8 dolog, amit egy hallássérült tábor adhat neked!

Egyre több hallássérült fiatal felnőttel találkozom, akik még csak most kezdtek el foglalkozni azzal, hogy a hallássérülés mit is jelent számukra. Vagy hogy vannak-e hozzájuk hasonlóak. Van, akiknél a hallássérülés felvállalása, a hallókészülék megmutatása is ekkor kerül előtérbe. Számukra jelenthetnek megoldást a hallássérült fiataloknak szóló táborok, ahol ezekre a kérdésekre választ találhatnak. 

A nagyothalló fiatalok, azaz azok, akik halló családba születtek, majd integrációban tanultak és dolgoznak, általában nem rendelkeznek sorstárs közösséggel. Ez érthető: hallók között szocializálódnak, hiszen velük barátkoznak, beszélgetnek, tanulnak. Így voltam ezzel én is, sokáig erősen élt bennem az a gondolat, hogy:

Vagyok én, meg a hallók.

Amíg Pestre nem költöztem, addig nem találkoztam olyan nagyothallóval, amilyen én is vagyok. Siketekkel igen, de idővel felismertem, hogy bár nagyon hasonlóak a problémáink és a hallásállapotunk, az életvitelünkből és a szocializációnkból fakadóan bizonyos dolgokról másképpen gondolkodunk. Ami egyáltalán nem baj, nagyon szeretem a siket közösséget is, de akkor éreztem igazán, hogy hazatértem, amikor megismertem a nagyothalló barátnőmet. Az első pár beszélgetésünk során többévnyi hallássérüléssel kapcsolatos dilemmát oldottunk fel, élményt osztottunk meg, nem beszélve a belsős poénokról, és ez elég jó érzés.

Nem, nem arról van szó, hogy mindig a hallássérülésről beszélünk. De jó érzés, hogy ebből a szempontból különösebb magyarázkodás nélkül is megértjük egymást.

8 dolog, amit egy hallássérült tábor adhat neked!

Forrás: “A Hallás Társasága” Alapítvány

Mégis, nehéz bevonzani a fiatalokat egy nekik szervezett táborra. Az okok egyébként érthetőek:

Jól helytállnak a halló közösségben, nekik ez a normális.

Általában csak akkor értik meg, hogy közösségez tartozni jó, ha megtapasztalják.

Ez utóbbit a Hali-tali táborban látom, amit idén már másodszor hoztunk tető alá a Balatonon. Az új arcok az első napon még kicsit bizonytalanok, de a végén szinte mindig elhangzik tőlük, hogy:

Bárcsak maradhatnánk tovább!

Ennek egyébként tényleg csak az a titka, hogy jó a csapat. Imádnak együtt lenni. Odafigyelnek egymásra. És ezt én is tapasztalom: rám is figyelnek, én is sokat kapok mindig a táborok alatt, szervezőként is. Ha eddig esetleg tétováztál, vagy nem teljesen érted, miért olyan jó halitalisnak lenni, akkor most pár pontban megpróbálom összeszedni, mit is jelent ide tartozni, mi az, amit a hallássérült tábor alatt szinte mindenki megtapasztal.

#1 Pillekönnyű kommunikáció

Nem véletlenül az a tábor mottója, hogy:

Itt senki sem mondja, hogy semmi!

Mert míg a hallók hajlamosak a sokadik visszakérdezésre ezt válaszolni, a táborban ilyen biztos, hogy nem lesz. Már az első napok alatt mindenki figyel rád. Arra, hogy feléd nézzen, hogy elismételje, ha valamit nem értesz. Ha becsatlakozol egy beszélgetésbe, összegzik, miről volt szó addig. Nincs több vergődés, a kommunikáció egyszerűen csak könnyebben megy.

8 dolog, amit egy hallássérült tábor adhat neked!

Forrás: “A Hallás Társasága” Alapítvány

#2 Toleránsabb leszel

Persze, tőled is szükség lesz erre az odafigyelésre, és ez az első napokban lehet, hogy furcsa lesz. Beletelik egy kis időbe, míg rájössz, hogy hogyan kell hallássérültekkel beszélned. Hogy neked is feléjük kell fordulnod, ismételned kell, össze kell foglalnod másoknak, miről volt szó. Egy idő után ez teljesen természetes lesz, és jó érzéssel tölt el, mert ez az odafigyelés kétirányú: oda-vissza működik.

