5 frusztráció, amivel találkozni fogsz friss hallókészülék viselőként

Az én hallássérülésemből fakadó frusztrációimat már elfogadtam, megszoktam, megtanultam velük együtt élni. Nem zavarnak különösebben vizet, de tudom, hogy azoknak mekkora kihívás lehet szembesülni velük, akik nem születésük óta élnek hallásvesztéssel. Ha a korral jött a halláscsökkenésed, vagy felnőttként romlott le a hallásod baleset, betegség vagy más okok miatt, biztosan nincs könnyű dolgod a megszokással. Segítek, hogy fel tudj készülni, mi vár rád!

Hiszen alapvetően az a tény is sokkoló lehet számodra, hogy a hallásodra nem tudsz új támaszkodni, mint régen, ahogyan az is, hogy mostantól hallókészüléket kell viselned minden egyes nap. Ám azon túl, hogy meg kell szoknod azt, hogy valami van a füledben, lesznek új kihívások is, amivel találkozni fogsz.

A jó hír, hogy ezen minden hallássérült ember átesik, és tapasztalatból mondom, hogy meg lehet szokni mindet.

Egy nap észre sem fogod venni ezeket, de addig is itt van néhány tipp, hogyan lendülj át rajtuk!

#1 Nyilvános elemcsere

Tudom, mindenhonnan azt kapod majd, hogy ,,Ne szégyelld a hallókészüléked!”, amivel én is egyetértek, ám én azt is mondom neked, hogy az égvilágon semmi baj nincs azzal, ha ehhez kicsit több időre van szükséged. Igen, egy ideig én is csak leengedve hordtam a hajamat, mert az takarta a hallókészülékeimet. És igen, ha nyilvános helyen merült le a hallókészülékem, akkor az elemcsere gondolata frusztrált.

Túl intim dolognak éreztem azt, hogy a fülemből kiveszem mindenki szeme láttára a hallókészüléket, és úgy cserélek elemet. Úgy éreztem, mindenki engem néz közben, és nyilvánvalóvá válik, hogy valamiben más vagyok.

Ha esetleg veled is ez történne, én arra biztatlak, hogy ne zavarjon. A hallókészülék is csak ugyanolyan kütyü, mint a szemüveg, amit áttörölsz, vagy olyan, mintha csak kifújnád az orrod. Persze, ha eleinte nem megy fesztelenül, akkor egyszerűen csak tedd a kendőd alá, a táskádba, és cseréld ki ott az elemet. Munkahelyen még bevált stratégia az, ha elvonulsz a mosdóba, és ott ejted meg az elemcserét.

5 frusztráció, amivel találkozni fogsz friss hallókészülék viselőként

Forrás: 123rf.com

Sokat segít az is, ha otthon minél többet látod a hallókészülékedet, megszokod a látványát, tapintását. Próbáld először a szűk családod, majd barátaid előtt kivitelezni az elemek cseréjét, hogy megtapasztald, semmi különös nincs ebben.

Már csak azért is érdemes rágyúrnod ennek a frusztrációnak az elengedésére, mert hidd el, ha mondom: semmi értelme harminc fokban a hajaddal melegíteni a nyakadat, sem pedig hangok nélkül túlélni a közösségben pár órát, míg úgy nem érzed, diszkréten meg tudod oldani az elemcserét.

Hihetetlenül felszabadító, ha nem korlátozza ez be az életedet!

#2 A fülzsír látványa

A hallókészülék viselése azzal is jár, hogy gyakrabban találkozol azzal, mi történik a füledben, mint a nagy átlag. Előfordulhat, hogy több fülviasz halmozódik fel a hallójáratodban, és az rárakódik az illesztékedre, ami kivételkor visszaköszön rád. Igen, ez elsőre szokatlan lesz, talán nem is fog tetszeni, de a fülviasz a testünk természetes része, és meg fogod szokni a látványát is.

A napi illeszték tisztítással pedig gyorsan meg tudsz tőle szabadulni, nem mellesleg ezzel azt is megakadályozod, hogy az illesztékeddel valamilyen szennyeződést vigyél be a füledbe.

Ezzel azt is megelőzheted, hogy fertőzés alakuljon ki a füledben.

#3 Hirtelen lemerülő elem

Az elemek élettartama véges, így időnként cserélned kell azokat a hallókészülékedben. Az elemcsere a mindennapjaid része lesz, pár hetenként el kell majd végezned ezt a feladatot, és gondoskodnod kell arról is, hogy mindig legyen kéznél otthon és nálad is hallókészülék elem.

Előfordulhat, hogy néha váratlan helyzetekben kell majd elemet cserélned, de van egy jó hírem is:

A hallókészülék még a lemerülés előtt jelzi egy trillázással a füledben, ha közeleg az idő az elemcserére.

Így lesz időd megtervezni, hogy mikor, hol kerítesz rá sort.

#4 Beakadó dolgok

Ha hallókészülék van a füledben, az bizonyos szempontból útban lesz. Útban lesz a fodrásznak hajvágáskor. Neked hajmosáskor, fésülködéskor, a sapka vagy a napszemüveg felvételekor. Ha hosszú hajad van, akkor lehet, nem tudod majd olyan könnyen a füled mögé tűrni, és a készülék köré csavarodik majd, ahogyan a maszkok pántjai is.

Ezek azonban apró dolgok csupán, és könnyen kialakítod majd azt a rutint, amivel kezeled ezeket.

5 frusztráció, amivel találkozni fogsz friss hallókészülék viselőként

Forrás: 123rf.com

#5 Kényelmetlen fekvés

Nem véletlenül nem ajánlják azt, hogy ne aludjunk hallókészülékben, hiszen meglehetősen kényelmetlen. Nyomja a füledet és a fejedet, emiatt pedig nem is tudsz kényelmesen feküdni az oldaladon, ennél fogva a pihenésed sem lesz igazán pihentető. A másikhoz bújás is pont emiatt komplikálttá válhat, hiszen nem lesz olyan kényelmes a párod vállára hajtani a fejedet sem.

Megfelelő szokások kialakításával azonban ez is megoldható.

Kiveheted a füledből az adott oldalon, arra az időre, míg leteszed a fejedet, vagy átszokhatsz más pózokra, ahol a hallókészülék bent léte nem zavaró.

Kérdésed maradt?

Tedd fel azt a Tudatos nagyothallók zárt facebook csoportunkban, ahol a sorstársaid is segíthetnek, vagy mi is utánajárhatunk egy-egy kérdésednek!