Te hogy hívod magad? Hallássérültnek? Siketnek? Nagyothallónak? Hogyan mutatkozol be egyes helyzetekben, melyik jelző után nyúlsz, ha hivatkoznod kell a hallásállapotodra? Nem is olyan egyszerű erre a válasz, igaz?

Gyerekkoromban ez még nem tudatosult bennem, akkor azt tudtam, hogy "más" vagyok, és gondolatban is ezt mondtam magamra. Vagy azt mondtam, hogy "hallókészülékem van", és az mindent megmagyarázott. Aztán idővel rájöttem, hogy amikor azt mondják, hogy "Az Andrea hallássérült." , azzal a fülemre utalnak. Így aztán én is elkezdtem ezt a fogalmat használni az olyan körbeírások mellett, mint hogy "nem hallok jól" vagy "nem hallok semmit, ha nincs bent a hallókészülékem".

Forrás: Unsplash

Amikor kérdezősködtem, hogy de mégis, mennyire nem hallok jól, akkor jött egy új szó: "teljesen süket vagy". Akkoriban még nem terjedt el a kevésbé pejoratív siket szó a köztudatban, mindenki ezt használta. Így nagyon sokáig a siket jelzőt használtam magamra, és a fenti fogalmakat, magyarázatokat. Aztán Szlovákiából Pestre kerültem egyetemre.

Eltelt pár év, és kezdtem átlátni, hogy milyen hallássérült közösségek vannak: a siketek, a nagyothallók és az implantosok. Ez megint befolyásolta, hogy milyen jelzőket használjak magamra.

Siketektől hallottam először, hogy én nem vagyok az, ezért a siket jelző jelentése megváltozott a számomra. El is hagytam,  mert tényleg nem voltam siket kulturálisan, hiszen nem a jelnyelv az anyanyelvem. Azt is tudtam, hogy a nagyothalló kifejezés illene rám, de azzal nem tudtam azonosulni - viszont hallássérült közegben ezt használom, mert hivatalosan oda tartozom. Integrációba kerültem, ott tanultam végig, a halló társadalomban nőttem fel, beszélek, mint a nagyothallók.

A jelzők használata azonban rendkívül összetett dolog. Rá kellett jönnöm, hogy a szituáció határozza meg leginkább, hogy melyiket érdemes használnom.

Például, ha valaki elkezd túlságosan hallóként kezelni engem, akkor a siket jelzőt használom, mert orvosilag gyakorlatilag az vagyok. És ez az a jelző, amivel emlékeztetni tudom az embereket arra, hogy rendben van, hogy beszélek, de akkor is szájról olvasok, és vannak határaim:

bármennyire is úgy tűnik, nem vagyok halló.

Erre még magamat is emlékeztetnem kell sokszor, mert az elvárásaim magam felé sokszor túl erősek. Ami nem baj, mert előre visz, csak oda kell figyelnem arra, hogy ne vállaljam túl magam, és ne legyek túl kemény magammal.

Forrás: Unsplash

Magamra a hallássérült jelzőt szeretem használni. Benne van minden, nem magyaráz túl, viszonylag semleges jelző, nincs benne állásfoglalás, hogy a hallássérült közösségen belül hová is tartozok, és van egy olyan kicsengése, hogy "van a hallásommal valami gond, de hogy mennyire, és az mit jelent, derítsd ki, ha szeretnéd". Akkor is ezt a jelzőt használom, ha nincs kedvem magyarázkodni, hogy mennyire vagyok siket vagy nagyothalló. Ehhez a kettő jelzőhöz ráadásul társul egyfajta sztereotípizált reakció, ha kiejtem a számon.

Ha azt mondom, siket vagyok, akkor elkezdenek úgy viselkedni velem, mintha nem értenék semmit, írni akarnak nekem, vagy  túlzottan artikulálnak. Ha a nagyothallót mondom, tízből kilencszer üvöltés lesz a vége.

A nagyothalló jelzőről még mindig mindenkinek a nagyothalló nénik és bácsik jutnak az eszükbe, akikkel kiabálni kell, hogy halljanak valamit. Csakhogy nekem a kiabálás nem jelent segítséget, mert szájról olvasok.

Éppen ezért szoktam kasszánál, ügyfélszolgálatnál azt mondani, hogy szájról olvasok. Erre reagálnak az emberek úgy, ahogy nekem jó: megértik, hogy a szájukra szükségem van, és felém fordulnak. És a tapasztalatom az, hogy a hallóknak többet jelent az, ha elmagyarázom, milyen a hallásélményem, mit hallok meg a világból, és mit értek meg. Hálásabbak, ha abban segítek, hogyan tudnak jól segíteni nekem, mintha azt mondom, hogy siket, nagyothalló vagy hallássérült vagyok. Ez utóbbiaktól általában zavarba jönnek, mert nem tudják, pontosan mit is jelent, vagy téves kép él bennük.

Persze, volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor azt mondtam, hogy nem igazán tudom magamra használni egyiket sem, mert hallónak érzem magam. Halló vagyok, csak van egy kis problémám. Nyilván, ekkor még nem álltam készen felvállalni a hallássérülésem, és kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy az identitásomon gondolkozzak.

A jelzők használata azért is kulcskérdés, mert nem mindegy, hogy ki milyen jelzőt mond ránk. Előfordul, hogy mások határozottan be akarnak sorolni valahová, mert ők azt gondolják, hogy mi azok vagyunk, az ő szempontrendszereik szerint.

Másképp használ jelzőt egy orvos, másképpen egy gyógypedagógus, és másképpen egy hallássérült.

Forrás: Unsplash

Tőlem a siket jelzőt el szokták vitatni, mert beszélek, vagy mert kulturálisan nem vagyok az, vagy mert integrációban nőttem fel. De én ragaszkodom hozzá. Azért, mert orvosilag kifejezi a hallássérülésem súlyosságát. Azért, mert ha kiveszem a hallókészülékem, akkor nem hallok semmit. Azért, mert jelentősen támaszkodom a szájról olvasásra. Ez pedig azért fontos, mert  ha valaki, aki nem ismer, besorol magában nagyothallónak, akkor megjelenik benne egy kép rólam, aki tulajdonképpen egész jól hall, mert beszél. Ez azonban nem fedi az igazságot. És nyomást helyez rám. Elvárásokat.

A nagyothalló közösség rendkívül sokszínű a fiataltól az idősebb generációig. Van, aki jobban támaszkodik a szájról olvasásra, van, aki kevésbé. Van, aki tud telefonálni, van, aki nem. Egyeseknek jobb a beszédértése, egyeseknek rosszabb. A nagyothallókról - tapasztalatom szerint - egy könnyebben boldoguló hallássérült jut az emberek eszébe. Ezért ezt a fogalmat pontatlannak érzem.

Az, hogy azt mondom magamra bizonyos helyzetekben, hogy siket vagyok, feljogosít arra, hogy elengedjem magam. Levegyem a súlyt a vállamról, amit a mások által kimondott nagyothalló jelző rám rak. Amióta magamban helyre raktam a fogalmakat, azóta nem zavar egyik jelző sem. Ha úgy van, kijavítom, ha nem tetszik, elmagyarázom, hogyan hallok.

A jelző, amit magamra használok, az az én személyes ügyem. Mindenki magánügye. Használd te is azt, amelyik jól esik!

Forrás: Unsplash

Neked is van véleményed? Mondd el!