"Mikor növi ki a gyermek a készüléket?"

Noémi vagyok egy csodálatos kislány és egy csodálatos kisfiú édesanyja. Mindketten hallókészülékkel élnek. Amikor minden nagyon új volt ezen a területen, és nem tudtuk hogyan lesz a jövő, akkor fontosnak tartottam, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel. Cicanapló, 8. rész.

Amikor ez az egész dolog a gyermek fülével kiderült, alapvető kérdés volt számomra, hogy el tudjam fogadni a helyzetet, mert tudtam, ezzel teszem a lehető legtöbbet a gyermekért.  

Persze ez nem egy könnyű folyamat, és nem is lehet kihagyni lépéseket. Bár szerintem hetekig bociszemekkel néztem a gyermekre, és meg akartam óvni mindentől, rájöttem, hogy ettől az én nevelési elveim nem változtak semmit. Innentől kezdve könnyű volt, mert tudtam, a saját kicsi viszonyrendszerünkben nem változott semmi, csak a feladatunk lett több.  

Természetesen az is segít, hogy minden egyes nappal többet tanulok és többet tudok a helyzetről és a lehetőségekről.  

Ehhez képest a család és a barátok is nyilván le vannak maradva. Vannak kérdések, amiket nem mernek feltenni, vagy ritkán találkozunk, és nem kerül szóba. De azt szeretem, ha kérdez valaki, arra lehet válaszolni. Vannak helyzetek, amikkel viszont nem tudok mit kezdeni.  

Nehezen birkózom meg azzal, hogy vadidegenek az utcán megkérdezik: Mikor növi ki a gyermek a készüléket? Bár alapvetően mindig hinni fogok a csodában, elfogadtam, hogy ez egy életre szóló dolog. Hacsak nem derül ki valami stikli, vagy fejlődik oda a tudomány, hogy egy szál műtéttel megoldható, ez a helyzet nem fog változni. Ezt is szoktam mondani: Ez már marad nekünk. De a legutóbb egy nő közölte, hogy cö-cö, ne legyek ebben olyan biztos. Vajon hogy diagnosztizálta ránézésre a teremőr a gyerekemet?  

Csakis valami boszorkány lehetett...