6 tipp, ahogyan az egészségügy valóban hallássérült barát lehetne

2020-10-02T18:47:36+00:00Kategóriák: Tabu|Címkék: , |
Azt szoktam mondani, amikor a kommunikációs nehézségekről esik szó, hogy megoldok a hétköznapokban szinte bármit. Szívós vagyok, és nem törődöm a furcsálkodó tekintetekkel. Visszakérdezek, mutogatok, kérek. Ha kell, többször is. Nem csinálok ebből nagy ügyet, de ha olyan helyzetben érzem magam kommunikációs szempontból kiszolgáltatva, ahol minden információ morzsa számít, akkor azt érzem, hogy változtatásra van szükség. Ilyen az egészségügy is.

Ha az egészségünkről van szó, mindenki kiszolgáltatottnak érzi magát az orvosnál. Hallássérültként ez annál jobban hatványozódik, minél nagyobb nehézséget okoz a kommunikáció. Ezt én is tapasztalom, hiszen nagyon erősen támaszkodom a szájról olvasásra, ami egy komplex folyamat, egyszerre több dologra kell figyelnem párhuzamosan:

  • leolvasni azt, hogy mit mondanak,
  • értelmezni az elhangzottakat, miközben folyamatosan szájról olvasok,
  • megfogalmazni a választ.

Orvosnál lenni alapból egy stresszállapotot eredményez, hiszen izgulsz, hogy mit mondanak, aggódsz, hogy mindent megjegyzel-e. Ennek következményeképpen néha úgy jöttem ki orvostól, hogy bizonytalan voltam abban, hogy mit hallottam, hogyan kell szednem a gyógyszert, mit kell csinálnom, és persze elfelejtettem megkérdezi egy csomó mindent. Persze, vannak módszerek, amivel ez áthidalható, például megkérem, hogy írják le a fontosabb dolgokat, visszakérdezek, előre felírom a kérdéseimet.

De nem tudok nem arra gondolni közben, hogy muszáj ennek így lennie? Törvényszerű, hogy már a váróban kezdjek izgulni amiatt, hogy meghallom-e a nevemet, amikor behívnak?

Mert a fenti problémák akkor adottak, ha a környezet együttműködő. De ha ehhez hozzájön az, ha a fogadtatás nem túl szívélyes, még nehezebb dolgunk van. Velem is előfordult már, hogy előre jeleztem, hogy szájról olvasok (mindig jelzem), mégis nagyon kirekesztően viselkedtek.

Egy nővérke például következetesen a monitor mögül beszélt hozzám, és még le is szidott, hogy nem válaszolok.

A COVID-19 miatt bevezetett kötelező maszkviselés sem könnyíti meg a helyzetet, hiszen nem minden egészségügyi dolgozó hajlandó lehúzni a maszkot, miközben velünk beszél. Ez persze érthető is, de a kommunikációs probléma attól még fennáll: én is ültem már orvosnál úgy, hogy a férjem tolmácsolt végig. Megoldottuk nyilván, de azért ilyenkor elgondolkozom azon, hogy az egészségügy mit tehetne azért, hogy hallássérültbaráttá váljon. És arra jutottam, hogy igazából nem kellene hozzá túl sok dolog.

6 tipp, ahogyan az egészségügy valóban hallássérült barát lehetne

Forrás: Unsplash

#1 Online bejelentkezés

Nagyon sok helyre csak telefonon át vezet az út, amit én meglehetősen igazságtalannak tartok. Érthetetlennek is, hiszen ma már remekül működnek az online időfoglalásos rendszerek. Sokkal egyszerűbb – a hallók számára is – egy időpontfoglaló rendszerben bejelentkezni valahová. Van, ami automatikus emlékeztetőt is küld előtte egy nappal, hogy dolgod lesz másnap, és minden fontos információt is megad, amire szükséged lehet.

Sokkal egyszerűbb lenne így bejelentkezni bárhová, mint megkérni valakit, hogy telefonáljon be időpontért nekem.

#2 Az egészségügyi dolgozók edukációja

Sokszor szembesülök azzal, hogy nem is a nyitottsággal és a hozzáállással van a gond, hanem azzal, hogy nincsenek tisztában vele, hogyan tudnak jól segíteni.

