Szülők ide!

,,Anya, miért van a fülemben a hallóka?”

Az íróról

Puha Andrea

Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt jelenleg az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!

,,Anya, miért van a fülemben hallóka?” – minden gyerek felteszi egyszer ezt a kérdést, és szerintem minden szülő jó alaposan le is izzad, amikor ezt először meghallja. Érthető. Nem elég, hogy neked fel kellett dolgoznod a hallássérülés diagnózisát, épp hogy csak túllendültél ezen a fázison (vagy még benne is vagy), és akkor most magyarázhatod is el neki, hogy mit is jelent számára a hallássérültség. El lehet ezt egyáltalán magyarázni? Kell? Nem lehet megúszni? Azt kell mondjam: nem.

Nem, mert addig fog kérdezni, míg válaszokat nem kap. És ez a kíváncsiság teljesen érthető is a részéről, hiszen egyszerűen észreveszi, hogy különbözik a többiektől:
neki van a fülében hallóka, a többieknek nincsen.
Nekem mondjuk még ez sem volt annyira zavaró gyerekkoromban, nekem inkább attól vált nyilvánvalóvá a különbözőségem, hogy a környezetem kezdett el kérdezősködni:
Mi az a füledben? Miért van a füledben? Miért sípol néha?
Ezekkel a kérdésekkel valószínűleg a te gyermeked is találkozik, így elkerülhetetlen, hogy sort kerítsetek az olyan beszélgetésekre, amelyeknek központi témája az ő hallássérülése és a hallóka szerepe.
,,Anya, miért van a fülemben a hallóka?"

Forrás: Unsplash

Fontos ápolni a „fogyatékos identitást” is

Nem, nem arra gondolok, hogy erősítsd meg benne a „betegségtudatot”, hanem arra, hogy időben elkezdj vele beszélgetni arról, hogy neki bizony az identitásának része az is, hogy ő hallássérült, és ez igazából egy jó dolog is lehet! Főleg akkor kezdj el vele erről beszélgetni, ha már érdeklődik is!
 
Miért fontos erről beszélgetned vele?
  • Azért, mert nem jó, ha úgy nő fel, hogy nincs tisztában azzal, hogy mit jelent hallássérültnek lenni.
  • Hogy nem érti, hogy ő másképpen hall, mint mások, de ez teljesen rendben van.
  • Hogy nem érti, hogy attól, hogy a hallássérülése miatt vannak hátrányai, számos jó dolog is van benne!
  • Hogy nem érti, egyes viselkedései a hallássérülése miatt vannak, és hogy azt el tudja magyarázni a környezetének.
Csupa-csupa jó dolog van abban, ha a gyermeked megérti identitásának ezt a részét, mert sokkal könnyebben fogja elfogadni magát, megérteni magát, megvédeni magát, és beszélni a hallássérüléséről.
De mit lehet válaszolni akkor, amikor elhangzik az ominózus kérdés? Megpróbálok ebben segíteni!

#1 Elő a hasonlatokkal!

Gondolj bele, hogy gyermeked kicsi világában az általános igazság a hallással kapcsolatban az, amit megtapasztal: azaz, mindenki úgy hall, ahogyan ő. Éppen ezért talán ott érdemes elkezdenetek a beszélgetést, hogy mit jelent másoknak a hallás, és mit jelent az, ahogyan ő hall! Utána rátérhettek arra is, hogy a hallóka hogyan segít neki a hallásban. Nagyon jó támpont tud lenni, ha a hallókészülékét a szemüveghez hasonlítod, vagy ha megpróbálod az emberek hallását valamihez hasonlítani, majd az övét is leírni. Íme pár példa azoktól a szülőktől, akik már túlestek ezen a beszélgetésen:
,,Én azt mondtam az akkor még ovis kislányomnak, amikor hallókészüléket kapott, hogy ez olyan mint a szemüveg. Mivel azt már megszokták, ismerik, elfogadják az emberek, ezért ezt könnyen megértette.” ,,Neked azért kell a hallóka, hogy jobban hallj mindent. De jó, hogy van, mert jobban hallasz vele!” ,,A legtöbb embernek nem kell ránéznie a másikra ahhoz, hogy értse is, amit mondanak neki. Neked igen, ezért jobban is figyelsz az emberekre! Ez jó dolog!”

#2 Adj neki konkrét válaszokat, amiket használhat!

