Ambrózy Noémi
Noémi vagyok, egy tündéri, pici lány édesanyja. 2014 március 24-én bizonyosodtunk meg róla, hogy nem hall, vagy legalább is keveset.
Nekünk minden nagyon új ezen a területen, és még nem tudjuk hogyan lesz.
Nekem fontos, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel.
Totális összeomlás: ,,Eljött az a pillanat, amikor kiborult a bili.”
Noémi vagyok egy csodálatos kislány és egy csodálatos kisfiú édesanyja. Mindketten hallókészülékkel élnek. Amikor minden nagyon új volt ezen a területen, és nem tudtuk hogyan lesz a jövő, akkor fontosnak tartottam, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel. Cicanapló, 7. rész.
forrás: iStock
Totális összeomlás.
Azt mindig is tudtam, hogy hajlamos vagyok rá, ezért is igyekeztem elkerülni mindenféle módszerekkel. De sajnos eljött az a pillanat, amikor kiborult a bili.
Nem részletezném, éppen elég az ötven ember a Heim Pál kórházban, aki végignézhette a kiborulásomat, nagyobb nyilvánosságra már nincs szükségem.
Sajnos, ha heti szinten alázzák az embert („kedves Anyuka”), akkor azt valahol kitölti az ember. Igazából szerencse, hogy két darab pogácsa látta a kárát, és nem pedig a gyermek. Sajnos sokszor az ember az asszisztensek/recepciósok/takarítónők védvonalán már ezres pulzusszámmal jut át. Lehet, az ő képzésükből kimaradt némi érzékenyítés.
Azt eddig is tudtuk, hogy egy hallókészülékes gyermeknek rendszeresen kell pucolni a fülét, úgy két-három havonta. Sajnos, ha két havonta el is megyünk, egyáltalán nem biztos, hogy a füle épp akkor dönt úgy, hogy tele lesz fülzsírral, lehet ez előbb vagy később.
Nem tudok sajnos belenézni, mert egyrészt se eszközöm, se tudásom hozzá. Bár elvileg megtanulható, nincs olyan iskola, hogy fülbenéző szakasszisztens 2x2 óra OKJ-s képzés.
Minősített eset, amikor hallásmérésre megyünk, mert akkor jó lenne, ha a gyermek a „legjobb formáját” hozná, vagyis tiszta lenne a füle. Most is ezt próbáltam elérni, hogy a nyaralásunk végétől (csütörtök) a hallásmérésig (kedd), kipucolják a fülét.
Addig eljutottam, hogy gyanús volt, hogy tele van a füle. Még a nyaralásról bejelentkeztem az interneten (Helló 2014!) a háziorvosunkhoz, hogy megnézze, hogy egyáltalán van-e mit pucolni. Sajnos arra jutottunk, hogy van.
Gondoltam pénteken berongyolok reggel az audiológiára a gyermekkel, ahova amúgy járunk, és szokott lenni egy rakat fül-orr-gégész, és megcsinálják nekünk az amúgy ötperces procedúrát. Itt a „kedves” recepciós kioktatott, úgyhogy mehettünk át a szakrendelésre, ahol öten-hatan vártak a sorukra.
Nos a cérna itt szakadt el.
Az összes hallókészülékes ügyünkkel (hallókészülék igénylés, hallásmérés, illeszték-készítés, fülpucolás) különböző helyekre kell járnunk, így eléggé tele van a hetünk. Teljes nonszensznek érzem, hogy egy amúgy teljesen jól kezelhető hiányosság miatt heti másfél napot töltsünk mindenféle várótermekben, és azzal töltse a gyermek a fél gyermekkorát, hogy vár. Szerencse, hogy ebből elég keveset fog fel egyelőre, hiszen mindenhol van neki tetsző játék, de minél nagyobb lesz, annál kevésbé lesz így.
Ember nem tudja megmagyarázni nekem, hogy miért kell négy különböző helyre járnunk, és miért kell egy fülpucolás bonyolultságú (vatta bedug, kitöröl, kihúz) művelet miatt egy egész délelőttöt végigülni a fül-orr-gégészeten. Sajnos nem megoldás a magánrendelés sem, mert ugyanúgy nem lehet SOS-ben bejutni ilyen dolgok miatt…
Úgyhogy marad az embernek a jó öreg telefon, és az ismeretség.
