Mi okozhat konfliktust a szülő, a pedagógus és az utazó gyógypedagógus között?

A világon sokminden törékeny. Eltörhet az üvegpohár, elreped a tükör, betörik a tojás héja, megtörhet a szív. És legalább ilyen törékeny tud lenni a kapcsolat a szülő, a pedagógus és a gyógypedagógus között, amikor a hallássérült gyermek az integrációban kezdi meg a tanulmányait az általános iskolában. Pedig a sikeres integráció záloga az, hogy a kapcsolat a gyermek pedagógusa, gyógypedagógusa és szülője között kiegyensúlyozott és együttműködő legyen.

Az utazó gyógypedagógust könnyű felismerni. Ha másról nem, arról biztosan, hogy mindig hatalmas hátitáskával közlekedik, ami a diákja fejlesztéséhez szükséges eszközöket rejti. Rendszerint az egész napi holmiját magával cipeli, mert egy nap több gyermekhez is kimegy, és ezek a holmik sokszor a gyógypedagógus kézügyességét és kreativitását is dicsérik: saját kezűleg készített fejlesztő játékok, átalakított társasjátékok, kirakók, amelyeket gyakran a gyógypedagógus maga rajzol meg.

A feladata nem pusztán az, hogy fejleszt. Sokkal többet tesz ennél a tanítványaiért:

  • képviseli az érdekeiket,
  • segít felzárkózni az egyes tárgyakból, ha a gyermek valamit nem ért,
  • kiharcolja a számukra járó jogokat, beleáll konfliktusokba,
  • önbizalmat épít, segít a gyermek önismeretét fejleszteni,
  • átbeszéli a gyermekkel a beilleszkedéssel járó nehézségeket,
  • kapcsolatot ápol a szülővel és a gyermek fogadó pedagógusával,
  • barát és menedék is a tanítványainak.

És ezek mindegyike nagyon fontos a gyermek fejlődése szempontjából. Amikor én kerültem integrációba, még gyerekcipőben járt ez a rendszer Szlovákiában, ami azt jelentette, hogy gyógypedagógus nélkül csináltam végig az iskolai éveket. Így utólag tudom, sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha valaki kézen fog, és szakmai háttérrel egyengeti az utamat.

Az utazó gyógypedagógusok egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben, amikor a munkájukat végzik. Nem mindig várják őket tárt karokkal az oktatási intézményekben.

Mi okozhat konfliktust a szülő, a pedagógus és az utazó gyógypedagógus között?

Forrás: Unsplash

Általában háromféle hozzáállás fogadja azt az utazópedagógust, aki először megy ki a hallássérült gyermek iskolájába. És általában ezekből az atitűdökből fakad a legtöbb konfliktus.

A gyógypedagógus ellenség

Nincs könnyű helyzetben a hallássérült gyermek pedagógusa. Évekig tanulta a szakmáját, több osztályt vitt már végig, és több évnyi, gyakran évtizednyi  tapasztalat van a háta mögött. Azoknak a tanároknak a nagy része, akik most fogadják a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket, még nem hallottak sokat arról, mit jelent egy SNI gyermek befogadása, segítése, tanítása. Ők még jóval kevesebbet tudnak a hallássérülésről, hiperaktivitásról vagy a figyelemzavarról. Érthető hát bizonyos szempontból, hogy egyfajta ellenállással tekint a gyermek és az utazó gyógypedagógus személye felé.

Általában olyan ellenérzések dúlnak bennük, mint hogy az utazó gyógypedagógus olyasvalaki, aki hetente egyszer idejön hozzá, és meg akarja mondja a tutit. Okosabb nála, mindent jobban tud, kioktat és beleavatkozik a munkájába. A gyógypedagógusnak komoly küzdelmet jelent ezt az ellenállást türelemmel, határozottsággal és megértéssel lebontani, hogy a rá bízott hallássérült gyermek érdekeit képviselni tudja. Például kiharcolja, hogy ha a gyermek nem képes tollbamondást írni hallás után, ehelyett inkább más formában kérje tőle számon a tanár a helyesírást.

Gyakran az is komoly tárgyalást igényel, hogy melyik óráról viheti ki a gyermeket, vagy azokon kívül mikor találkozhatnak, hogy a fejlesztését biztosítsa, sőt, sokszor egy erre alkalmas helyszínt is vadásznia kell az iskolában, mert nincs hely. Ezek a viták, hatalmi harcok pedig a gyermek fejlődésének rovására mennek: ha nem kapja meg a könnyítést, akkor rosszabb jegyei lesznek (jogtalanul), ha nincs idő, hely, rugalmas hozzáállás a tanár részéről, hogy a fejlesztéseket megkapja a gyermek, akkor a tanulmányi eredmények, a gyermek jövőképe forog kockán.

A gyógypedagógus megváltó

A másik szélsőséges attitűd, ami fogadhatja az utazó gyógypedagógust, hogy úgy várják, mint a messiást. Mert ő a megváltó, aki megoldja lehetőleg azonnal és helyben varázsütésre a hallássérült gyermek problémáját. (Meg a pedagógusét is, aki ebben nem nagyon szeretne partnerként részt venni.) Természetesen ez irreális elvárás, mert a hallássérült gyermek problémái nem oldódnak meg varázsütésre.

