A középiskolás években kezdtem el először foglalkozni azzal, hogy vajon mennyire lennék másabb, ha hallanék. Leginkább azért, mert akkoriban többször éreztem azt, hogy nem tudok eléggé önmagam lenni, mert a hallássérülésem nem teszi lehetővé. Ez pedig érthető módon frusztrált, de valahol meg is értettem, hogy ez egyfajta járulékos része a hallássérülésnek, amivel meg kell tanulnom együtt élni.
