,,A férjem majd tolmácsol!” – ilyen a terhesgondozás hallássérült kismamaként

2021-05-02T10:19:23+00:00Kategóriák: Tabu|Címkék: , , |

Egyre nehezebben tápászkodom fel a kanapéról. Guggoláskor erőteljes rúgások jelzik a pocakomban, hogy nem tetszik a bent lakónak, hogy szűkül a hely. Babát várunk. Néha többször is elismétlem magamban ezt a tényt, mert annyira hihetetlen. Másfajta energiák mozdulnak meg bennem, olyanok, amiket eddig nem tapasztaltam még meg, és olyan nyugalom szállt meg az elmúlt hónapokban, amiben jól esik elringatózni. Pedig egyáltalán nem könnyű most kismamának lenni a covid idején, végigcsinálni a terhesgondozás folyamatát, ráadásul hallássérültként. 

Azért is akarok írni erről, mert azt látom, nem nagyon merül fel hallássérült csoportokban az, hogy hallássérültként milyen anyává válni. Milyen szülni. Milyen félelmek vannak esetleg a gyerekvállalás kapcsán a sok-sok pozitívum mellett. A legutóbb nagyon megörültem, amikor megkereste az Alapítványunkat egy szülésznő hallgató, hogy segítsük terjeszteni a kérdőívét, mert azt szeretné megvizsgálni, hogyan segíthetné jobban a hallássérült kismamák várandósságát, szülését. Annyira jó, hogy ez is eszébe jutott valakinek! Mert igen, hallássérültként a várandósságnak is vannak olyan aspektusai, amit icipicit másképpen élünk meg.

,,A férjem majd tolmácsol!" - ilyen a terhesgondozás hallássérült kismamaként

Forrás: Unsplash

Szerencsétlen körülmények a terhesgondozás alatt

Halmozottan nehezebb helyzetben van most minden kismama, mint mondjuk két évvel ezelőtt. Kettő nem túl szerencsés körülmény is van, ami miatt bizonytalanságban telik a várandósság és a terhesgondozás számukra.

Az egyik a COVID-19 járvány, ami miatt fokozottan oda kell figyelni magunkra, nehogy elkapjuk várandósan, hiszen súlyos következményekkel is járhat ez az anyára és a magzatra nézve. Ugyancsak a járvány miatt megjelentek egyéb járulékos problémák is a szülészeteken, úgy, mint hogy nem lehet bent sem az apa, sem a fogadott szülésznő a szülés során, ha pozitív tesztet sikerül produkálni bekerüléskor. Néhány helyen előfordult, hogy a covid fertőzött édesanyától elszeparálták a gyermekét szülés után (azóta kiderült már, hogy ez indokolatlan). Az is előfordult, hogy negatív covid teszttel sem engedtek be senkit a szülő nőhöz (azóta törvényi erejű hivatkozás van arra, hogy egy fő kísérő mindenképpen jelen lehet a legrosszabb betegszámok idején is).

Szerencsére ezekre gyorsan reagálnak a várandósok érdekeit képviselő szervezetek, de a bizonytalanság és az állandó változás idegőrlő.

A fertőzöttek számától és az intézmények intézkedéseitől függően hol beengedik az apákat terhesgondozás alkalmaira, hol nem. Számos első babás pár járt úgy a környezetemben, hogy az édesapa egyszer sem lehetett bent terhesgondozáson, pedig fontos része a szülővé, családdá válásnak az is, hogy vizsgálatról vizsgálatra együtt ismerkednek meg a picivel.

Másik ilyen kellemetlen helyzet, hogy ezidő alatt az egészségügybe olyan változtatásokat hoztak be, aminek következményeképpen a kismamák jelenleg nem fogadhatnak sem orvost, sem szülésznőt. A helyzet pillanatról pillanatra változik, nincsen egységes álláspont arról, hogy mire számíthatunk, ezért aztán sokan úgy nézünk a szülésünk elé, hogy nem tudjuk, hol, kivel szülhetünk majd. Az is lehet, hogy csak ügyeletben tudunk szülni, második opciónak maradhat a magánkórház.

Ahogyan ez engem érint

Eleinte érzékenyen. Bár mostanra már kicsit megedződtem. Igyekszem megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy ez a várandósság ilyen lesz: nem tudjuk pontosan, mire is számítsunk a szülés napján. Bármi megtörténhet. Semmi sem fix. Egyszerűen átrendeződtek a prioritások. Fontosabb, hogy egészségesek maradjunk. Persze, zavarnak a körülmények,

viszont sokkal jobban zavarnak a hallássérülésemből és a covid járványból fakadó kommunikációs nehézségek.