#3 Jobban megérted a halló környezetedet

Ez azért is érdekes élmény, mert így rálátsz arra, hogy veled milyen a halló környezetednek beszélgetni. Amit te látsz a táborozókon beszélgetés közben, az olyan, mintha magadat is látnád. Nekem addig is volt elképzelésem, hogy mennyi türelmet és odafigyelést igényel a halló férjemtől a velem való együttélés, de sokkal hálásabb vagyok neki azóta, hogy ezt élesben is megtapasztaltam, hogy milyen, és igyekszem jobban segíteni őt, könnyebbé tenni a kommunikációt, ahogy csak lehet.

#4 Halló ismerősöd is közösségre talál

A táborba jöhetnek hallók is: testvérek, barátok, férjek, párok. Azért támogatjuk ezt, mert egyrészt így benneteket is jobban megismernek, másrészt pedig hiszek aban, hogy úgy tud épülni a híd a hallók és a nagyothallók között, ha halló nagyköveteink is vannak a világban. Nem mellékes az sem, hogy nekik is jól esik egy sorstárs közösség, hiszen ők is egy olyan szerepkört élnek meg, amit nem tudnak mindenkivel átbeszélni – itt viszont igen.

8 dolog, amit egy hallássérült tábor adhat neked!

Forrás: “A Hallás Társasága” Alapítvány

#5 Közösséget kapsz

Igazit. Összetartót. Olyat, amelyiknek tagjaira számíthatsz. Évközben is vannak találkozók, így bármikor becsatlakozhatsz hozzájuk, amikor ráérsz, vagy elakadsz, vagy szimplán csak jól éreznéd magad!

#6 Objektív nézőpontot kapsz

Tudom, nehéz néha eligazodni a hallássérültek világában, érhetnek meglepetések, markáns megjegyzések, amivel nem tudsz mihez kezdeni, vagy rossz érzést keltenek benned:

csak a cochleáris implantátum jó,

csak a hallókészülék jó,

csak a jelnyelv a járható út.

Ez csak néhány, de ebben a cikkben is hoztam pár kellemetlennek tűnő témát. Mi azonban törekszünk az objektivitásra, és az információk teljes átadására. Egy témát több oldalról is átvilágítunk, és egyedül csak rajtad múlik, miként gondolkodsz az egyes témákról. Itt senki sem akar meggyőzni semmiről, mindenki tiszteletben tartja, amit gondolsz, cserébe azonban tőled is ezt várjuk el.

#7 Minden információt megkapsz a hallássérüléseddel kapcsolatban

Az előadások egy része ezekkel a témákkal foglalkozik: oktatás, pályaválasztás, párkapcsolat, identitás, tudatos hallókészülék választás, hallókészülékek beállítása, jogok, kedvezmények, felmentések, önismeret. És akkor még nem is soroltam fel mindent. Ezek az előadások, és a többiekkel való beszélgetés segítenek abban, hogy minél jobban megismerd önmagad, a hallássérüléseddel való viszonyodat, és azt, hogyan érvényesítheted az érdekeidet nehezebb helyzetekben. Nekem sok információ nem volt a birtokomban, amikről most már tudom, hogy jobb lett volna, ha az adott helyzetben tudtam volna – ettől az érzéstől szeretnélek megvédeni téged.

#8 Nem, itt nem CSAK a hallássérülés a téma

Persze, muszáj a fenti témákkal is foglalkozni, hiszen mindenki máshol tart az önismeretben, és mindenkinek más és más információk vannak a birtokában. Azonban a tábort átlengi a szabadegyetemi jelleg is: azaz bőven foglalkozunk hétköznapi, fiatal felnőtteket érintő előadásokkal is.

Például:

  • egyéni vállalkozás,
  • felkészülés állásinterjúra,
  • énmárka építés,
  • pályaválasztás,
  • önismeret.

Nemcsak a táborban, hanem két tábor között, évközben is tartunk előadásokat, találkozókat, így biztosan találsz olyan témát, ami téged is érint vagy érdekel.

Érdemes eljönni és esélyt adni egy ilyen tábornak. A hét végefelé, a leggyakrabb reakció még, amivel találkozom, az az, hogy mindenki fizikailag kimerülten kóvályog, hiszen későn fekszenek le aludni. Hogy miért? Ahogy az egyik táborozó mondta:

Annyira fáradt vagyok, de sajnálom az időt, hogy lefeküdjek aludni. Aludni otthon is tudok, de ez a tábor csak most, ezen az egy héten van.

Hát ennyi a lényeg, azt hiszem.

Van egy zárt csoportunk, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Itt tudsz csatlakozni: Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi! 

Várunk nagyon!

8 dolog, amit egy hallássérült tábor adhat neked!

