Egyre több film, könyv, színdarab, sorozat jelenik már meg, amiben van hallássérült karakter vagy színész. Ennek én nagyon örülök, de előfordul, hogy valaki úgy reagál: minek ennyi fogyatékossággal élő vagy más karakter, eddig is megvoltunk nélkülük. Úgyhogy most szeretnék arról írni, miért van jelentősége annak, hogy jelen vannak a művészet különféle színterein.

Mert tényleg olyan sok helyen jelen vannak már! Csak hogy néhány példát említsek, itt összeszedtem pár filmet halássérült szereplőkkel, itt pedig könyveket, amelyekben szerepel a hallássérülés témája. De ott van a Dark sorozat, amiben ráadásul erős karakterként is megjelenik a siket személy. De a népszerű Stranger Things főhőse is siket a való életben az egyik fülére. Zenészek közül remek példa Mandy Harvey, az America’s Got Talent 2017-es felfedezettje, és nemrég a Netflixen elindult a DEAF U sorozat, amit hallássérültek raktak össze, és hallássérült színészek játszanak. És akkor a gombamód szaporodó vloggerekre, tiktok felhasználókra, instagram feedekre még ki sem tértem! 

És akkor térjünk is vissza a kérdésre: Miért is jó ez a világnak?

Tudatosítja a hallássérült emberekben: Nem vagyunk egyedül.

Ez annyira snassz indoknak tűnik, igaz? Pedig én még emlékszem, milyen volt úgy felnőni, hogy nem volt körülöttem egyetlen hallássérült sem, és nem láttam őket sem tévében, sem az interneten, sem pedig a könyvekben nem találkoztam velük.

Sokáig azt hittem gyerekként, hogy mindenki olyan, mint én. Aztán, amikor kiderült, hogy nem így van, akkor meg voltam győződve róla, hogy nem létezik belőlem még egy. Nem volt jó érzés.

Amikor először olvastam könyvet, amiben megjelent egy hallássérült szereplő, mohón faltam az oldalakat, hogy minél többet tudjak meg róla: hogyan viselkedik? Mit csinál? Annyira szerettem volna azt érezni, hogy nem vagyok a magam különcségével egyedül, és szerettem volna többet tudni arról, milyenek lennének a többiek, akik olyanok, mint én. Ma már szinte elkerülhetetlen, hogy ne fussunk bele hallássérült emberekbe valahol, így nem kell egyedül érezned magad.

Húzóerő

A legtöbb hallássérült ember találkozik azzal a mentalitással, hogy a környezet érezteti vele, hogy mit érhet el, és mit nem. Hogy vannak szakmák, amelyek felé nem érdemes fordulnia, mert úgysem menne. Én is megtapasztaltam ezt. Láttam furcsálkodó tekinteteket, amikor gimnáziumba jelentkeztem. Akkor is, amikor kommunikáció szakra jelentkeztem. Mondták azt is, hogy váltsak pályát, mert az nem hallássérülteknek való. De nem tettem, mert nagyon akartam azt csinálni, amit éppen csináltam. Ez főleg a szüleim nevelésének volt köszönhető, hiszen akkor még nem voltak előttem példák, mint a mostani generációnak.

Azzal, hogy különféle színtereken megjelennek hallássérült emberek, szereplők, különféle életúttal, kapnak a fiatalok egy egyfajta húzóerőt a céljaik eléréséhez, amit a ,,Nekik is sikerült, nekem is fog!” – gondolat táplál.

Ebből kifolyólag pedig kevésbé nyomasztják őket a negatív, visszatartó hozzászólások, mert már van előttük egy úttörő, aki kitaposta az utat. Bennem például mély nyomot hagyott Bonnie Poitras Tucker könyve. Végig az volt bennem, miközben olvastam, hogy ha ő lehetett ügyvéd és anya, akkor én is meg tudok csinálni bármit.

Iránymutatást kapnak

Nagyon sokféle karakter van a hallássérültek között, sokféle életút, ami megerősítheti a hallássérült fiatalt abban, hogy ő is kialakíthatja a saját életét úgy, ahogyan szeretné. Elérheti azokat a dolgokat, amiket szeretne, álmokat, célokat tűzhet ki. Az én tinédzserkoromban az integráció még gyerekcipőben volt, és sokkal szűkebben gondolkozhattam arról, mire lehetek képes, mit szabad nekem bevállalnom, kitűznöm magam elé célnak. Ma már olyan sokféle példát láthatunk magunk előtt, hogy sokkal szélesebb látókörben tudunk gondolkodni a jövőnkről.

A külvilág szembesül azzal: Léteznek hallássérültek

Van ugye az a szélsőséges reakció, hogy hát eddig nem volt ennyi nő a filmekben, ennyi hallássérült, vagy fogyatékossággal élő. És ez olyan irreális. Hát persze, nekik az, pedig csak az történt, hogy a filmek és a könyvek elkezdtek valósabb környezetet kreálni, és hát igen: a fogyatékossággal élők pont úgy részei a mindennapoknak, mint a klasszikus fehér nő, fehér férfi a gyerekekkel, kutyával, kétszintes családi házzal, meg a frissen nyírt zöld gyeppel.

A többségi társadalom így kap egy valósabb képet a társadalom összetételéről, ami sokszínűbb, mint amit a művészeti platformok azelőtt mutattak.

Így megeshet az, hogy az emberek nem lepődnek meg, ha hallássérültekkel találkoznak, hiszen láttak már erre példát, tudják, hogy ilyen létezik. Máris nagyobb esély van arra, hogy nem elutasító magatartással lépnek fel velünk szemben, hanem empatikusabban.

Kevesebb lesz a sztereotípia a hallássérültek felé

Végre sikerült kilépni abból a dobozból is, hogy a filmek, könyvek csak egyféle módon ábrázolják a hallássérülteket: mutogató, néma, elesett, nem túl okos emberekként. A szerzők és a forgatókönyv írók végre elkezdtek utánajárni a témának, és elkezdték bemutatni a hallássérülés sokszínűségét is: a siketeket, a nagyothallókat, a CODA családtagokat, a különféle családi háttereket, oktatásbeli és egyéb dilemmákat.

Így a nézők jobban megismerik a hallássérült emberek világát, és lassan lemorzsolódnak az olyan berögződések, mint hogy a hallássérült emberek nem túl iskolázottak, vagy hogy nem akarnak dolgozni, illetve, hogy mindegyikükkel kiabálva kell beszélni, hogy értsék, mit mondanak.

Segít, hogy hogyan viszonyuljanak hozzánk

A filmekben nem csak a hallássérült karakter szerepel, hanem a környezete is, ami remek képet mutat arról, hogyan reagál a többségi társadalom bizonyos helyzetekben a hallássérült emberekre. Látnak példát jó és rossz hozzáállásra is, a szereplők pedig válaszaikkal el is magyarázzák, miért volt helytelen egy bizonyos reakció.

Ez nagyon jó, hiszen így rengeteg kellemetlen helyzetet lehet elkerülni. az emberek ugyanis nem feltétlenül az empátia hiánya miatt viselkednek elutasítóan, hanem az információ hiánya miatt.

Neked is van véleményed? Mondd el!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

• közösséget találsz,
• akikkel évközben találkozhatsz is,
• és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

A Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!