Felnőtt koromban, amikor végre megértettem a hallássérülésemmel való viszonyomat, és el tudtam helyezni magam a hallók és hallássérültek világában, azt is megértettem, hogyan éltem meg gyerekként a Karácsonyaimat.

Tudjátok, gyerekként még nem tudtam, mit jelent az, hogy nem hallok. Nem tudtam, hogy a Karácsony hangjai közé tartozik a csengő hangja, a Mikulás botjának dobogása, a kurjantgatások, a karácsonyi zenék. Fogalmam sem volt, hogy ezekről lemaradok, mert hallássérültként én egy teljesen más, és mégis ugyanolyan dimenzióban éltem meg az Ünnepet.

Noha sok hangot nem hallottam, főleg a magasakat nem, de sosem éreztem a hiányát akkoriban. Az én zeném érzésekből és mozgásokból állt. Egypercesemben mesélek nektek erről.

*

Valamikor a gyerekkoromban, december 24. , reggel

Reggel arra keltem, hogy itt az idő. Tudtam, pedig nem hallottam semmilyen csengőszót. Az osztálytársaim megesküdtek arra, hogy ők hallanak reggel egy csengő hangot, az jelzi, hogy az angyalok kifordultak a házból, és itt hagyták talpig ünnepibe öltöztetve a fát. Én nem hallottam semmit, csak belül a mellkasomban vert a szívem, csak kicsit másképp.

Lehet, hogy az angyalok tudták, hogy nem hallok, és oda kopogtattak be inkább.

Felültem az ágyon, kitakaróztam és odaosontam a nappali ajtajához. A szőnyeg sörtéi bemásztak a lábujjaim közé és duruzsoltak. Tetőfokára hágott bennem az izgalom. Benyitottam a szobába, és a sarokban ott állt a fa.

Forrás: Pexels

Nem volt a fülemben a hallókészülék, de ahogyan rápillantottam a fára, úgy éreztem, mintha felcsendült volna az Ó, gyönyörűszép a maga dallamos módján. Zenélt a fa.

Tele volt csillogó díszekkel, amelyek pörögtek, csillogtak és ringatóztak. A mozgásból állt össze az én karácsonyi zeném.

Ott voltak az arany és ezüst csillagok melyek eszeveszetten forogtak a saját tengelyük körül, aztán a gömbök, amelyek lágyan ringatóztak, mintha a Föld mozgását próbálnák felvenni. A szalmacsillagok csak akkor libbentek meg néha, ha rájuk fújt az ablakból a szellő, az üvegmadarak pedig némán gubbasztottak az ágyakon, csak a farktolluk rezzent meg itt ott, mintha a szalmacsillagok mozgására reagálnának.

Az angyalhajak zörögtek. Hasonlóan, mint a csomagolópapírok, amikor felbontattam valamilyen ajándékot szülinapomkor, és éreztem a sercegést a bőrömön a papír szakadásakor. Finom kis muzsika volt az. A fényfüzérek különböző színben pislákoltak és villogtak, néha lustán, néha villódzva. Ettől olyan volt, mintha váltakoznának a dalok. Hol ritmusos zenét éreztem a csontjaimban, amitől úgy éreztem, azonnal ugrálnom kell, hol pedig lassú keringőt.

Forrás: Pexels

Az asztalon ott illatoztak a sütik. Nem tudtam, hogy azt is az angyalok hozták-e, de isteni illatuk volt. Csokimáz, dió és mézeskalács illat lengte be a szobát, amitől valahogyan teljesebbé vált a látvány. Néha odamentem a fához, és megpörgettem egy csillagot, ha ellustultak a pörgésben, vagy megpöccintettem egy gömböt. Élveztem, hogy ettől megváltozik az a zajdallam, amit a szememmel hallok.

Aztán csak úgy, bénultan álltam a fa előtt, és arra gondoltam, elmehet Fruzsi meg az egész osztály a csengőjével a búsba, az én angyalkáim egy sokkal jobb zenével keltettek ma reggel. Anyu úgy talált rám, hogy állok a fa előtt, és megbűvölten nézem.

Amikor megkérdezte, mit csinálok, azt mondtam, hallgatom a karácsonyi dalokat.

Neked is van ilyen élményed? Meséld el!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

• közösséget találsz,
• akikkel évközben találkozhatsz is,
• és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

A Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!