Leírni is fura, hogy 9 évnyi tanulás van mögöttem az egyetemen, főleg, hogy legutolsó emlékem még az, hogy gimis elsősként azt számolom, mennyi van még hátra a gimi befejezéséig. Azóta befejeztem három egyetemet. 

Ez kilenc nem túl felhőtlen karácsonyt jelent, és 18 vizsgaidőszakot. Azaz 36 hónap stresszelős, tanulós vizsgaidőszakot, mivel átlagosan két hónapig tart egyetlen vizsgaidőszak. Ez három évnyi tömény vizsgaidőszak.

Nagyon fura ezt így összesítve látni, valahol soknak tűnik, valahol pedig olyan kevésnek.

Mert ez sok tapasztalatot, tudást és időt jelent, de van az a mondás, hogy minél többet tudsz, annál inkább rájössz, hogy mennyi mindent nem tudsz. Én imádok tanulni új dolgokat, de a vizsgaidőszakokkal járó stresszt és nyomást már nem hiányolom. Annak idején, amikor gólya lettem az egyetemen, emlékszem, teljesen tanácstalan voltam. Élveztem az egyetemi lét szellősségét és másságát a gimihez képest, ugyanakkor soha nem volt még vizsgaidőszakom, így nem tudtam, hogyan kell lemenedzselnem.

Teljesen más elképzelésekkel vágtam bele az első vizsgaidőszakba és más célokkal végeztem el az utolsót.

Teljesen átalakult a megküzdési stratégiám a 8 év alatt, és már tudom, hogy sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha bizonyos dolgokkal már az első alkalommal tisztában lettem volna, vagy ha néhány dolgot másképpen csinálok. Ha nekem már mindegy is, mert egyhamar nem ülök be az iskolapadba, nektek még jól jöhet néhány infó a következő vizsgaidőszakra!

#1 Ne akarj mindent megtanulni!

Nagyon romantikus elképzelésekkel érkeztem meg az egyetemre, amelyek között olyan ábrándok voltak, hogy:

• minden könyvet el fogok olvasni,
• elmélyedek a tudományban,
• a könyvtárban fogom leélni az életem.

Imádtam volna, ha így történik, de az az igazság, hogy erre egyszerűen nincs idő. Olyan hosszú szakirodalom listát kapsz majd, hogy lehetetlen tartani az iramot, kijegyzetelni a könyveket pedig még kevésbé lesz időd. Ez egyébként szörnyen frusztráló, mert úgy fogod érezni magad, hogy elpazarlod az időd, miközben tanulsz, felszínesnek érzed a tudásod emiatt, és állandóan attól rettegsz, hogy valami fontosat kihagysz, amit a tanár biztosan elvár, de engedd el ezt a dolgot.

Én minden könyvet ki akartam volna jegyzetelni, hiszen amit nem hallottam vagy értettem az órán, azt a könyvekből akartam pótolni.

Olyan egyszerűnek tűnt a gondolat, hogy nem baj, ha nem hallok mindent, mert elolvasom az összes könyvet, és tudni fogok mindent - talán még többet is, mint amit kell. Persze, az első vizsgaidőszak után rájöttem, hogy ez lehetetlen vállalkozás, és a kiesett információt másképpen kell beszereznem.

Szóval, ne akarj mindent megtanulni, helyette inkább fogadd meg a következő tanácsot:

#2 Szelektáld a tanulnivalót!

De úgy is írhatnám, hogy bizonyos értelemben a tanárnak tanulsz, nem magadnak. Persze, magadnak is, de a tanárod a vizsgáján konkrét dolgot akar viszontlátni vagy hallani. És neked ezt a konkrét dolgot kell megtanulnod vizsgára, hogy meglegyen a jegyed.

Persze, nem könnyű ezt a konkrét tudásanyagot kihámozni a rengeteg anyagból, de akkor jársz a legjobban, ha ezt megtanulod.

Kifaggathatod a felsőbbéveseket, hogy mit kellett a tanárodnál tudni, de az idő úgyis segít majd, és kiismered majd a tanártípusokat. Nekem a hallássérült létem az előnyömre vált ebben. Annyira kétségbeesetten próbáltam a végére érni a sok anyagnak, hogy egyszerűen ráállt az agyam, hogy a szövegtengerből kiragadjam a lényeget.

Jó módszer az is, ha több csoporttársad jegyzetét elkéred, így azt össze tudod vetni a könyvekben olvasottakkal, és be tudod lőni, mi az, ami fontos rész a könyvből, mi az, ami fölött átugorhatsz. Lesznek majd, akik fanyalogni fognak, és nem szívesen adják oda a jegyzeteiket, mert azt gondolják, lusta vagy jegyzetelni, és megpróbálod elbliccelni a munkát. Megpróbálhatod elmagyarázni, miért van erre szükséged, és lehet, akkor megértőbbek lesznek. Akik nem, azokkal ne foglalkozz, a barátaid azok közül fognak kikerülni, akik szívesen segítenek.

