Hallókészülékes lettem

Melyik a jobb: az elemes vagy a tölthető hallókészülék?

Az íróról

Puha Andrea

Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt jelenleg az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!

Visszatérő kérdés, hogy tart-e már ott a technológia, hogy az elemek helyett inkább egy tölthető akkumulátoros hallókészüléket válasszunk. A válasz elég összetett, vannak, akik az akkumulátorosra esküsznek, mások szerint nem elég jó még a tölthető technológia ahhoz, hogy hosszú távon elégedetten használjuk. Én azt gondolom, hogy mint minden más technológiát, ezt is életvitelhez és személyiséghez kell illeszteni. De nézzük csak a pro és kontra érveket!

Napi szintű töltés vs. pár hetenkénti elemcsere

Bevallom, én nem tudnám elképzelni, hogy tölthető hallókészülék legyen a fülemben, mert alapvetően nincs jó kapcsolatom a töltőkkel. Utálom a telefonomat is tölteni, a laptopommal sem vagyok másképpen, rendszeresen elfelejtem őket töltőre tenni. Az akkumulátoros hallókészülék esetében márpedig nem lehet elkerülni a napi szintű töltést, hiszen ha megfeledkezünk róla, akkor idő előtt lemerül a hallókészülék, kellemetlen pillanatokat okozva nekünk napközben.

Igaz, a mai akkumulátoros hallókészülék technológia van olyan jó, hogy pár perc töltéssel több órát nyerjünk magunknak. Vannak félmegoldások is, amikor a hallókészülék ugyan tölthető, de szükség esetén hagyományos elemmel is működtethető.

Érdemes tehát átgondolni, hogy mi a kényelmesebb út számunkra: pár hetente megejteni egy elemcserét, vagy minden este töltőre tenni a hallókészülékeinket!

Melyik a jobb: az elemes vagy a tölthető hallókészülék?

Forrás: 123rf.com

Rendszeres elempótlás vs. otthoni töltés

Tény és való, hogy az elemek rendszeres beszerzése nem a kedvenc időtöltésem, és általában az utolsó pillanatra szoktam hagyni őket. Több szempontból is kényelmetlen feladat ez nekem, és valószínűleg számodra is. Egyértelműen kitérő a hétköznapokban, zavaró, hogy időt kell szánni rá. Ráadásul a halláscentrumok elhelyezkedése sem mindenkinek kedvező. Most ugyan van a közelemben halláscentrum, ahol mindig beszerzek egy nagyobb adagot, de volt olyan időszak is az életemben, amikor sokat kellett utaznom érte. Nem mellesleg a halláscentrumok nyitvatartása is okoz néha fejfájást.

Nekem ugyan még mindig jobban megéri többhavi adagot venni időnként, mint tölteni a hallókészüléket minden nap, de ezt is embere válogatja. Ezt is jó átgondolni hallókészülék vásárláskor, mielőtt meghozod a végleges döntést.

Van elemhiány vs. nincs elemhiány

A tölthető hallókészülék nagy előnye, hogy soha nem fogod megélni azt a rádöbbenést, hogy úristen, le fog merülni a hallókészülék, és elfogyott az elem. Hazamész, este töltőre teszed, reggel beteszed a füledbe és kész. Ha napközben merülnél le, akkor pár percig töltöd a mosdóban vagy az irodában, és máris nyertél pár órát. Ezzel ellentétben a hagyományos elem esetében ha elfogyott, vagy éppen nincs nálad, akkor így jártál.  Amíg nem jutsz hozzá, addig hangok nélkül maradsz.

Bár be kell vallanom, én még sosem maradtam elem nélkül, pedig meglehetősen halogatós típus vagyok elemvásárlás terén.

Az elemeknek ugyanis van egy olyan csodálatos tulajdonsága, hogy a legváratlanabb helyekről képesek előbukkanni.

Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy én szinte mindenhol tartok elemet, hogy kéznél legyen.

Látható elemcsere vs. láthatatlan töltés

Az is lehet egy szempont, hogy mennyire számít neked, hogy látható-e az elemcsere vagy nem. Sokakat zavar, ha nyilvánosan kell elemet cserélni, van aki nem szereti a fülzsír látványát, másoknak ez túl intim dolog. Engem személy szerint nem zavar, bárhol cserélek elemet, de vitathatatlan, hogy kevésbé feltűnő a hallókészülék töltése, mint az elemkamrák nyitogatása. Ráadásul a töltőboxok meglehetősen dizájnosak is, így szinte olyan érzés használni azokat, mint a modern telefonos töltőállomásokat, vagy egy powerbankot.

Melyik a jobb: az elemes vagy a tölthető hallókészülék?

Forrás: Unsplash

Modern vs. hagyományos technológia

Akkumulátoros hallókészülék mellett dönteni azt is jelenti, hogy szereted a változást, és izgatnak a technológiai újítások. Ha ez így van, nagyon fogod szeretni az akkumulátoros hallókészüléket is, hiszen egyáltalán nem elterjedt még a hagyományos társához képest. Ha kütyümániás vagy, imádni fogod, hogy töltheted, de ha egyáltalán nem vagy a technológia ördöge, az elemcserés verzió lesz az igazi.

Kérdésed maradt?

Tedd fel azt a Tudatos nagyothallók zárt facebook csoportunkban, ahol a sorstársaid is segíthetnek, vagy mi is utánajárhatunk egy-egy kérdésednek!

Megosztom :

Facebook
Pinterest
Email