Én szeretem, hogy tudok szájról olvasni. Igaz, hogy fárasztó egész nap a szájról olvasásra támaszkodni, de számtalan szépsége van, ami hiányozna, ha nem lenne. Ilyen például az, hogy néha belehallgathatok mások életébe anélkül, hogy észrevennék, vagy például kémiából ötöst kaptam általánosban, mert az osztálytársam lesúgta az egész anyagot. De
Néha megkérdezik, hogy szeretnék-e hallani. Mindig azt mondom, hogy nem, nekem már megvannak a saját hangjaim, és ezeket nem szeretném lecserélni, mert szeretem őket úgy, ahogy vannak. Meg ugye a saját csendem is megvan, ami nagy kiváltság, na, azt tényleg nem adnám a világ minden pénzéért sem. Ám van
Sokan azt hiszik, hogy az elfogadás egy ösztönösen működő dolog. Nem kell kérni, automatikusan jön, és ha azt mondják, elfogadnak bennünket, akkor az úgy is van. Sokáig én is így gondolkoztam, aztán rájöttem, hogy az elfogadás és elfogadás között is van különbség. A szüleim mindig úgy neveltek, hogy bármire