Forrás: “A Hallás Társasága” Alapítvány

Hallók, nagyothallók, implantosok, siketek – ki melyik közösségben érzi jól magát és miért?

Azt hinnéd, hogy hallássérültnek lenni, és úgy valahová tartozni valami nagyon egyértelmű dolog, pedig nem. Sok esetben végigjárunk egy kacskaringós utat, mire meg tudjuk határozni, hogy kik is vagyunk mi valójában, hová tartozunk a hallássérült közösségen belül.

Mert nem, egyáltalán nem törvényszerű, hogy a decibelek és a jelzők – mint a siket, nagyothalló – meghatároznák azt, hogy melyik közösségben érezzük jól magunkat:

  • a siketek között,
  • a nagyothallók között,
  • az implantosok között,
  • vagy a hallók között?

Forrás: Unsplash

Az integrációban felnövő hallássérültekben van egy alapvető “két szék közé estem” – érzés

Nekem sem volt könnyű dolgom azzal, hogy megtaláljam a helyem valahol a négy csoport között. Mivel halló családból származom, hoztam egy nagyon erős halló identitást magammal. Integrációban nőttem fel, így nekem a halló közeg vált természetessé: hallónak éreztem magamat is. Azonban mindig motoszkált bennem egy érzés, hogy nem tartozom teljesen oda, hiszen nem tudtam száz százalékosan beilleszkedni, beolvadni. A hallók hallássérültként tekintettek rám, én viszont nem ismertem egy hallássérültet sem huszonegy éves koromig. Amikor pedig megismertem néhány vegyes – siket és nagyothalló – csoportot, azt éreztem, oda sem tartozom.

Úgy éreztem, nekem egyszemélyes magányos szigetet szánt a sors. Ám legyen. Elfogadtam.

A halló közösséget szeretem, a mai napig. Úgy tekintek rá, mint egy húzóerőre. Motivál, ösztönöz arra, hogy bizonyítsak magamnak, hogy bármire képes vagyok, és az, hogy hallássérült vagyok, nem tarthat vissza. Azonban, amikor egy rossz hallókészülékválasztás következtében egyre nehezebbé vált tartani a tempót a hallókkal, egyértelműen elkezdtem közeledni a siket közösség felé. Szükségem volt kapaszkodóra, elkezdtem jelnyelvet tanulni. Ez biztonságot adott. Amikor túlestem egy újabb, ám sikeres hallókészülék váltáson, újra a halló közeg vált a természetesebb közegemmé, csak addigra már lettek hallássérült barátaim is – siketek is, nagyothallók is, implantosok is. Ez tökéletesen kiegészítette egymást.

Jó volt megmártózni és kicsit elfáradni a hallók világában, de jó volt megpihenni is a hallássérült barátaimmal.

Forrás: Unsplash

Most már nem agyalok azon, hogy melyik közeg az enyém. Én jól tudom érezni magam mindenhol, ahol nyitottan állunk egymáshoz. A legnagyobb nehézséget ugyanis a tévhitek, előítéletek jelentik azok számára, akik keresik a közegüket. Abból pedig van néhány, amivel én találkoztam.

“A CI-sek egy külön csoport, akikhez nem tartozhatok, mert nincsen implantátumom.”

A cochleáris implantátumokat viselőkről némelyekben kialakul egy olyan kép, hogy a CI-vel tökéletesen hallanak, és hallót varázsol belőlük az eszköz. Pedig ez azért nem teljesen fedi a valóságot. Ahogy a hallókészülékkel, úgy cochleáris implantátummal is eltérő fejlődést tudunk elérni, mindenkinél egyedi, hogy mennyi javulás áll be a hallásában, beszédértésében, kommunikációjában. Függ attól is, hogy mikor kapja, mikor részesül fejlesztésben.

Összességében a CI-sek ugyanúgy küzdhetnek kommunikációs nehézségekkel a hétköznapokban, és ugyanúgy elfáradnak a koncentrációban például egyetemen az előadásokon, mint azok, akik hallókészülékkel kerülnek be az integrációba. Ennél fogva pedig remek közös témák is adódhatnak a nem hallássérült témák mellett is, ha elkezdesz velük hallókészülékes nagyothallóként bandázni.

