A szerelem nem válogat. Nem néz audiogramot, se fület, semmit. Csak jön, kipécéz, letarol és szétárad benned. Nem érdekli, hogy félsz visszakérdezni. Az sem, hogy nem értesz mindent. Oldd meg valahogy. Egy halló srác és egy hallássérült lány randizik. Egyperces.

Mindjárt este hat, és még mindig a tükör előtt állok. Pontosan középett elválasztom a hajam, végighúzom rajta a hajkefét, legalább hússzor az egyik oldalon, meg a másikon is. Sírnak a hajhagymáim.

Minden randira így megyek, gondosan a füleimre fésült hajjal. Erre mindig figyelek, mert zavar, ha látszik a hallókészülékem. Túl intim dolognak érzem, hogy rajtam kívül valaki más lássa vagy hozzáérjen. Főleg, ha az a valaki egy fiú.

Főleg első randin, amikor még minden olyan illékony.

Forrás: Pexels

Nem tudom elképzelni, hogy kivegyem a fülemből a készülékem előtte. Pedig beszéltünk már róla. A hallókészülékemről, a fülzsírról. Jól fogadta, amikor elmondtam neki, hogy nem hallok. Nem tiltott egyből, ami még mindig nem jelent semmit. Azt is mondta, hogy el tudná fogadni, hogy hallássérült lenne a barátnője.

Mondjuk először mind ezt mondja. Aztán, amikor feliratos mozira kell menni, mind megzuhan. Vagy ha nyilvánosan leégetem a haverjaik előtt azzal, hogy nem válaszolok egy kérdésre, mert nem hallom.

Stílusosan kések tíz percet. Ő már ott ül a boxban. Másképp mozog a szája, mint ahogyan a képről tippeltem. Nem is ismerős a szája sehonnan, nincsen ikre. Nem jut eszembe más, akinek ilyen a szája, pedig sok emberrel találkoztam már.

Kicsit nehezen követem. Kicsit asszimetrikusan beszél, de tetszik. Sokminden kimarad, de nem vészes, nem veszi észre. Időnként közbekérdezek. Meglepően könnyű jól közbekérdezni, hogy úgy tűnjön, követed, amiről beszél a másik.

Miközben beszél, én az arcát nézem. Tetszik. Miközben a szájáról olvasok, a szavai közé beékelődnek a saját gondolataim. Vicces, hogy a randikon a szájak megszűnnek funkcionálisan létezni.

A száj már nem száj többé, amit olvasok, hanem száj, ami csókra is használható.

Ebből már tudom, hogy a srác eléggé bejön.

Forrás: Pexels

Hirtelen megrándul a feje. A szeme is megrebben. Valami történt, suhan át rajtam. Eltörött egy tényér, mutat a pult felé. A pultos csaj éppen söprű után nyúl. Nem hallottam, mondom. Közben meg arra gondolok, hogy na, tessék, most kapott egy kóstolót belőlem. Amolyan igazit.

Kicsit meg is ijedek, úgyhogy elkezdek beszélni én. Fogalmam sincs miről, csak mondom, megállás nélkül. Addig is nálam van a szó, és úgy tűnik, hogy mindent értek. Normálisnak tűnök.

Közben meg arra gondolok, hogy röhej, hogy megint ezt csinálom, és hogy vajon lesz-e valaha olyan, amikor nem kell majd ezt csinálnom.

Hirtelen közbe szól, hogy de jó, hogy nekem is a Gyűrűk ura a kedvenc könyvem, mert hogy ugye neki is. Őszintén meglepődöm, zsigerből tör ki belőlem az örömködés. Az ő arca viszont teljesen mást sugall: értetlenkedést. Az imént meséltem, olvasom le a szájáról, én meg fülig vörösödöm.

Lebuktam.

Forrás: Pexels

És az elkövetkező másfél órában lebukok még kétszer. Lángol az arcom, a legszívesebben jeges zuhany alá állnék és szeretnék ott helyben elporladni. Ezt leszámítva jól érzem magam, de amikor szól a pultos, hogy zárnak, úgy állok fel, hogy ez ennyi volt.

Beöltözöm. Úgy csavarom magam köré a sálat, hogy csak a szemem látszik ki. Szeretnék elbújni, gyorsan elköszönni az utcán, hogy ne nyújtódjon fájdalmasan hosszúra ez a kínos pillanat.

De a srác maga felé fordít, rám néz, és azt olvasom le a szájáról, hogy legközelebb, ha nem értek valamit, akkor kérdezzek vissza. Akár többször is.

És legyek szíves nem kamuzni, hogy mindent értek.

Szívesen elismétli többször is. Most pedig szépen hazakísér.

Forrás: Pexels

Csak pislogok nagy tányérszemekkel, és mozgatom az orrom a sálam széle mentén. Legalább így se látszik, hogy zavaromban rágom a szám szélét. Nem tudom megmagyarázni pontosan, mi is zajlik le a mellkasomban, de kicsit olyan, mint amikor olvadni kezd a jégtömb, és lepattan belőle egy nagyon nagy darab.

Amikor elindulunk az albérletem felé, hagyom, hogy megfogja a kezem.