,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

2018-05-16T13:29:45+00:00 Categories: Egyperces|Tags: , , , , |

Néha megkérdezik tőlem, hogy az, hogy hallássérült vagyok, mennyire határozta meg a nőiességem megélését. Volt benne szerepe? Mekkora? Nehezebb volt? Másabb volt, mintha hallanék? Kérdezték azt azért is, mert nekem volt látható fogyatékosságom is: a mozgássérült kezem.

,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

Forrás: Pexels

Nos, ami a hallássérülésemet illeti, elárulom, mennyire volt hatása a női mivoltomra:

semennyire.

Én azt gondolom, a nőiesség megélése független attól, hogy hallasz-e vagy nem, vagy hogy mennyire. Nőnek lenni nem csak azt jelenti, hogy sminket viselsz, hogy jól nézel ki, hogy szexinek érzed magad, hanem attól is, hogy minden egyben van.

Hogy a dolgok a helyükön vannak.

Hogy elfogadnak, méghozzá szőröstül-bőröstül.

Hogy belül érzed.

Hogy önmagad vagy.

Rúzs, anyu cipője, az első szerelem

Minden emlékem megvan, ami a ,,Hogyan váljunk nővé” című nagykönyvekben lenni szokott a lányoknál.

Elcsórtam anyu piros rúzsát, és a saját számat mázolva próbáltam rájönni, hogy ez miért is jó. Botladoztam magas sarkúban, és nem értettem, hogy bírnak ebben a nők létezni. Aztán beleszerettem a magas sarkakba, és egy évtizedig csak azt hordtam a lábamon. Volt borzasztóan elrontott hajam, és sminkeltem magam szégyentelenül rosszul.

,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

Forrás: Pexels

Tinikoromban behúzódtam az iskola vécéjébe kisminkelni magam, voltam fiúsan rövid hajú, és derékig érő hajú magabiztos nő. Voltam szerelmes, elhagyott, tenyéren hordozott és átvert. Volt sok első randim és első csókom, ami szörnyű volt, de volt helyette ezer jobb másik. Vagyok feleség, egyetemista, munkatárs, társ, barát, sikeres, leszek majd anya.

Nem tudok úgy visszanézni a múltam felé, hogy azt érezzem, valami kimaradt.

Mi volt akkor mégis nehéz?

Az elfogadás.

Nem az volt a nehéz tini koromban, hogy

én nem láttam magam nőnek, hanem attól tartottam, mások nem látnak majd annak.

Mert nőnek lenni nem csak megjelenés, hanem minden, amit mondasz, és teszel. Viszont, ha hallók között nősz fel, akkor egy idő után szembesülsz azzal, hogy annyira kell figyelned a szavakra, a kommunikációra, hogy nem jut energiád és lehetőséged önmagadnak lenni, csak bizonyos személyekkel és bizonyos helyzetekben.

,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

Forrás: Pexels

Én ugyan jól ismertem magam, tudtam milyen vagyok, tudtam szeretni magam, és láttam a csajos oldalamat is. Sőt. De azt is tudtam, hogy ahhoz, hogy ezt a hallók is lássák, ahhoz idő kell.

Idő ahhoz, hogy felvállaljam, hogy nem hallok. Idő ahhoz, hogy lássam, tényleg elfogadnak, és idő ahhoz, hogy tényleg megértse a világomat a másik.

Mégiscsak két különböző világ ült egymással szemben minden egyes randin.

Az elfogadás és elfogadás között is van különbség, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kezdetektől alap volt nálam, hogy elhiggyem magamról, hogy engem könnyen el lehet fogadni.

Hosszú tanulási folyamat volt

Sokáig játszottam kaméleont, idomultam a környezetemhez, és beletelt egy hosszú tanulási folyamatba, amíg mertem önmagam lenni minden helyzetben. Ehhez hozzátartozott az is, hogy

  • hazamentem valahonnan, ha nem éreztem jól magam,
  • szóltam, hogy nem hallok, bármikor,
  • elengedtem, ha valaki nem akart jobban megismerni,
  • hallgattam magamra, arra, hogy mit akarok,
  • csak olyan helyzetekre vállalkoztam, ahol tudtam önmagam lenni hallássérülten is.
,,Nő, egyetemista, munkatárs és hallássérült vagyok. Mindez egyszerre, és ez így kerek.”

Forrás: Pexels

A kezemmel egyszerűbb volt

A kezemmel sokkal egyszerűbb volt ezen az elfogadáson átlépni. Csak egy srác kellett hozzá, aki megfogta azt a kezem, amelyiket legszívesebben lecsavaroztam volna magamról, és eldobtam volna messzire magamtól.

Én mindig attól féltem, hogy megijednek majd tőle, mert véznább, kisebb,

aztán jött valaki, és bebizonyította az ellenkezőjét egy érintéssel.

A hallássérülés viszont megfoghatatlan dolog. Láthatatlan. Olyan hatásai vannak, amelyeket nehéz gyakran elmagyarázni. Hosszabb folyamat megérteni.

De a lényeg, hogy ugyan kellett idő, de el tudom mondani magamról, hogy nő vagyok, egyetemista vagyok, munkatárs vagyok, hallássérült vagyok. Ember vagyok.

Mindez egyszerre, és ez így kerek.

Ettől vagyok önmagam.