Amikor csoportos olvasás van, utálom. Akkor mindenki egy-egy részletet olvas fel a szövegből, mindig valaki, akit a tanár felszólít. Sosem tudom, hogy hol tartunk, ideges vagyok, hogy nehogy akkor szólítsanak fel, amikor nem tudom, melyik mondat következik. Forgolódom, próbálom kitalálni, ki olvas, és megpróbálom leolvasni a szájáról, hogy hol tart. Nem mindig sikerül. Egy idő után a padtársam már rutinból a könyvemen tartja az ujját, mutava, hogy hol járunk. Hálás vagyok érte, én gyakran gyorsabban a végéig olvasom a szöveget magamban, túl kíváncsi vagyok, mi a történet vége.