Ebben az esetben általában teljesen a gyógypedagógus iránymutatására hagyatkozik a pedagógus, vagy úgy tekint rá, hogy a tanórán kívüli időpontokban kell csak teret engedni a gyógypedagógusnak, aztán a fejlesztésről majd “megjavulva” jön be az órára a gyerek. Ha pedig a változás nem elég gyors vagy látványos, akkor könnyen neheztelnek is, mert talán a gyógypedagógus “nem végzi elég jól a dolgát”. Valójában ekkor szembesül a fogadó pedagógus azzal a ténnyel, hogy a gyermekkel igenis foglalkozni kell, a fennálló probléma “nem tűnik el”.

A szülő pedig többnyire tehetetlenül szemléli ezt a folyamatot, lehet nem érti, mi a baj, vagy nem tudja, mit tehetne azért, hogy a fogadó pedagógus hozzáállása befogadóbb legyen, esetleg azt érezheti, hogy a gyógypedagógus nem tudja ellátni a feladatát, a gyermeke pedig nem jut megfelelő ellátáshoz. Emiatt pedig a szülő-pedagógus-gyógypedagógus háromszögben állandó feszültség van jelen.

Mi okozhat konfliktust a szülő, a pedagógus és az utazó gyógypedagógus között?

Forrás: Unsplash

Erre az ideális attitűd jelent megoldást, ami sajnos nem mindig jön össze a pedagógus és az utazó gyógypedagógus között:

A gyógypedagógus partner

Ez a legjobb, ami megtörténhet.

Amikor a fogadó pedagógus és az utazó gyógypedagógus között parnterkapcsolat, munkakapcsolat alakul ki.

Ebben a kapcsolatban mindketten beleteszik a saját tudásukat, és azt egymás céljainak elérésének érdekében csiszolják, illesztik össze. Ideális esetben mindketten értik és ismerik a gyermeket támogató fejlesztési,  nevelés-oktatási folyamatot, és időt, energiát szánnak arra, hogy kitalálják, hogyan lehet ezt a kettőt összehangolni. Ez rugalmasságot, nyitottságot, időt, ötletelést igényel, ezért van az, hogy ritkán teljesül ez a fajta munkakapcsolat.

Pedig enélkül az együttműködés nélkül a gyógypedagógus munkája hatástalanná válik, az integrációs folyamat kisiklik, és a fogadó pedagógus próbálkozásai is hiábavalóak.

Hogyan segítsük a jó kapcsolat kialakítását?

Fontos a tájékoztatás.

Mivel az integráció nem lehet sikeres támogató közeg nélkül, fontos, hogy a fogadó osztályt, a gyerekek szüleit, és a hallássérült gyermek leendő tanárait felkészítsük arra, hogy mi vár rájuk szeptembertől, és hogy miért van fontos szerepük a hallássérült gyermek fejlődésében. Így kellő információhoz jutnak majd, nem éri őket váratlanul, hogy SNI-s gyermek van a gyerekük mellett a padban, és eszközöket kapnak az esetlegesen felmerülő problémák megoldásához.

Érdemes még az integrációs folyamat megkezdése előtt, nyáron összehívni a fogadó osztály szüleit és a tanárokat. Tájékoztassuk őket arról, hogy hallássérült gyermek érkezik az osztályba. Mutassuk be szakember segítségével, érzékenyítő gyakorlatokon keresztül, hogy mit jelent hallássérültnek lenni. Remek eszközök vannak már erre – élménypedagógia, videónézés, szakirodalmak, blogok ajánlása, beszélgetés hallássérült felnőttekkel, fiatalokkal.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a hallássérült gyermek nem teher, hanem értéket is ad.

Mi okozhat konfliktust a szülő, a pedagógus és az utazó gyógypedagógus között?

Forrás: Unsplash

Empatikusabbá teszi a befogadó közeget, segíti a csoportösszefogást, és új szemszögből tekinthetünk rá általa a világra.

A szülőknek érdemes tartani a kapcsolatot a fogadó intézmény többi SNI-s tanulójának a szüleivel is. Ez segíti a nehézségek feldolgozását, gyorsabb megoldást találhatnak így egyes specifikus problémákra, és  közösségre is találnak.

Érdemes átbeszélni az alábbi kérdéseket is:

  • Milyen problémák merülhetnek fel?
  • Mit csináljunk, ha nehezen megy a beilleszkedés?
  • Hogyan beszéljünk az új helyzetről a gyermekeinkkel otthon?
  • Hogyan segíthetik őt az osztálytársai?

Szervezhetünk érzékenyítő előadást az osztály tanulóinak is. Így ők is sokkal könnyebben kezelik majd a szokatlan helyzetet, és segíthetik a hallássérült gyermek beilleszkedését. Ugyanakkor készítsük fel a hallássérült gyermeket is a beilleszkedésre. Adjunk tanácsokat neki ahhoz, hogy hogyan oldjon meg bizonyos helyzeteket. Hogyan kezelje, ha nem ért valamit, vagy hogyan kérjen segítséget a többiektől.

Az integráció folyamata nem megy mindig zökkenőmentesen, ez tény. De ez nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk azért, hogy jobban menjen, vagy hogy egy elakadásból ne gördülhetnénk tovább. Még ha az integrációban jelen lévő kapcsolatok törékenyek is, gondoljunk arra, hogy az üvegpoharak milyen törékenyek.

Mégis milyen sokáig használjuk őket.

Top