A meglévő körülmények ugyanis attól válnak számomra kínzóvá, hogy a kommunikáció nehezítettsége rátesz még egy lapáttal. Mire is gondolok?

Arra, hogy most mindenki maszkban van. Én pedig, mivel közel 100%-osan támaszkodom a szájról olvasásra, meg vagyok lőve orvosi helyzetekben, mert nem értem, mi történik. Nem tudok mindenhová egyedül menni, sokszor piszlicsáré ügyekben is a férjemnek kell elkísérnie, ha nem akarom, hogy félreértések sorozata miatt sikertelen legyen az ügyintézés.

Egyrészről ez azért is olyan rossz érzés, mert 31 évesen újra azt élem meg, hogy gyerekszerepben vagyok sok helyzetben. És az sem jó érzés, hogy extra terhet pakolok rá a férjemre.

Amikor elkezdtük a terhesgondozást, hirtelen kellett sok helyre mennünk: háziorvoshoz, nőgyógyászhoz, védőnőhöz, vérvétel miatt a laborba. Új volt nekünk ez a helyzet kommunikációs szempontból, így érthető, ha rögtön az elején szembesültünk azzal, hogy nem jó kommunikációs stratégiával indultunk neki.

A férjem ugyanis ablakos maszkban kísért mindig, és úgy nézett ki a dolog, hogy én őt figyeltem, ő elismételte, amit az egészségügyi dolgozó mondott, én meg válaszoltam. Nem volt bevett stratégiánk arra, hogy ki jelenti be, hogy én hallássérült vagyok, mert egyszerűen nem csináltunk belőle nagy ügyet, gondolván, ez most egy ilyen időszak, ahogy esett, úgy puffant.

Igen ám, de egyszer csak a férjem kifakadt, hogy ez így nem jó, a környezet hozzáállása sokszor olyan, hogy az érezni belőle, hogy azt hiszik, hogy intellektusban sem vagyok toppon, ráadásul hozzá beszélnek sokszor, nem hozzám, kvázi átbeszélnek a fejem fölött. Ezt én nyilván nem vettem rögtön észre, csak éreztem, hogy valami furcsa, úgyhogy mondtam, hogy jogos, akkor újratervezés.

,,A férjem majd tolmácsol…”

Bevezettük azt a szabályt, hogy mindig én szólalok meg először, én magyarázom el a helyzetet, és én közlöm, hogy a férjem tolmácsszerepben kísér. Így máris látszott, hogy képben vagyok, és nem vagyok úgy elveszve, és a férjem is jobban tudott férjként jelen lenni.

Ez bevált.

Az állandó stressz: beengedik velem a férjem vagy nem?

A járvány miatt szinte minden helyen bevezették, hogy csak a terhesgondozás során a kismama mehet be vizsgálatra, és csak nagyon kevés kivételt tettek a kísérőkkel, és ezek a kivételek is intézményenként eltérőek voltak. A helyzet az, hogy első babás kismamaként is megértettem ezeknek az óvintézkedéseknek az indokoltságát. Nem mondom, hogy jól esett a gondolat, mikor először szembesültem a tényekkel, hogy lehet, egyedül kell végigcsinálnom a terhesgondozás egészét, ám ami miatt mégsem tudtam ezt lenyelni, az a kommunikáció volt.

Nem az zavart elsősorban, hogy egyedül kell bemennem, nem is az, hogy az első pillanatokból kimarad a férjem, mert azt ultrahang videókkal, fotókkal ki tudom küszöbölni, hanem az, hogy nem fogok tudni kommunikálni.

Márpedig ezeken a vizsgálatokon olyan információk hangzanak el, amik kulcsfontosságúak, és belül dühös voltam amiatt, hogy aggódnom kell, hogy beengedik-e a férjem, vagy nem.

Lázadoztam az ellen belül, hogy előfordulhat, hogy késve kapok információt arról, minden rendben van-e velünk. Nem éreztem volna ezt igazságosnak.

