Hallókészülékes lettem

,,A telefonálás egy új szintre került az életemben.” – ilyen az új legjobb hallókészülék

Az íróról

Puha Andrea

Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt jelenleg az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!

Szinte hihetetlen, hogy pár éve írtam az előző készülékemről ezt a cikket. Már akkor is azt hittem, hogy nem érhet újabb meglepetés a hallókészülékek terén, de lám, mégis. Jöttek új hangok, ebből fakadóan pedig új szokások is. Most pedig újra meglepődtem, mert időközben lett egy új hallókészülékem, amivel nemcsak a hallásélményem lett más, hanem a telefonálás is egy új szintre került az életemben, mind ahol eddig volt.
Az új hallókészülékem nem sokkban másabb a réginél. A jelentős különbség abban rejlik, hogy a régi hallókészülékem csak úgy kapcsolódott vezeték nélkül a telefonomhoz, hogy használnom kellett hozzá egy plusz eszközt. A mostani viszont azonnal összekapcsol a telefonommal, ha elindítok rajta egy zenét, ha felveszek egy hívást, vagy elkezdek nézni egy videót. Igaz, ehhez le kellett cserélnem a régi telefonomat egy használt iPhone-ra, és első blikkre úgy hangzik ez, mintha egy kényelmi funkció lenne, pedig nem csak az:
  • így sokkal tisztább és érthetőbb a hang,
  • nem függök egy plusz eszköztől (amit folyton töltenem kellett, és gyorsan le is merült),
  • motiváltabb vagyok a telefonálás gyakorlására.
De ki is fejtem, hogy mire gondolok.
,,A telefonálás egy új szintre került az életemben." - ilyen az új legjobb hallókészülék

Forrás: Unsplash

A telefonálás egy teljesen új szintje

Itt, ebben a cikkben már írtam arról, hogy milyen volt az, amikor életem első mondatát hallottam meg telefonon az előző hallókészülékemmel.
Veszek paradicsomot, jó?
Soha nem fogom elfelejteni. Azt is megírtam akkor, hogy ez csak egy különleges élmény volt, de a rendszeres telefonáláshoz túl rossz a hallás utáni beszédértésem, így nem telefonáltam azóta sem életvitelszerűen. A gyakorlásra sem voltam elég motivált, mivel nem volt tökéletes a kapcsolat, ha lemerült a jelközvetítő eszközöm (márpedig gyakran lemerült), akkor pont nem volt kapcsolatom a telefonnal, amikor hívtak. Így viszont egyszerűen tökéletes. Ha hívnak, a csörgést azonnal hallom a hallókészülékemből, még ha messzebb is vagyok a telefontól. Ha felveszem, a hang azonnal a hallókészülékemből jön, tisztán és hangosan.
Valahogyan más ez a hang, mint a régi hallókészülékkel. Érthetőbb, tisztább, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Csak örülök, hogy így van.
Ezért a beszéd is érthetőbb számomra, és a férjemmel viszonylag hosszan el tudok beszélgetni, ha nincs egyikünknél sem háttérzaj. Ha ő vezet közben, én meg otthon vagyok, az autó zúgása miatt nehezített a pálya, nem is nagyon megy.
Ami viszont döbbenet, hogy egyszer egy pékségből hívott, és hallottam, mit beszélnek körülötte az emberek.
Lehidaltam attól, hogy ilyen van, hogy a hallóknak ez a normális. A férjem igyekszik naponta felhívni, hogy gyakoroljunk. Rajta kívül még mással nem beszéltem, nem állok még készen rá. De ez a következő cél. Addig még meg kell szoknom, hogy milyen felvenni a telefont. Beszélni bele emberek előtt. Harminc évig úgy éltem, hogy ezek a mozzanatok nem voltak részei az életemnek, nem így szocializálódtam. Érthető, hogy furcsa, ha csinálom őket.

Új hallásélmény, ami még nem volt

Ami új és üdítő tapasztalat volt, az az, hogy az iPhone képes kihelyezett mikrofonként működni, ha akarom. Vagyis, amikor a hallókészülékem össze van kapcsolódva a telefonommal, élesben, tisztán hallom azt, amit a telefonom érzékel például egy másik szobában. Ezt a férjem egyébként ki is használta, amikor este már a hálószobában várta, hogy felmenjek aludni, de én a lenti szinten dolgoztam még a nappaliban. Beleszólt a telefonba (hozzá volt társítva a hallókészülékem) , hogy: ,, Nem jösz aludni?”
Képzelhetitek azt a döbbenetet, ahogyan az üres nappaliban nézegetek körbe riadtan, hogy honnan jön ez a hang.
A viccet félretéve ez szuper kis adó-vevő is így, előadásokon, társaságban is bevethetitek, én élesben még nem próbáltam, ha megtettem, beszámolok majd róla! Észrevettem azt is, hogy a hallásélményem is másabb picit. Például, amikor beültem a kávézóba, és készítették nekem a kapucsínómat, sok apró részletet fedeztem fel a kávégép működése során. Nem csak zúgást hallottam, mint régen, hanem konrét hangokat, amiket be tudtam azonosítani: most kocogtatta ki a srác a kávét, most tette be a helyére, most süvített a gőz.
Nem gyökeres változások ezek, de olyan nüansznyi eltérések, mint amikor a paradicsomleveshez hozzáadsz egy kicsi szerecsendiót, amit régen nem szoktál.
,,A telefonálás egy új szintre került az életemben." - ilyen az új legjobb hallókészülék

Forrás: Unsplash

Jobb beszédértés, új szokások

A beszédértésemet úgy tudnám jellemezni, hogy a fejlődése nagyon lassú. Évek kellenek egy pici változáshoz, viszont megéri. Itt írtam már róla, hogy milyen változásokat tapasztaltam a hallásomban és a beszédértésemben az előző hallókészülékemmel. Az elmúlt évek és az előző hallókészülék kellettek ahhoz, hogy ezeket megtapasztaljam, és hogy most is apró változások álljanak be a hallásélményembe. Igaz, tudatosan is dolgozom ezen. Újabban főzés közben sorozatot nézek, vagy videókat, amiben beszélgetnek. Mivel főzés során nem tudok szájról olvasni, ezért ezzel is fejlesztem kicsit a beszédértésem. Én hiszek benne, hogy ez segít, és észreveszem, hogy nagyobb részleteket felismerek. Megpróbálkoztam már a podcastokkal is, de ott még a képanyagra sem tudok támaszkodni, ezért még nehezebb. De szórakoztató módja ez a hallásommal való ismerkedésnek.
Szóval, nem hittem benne, de úgy tűnik, van a fülemen egy új legjobb hallókészülék.

Megosztom :

Facebook
Pinterest
Email