Azért is érdemes így hozzáállnod a tanuláshoz, mert így több időd jut elmélyedni abban, ami tényleg érdekel. Ez különösen azoknál a tárgyaknál jön jól, amelyek nem adnak sokat a képzésedhez.

#3 Mindig próbáld meg!

Bizony. Amikor úgy érzed, nem fogsz átmenni, akkor is menj be vizsgázni. Soha nem tudhatod, mi fog történni, és még az is lehet, hogy átmész a vizsgán. Sokszor akkor vizsgáztam a legjobban, amikor úgy éreztem, csapnivalóan teljesítek, és buktam meg olyan vizsgán, amiről úgy jöttem ki, hogy két ötöst érdemelnék. Ne akard mindig megérteni a mérteket.

Csak menj, és harcolj egyet, az már fél siker!

Ha még győzöl is, az már csak hab a tortán!

Soha ne vedd magadra az olyan megjegyzéseket, amelyek összefüggéseket vélnek felfedezni a sikertelen vagy sikeres vizsgád és a hallássérülésed között. Engedd el a füled mellett azokat a megjegyzéseket, hogy:

,, Biztos azért lett meg, mert hallássérült vagy."

,, Remélem nem akarja a hallássérülésére fogni, hogy nem tudott felkészülni."

Egyedül te tudod, hogy mennyit készültél, és hogy csak a puszta szerencse, a jó tétel kihúzása segített-e át a vizsgán. És ha az utóbbi? Soha ne legyen miatta bűntudatod, a halló egyetemisták is örülnek a szerencsének, ha sikerül a vizsgájuk, ennek semmi köze ahhoz, hogy te hallássérült vagy, bármit is látnak bele a kívülállók.

És ha már a belelátásról van szó, és azt kérdeznéd, mit kell csinálnod olyankor, amikor egy tanár megvádol azzal, hogy a hallássérüléseddel szeretnél-e takarózni a felkészületlenséged miatt, akkor csak azt tudom mondani, hogy mondd az igazat:

Nem, egyszerűen nem tudtál felkészülni.

Én egyetlen egyszer kerültem a nyolc év alatt ilyen helyzetbe, és magam sem tudom igazán, hogyan sikerült belekerülnöm.

Egy olyan vizsgán ültem, amire úgy mentem be, hogy próba szerencse, ha jó tételt húzok, még sikerülhet is. Egy szakállas tanár vizsgáztatott, rossz tételt húztam, nem értettem nagyon a kérdéseit, megszeppenten ültem, nem voltam még hasonló helyzetben, leblokkoltam. Eszemben sem volt kisírni a kegyelem kettest, csak szerettem volna minél előbb kiszabadulni a vizsgáról, hogy következő alkalomra felkészültebben tudjak jönni. Akkor már egy ideje nem válaszoltam egy kérdésre sem, és szerettem volna szólni, hogy én befejezném ezt az alkalmat, legyen kedves beírni az egyest, amikor szóltak mögöttem a csoporttársaim a tanárnak, hogy szerintük én nem értek semmit abból, amit nekem mond. Elég furcsán hangozhatott ez a tanár számára, ezt még én se vonom kétségbe, de ekkor kaptam meg azt a megjegyzést, hogy ő nem adhat azért kettest, mert hallássérült vagyok. Köpni-nyelni nem tudtam, mindenesetre kizavart a vizsgáról, és kegyelem kettest kaptam, ami nem esett túl jól, viszont soha többet nem is akartam újra találkozni vele, így kicsit örültem, hogy nem is kell.

Persze, utólag lehet okosnak lenni, de nekem is kellett a tapasztalat, hogy kezelni tudjak egy következő ilyen helyzetet. Akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy jobban járnék a következő szakállas tanárnál - vagy akit nem értek -, ha szóbeli helyett inkább írásban vizsgáznék. Ha pedig egy vizsgán éreztem, hogy nem tudtam elég jól felkészülni, akkor egyszerűen megmondtam, visszaadtam a dolgozatot/tételt, felálltam és kijöttem.

#4 Ne vedd magadra, ha nem sikerül elsőre!

Fogalmam sincs, miért volt a vesszőparipám évekig, hogy elsőre legyen meg minden vizsgám.

Na jó, de, igazából kényszeresen bizonyítani akartam, hogy hallássérültként ennyire jól tudok teljesíteni.