A hallássérülésről még mindig sokaknak az a kép él a fejében, hogy vagy jelnyelven lehet velük kommunikálni, vagy kiabálni kell velük. Pedig ennél sokkal árnyaltabb a helyzet.

Edukálni kellene az egészségügyi dolgozókat. Átadni nekik azt a tudást, hogy milyen sokszínű a hallássérültek világa, és hányféle módon lehet velük beszélgetni. Hogyan lehet azt jól csinálni. Mire kell figyelni egy hallássérült ellátása során, milyen félelmekkel és frusztrációkkal küzdenek meg az egészségügyben, és hogyan lehet azokat feloldani.

#3 A hallássérülés feltüntetése a kórlapon

Vagy legalábbis valahol, ahol mindenki látja, akivel találkozhatunk a rendelés során. Ugye a hallássérülés nem látszik, és én minden egyes alkalommal ledöbbenek azon, mekkora különbség van az emberek hozzáállásában, ha ezt tudják rólam. Ez ugyan felvet bennem olyan kérdéseket is, hogy miért nem lehet mindenkivel egyformán kedvesnek lenni, de a lényeg, hogy ez az információ ajtókat nyit meg előttünk.

Nem szeretek a váróteremben ülni. Mindig attól rettegek, hogy nem hallottam meg a nevem, és kimaradok a sorból, vagy órákig kell ott ülnöm emiatt.

Viszont egyszer a recepción felírták a kartotékomra, hogy “hallássérült”, és elképesztően figyelmes volt mindenki. A nővér úgy szólt nekem, hogy többször elismételte artikuláltan a nevem, miközben jól kilépett a váróba. És bent is végig odafigyeltek arra, hogy érthetően, láthatóan beszéljenek. Nagyon pozitív érzéssel jöttem el onnan.

#4 Feliratozás

A posták, a bankok és az önkormányzatok jelentős részében a sorszámok nagyon jól követhetőek, köszönhetően a kijelzőknek. Ezt a gyakorlatot érdemes lenne bevezetni az egészségügyi intézményekben is. Bár szívem szerint mindenhová bevezetném, mert nagyon jól működik.

#5 A leletek digitalizálása

Van olyan orvosom, aki a konzultáción elhangzottakat és az orvosi utasításokat is azonnal legépeli, és e-mailben azonnal át is küldi. Ez náluk általános eljárás, minden beteggel így járnak el, és emiatt hozzá mindig felszabadultan megyek. Nem görcsölök azon, hogy mire nem emlékszem, mit nem értettem, hiszen minden megvan és visszanézhető az e-mailjeim között.

Ha ez mindenhol így lenne, biztos vagyok, hogy nemcsak a hallássérültek, hanem a halló betegek és a fák is örülnének.

6 tipp, ahogyan az egészségügy valóban hallássérült barát lehetne

Forrás: Unsplash

#6 Az egészségügyi oktatás átszervezése

Hazudnék, ha azt mondanám, elég lenne csupán az egészségügyi dolgozók edukációja. A probléma gyökere sokkal inkább az oktatás területén keresendő: az orvosi és egészségügyi oktatás egyáltalán nem tér ki arra, hogyan kell a speciális szükségletű betegekkel foglalkozni (és itt nem csak a hallássérültekre gondolok, hanem bármilyen más fogyatékossággal élőre).

Bele kellene építeni az oktatásba ezt is, mert csak így lehetnek az egészségügyi dolgozók kellőképpen felkészültek.

A megfelelő kommunikáció az egészségügyben alapvető kellene, hogy legyen. Olyan dolgok múlhatnak rajta, mint a sürgősségi ellátás sikeressége, vagy az, hogy orvoshoz fordul-e valaki. A túl sok negatív élmény, a kommunikációs nehézségek miatt sikertelennek érzett orvosi ellátás elveheti a kedvet a segítségkéréstől is. Nem kellene, hogy ez így legyen.

Mondd el Te is a véleményed!

Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:

  • közösséget találsz,
  • akikkel évközben találkozhatsz is,
  • és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.

Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi!  néven találsz meg bennünket!

Várunk nagyon!

Go to Top