“Ha nem jelelsz, nem vagy siket”

A siketektől hangzik el ez olykor, ha megpróbálsz közeledni hozzájuk, azonban csak részben van igazuk. Én kulturálisan valóban nem vagyok az, de ha a hallásgörbémet nézzük, bőven beesek ebbe a kategóriába orvosi szempontból, pláne, hogy jelentősen támaszkodom a szájról olvasásra, a hallás utáni beszédértésem sem túl fényes. Az, hogy csak alapszinten jelelek, az egy dolog, szerintem sokkal fontosabb, hogy nyissunk egymás felé, mint hogy ezekben a részletekben akadjunk el. De tény, mellbe vágó tud lenni, ha csatlakoznál egy közösséghez és ezzel várnak, viszont az ő oldalukról érthető a reakció, ha megismered a kultúrájukat. Egy idő után ezt egyáltalán nem vettem sértésnek, csak tudomásul vettem, megértettem, és igyekeztem nyitottan állni hozzájuk, mert nagyon izgalmas megismerni őket, az elveiket és a mögötte meghúzódó okokat.

Forrás: Unsplash

“Ha te nagyothalló vagy, neked könnyebb, mint a kulturálisan siketnek.”

Siket közösségben találkozhatunk ezzel a meglátással, ami valahol az ő szemszögükből logikus is: jól tudunk beszélni, tehát könnyebben becsatlakozunk a nagyobb sodrásba, a hallók világába. Jelnyelven ez nehezített pálya. A mi – nagyothallók – szempontunkból azonban ez nem egy sétagalopp. Minden nap megküzdünk a kommunikációs nehézségekkel, és nagyon elfáradunk. Én is mondhatnám, hogy a jelnyelv sokkal kevésbé fárasztó a vizualitása miatt, mint szájról olvasni 0-24 órában, vagy a nem annyira tökéletes meglévő hallásunkra támaszkodni. Én már csak azért sem szeretem az ilyen megállapításokat, mert az összehasonlítgatásnak az égvilágon semmi értelme:

Mindenkinek a saját baja a nehezebb. Tiszta sor. Ezt tartsuk is tiszteletben, és legyünk megértőek a másik iránt.

Nagyjából ugyanez a véleményem az alábbi kijelentésről is:

“Aki integrációba kerül, az sínen van, és szinte halló.”

Hátöö, nem? Egyáltalán nem vagyunk sínen, és megküzdünk a saját démonainkkal: az általános iskolás beilleszkedéssel, az identitásunk összeállításával, a felvállalással egy tök idegen közegben. Azért van mit irigyelni a siket közösségtől is: van egy közösségük, egy akadályok nélküli nyelvük, stabil identitásuk. Nekem azért volt pár évem, amikor erre nagyon vágytam, pláne, hogy a halló-nagyothalló-siket identitáskrízis mellé bejött a külföldre települt szlovákiai magyar identitáskrízis is, ami így elég skizofrén állapot volt néha.

Forrás: Unsplash

“Aki inkább hallókkal van, mint nagyothallókkal, az gáz.”

Na, de akkor is találkozhatunk ám kirekesztő magatartással, ha valaki nagyothallóként inkább a hallók között érzi jól magát, mint a nagyothallók között. Mert van ilyen is: van, aki nem akarja tartani a hallássérültekkel a kapcsolatot. Ez nyilván csúnyán hangzik, senkinek nem esik jól a visszautasítás, de emberek vagyunk.

Emberek érzésekkel, amiket tudomásul kell vennünk, és hallgatnunk rájuk, különben nem fogjuk jól érezni magunkat.

Mindenkiben megszületik egy érzés valamilyen tapasztalat és benyomások alapján: akar vagy nem akar valahová tartozni. Ezt fogadjuk el, ettől nem lesz senki sem több, sem kevesebb.

“Nem akarok siketek közé tartozni, mert ők buták, meg amúgyis mutogatnak.”

Nagyon nem szeretem ennek a kijelentésnek az egyik felét. Az egy érthető és elfogadható dolog, hogy valaki nem akar közéjük tartozni valami oknál fogva, de

  1. nem mutogatnak, hanem jelnyelvet használnak,
  2. a siketek nem buták!

Ezt a kívülállók csak azért hiszik, mert nem hallják őket beszélgetni, a jelnyelvet pedig nem ismerik.

Az az igazság, hogy önmagunk és a közösségünk megtalálása hosszú és borzasztóan érzékeny folyamat. Olyan, mint hánykolódni csónakkal a vízen, egyik partról a másikig, mert egyszerűen sehol sem találsz elég jó helyet, hogy megvesd a horgonyod. Skizofrén egy állapot tud lenni, ezért legyünk megértőek egymással: hagyjuk, hogy az új emberek becsatlakozzanak, merítsenek belőlünk, aztán eldöntsék, jól érzik e magukat közöttünk, vagy máshol találja meg a helyét.

Ettől mindenki csak tapasztalattal lesz több.

Az meg senkinek se fáj.