Kár volt a gőzért. Sok idegeskedést megspóroltam volna, ha egy picit elnézőbb vagyok saját magammal. Újrázni tudsz, és a következő alkalomra még jobban elmélyül a tudásanyag, szóval ne stresszelj rá.

Újrázni egyébként is muszáj néha, hogy tudd, mire számíts, és fel tudj készülni. Hallássérült egyetemistaként a 8 évem másról sem szólt, mint arról, hogy sokszor első alkalommal csak kipróbálok egy vizsgát, hogy tudjam, mit vár el a tanár, hogyan tanuljak. Így aztán egy idő után már nem foglalkoztam azzal, hogy hányadik alkalommal sikerül teljesítenem egy vizsgát, mert tudtam, hogy erre szükségem van a felkészüléshez.

Persze, lesznek majd tanárok és csoporttársak, akik rosszallóan néznek rád, hogy nem sikerült a vizsgád, de az igazság az, hogy egyedül te tudod, mennyit készültél rá, és miért sikerült úgy, ahogy.

Senkinek nem tartozol magyarázattal.

Persze, lesznek órák és tantárgyak, amelyek nem fognak érdekelni - ezeken legyél túl minél előbb. Lesznek tanárok is, akik meg fogják nehezíteni, hogy ezt megtedd, de akkor minél hamarabb derítsd ki, mit akar hallani és látni a vizsgáján, és tudd le minél előbb!

#5 Használd ki a jogaidat!

A minap kérdezte valaki, hogy milyen felmentésekkel éltem a vizsgaidőszak alatt, és akkor jöttem rá, hogy igazából csak az utolsó három évben próbáltam ki kettő dolgot. Az egyik a jegyzetelő tolmács igénybe vétele volt, aki jegyzetelte az órán elhangzottakat, és az államvizsgán kértem csak írásbeli lehetőséget. És az az igazság, hogy erre a kettőre is úgy kellett rábeszélni, és még így is volt bennem egy enyhe szégyenérzet.

Szóval, ha az időt visszapörgethetném, akkor a kezdetektől igénybe vettem volna a segítséget. Először is kipróbáltam volna mindet, hogy megtapasztaljam, segítséget jelent-e a számomra, mert mindenkinek más jelent jó segítséget. És utána éltem volna velük.

Fontos dolog tudatosítani, hogy segítséget kérni, és élni a jogos segítséggel, nem ciki.

Az élethez rengeteg energiára, erőre, motivációra van szükség egyetem után is, főleg hallássérültként. Ne csapold le a tartalékaidat már az egyetemen, ha könnyebben is bologulhatsz.

#6 A jegy nem minden!

Az elején voltak olyan elvárásaim magam felé, hogy négyesnél ne legyen rosszabb a teljesítményem. Az igazság azonban az, hogy a jegy csak egy szám. Az számít, hogy megvan a tárgyad, nem az, hogy hányasra. Persze, jó érzés, ha az ember maximumon végigcsinálja az egyetemet, de én egy idő után felhagytam ezzel, és inkább arra koncentráltam, hogy a hasznos, valódi tudásom legyen gazdagabb, több, és arról nem feltétlenül a jegyek adnak számot.

Lesznek töltelék tárgyak, lesznek órák, amelyek nem adnak sokat. Azokba nem fektettem sok energiát, a fontos, hasznos órákba igen. Azon kívül pedig igyekeztem minél több tudást és tapasztalatot szerezni arról, ami érdekelt, szabadon választható kurzusokon, szabadegyetemi előadásokon vagy gyakorlati helyeken, munkahelyen.

Az egyetem arra van, hogy tanulj, és megismerd magad. Ezt pedig úgy teheted meg, hogy kipróbálod magad több területen.

Ne félj félbehagyni dolgokat, ha rájössz, hogy nem neked való! Mikor tennéd, ha nem most?

#7 Találd meg a tanulási módszeredet!

Ha visszapörgethetném az időt, biztos, hogy elmennék egy szakértőhöz, aki segít megtalálni a számomra legjobban működő tanulási módszert. Nekem például nehéz volt elengedni azt a rögeszmét, hogy mindent jegyzeteljek, amit olvasok, mert az biztosan rögzül. Jobban kellett volna bíznom magamban az elején is, abban, hogy néma olvasás során is tudok tanulni.

Rengeteg módon lehet tanulni, és ezekkel érdemes kísérletezni vagy segítséget kérni.

Hallássérültként lehetnek nehézségeid a tanulásban. Eleinte még könnyen megbirkóztam ezekkel, de idővel felerősödtek a nehézségek:

• a szétszórtság,
• a hatalmas írott anyag feldolgozása okozta pánik,
• a bizonytalanság, hogy biztosan azt tanulom, ami szükséges-e vizsgára,
• extra fáradékonyság.

