra vár, hogy megvalósítsa. Hogy valami lehetetlen? Á, olyan Dzseninél nincs!

,,Ha én tudom, hogy elérhetem azt a valamit, akkor az úgy is lesz. Én mindig azt mondom, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen. Ha valaki azt mondja nekem, hogy valamit nem érhetek el, csak azért is megmutatom, hogy lehetséges, mert minden az, ha hiszünk benne. Én eszerint élek! És amire azt mondták nekem életem során, hogy nem tudom megvalósítani, nincs ilyen!

Meg fogom csinálni, meg fogom mutatni, hogy igenis képes vagyok rá!”

(a fotókat Gyökös Péter és Szániel Renáta készítette)

Így volt hang nélkül zenélő karácsonyfám Szenteste

Így volt hang nélkül zenélő karácsonyfám Szenteste

Felnőtt koromban, amikor végre megértettem a hallássérülésemmel való viszonyomat, és el tudtam helyezni magam a hallók és hallássérültek világában, azt is megértettem, hogyan éltem meg gyerekként a Karácsonyaimat.

Így volt hang nélkül zenélő karácsonyfám Szenteste

Forrás: Pexels

Tudjátok, gyerekként még nem tudtam, mit jelent az, hogy nem hallok. Nem tudtam, hogy a Karácsony hangjai közé tartozik a csengő hangja, a Mikulás botjának dobogása, a kurjantgatások, a karácsonyi zenék. Fogalmam sem volt, hogy ezekről lemaradok, mert hallássérültként én egy teljesen más, és mégis ugyanolyan dimenzióban éltem meg az Ünnepet.

Noha sok hangot nem hallottam, főleg a magasakat nem, de sosem éreztem a hiányát akkoriban. Az én zeném érzésekből és mozgásokból állt. Egypercesemben mesélek nektek erről.

*

Valamikor a gyerekkoromban, december 24. , reggel

Reggel arra keltem, hogy itt az idő. Tudtam, pedig nem hallottam semmilyen csengőszót. Az osztálytársaim megesküdtek arra, hogy ők hallanak reggel egy csengő hangot, az jelzi, hogy az angyalok kifordultak a házból, és itt hagyták talpig ünnepibe öltöztetve a fát. Én nem hallottam semmit, csak belül a mellkasomban vert a szívem, csak kicsit másképp.

Lehet, hogy az angyalok tudták, hogy nem hallok, és oda kopogtattak be inkább.

Felültem az ágyon, kitakaróztam és odaosontam a nappali ajtajához. A szőnyeg sörtéi bemásztak a lábujjaim közé és duruzsoltak. Tetőfokára hágott bennem az izgalom. Benyitottam a szobába, és a sarokban ott állt a fa.

Így volt hang nélkül zenélő karácsonyfám Szenteste

Forrás: Pexels

Nem volt a fülemben a hallókészülék, de ahogyan rápillantottam a fára, úgy éreztem, mintha felcsendült volna az Ó, gyönyörűszép a maga dallamos módján. Zenélt a fa.

Tele volt csillogó díszekkel, amelyek pörögtek, csillogtak és ringatóztak. A mozgásból állt össze az én karácsonyi zeném.

Ott voltak az arany és ezüst csillagok melyek eszeveszetten forogtak a saját tengelyük körül, aztán a gömbök, amelyek lágyan ringatóztak, mintha a Föld mozgását próbálnák felvenni. A szalmacsillagok csak akkor libbentek meg néha, ha rájuk fújt az ablakból a szellő, az üvegmadarak pedig némán gubbasztottak az ágyakon, csak a farktolluk rezzent meg itt ott, mintha a szalmacsillagok mozgására reagálnának.

Az angyalhajak zörögtek. Hasonlóan, mint a csomagolópapírok, amikor felbontattam valamilyen ajándékot szülinapomkor, és éreztem a sercegést a bőrömön a papír szakadásakor. Finom kis muzsika volt az. A fényfüzérek különböző színben pislákoltak és villogtak, néha lustán, néha villódzva. Ettől olyan volt, mintha váltakoznának a dalok. Hol ritmusos zenét éreztem a csontjaimban, amitől úgy éreztem, azonnal ugrálnom kell, hol pedig lassú keringőt.

Így volt hang nélkül zenélő karácsonyfám Szenteste

Forrás: Pexels

Az asztalon ott illatoztak a sütik. Nem tudtam, hogy azt is az angyalok hozták-e, de isteni illatuk volt. Csokimáz, dió és mézeskalács illat lengte be a szobát, amitől valahogyan teljesebbé vált a látvány. Néha odamentem a fához, és megpörgettem egy csillagot, ha ellustultak a pörgésben, vagy megpöccintettem egy gömböt. Élveztem, hogy ettől megváltozik az a zajdallam, amit a szememmel hallok.

Aztán csak úgy, bénultan álltam a fa előtt, és arra gondoltam, elmehet Fruzsi meg az egész osztály a csengőjével a búsba, az én angyalkáim egy sokkal jobb zenével keltettek ma reggel. Anyu úgy talált rám, hogy állok a fa előtt, és megbűvölten nézem.

Amikor megkérdezte, mit csinálok, azt mondtam, hallgatom a karácsonyi dalokat.

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Közeleg a Karácsony, vele együtt pedig a családi összejövetelek időszaka is. Nálunk, emlékszem, gyerekkoromban megtelt a mamáéknál a ház. Emlékszem a szobára, ahogyan a karácsonyfa fénye beragyogta mindenki arcát.

