Éppen pár napja voltam egy könyvbemutatón, ahol egy hallássérült grafikus lány, és az anyukája mutattak be egy közös könyvet. Az édesanya éppen egy anyák napi emléket idézett fel, ami arra világított rá, hogy a hallássérült gyermekek anyukái talán egészen másképpen élik meg az Anyák napját, mint azok az édesanyák, akik gyermekének a fejlődése rendben zajlik.

Az édesanya arról mesélt, hogy amikor az oviban, ahová integrációba került a lánya, Anyák napja volt, nem akart elmenni. Ami érthető is, hiszen egy édesanyának időbe telik feldolgozni és elfogadni, hogy az elképzelt gyermek másmilyen, másképpen telnek vele a napok. A lényeg azonban az, hogy mégiscsak ott ült az előadáson, de nem tudott igazán felszabadultan jelen lenni. Ekkor a kislánya megérdezte tőle, hogy:

Anya, mi a baj?

Ekkor jött rá, hogy minden rendben van.

Miért mesélem ezt el?

Az anyukámról alkotott kép bennem folyamatosan változott. Noha először "csak" az anyukámként láttam őt, később, ahogyan szembesültem a hallássérülésemmel és azzal, hogy másabb vagyok a többieknél, az anyukám képe is formálódott bennem. Azzal, hogy megértettem, neki sem volt egyszerű velem végigcsinálni a fejlesztéseket. Azzal, hogy voltak kellemetlen élményei a környezet rám adott reakciói miatt. Azzal, hogy más édesanyák történeteit hallgattam meg arról, hogyan élték meg azt, hogy egy hallássérült gyermek szülőjeként kell helytállniuk.

Amikor ezt a bizonyos piaci esetet átéltem, egy újabb szelete nyílt meg előttem annak, hogy anyukámnak mit jelentett az én anyukámnak lennie.

Hogy mennyire nem eshetett jól neki, mennyire lebénulhatott a meglepődéstől, amikor valaki azt mondta rám, hogy "szegény gyerek", vagy "kár érte". Vagy ha arról beszéltek, mennyire rossz lehet nekem, hogy nem hallok. Vagy kéretlen tanácsokat kapott, esetleg azt mondták, hogy biztosan az előző életünk miatt kaptuk ezt az utat.

Persze, voltak ellenpéldák is. Amikor büszke lehetett rám. Vagy a környezetünknek bebizonyítottuk, hogy mi mindenre vagyunk képesek együtt és külön-külön is.

Ezek az emlékek azok, amik miatt a hallássérült gyerekek többet látnak az anyukájukban, szimpla anyánál. De ezt elmondják ők maguk a saját anyák napi köszöntőjükben.

Forrás: Unsplash

Varga Máté: Csak egy Anya vagy?

- Anya! Mi van odaírva?

- Anya! Mit mondott a Tomi?

Ugye ismerős a történet, ami történt közted, a szemüveges bátyám és köztem egy szép balatoni séta közben, és te magatehetetlenül nevettél? Persze, hogy ismerős! Ez a kedvenc történeted, amit mindig is szerettél elmesélni mindenkinek. Én azóta is elmosolyodom, amióta eszembe jut. Többek közt ez is ad erőt. Remélem, neked is.

Szóval: Csak egy Anya vagy? Gondolkodtam ezen a kérdésen egy darabig. Mert mit is jelent Anyának lenni? Az, hogy két gyereket fel kellett nevelni, az teljesen természetes dolog. De már önmagában az Anyaság nem természetes, és a legnehezebb feladat, mert meg kell teremteni a körülményeket. Hatalmas felelősség, erő, és kitartás kell hozzá. Neked sikerült. Ehhez társult némi hivatástudat is, hiszen tanár vagy. A munkádat és a nevelésemet a legjobb tudásod szerint végezted, és végzed ezt a mai napig is, lekörözve ezzel más szakmabeli dolgozókat.

Te vagy a legjobb tanárom. Megtanítottad, hogyan legyek önzetlen, segítőkész, kitartó, őszinte. Megtanítottad, hogy miért fontos tanulni, hogyan legyek kreatív, miért fontos, hogy halljak, hogy olvassak, hogy úgy beszéljek, hogy ne tűnjön fel, hogy valami baj van a hallásommal. És ha már hallás, megmutattad, mi a zene.

Te vagy a legjobb tanácsadóm. Mindig a legjobbat akartad nekem, így a legjobb meglátásod szerint cselekedtél: elvittél logopédushoz, hogy jobban beszéljek,  mindig kutattad a legjobb lehetőségeket, hogy hogyan tudnék előrébb jutni az életben, hogyan lehetnék jobb, és megmutattad a megfelelő utat. Elmagyaráztad többször, hogy miért jobb a digitális hallókészülék az analógnál, még ha számomra ez nem is volt teljesen triviális.

Te vagy a legjobb orvosom. A rengeteg betegségem, és kórházba járásom ellenére Te adtad a legnagyobb orvosságot: önzetlenül el akartad venni az összes fájdalmat tőlem, amiben szenvedtem.

Te vagy a legjobb pszichológusom. Ha kudarcról, csalódásról, vagy szenvedésről volt szó, mindig volt egy jó indokod rá, hogy jobbnak lássam az életem.

Te vagy a legjobb, felnőtt barátom. Elfogadtál olyannak, amilyen vagyok. Beszélhettem neked őszintén, utat mutattál a felnőtté váláshoz, az önállósághoz, a felelősségvállaláshoz.

Mindezekkel együtt a legjobb törődést kaptam Tőled. Nem érzem feszélyezve magam ép embertársaim közt, mert magam is épként tudom mutatni.

Annyit szerettem volna mondani ezek után, hogy:

Hálás vagyok azért, hogy vagy nekem!

Boldog Anyák Napját!

Forrás: Varga Máté

Patkó Linda: Nagyon örülök, hogy te vagy az én anyukám!

Drága Édesanyukám!

Az egyik első emlékem rólad az, amikor éppen elkísértelek a telefonfülkéhez a műtétem után és néztelek, ahogy beszélsz a telefonon. Egy másik emlékem az elsők közül az, amikor mesét olvastál fel nekem, és akkor tanultam meg a szájról olvasást.

Te voltál az, aki a számomra a legszebben beszélt.

Azóta is egy csapatként működünk együtt, minden rosszat és jót megosztunk egymással. Nagyon szépen köszönöm az idődet, az összes segítséged, a végtelen türelmet és a hitet bennem, hogy igenis képes vagyok elérni a céljaimat.

Nagyon örülök, hogy te vagy az én anyukám!

Boldog Anyák Napját!

Forrás: Patkó Linda

Pócza Barbara: Köszönök mindent, a harcos anyatigrist is

Köszönöm, hogy a kezdettől fogva szerettél és bíztál bennem, és azt, hogy soha nem vesztetted el a hited, bármilyen nehézség is jött. Köszönöm, hogy kiálltál mellettem, amikor szükségem volt rá, és megkaptam azt a következtes, olykor szigorú nevelést, amit mostanra értettem meg.

Mert kicsinek nem volt könnyű nekem megérteni, miért kell annyit küzdeni a tanulással, amikor már se kedvem, se energiám nincs hozzá.  De most már tudom, neked sem lehetett egyszerű minden nap szigorúnak és tudatosnak lenned velem a nevelésem során. Enélkül most nem tartanék ott ahol, és nem lennék az, aki.

Köszönök mindent, a harcos anyatigrist is!

Boldog Anyák Napját!

Forrás: Pócza Barbara