Legutóbb írtam nektek egy egypercest egy randiról a hallássérült lány és a halló srác között. Akkor a hallássérült lány szemszögéből közelítettem meg a randevút: az azzal járó izgulást, a félelmeket, kétségeket, ugyanakkor a reményt és a vágyódást is.

Béci azért keresett meg, mert úgy érezte, akkor lenne teljes a történet, ha ezt a helyzetet a halló srác szemszögéből is bemutatnánk. Én meg azt mondtam erre, hogy az nagyon jó lenne, úgyhogy írt egy vendégposztot. Szerintem szívhez szóló, kedves, őszinte. Olvassátok!

*

,, Hallássérült barátnőm, Hanna küldte át nekem azt a történetet, ami arról szól, milyen parákkal kell szembesülnie egy hallássérült lánynak, ha randizik egy halló sráccal. Mi együtt vagyunk már három éve, így már elég jól megismertem a barátnőm világát.

Megértem a félelmeit, a frusztrációit, a nehézségeit. Támogatom, amiben tudom, imádom őt.

De azért muszáj elmondanom, hogy nekünk, halló srácoknak sincs könnyű helyzetünk egy ilyen randevún.

Forrás: Pexels

Hanna is akkor mondta el, hogy hallássérült, amikor randira hívtam. Nem mondom, hogy nem lepett meg a dolog. Nem olyan értelemben, hogy hú, ez baj, hanem, hogy hú, nem tudom, ilyenkor mit kell csinálni.

Soha nem találkoztam még hallássérülttel, és bár Hanna elmondta, hogyan tud beszélgetni, fogalmam sem volt, hogy jól fogom-e csinálni. Nem akartam véletlenül sem megbántani. Rágugliztam randi előtt a hallássérülésre, és próbáltam hasznosítani az olvasottakat, de lássuk be: más elméletben tudni valamit, mint gyakorlatban teljesíteni.

A helyszín választása miatt ideges voltam, mert nem tudtam, neki milyen a megfelelő, úgyhogy örültem, hogy ő választott. A randi egyébként aranyos volt: tele félreértésekkel, esetlenkedéssel. De később, amikor beszéltünk róla, azért felszínre került az is, hogy idegesek voltunk.

Nem arról a fajta idegességről beszélek, hogy első randin vagy, és megfelelj a másiknak, hanem azért ott lebegett a hallássérülés ténye az egész helyzet felett.

Nem az zavart, hogy ő hallássérült, hanem nem tudtam, hogyan viselkedjek jól.

Forrás: Pexels

Végig azon izgultam, hogy elég jól artikulálok-e. (Utóbb Hanna bevallotta, hogy nehéz volt értenie engem, mert túl gyorsan beszélek.) Kínos volt, amikor a fülébe akartam súgni valamit, és ő elhúzódott, mert hogy úgy nem érti. Tanácstalan voltam, hogy mit reagáljak, amikor észrevettem, hogy valamit nem ért.

Az azért elég hamar kiderült, hogy ezt a lányt kedvelem. Szerencsére ő is így volt velem, úgyhogy tovább randiztunk. Akkor kezdtem csak rájönni, hogy ez így nem lesz olyan egyszerű. Általában mindig akkor jöttem rá, hogy valami, amit elképzeltem, nem fog működni, amikor éppen bedobtam az ötletet.

Hogy moziba nem lehet spontán menni, mert csak feliratos filmet nézhetünk. Kiesik a színház, a nagy társaság nem mindig élvezhető, hogy a telefonálás köztünk nem működik, nincsenek éjszakai suttogások.

Azaz a hallós dolgok egy része egyáltalán nem működik.

Forrás: Pexels

És akkor el kell jutnod arra a felismerésre, hogy hallássérült lánnyal együtt lenni életmód váltás. Ha akarod őt, akkor le kell mondanod bizonyos hallós dolgokról, és el kell fogadnod, hogy ez nem átmeneti állapot lesz, hanem tart, amíg ti együtt vagytok.

Amikor eljuttok a sokadik évig és az összeköltözésig, túl kell lépnetek több holtponton. Az egyik ilyen az, hogy azért legyél vele, mert szereted, ne azért, mert úgy érzed, jó támasza tudnál lenni.

Egy kapcsolat akkor működik jól, ha önmagáért szereted a másikat, nem azért, mert mellette fel tudod venni a támogató szerepét.

Van, akinek arra van szüksége, hogy segítő felet találjon, de szerintem emögött önbizalomhiány áll, mint ahogy amögött is, hogy valaki segítő szerepbe áll, hogy érezze, szüksége van rá valakinek. Mindenki el tud jutni arra a pontra, hogy önálló egyéniségként szálljon be egy kapcsolatba, csak van, akinek több, van, akinek kevesebb idejébe kerül.

Forrás: Pexels

Hanna nagyon önálló volt, talán túlságosan is. Nekünk meg kellett tanulnunk a segítségnyújtásban is megtalálni a határokat. Neki meg kellett tanulnia elfogadni a segítséget, nekem pedig meg kellett tanulnom, hogy ne akarjak segíteni állandóan, ne féltsem túl.

Idő kellett, hogy megértsem, hogy hallássérültként miért él meg bizonyos helyzeteket úgy, ahogy.

Így három év után már sikerült nagyjából összecsiszolódnunk. Azt hiszem, a legfontosabb az volt, hogy legyünk tudatosak. Döntsünk tudatosan, és tartsuk tiszteletben a másik határait, fogadjuk el a döntéseit.

Voltak dolgok, amikről utólag jöttem rá, hogy mennyire nehezek voltak Hannának, csak azért mert hallássérült. Hogy a nagy társaság mennyire lefárasztotta, miközben én természetesnek vettem, hogy ott van mellettem. Ezek a felismerések sem esnek jól. Nem szeretünk rossz szerepben feltűnni, még ha az nem szándékosan is történik.

Forrás: Pexels

Arra próbálok kilyukadni, hogy a halló félnek sem mindig könnyű hallássérült mellett párnak lenni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a hallónak rosszabb, vagy hogy a hallássérültnek nehezebb. Inkább csak azt, hogy mind a kettőjüknek sok munkát kell belefektetnie a kapcsolatukba.