,,Stabil program, hogy jön hozzá a szurdopedagógus.”
Noémi vagyok egy csodálatos kislány és egy csodálatos kisfiú édesanyja. Mindketten hallókészülékkel élnek. Amikor minden nagyon új volt ezen a területen, és nem tudtuk hogyan lesz a jövő, akkor fontosnak tartottam, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel. Cicanapló, 5. rész.
*
forrás: iStock
Valójában borzasztó ez az egész. Az ember toszogatja befelé az illesztéket, a negyedik után is azt remélve, hogy na majd most szuperséges lesz. Aha, francokat. Pici még, sokat mozog, sokat nő, szinte lehetetlen normális illesztéket csinálni. Mindeközben persze üvölt, mint a sakál, hogyha lefogjuk. Én is azt tenném.
Persze minden elviselhetőbb, ha az ember hallja, hogy a-a-a, va-va-va, aztán babbaba, mamamama és így tovább. Mindezt egy hónap hallókészülék viselés után. Persze most tart ott, ahol nagyjából egy 9-10 hónapos gyerek, de nekünk ez akkor is nagy megkönnyebbülés, hogy gagyogni kezdett, és hogy egyes hangsorokat utánozni próbál.
Beszédmennyiségben egyáltalán nincs lemaradva a kortársaitól, szinte egyfolytában hangicsál, és néha látszik, hogy közölni akar valamit. Persze az ember nem szívesen szól bele, de nagyon igyekszünk sokat beszélni hozzá, énekelni neki, mondókázni.
Stabil program, hogy jön hozzá a szurdopedagógus. Eddig lényegében a hangokat igyekeztük „mutatni” neki. Az alap az, hogy zörgünk neki valamivel, és ha felfigyel rá, ha nem, mutatjuk neki mi volt az. Nagyon szépen figyel. Zárt ajtón keresztül a hajszárítóra, kávéfőzőre, vízforralóra felkapja a fejét. Sőt, az irányokat is egyre jobban eltalálja. Persze a szurdopedagógusunk igen visszafogott személyiség, mérsékelten lelkesedik. De azért azt ő is mondta, hogy ezeket nagyon szuperül csinálja. Lassan hosszabb távú terveket is készíthetünk, mint hogy hallgasson a nevére. A gagyogás beindulása is kifejezetten gyorsnak számít.
A másik stabil „fejlesztő” program a Ringató. Persze nem mindig van kedve odafigyelni, de egyre jobban érdeklik a játékok és néha dudorássza a dalokat. Nekem nagyon jó, hogy nem kell azon gondolkodni, hogy éppen mivel „fejlesszem”. Nem tartozom azon anyukák közé amúgy sem, aki szerint külön feladatokkal kell fejleszteni egy kisgyereket. Persze a mi esetünkben nincsen választási kérdés, a mozgástér biztosítása mellett muszáj a hangokat és a beszédet előtérbe helyezni. Bár azt gondolom, hogy ezek a dolgok összefüggenek, és hagyni kell más irányba is fejlődni a gyermeket.
A házi fejlesztőprogramom része az is, hogy igyekszem minél többet gyerektársaságba vinni. Persze az a legjobb, ha egyidős társaság, és szerencsére erre van is lehetőségünk. Cica lelkesen követi a nagyobbakat is, sőt szájtátva bámulja őket. A hétvégi esküvőn is lelkesen ismételgette, amit az ötéves nagylány mondogatott. Persze az ötéves nagylányok általában ennek örülnek, és jól „elbeszélgetnek” egymással.
Bár ez elég ösztönös gondolat volt, ezért meg is lettünk dicsérve, hogy ilyen jó környezetbe kerül a gyermek. Elvégre a kortársaktól sok mindent el lehet lesni, még ha mi nem is érzékeljük annyira.
Persze szerencsések is vagyunk abból a szempontból, hogy a Cicát mindez érdekli. Ha hall valami érdekeset, azt jelzi. Az ujját a füléhez rakja. Ilyenkor csak annyi a dolgom, hogy kitaláljam mit hallott, és igyekezzek megmutatni neki.
Persze nem csak ez a feladat. Abban is segíteni kell neki, hogy feldolgozza az eseményeket. Mostanra már feltűnik neki a hallókészülék, tudja, hogy neki az fontos, de azt is érzem, hogy nem tudja hova tenni teljesen.
Mivel az életének a része, igyekszünk hagyni, hogy ismerkedjen vele. Ilyenkor próbálja beletuszkolni a fülembe, Apa fülébe, és nézegeti. Persze akármit nem hagyhatunk neki, de amennyire lehet, ezt igyekszünk támogatni.
Azért észrevenni, hogy sok minden történik vele, stresszesebbnek is tűnik. Most majd kipróbálunk pár dolgot, ami reméljük, hogy segít neki feldolgozni a rengeteg vizsgálatot.
De ez már egy másik történet része....