Már ezért is érdemes olyan tanulási stratégiákat kidolgoznod, amelyek segítségével ezek alól kicsit tehermentesíteni tudod magad.

Az is hasznos, ha megtanulod az energiáidat átcsoportosítani és tartalékolni. Én úgy a negyedik éven megelégeltem, hogy olyanokkal megy el a hasznos idő, hogy olyan órákon ülök, amelyeken nem értem egyáltalán a tanárt. Kérvényeztem egy egyedi tanrendet, és így nem kellett bent ülnöm az órákon, hanem helyette könyvtárazhattam, készülhettem másik órára. Sajnálom, hogy ezzel a lehetőséggel nem éltem már előbb, mert nem tudtam róla.

#8 A gyakorlat sokkal fontosabb!

Már csak azért is, mert élesben tudod kipróbálni magad az leendő munkahelyeden, és megtudhatod, milyen nehézségekre számíthatsz a hallássérülésed miatt. Teljesen más éles helyzetben szembesülni a nehézségekkel, mint belegondolni, hogy mire számíthatunk. Kiderülhet, hogy ami elsőre egyszerűnek tűnt, az valójában nehezebb, és fordítva: amit nehéznek gondoltunk, azt meg tudjuk oldani.

Szerintem a hallássérült lét egyik legnagyobb kihívása az, hogy sokszor ki kell próbálnunk valamit, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy tényleg menni fog-e.

Én tudatosan vállaltam vakmerő feladatokat, hogy a korlátaim minél előbb körvonalazódjanak. Ha tisztában vagy a korlátaiddal, sokkal könnyebben tudsz majd tervezni, és kialakítani a jövőben egy olyan környezetet, ahol magabiztosan tudsz teljesíteni.

#9 Használj kommunikációs segédeszközöket!

Az én időmben még nem volt olyan fejlett a technológia, és el is zárkóztam a használatuktól, utólag belátom, kár volt. Pedig a mai hallókészüléket kiegészítő, vezeték nélküli technológiák fantasztikus segítő társaid lehetnek az egyetemen. Az adó-vevők szinte észrevehetetlenek, cserébe jobban hallhatod a tanárodat, könnyebben eljut hozzád az információ, és könnyebbé válik az életed.

Vannak olyan technológiák is, amelyek segítik összekapcsolni a hallókészülékedet a telefonoddal és a laptopoddal. Így a telefonálás, és az online tanulás is könnyebbé válik számodra, hiszen a videóanyagok, filmek és a telefonáló hangja egyenesen a hallókészülékedből hallatszik majd, amitől a beszéd tisztábbá és érthetőbbé válik.

Nem veszítesz azzal semmit, ha kipróbálod. Mondhatsz rá nemet is, de előbb próbáld ki!

Én sosem éltem ezekkel a lehetőségekkel, mert mire a mostani technológia elérhetővé vált, már nem volt releváns. Akkoriban pedig még nem volt számomra elég erős segítség, hogy használjam. De, ha a mostani technológia akkoriban a rendelkezésemre állt volna, habozás nélkül használtam volna! Sokkal kevésbé lettem volna fáradtabb.

Miért szenteltem ennek egy cikket?

A felsorolt tanácsok némelyike jó és hasznos azoknak is, akik hallanak. Ezek egyszerű, íratlan tények, amivel mindenki találkozik az egyetemen, és előbb vagy utóbb megtanulja őket alkalmazni. Miért tartom fontosnak őket mégis leírni? Azért, mert hallássérültként fontos tényező az idő. Fontos, hogy minél előbb tudjunk arról, mik a lehetőségeink, milyen módon tudunk megküzdeni bizonyos helyzetekkel, és hogyan tudjuk mindezt energiaspórolósan megtenni.

Mert igen, belőlem ez sokat kivett.

Nekem nem a tanulás volt a nehéz. Én szeretek tanulni. Sokkal nehezebb volt megküzdeni a kétségekkel, a tanulással járó nehézségek lelki részével, a maximalizmussal, bizonyítási kényszerrel, bizonyos helyzetek lereagálásával, vagy a segítségkérés dilemmáival.

Elvégre, ki mondja meg, hol van a határ a segítségkérésben, amit már nem néznek rossz szemmel?

Ezekre a dilemmákra és nehézségekre lehet jó hatással az, ha előre felkészülünk, és tudjuk, milyen lehetőségeink vannak, mihez tudunk nyúlni segítségképpen, vagy hogy más sorstársunk hogyan kezelte őket.

Én így.

De kérdezz meg másokat is!