Mostanában, talán, mert az ősz nem hajlandó tudomásul venni, hogy hidegebbre kellene váltania, és makacsul ragaszkodik a nyárhoz, én sem működöm teljesen maxon. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy
Az utóbbi időszakban sokszor feltették nekem azt a kérdést, hogy lennék-e halló. Feladnám-e a hallássérült létet. Szeretnék-e hallani. Ha lenne egy varázslat vagy műtét, akkor akarnám-e a hangokat. Kár,
Én szeretem, hogy tudok szájról olvasni. Igaz, hogy fárasztó egész nap a szájról olvasásra támaszkodni, de számtalan szépsége van, ami hiányozna, ha nem lenne. Ilyen például az, hogy néha
Néha megkérdezik, hogy szeretnék-e hallani. Mindig azt mondom, hogy nem, nekem már megvannak a saját hangjaim, és ezeket nem szeretném lecserélni, mert szeretem őket úgy, ahogy vannak. Meg ugye
Sokan azt hiszik, hogy az elfogadás egy ösztönösen működő dolog. Nem kell kérni, automatikusan jön, és ha azt mondják, elfogadnak bennünket, akkor az úgy is van. Sokáig én is