A mindennapjaink most egészen nyugisak, és rendszerezettek.

Noémi vagyok egy csodálatos kislány és egy csodálatos kisfiú édesanyja. Mindketten hallókészülékkel élnek. Amikor minden nagyon új volt ezen a területen, és nem tudtuk hogyan lesz a jövő, akkor fontosnak tartottam, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel. Cicanapló, 18. rész.

Az kezdeti „nem tudunk semmit semmiről és állandóan orvoshoz járunk” napok mostanra sokat finomodtak. Van a heti kettő fejlesztés, a fix Ringató és a diéta.

Ez már egész jó ahhoz képest, hogy volt olyan hét nyáron, nem is egy, hogy háromszor jártunk orvosnál, jártunk Kaposváron, és Budapesten fel, s alá. Most egy ideig nem kell mennünk se állításra, se mérésre. Végre csak a fejlesztésre kell koncentrálnunk.

A mindennapjaink most egészen nyugisak, és rendszerezettek.

Persze ehhez az is kell, hogy nagyon odafigyeljünk. A gyerek jelenleg háromféle vitamint és allergia-gyógyszert kap. Tejfehérje-diétát a Cica két hónapos korában kezdtem el. Ez azt jelenti, hogy semmiféle tejtermék, szója nem mehet. Tavasszal még úgy tűnt, ezt kinőtte, de a széklete nem nagyon akart rendeződni. Úgyhogy amikor az első hallókészülékes hullám lement, akkor elvándoroltunk újra a gasztroenterológiára.

Az eredmény egy antibiotikum-kúra valamint a diéta újrakezdése lett. Most komolyabban is tartjuk mint eddig, semmi „nyomokban tartalmazhat” típusú, marhahús, tej- vagy szójatartalmú étel.

Az az igazság, hogy a diéta nem kifejezetten sétagalopp. Nehezen viselem, hogy nem lehet egyszerűen beszaladni a pékségbe, és minden hétre komolyan meg kell tervezni a teljes étrendet, uzsonnákkal együtt. De így lassan másfél év másfajta étkezés után már egészen kezdenek kialakulni a rutinok.

Érzem, és tudom, hogy jó úton haladunk, hiszen a tavalyi idényt gyakorlatilag folyamatos takonykórral töltötte a Cica. Eddig egy kisebb megfázáson kívül (lekopogom) nem volt semmi.

Ez is egy megnyugtató dolog, de az is, hogy közben egyfolytában halandzsázik. Folyamatosan löki a sódert. Aki már hallott kislányt egyfolytában beszélni, az biztosan el tudja képzelni. Mi általában nagyon jól szórakozunk rajta, csak felvenni nem tudjuk, mert ha a telefon a közelébe kerül, akkor rögtön ráveti magát. Egy csomószor mászkál össze-vissza a lakásban, cipelgetve ezt-azt, és kommentálja.

Folyamatosan „olvasunk”. Már vannak mesék, amiket nagy komolyan végig bír hallgatni, nem csak a képek, hanem a szövegek is tetszenek neki. Egyre több mindent megért. Most már nekünk is oda kell figyelni, hogy ne csak az egyes szavakat mondjuk, hanem rendes mondatokat. Ez egy kicsit furcsa érzés, még szokni kell. De persze nagyon jó érzés is egyben.

Annyira jó, hogy így beindult, és hogy minden héten mond valami újdonságot. Most éppen a maci (bapi) és a bácsi (báp) van soron. Az meg aztán tényleg hihetetlen édes, amikor huszadszorra is elismétli a maci után a bapit.