4 téli kommunikációs helyzet, amit minden hallássérült mumusa

Tudom, a téli, korai sötétedésnek az emberek kilencvenkilenc százaléka nem örül. Egyszerűen csak azért, mert a sötétség depis hangulatot áraszt, és örökké úgy érzed, már mindjárt alvásidő van, miközben még csak déliután öt. Nekem emellé még párosul az is, hogy a lehető összes módon akadályoztatva van a beszédértésem, meg az, hogy szájról olvassak.