Az évzáró után egyből a városi könyvtárba mentem. Szerettem még a szagát is. A márványlépcső kopottas csúszósságát, a rozoga liftet, amibe titkon mindig féltem, hogy beszorulok majd egyszer. A könyvtáros néni ismert. Hetente-kéthetente jártam ide. Bírt engem. Erre büszke voltam. Lépésről lépésre építettem fel a köztünk lévő bizalmat. Mindig pontosan hoztam vissza a könyveket, és makulátlanul tisztán, ahogy elvittem őket. Aztán, amikor már úgy éreztem, hogy kellően kedvel engem, akkor a megengedettnél több könyvet vettem ki. Mintha véletlenül válogattam volna össze többet.