Tudtam, hogy most hangozhat el a csengőszó, mert láttam, ahogyan a mama megrázza a csengőt. Mindig tudni akartam, milyen lehet a hangja. Aztán csend lett, mindenki csoportba tömörült, villant a vaku, azt képzeltem, hogy kattanó hangja lehet, mert a könyvekben úgy írták. Utána énekeltük a Mennyből az angyalt, én nem, csak néztem a szájakat, és próbáltam leolvasni róluk, hogy hol tarthatnak a dalban. Aztán ajándékosztás volt, nem emlékszem, mit kaptam, csak a csomagolópapírokra és a kunkori szalagokra. Mindig szerettem a kicsomagolást, mert éreztem a bőrömön, ahogyan szakad a papír.

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Forrás: Pexels

Aztán együtt volt a család. Beszélgettünk, pontosabban ők beszélgettek. Így teltek a karácsonyok sokáig, hogy én megfigyeltem.

Keveset beszéltem olyankor, de nem bántam, míg kicsi voltam, mert így egyre többet tudtam beszívni a karácsony hangulatából: a fenyőillatból, a fényekből, a mama sütijeinek diós illatából, a csillogó szemekből.

Később aztán, mikor ez már kevés volt, akkor ki kellett találni, mit is kezdjek magammal, ha szeretnék mindent, de mindent érteni, és bevonódni a társalgásba. Azóta már eltelt jópár karácsony, és nekem is kialakultak a megküzdési stratégiáim, amelyek beváltak az évek során, akkor is, ha nálunk volt összejövetel, akkor is, ha étteremben voltunk, meg akkor is, amikor később nagyobb társasággá duzzadt a család a barátok hozzácsapódásával.
Mondom, milyen módszerekkel tudtam az összejöveteleket igazán kiélvezni, ezeket alkalmazhatjátok céges, szülinapi és egyéb találkozókon is!

#1 Keress egy jó helyet!

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Forrás: Pexels

De tényleg jót! Ahonnan mindenkire rálátsz, ahol jók a fényviszonyok, ahol az emberek úgy ülnek, ahogyan neked, a hallásodnak a legideálisabb.

Soha ne félj kiharcolni magadnak azt a helyet, mert van okod és jogod kiválasztani egy megfelelő helyet!

Lehetőleg olyanok mellé ülj, akik tekintettel vannak rád, hallássérült-kompatibilisek, természetes nekik, hogy ismételjenek, magyaráznak neked. Velük egyébként is jobban fogod érezni magad.

#2 Keresd a kisebb csoportokat!

Egy összejövetelnél előbb-utóbb kisebb csoportok alakulnak ki, mindenki igyekszik mindenkivel beszélgetni. Járj körbe ezek között a csoportok között.

Keresd meg azokat, ahol be tudsz csatlakozni, jó, ha oda mész, ahol egy hallássérült-kompatibilis ismerősöd is beszélget, mert ő segíteni fog neked.

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Forrás: Pexels

Előfordul, hogy éteremben a benti tér zajos a zene és a zörejek miatt, ilyenkor én mindig a dohányzókkal tartok. Ők ugyanis mindig kint vannak a sokkal halkabb környezetben, ráadásul cserélődnek is, így sok mindenkivel tudsz beszélni. Nem baj, ha nem dohányzol, mindenki meg fogja érteni.

#3 Kommunikáld le, mire van szükséged!

Rajtad is múlik, hogy megkapod-e azt az odafigyelést, amire szükséged van. Beszélj róla, milyen a világod. Kérd, hogy forduljanak feléd, magyarázd el, hogyan működsz. Ne vedd természetesnek, hogy megértenek, mert nekik is tanulniuk kell, hogy természetes legyen nekik az, hogyan viszonyuljanak hozzád.

Jusson eszedbe, hogy te is sok türelmet igényelsz a hallók részéről, te is legyél türelmes velük!

Tedd szóvá újra és újra, hogy nem érted, és megint eltakarta a száját a másik. Ne feledd, általában a hallóknak nem kell ezekre mindig odafigyelniük, érthető, hogy elfelejtik.

#4 Ha elfáradtál, akkor nyugodtan pihenj!

Senki nem várja el, hogy a társaság középpontjában legyél. Ha úgy érzed, telítődtél a látvánnyal, a történésekkel, és elfáradtál a sok figyeléstől, akkor vonulj vissza. Nem kötelező aktívan jelen lenned, egyszerűen csak dőlj hátra, kortyolgasd az innivalódat, és nézelődj.

#5 Legyen nálad egy jó könyv

#HallássérültProblémák – Túlélő tippek ünnepi összejövetelekhez

Forrás: Pexels

Nálam mindig van egy könyv a táskámban vagy a telefonomon, hogy ha esetleg olyan közegbe kerülök, ahol hamar feladom a kommunikációt, vagy nem figyelnek rám úgy, akkor ne az unalom öljön meg, hanem olvassak egy jót.

Ez azért is jó dolog, mert a könyv egyben bevonzza azokat az embereket is, akik jófejek. Ugyanis nagy a valószínűsége annak, hogy azokkal az emberekkel, akik odamennek majd hozzád, hogy mit olvasol, jókat fogsz beszélgetni, az összejövetel után is.

Legyen kellemes számotokra is minden ünnepi találkozó, ezekkel az apró trükkökkel!

Támogatás

Támogathat minket céljaink elérésében