,,A férjem majd tolmácsol!" - ilyen a terhesgondozás hallássérült kismamaként

Forrás: Unsplash

Öröm az ürömben: a hallássérülés a covid alatt előny

A nőgyógyászunknál hamar kiderült, hogy megértik a helyzetünket, így a férjem mindig bejöhetett velem a terhesgondozás alatti vizsgálatokra, soha nem volt ebből gond. Alkalomról alkalomra az orvosunk is egyre rutinosabb lett a szokatlan kommunikációban. Persze, gyakorolnivaló még mindig van, például meg kell még szoknia, hogy ha nekem szól, hogy mi fog történni a vizsgálat során, akkor utána még a férjemen keresztül plusz pár másodperc, míg hozzám tényleg elér az infó, addig meg ne kezdje el a folyamatot, mert az olyan, mintha nem is szólt volna előre.

Új helyeken azonban – például a genetikai vizsgálatoknál -, sosem tudtuk, mire számítsunk. Főleg, amikor először mentünk, vagy amikor hirtelen romlottak a járvány esetszámai és mindenki szigorított a szabályain. Hiába tájékoztattuk előre őket telefonon, a recepció sem tudott mást mondani, csak azt, amit kötelező volt: plusz kísérő nem jöhet. Végül aznap derült ki a helyszínen, hogy bekísérhet a férjem. (Egészen addig komplett kommunikációs-stratégia fegyverarzenált okoskodtam ki, hogyan oldom majd ezt meg, ha nem jöhet be velem.)

Összességében, tehát pozitív tapasztalataim voltak a terhesgondozás alatt, de hiányoltam azt a hozzáállást az intézmények részéről, hogy nem gondoltak előre a speciális esetekre.

Nagyon megnyugtató volt egyes helyek COVID-tájékoztatójában olvasni, hogy kivételt képeznek a segítségre szoruló betegek, kliensek kísérői. Ez azonban kevés helyen volt így, pedig sok stresszt megspórolhattak volna az oda érkezők számára – és most nem csak a hallássérült kismamákra gondolok.

Így ugyanis nem kell az ellátás időpontjáig izgulni, és azon, hogy majd az aktuális fogadótól, recepcióstól, személyzettől függ majd az, hogy egyedül vagy társsal jutunk-e be.

Vannak pozitív tapasztalatok

Nem is kevés. Kedvencem a háziorvosom volt, aki azonnal rugalmas megoldást javasolt: e-mailben válaszoltam minden kérdésére, és személyesen csak a fizikális vizsgálatokhoz kellett bemennem. Az asszisztense pedig előre megírt cetlikkel készült, amitől én eléggé meghatódtam, mert még nem tapasztaltam sehol sem, hogy ennyire előre és kedvesen felkészüljenek az érkezésemre.

Volt egy ultrahang specialista is a terhesgondozás során, aki felajánlotta, hogy leveszi a maszkot, ha az nekem jobb. Nem kértem, számomra is fontos volt, hogy mind betartsuk az óvintézkedéseket.

És mi lesz a szüléssel?

Az még teljesen homály előttem. A legnagyobb félelmem, hogy egyedül szülök, és senkit nem értek, emiatt pedig jóval nagyobb a lehetősége annak, hogy egy traumatikus szülést hagyjak a hátam mögött.

Van hasonló élményem gyerekkoromból, amikor még nem sokat értettem a környezetemből, és úgy zajlottak körülöttem a kórházban az események. Nem tudtam előre felkészülni semmire, csak megtörténtek velem a dolgok, és emiatt a mai napig gyomorgörcs jön rám, ha megérzem azt a jellegzetes kórházszagot.

Ezért örülnék egy fogadott orvosnak, aki már megismert a terhesgondozás alatt, mert akkor a férjem nélkül sem lennék teljesen egyedül, ha esetleg úgy jön ki a lépés, hogy pozitív tesztet produkálunk. De az orvos fogadás jelenleg nem tűnik kivitelezhetőnek. Még nem tudom mi lesz, de nem is foglalkozom ezzel annyira intenzíven, hiszen olyan gyorsan, hétről hétre változnak a körülmények, hogy nem érdemes előre rágörcsölni.

Sokkal inkább a jelenre, a kerekedő pocakra és arra koncentrálunk, hogy minimalizáljuk annak a lehetőségét, hogy pozitív covid tesztünk legyen.

Aztán pedig megtörténik, aminek meg kell történnie: nőből anyává, férfiből apává, együtt pedig családdá születünk.

Neked is van véleményed? Mondd el!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket! Akkor se búsulj, ha a halitalisok közé nem tudsz csatlakozni, akkor gyere a a Tudatos nagyothallók zárt facebook csoportunkban, ahol a sorstársaid várnak!

Go to Top