Bulvár

4 könyv borongós napokra – hallássérült főhősökkel

Az íróról

Puha Andrea

Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt jelenleg az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!

Itt az ősz, a borzongós, kuckózós idővel. Hamar sötétedik, és ilyenkor már nem annyira vágyunk ki a szabadba, inkább elszürcsölünk egy teát vagy kakaót egy jó könyv társaságában. Legalábbis, ha könyvmoly vagy, akkor biztosan.

Több hallássérülttel is beszélgettem már arról, hogy ők pont azért lettek akkora könyvmolyok, mert a könyv volt a legjobb barátjuk gyerekkorukban.

4 könyv borongós napokra – hallássérült főhősökkel

Forrás: Pexels

Én már egészen korán megtanultam olvasni a beszédfejlesztésemnek köszönhetően, így nem csoda, hogy a kedvenc időtöltésem a könyvtárakba mászkálás volt. A könyvek jó barátaim voltak a legmagányosabb pillanataimban is, meséltek a világról, az életről, és hagyták, hogy szárnyaljon a fantáziám.

Egy könyv mögé el lehetett bújni társaságban, ha követhetetlen a beszélgetés, egy könyv elmond mindent, amiről lemaradunk a hallássérülésünk miatt.

Én például könyvből tanultam meg sok mindent, ami a szocializációmból kimaradt:

• Miért csinálnak bizonyos dolgokat az emberek társaságban? • Milyen egy csevegés a hallók között? • Miről beszélnek az emberek általában? • Mik az íratlan társas szabályok?

Emlékszem, egy időben őrült módjára kerestem azokat a könyveket, amelyek kifejezetten hallássérült szemszögéből, vagy hallássérültek világáról szól. Találtam is néhányat, ezeket szedtem össze nektek alább.

#1 Bonnie Poitras Tucker: A csend hangjai

A hallássérült Bonnie könyve volt az első, amit olvastam ebben a témában. Imádtam, ahogyan leírja gyerekkorától kezdve az ügyvédi karrierjéig az életét annak minden boldogságával és kínjával.

Az ő története adott löketet ahhoz, hogy az értésért mindent, de tényleg MINDENT el kell követnem. Bonnie még ügyvédként is bármit megtett azért, hogy mindent értsen, hogy jól végezze a munkáját. Ha kellett, letérdelt, és úgy olvasott szájról.

Helytállt dolgozó nőként, anyaként és feleségként is, miközben a szokásos nehézségek mellett a hallássérültek hétköznapjainak kis harcait is megvívta. Minden egyes nap.

Idézet a könyvből:

”Egy dolgot ugyanis már megtanultam az egyetemen: ha el akarod rejteni kívülálló mivoltodat, annak az a legjobb módja, ha minél több területen kavarsz. A többiek csodálnak, te pedig megismersz egy csomó embert.”

#2 Szécsi Noémi: Gondolatolvasó

A könyv főszereplője a tizenkilenc éves Fülöp, aki kétéves volt, mikor a szülei rájöttek, hogy nem hall. Megtanulta, hogyan viselje méltósággal a süketségét, az iskolában elsajátította a jelbeszédet, de szájról olvasni is tud.

Próbálja megérteni öntörvényű, mártír anyját és szilaj, konok apját, színésznőnek készülő nővérével, Matilddal pedig különleges, szoros kapcsolatban áll. Miközben Fülöp siketinternátusokat jár meg, jár-kel a bizonytalan világban, végig abban bízik, hogy az emberek gondolatait hang nélkül is lehet hallani.

Idézet a könyvből:

„Ne azzal foglalkozz – állt a papíron –, mit mondanak az emberek, hanem, hogy hogyan mondják azt. Ha megvan benned az éleslátás képessége, több lényeget fed majd fel a szemed, mint a füled. Az emberek mondhatják, amit akarnak, nem tudnak olyan képet vágni, amilyet akarnak, és a külső gyakorta felfedi azt, amit a szavakkal rejteni óhajtanak.”

4 könyv borongós napokra – hallássérült főhősökkel

Forrás: Pexels

#3 Jámbor Andrea: Hallhatatlan szavak

A könyv írója, Andrea maga is hallássérült, aki humorosan, bölcsen meséli el sorsának egyes mozzanatait, különös tekintettel az egyes életterületekre. A könyv különféle fejezetekre tagolódik, amiben nemcsak a saját tapasztalatait meséli el, hanem más sorstársaktól is idéz.

Nemcsak mesél, hanem tanácsot is ad. Arról ír, hogyan lehetne megoldani egyes élethelyzeteket, amelyek kihívást jelentene a hallássérülteknek. Afféle túlélőkönyv hallássérülteknek, egy csepp iróniával és humorral.

Idézet a könyvből:

„-Valamit hallottam, nem figyeltem, mondd még egyszer! -Én nem mondtam semmit, nem tudok most még egyszer böfögni!”

#4 Colleen Hoover: Egy nap talán

A romantikus történetek szerelmeseinek való ez a könyv, amelyben a huszonkét éves Sydney tökéletes élete tárul az olvasók elé. A lány egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.

Aztán Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, a hallássérült, zenész Ridge-hez. Szerelmük persze nem zökkenőmentes, hiszen egy halló és hallássérült közti szerelem sosem egyszerű.

Idézet a könyvből:

”Én: Ja, igen! Egyszer a gimiben egy lánynál aludtam, akit nem ismertem túl jól. Smároltunk. Nem nagyon akartam, és elég gusztustalan volt, de 17 voltam, és ki akartam próbálni. Ridge: Nem. Ez nekem egyáltalán NEM taszító, Sydney. Gondolkozz már, az ég szerelmére! Én: Szeretem a kölyökkutyák leheletét szagolgatni. Ridge: Na, ez már jobb. Én nem hallom a saját fingomat, ezért néha hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy mások viszont hallják.”

Én írtam: Puha Andi

Megosztom :

Facebook
Pinterest
Email