Puha Andrea
Születése óta hallássérült, így fő küldetése a hallássérüléssel élők támogatása. 2013-ban kezdett blogolni a hallássérülést övező tabutémákról, ezt jelenleg az Alapítvány blogján teszi. A Csendetlenkedő tábor és a Hali-tali tábor ötletgazdája, és hisz egy akadálymentesebb, szebb jövőben!
Vannak párok, emberek, akik imádnak wellnesezni. És vannak, akik gyűlölnek. Ami egyáltalán nem baj, ha közös nevezőn vannak, és ezért nincs vita. De ha a pár egyik tagja hallássérült, akkor lehetnek érvei egy téli wellness hétvége ellen.
Nálunk például ez gyakran téma, és nekem vannak ellenérveim. Alapból nem vagyok olyan wellness-ezős típus, a strandolásért sem vagyok oda, de időnként - főleg egy fárasztó időszak után - elmegyünk egy napra, vagy hétvégére fürdőzni. Ilyenkor abszolút a pihenésre, a vízben lebegő test könnyedségére koncentrálok, és kizárom azokat a kellemetlenségeket, amik a hallássérülésemből fakadnak.
Mert nyilván vannak ilyenek, ha olyan helyen vagy, ahol sok a víz és a pára, amelyek köztudottan nem a legjobb környezeti feltételei egy hallókészüléknek.
Ilyen környezetben van néhány kellemetlen helyzet, ami ismerős lehet nektek, - 6 tipikusan ilyet hoztam most ebben a cikkben.
#1 Masszázs
A masszázs az egyik legellazítóbb dolog a világon - már aki nem kap sikítófrászt attól, hogy idegen ér hozzá. Viszont masszázs során is adódhatnak kellemetlen érzést okozó helyzetek.
Például tipikusan ilyen, hogy hátmasszázsnál hasra kell feküdni, és úgy nehéz teljesen ellazulni, hogy nem értünk mindent. Az elején ugyan letisztázom, hogy nem tudok beszélgetni közben, így amiatt nem aggódom, de az ellazulást megzavarja időnként egy-egy zaj, amiről nem tudom mindig eldönteni, hogy tárgy okozta, vagy a masszőr kér meg arra, hogy forduljak át, üljek fel, vagy vége a masszázsnak.
#2 Szaunaparák
A szaunába sosem megyek hallókészülékkel a pára miatt, ez viszont kettő kellemetlen dolgot hoz magával:
- nem hallok semmit,
- ráadásul rosszul is látok a fényviszonyok és a gőz miatt.
Emiatt aztán csendben ücsörgés van, vagy ha beszélgetni próbálunk, akkor többnyire fojtott hangon beszélek, mert nem tudom belőni, hogy mekkora csend van a szaunában, mennyire hangosan szokás beszélni bent.
#3 Örökös aggódás a hallókészülék miatt
Ha bent hagyod, akkor azért, hogy tuti ne legyen vizes, ha pedig anélkül mész vízbe, akkor meg stresszelsz, hogy megtalálod-e, ha végeztél a pancsolással. Azért egy hallókészülék nem olcsó, ráadásul annyira pici, hogy érthető, hogy rossz érzéssel tölt el a gondolat, hogy elveszíted.
Nyilván sose tervezi elveszíteni az ember a cuccait, egyszerűen csak megtörténik, és néha a legnagyobb óvintézkedések mellett sem lehet kivédeni a bajt.
Így aztán érthető, hogy mindig van benned a medencében egy kis feszkó, hogy a helyén lesz-e, én például egy csomószor leellenőrzöm, hogy hová raktam, biztos oda raktam-e, és a lelakatolható szekrényt választom, ha lehet, vagy a szobában hagyom egy biztos helyen.
#4 Örök dilemma: bent hagyd, vagy ne a hallókészüléket?
Ha valamit, azt nagyon utálom, hogy egész nap, amikor vízközelben vagyok döntenem kell:
Bent hagyom a hallókészüléket vagy nem?
Ugye a fürdőzés mindig szakaszos: egy kicsi vízben pancsolás, aztán szauna, pihenés nyugágyon, és ennek variációi. Nyilván szeretnék időnként beszélgetősen fürdeni, időnként pedig elmerülni a vízben. Így aztán mindig döntenem kell, hogy kiveszem vagy nem, melyik élményre vágyom jobban, miről mondok le inkább: a felszabadult fürdésről vagy a beszélgetésről.
Aztán, ott van az ezzel járó nyűg is: elbattyogni a lakatos szekrényig vagy a szobáig, berakod, és fürdés után ugyanez. Vagy valaki marad a cuccokkal a medencén kívül, és vigyáz a dolgaitokra, beleértve a hallókészülékedet is.
#5 Nehéz kommunikáció
Ha társasággal mész, akkor sokkal zavaróbb hallókészülék nélkül lenni a vízben, mert jobban megérzed, hogy nem tudod követni a társalgást. A száj mozgása is teljesen más, és én észrevettem magamon, hogy az arcokon szétterülő víz, a vándorló cseppek elvonják a figyelmem a száj mozgásáról. Ilyenkor két dolgot tehetsz:
- vagy megpróbálsz bekapcsolódni (ez egy-egy emberrel félrevonulva egyszerűbb),
- vagy csendes megfigyelő maradsz,
- vagy egyszerűen elengeded, és a vízi élményre koncentrálsz.
Én ezeket szoktam váltogatni, mikor milyen kedvem van.
#6 Hangerő szabályozási problémák
Alapvetően akkor is nehéz belőni a hangod, ha otthoni környezetben beszélsz hallókészülék nélkül, de a fürdőben még bonyolultabb, hiszen egy visszhangos, zajos környezetről van szó. Ráadásul vannak helyek a fürdőn belül, ahol nagy a zaj, és vannak helyek, ahol extrém módon visszhangzik a hangod, ráadásul jó hangosan. Így aztán adódnak kellemetlen helyzetek:
- üvöltesz, és furán néznek rád,
- iszonyú halk vagy, és a környezeted ideges lesz, mert nem értik, miért nem beszélsz hangosabban.
Velem mindkettő elő szokott fordulni. Az a leggyakoribb, amikor hallókészülékkel hallom, mennyire hangos minden, és olyan hangerővel beszélek, ahogy kell, kivéve a hallókészülékeket viszont behalkulok, mert a saját hangomat iszonyú dübörgésnek érzem a mellkasomban.
+1 előny: a csend
Van előnye is a hallássérülés meglétének, mégpedig az, hogy csendben tudok pihenni. Egy fürdő rettenetesen hangos tud lenni, nem is bírom sokáig a zsivalyt általában, és lehalkítom magam körül a világot. A különbség durván érzékelhető.
Amikor a zaj az agyamban dobol, feszült vagyok, hiába súlytalan a testem a vízben. Amikor kikapcsolom a hangokat, akkor lazulok el teljesen.
Neked is van véleményed? Mondd el!
Van egy zárt csoportunk Facebookon, ahová te is csatlakozhatsz, ha 17-30 év közötti hallássérült vagy. Azért érdemes csatlakoznod, mert:
- közösséget találsz,
- akikkel évközben találkozhatsz is,
- és mert elsőként tudsz mindenről: a táborról, lehetőségekről, találkozókról, előadásokról.
A Halitalisok – Itt senki sem mondja, hogy semmi! néven találsz meg bennünket!
Várunk nagyon!