Cicanapló

…“anyuka hogy nem vette észre előbb, hogy nem hall a gyerek?”

Az íróról

Ambrózy Noémi

Noémi vagyok, egy tündéri, pici lány édesanyja. 2014 március 24-én bizonyosodtunk meg róla, hogy nem hall, vagy legalább is keveset.
Nekünk minden nagyon új ezen a területen, és még nem tudjuk hogyan lesz.
Nekem fontos, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel.

...“anyuka hogy nem vette észre előbb, hogy nem hall a gyerek?”

Ez nem is egy önostorozó poszt, és nem is egy dühöngő. Úgy érzem, ha anno jobban figyelek, akkor hamarabb kiderült volna a Cica hallássérülése. Azt is tudom azonban, hogy ezt egyrészt már nem lehet befolyásolni, másrészt így is még időben vagyunk, harmadrész, ha előbb derül ki, az másképp nézett volna ki lelkileg. Nagyon.

Azért azt érzem, hogy mint szülők, eléggé magunkra vagyunk hagyva. Ha van valami megérzésünk, és utána járunk az interneten, akkor azért vagyunk leszúrva, hogy miért olvasagtjuk a netet, ha meg nem olvasgatjuk, és nem veszünk észre időben valamit, akkor azért.

Egyszer bementem egy hallókészülék-szalonba, hogy kérdezzek valamit, cserébe az audiológus azt kérdezte, hogy “anyuka hogy nem vette észre előbb, hogy nem hall a gyerek?” Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy mit éreztem, és mit gondoltam az emberi kvalitásairól.

Nem hibáztatom magam. Meg őszinte szívvel senkit sem. Szomorú vagyok, hogy az egészségügy magamra hagyott, de a gyerekemért én vagyok a felelős. Az egyetlen bibi, hogy a tudásom nincsen meg hozzá. Pedig jelek, azok voltak.

1.Annak idején, amikor mindenki mesélte, hogy máshogy sír a babája, ha éhes, szomjas, vizes a ruhája, akkor azt éreztem, hogy milyen béna vagyok, hogy nem tudom megkülönböztetni. Pedig nagy valószínűséggel nem sírt egyáltalán máshogy.

2.Amikor énekeltem neki, akkor egyáltalán nem nyugodott meg, ellenben Apa ideges lett ;))

3.Fél évesen nem igazán hallgatott a nevére. Kérdeztem én több mindenkit, beleértve a védőnőnket, hogy ez mennyire okés így, de igazából mindenki elhessegetett. Mint utóbb kiderült, ha nyolc hónapos koráig nem hallgat egy baba a nevére, akkor mindenképpen baj van.

4.A gyermek egyre kevesebbet gagyogott, viszont egyre többet kiabált hangosan. Nagyon élvezte a hangját.

5.Egy éves kora körül nem jelentek meg a szavak (feltéve, hogy a “jaj-t” nem számítjuk), és még mindig nem figyelt fel a kulcszörgésre, amikor Apa hazaért.

Sajnos mindezek ellenére, hagytam magam lebeszélni arról, hogy bármi baja lenne, bár a hallássérülés meg sem fordult a fejemben. Nem nagyon olvastam róla semmit azelőtt, nem is tudtam mire kéne figyelni. Annak idején se a könyvemben, se az interneten nem találtam semmit arra, hogy “nem hallgat a nevére”.

Persze előbb-utóbb már nem csak az zavart, hogy nem hallgat a nevére, hanem több, apró dolog is, amiből az derült ki, hogy a hallását kéne vizsgálni. Hozzáteszem, hogy nekünk még szerencsénk volt. Amikor végül mindketten úgy éreztük, hogy ideje lenne kivizsgáltatni, akkor már nem kellett győzködnünk senkit, az anyósom révén hamar bekerültünk BERA vizsgálatra.

Őszintén szólva nem vagyok az a típus, aki a fejlődési táblázatokat bújja, és pipálgatja, hogy mit kellett volna már elérnie a gyermeknek. Ebben az esetben nyilván segített volna. Ettől még nem érzem, hogy ebben változnom kéne. Talán most már jobban odafigyelek, de jobban is tudom, hogy mire kell.

Az az igazság, hogy nem tudom, honnan kellett volna jobban tájékozódnom. Most már remek cikkeket ismerek arra nézvést, hogy mit kellett volna tudnia a gyermeknek mennyi idősen, de hiába próbáltam megtalálni az internetes verziójukat, nem sikerült. Azért én vittem belőlük egy példányt a védőnői szolgálathoz, ahol némi önkritikát gyakorolva, kirakták a faliújságra. De nem igazán tudom, hogy ezt mennyien olvassák. Még mindig nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, mert nyilván nem kell kinevelni egy rakat neurotikus szülőt, aki elfehéredő kézzel pipálgatja, hogy mit kell tudnia éppen a gyermeknek. De valahogy azt érzem, hogy máshogy kéne támogatni a szülőket, mert jelenleg csak a két végletet látom.

Szerencsére minden jól alakul, halad a beszédtanulás útján, és menni fog neki, nekünk ez.

Megosztom :

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: email
Email
Top