Azaz törekedj az egyszerű magyarázatokra is amellett, hogy az ő kis szintjén átbeszélitek ezt a témát. Egyszerűen azért, mert azokat elő tudja venni a zsebéből akkor is, ha mások szegezik neki azokat a kérdéseket, amiket ő neked. Így ahelyett, hogy ledermedne ezekben a helyzetekben, már tud reagálni azokra a te válaszaiddal. Nem baj, ha kicsit előre gondolkodsz, és megpróbálod elképzelni, milyen helyzetekbe kerülhet majd emiatt, milyen kérdéseket kaphat, és megpróbálhatsz ezekre válaszokat kitalálni, amit bevethet. Biztosan neked is elmeséli, mit hallott, mi történt vele, ha ezt átbeszélitek, legközelebb már magabiztosan tud reagálni!
,,Mi nagyon korán elkezdtük mondani, hogy lesznek olyan gyerekek az iskolában, akik majd nem csak megbámulják, hanem hangosan, vagy a háta mögött azt mondják: Ez süket. És jó az, ha ennek tudatában válaszolja: Igen, az vagyok.”

#2 Beszélgessetek arról, ő mit gondol saját magáról!

Ne csak próbáld kitalálni, hogy mire gondolhat, mit érezhet, hanem hagyd, hogy ő mondja el! Attól még, hogy kicsi, megvannak a saját érzései, élményei, érzései a hallókészülékével, hallássérülésével kapcsolatban. Hagyd, hogy ezek a felszínre kerüljenek egy beszélgetés során!
,, Az én kisfiam szokta mondogatni, hogy ha felnő, majd neki sem lesz hallókészüléke, mint anyának és apának. Kinövi. Ilyenkor mindig elbeszélgetünk arról, hogy miért érzi ezt, és hogy a hallóka miért jó dolog.”

#3 Beszélgessetek a hallássérülés hátrányairól, de az előnyeiről is!

Mert van mindkettő! Nem helyes, ha egy nehéz szituáció után csak olyan üzenetekre helyezed a hangsúlyt, hogy ,,Az emberek buták, és azért nem kedvesek veled a hallóka miatt.”, hiszen hozzáteheted azt is, hogy ,, De vannak emberek, akik így is szeretnek, és ők jó barátaid lehetnek!” . Fontos, hogy megtanítsd arra, hogy lesznek ugyan nehézségei a hallóka miatt, de számos jó dolgot is köszönhet majd neki.
Például valóban könnyebben elfárad majd, többet kell tanulnia, erősebben kell koncentrálnia, ugyanakkor ki tudja majd zárni a zavaró zajokat egy gombnyomással, le tudja halkítani majd a környezetét, zavartalanul tud majd aludni.
,,Anya, miért van a fülemben a hallóka?"

Forrás: Unsplash

#4 Biztosíts számára sorstárs közeget!

Hiszen így lát példát arra, hogy mások fülében is van hallóka, és hogy hallani sokféle módon lehet. Barátokra tehet szert, akikkel később átvészelheti a nehezebb időszakokat.
Hiszen kikkel tudná legjobban átbeszélni a hallássérültségből fakadó nehézségeket, mint azokkal, akik szintén átélik?

Kérdésed van?

Oszd meg velünk és a többi szülővel is! Létrehoztunk egy zárt csoportot Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha közösségre vágysz! A csoportnak Csendetlenkedő a neve. Tudjuk, hogy olykor nehéz szülőként eligazodni egy olyan világban, ami a tiedétől ennyire különböző, de ha tudatosan állsz hozzá, ha birtokodban van minden fontos információ, akkor magabiztosan segítheted hallássérült gyermekedet! Segítünk, hogy megtaláld a saját utadat, és támogatunk abban, ahol éppen tartasz!

Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • itt kiöntheted a szíved,
  • beszélhetsz a hétköznapok kihívásairól, örömeiről,
  • olvashatsz mások tapasztalatairól,
  • mindenki inspiráció a másik számára,
  • mindenki megoldást keres és kap,
  • segítő közeg vesz körül,
  • jó szakembereket ajánlanak neked,
  • és segítünk a legtutibb hallókészülékedet is megtalálni!

Ha belépnél, itt találsz meg bennünket! 

Várunk nagyon!

Megosztom :

Facebook
Pinterest
Email