,,A doktor azt mondta, csak figyelmetlen vagyok.” – Mónika vendégposztja

2018-11-09T23:27:28+00:00 Categories: Vendégposzt|
Sajnos nem mindig derül ki időben, ha hallássérült a gyerek, és nem mindig evidens, hogy fejlesztést és megfelelő készüléket kap a gyermek. Néha a szülő sincs mindig a gyermek mellett, és sokszor a gyermek az, aki felnőttként kézbe veszi a saját életét.

Régen ez gyakoribb volt, mint ahogyan a spontán integráció is. Ma már ilyen nincsen, és remélhetőleg mindenki megkapja a neki kijáró ellátást.  De régen is voltak hallássérültek, akkor, amikor az integráció és a hallásszűrés gyerekcipőben járt. Jöjjön egy kis életmese abból az időből, Mónitól.

*

Hogyan is kezdjem? Talán az elején. Körülbelül ötéves lehettem, amikor elcsattant az első pofon. Nem, soha nem bántottak a szüleim. Tehetetlenségében tette ezt anyám, amikor mindig visszakérdeztem, hogy: „Mi?”

Anyám nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy már megint figyelmetlen voltam.

Az óvodában többnyire egyedül játszottam. Jól elvoltam a sarokban, senkit nem zavartam, még az óvónőket sem. Őket csak akkor zavartam, amikor énekelni kellett, és én folyton mást énekeltem, mint a többi gyerek. Emiatt szóltak anyukámnak.

,,A doktor azt mondta, csak figyelmetlen vagyok.” - Mónika vendégposztja

Forrás: Pexels

Ekkor – körülbelül 1978-ban – a szüleim, sőt még a nénikém, nagymamám is elvittek a szülővárosomban rendelő fül –orr –gégészhez. Csináltak ott egy hallásvizsgálatot, ami abban merült ki, hogy az orvos körbejárt engem, és megütögette a zsebeit, amiben egy kulcscsomó volt. Amikor a bal fülem mellé ért, én azt mondtam: „Kulcs!” Ennyi volt a vizsgálat.

A doktor úr akkor azt mondta, hogy nincs semmi baj a hallásommal, egyszerűen csak figyelmetlen vagyok.

A szüleim pedig hittek ennek az orvosnak, és nem erőltették a további vizsgálatokat.

Kijártam az óvodát, az általános iskolát, a középiskolát. Integráltan. Soha senkit nem érdekelt, hogy mennyire nehéz nekem a beilleszkedés.

Kevés barátom volt, velük is úgy sikerült barátságot kialakítanom, hogy együtt jártunk haza a suliból. Amikor nem zavart be a kommunikációba a hangzavar, mint az iskolában, akkor tudtam jókat beszélgetni velük.

A szókincsem úgy tíz éves koromban gyarapodott igazán, amikor elkezdtem könyveket olvasni. Ez is jó módja volt az egyedüllét, a magány elűzésének.

Egy idő után szenvedélyesen olvastam. Sokat, még többet.

Az írásbeli dolgozataimat többnyire jól megírtam. Szóban nem tudtam lefelelni, mert nem igazán értettem a kérdéseket. Kifejezetten utáltam, amikor a tanár a padsorok között mászkált, és úgy diktálta az anyagot. Vagy ha a táblával szembe állva, nekem háttal mondta a magáét, amiből én csak hangfoszlányokat értettem. De azért csak kijártam az iskoláimat.

,,A doktor azt mondta, csak figyelmetlen vagyok.” - Mónika vendégposztja

Forrás: Pexels

Próbáltam hallókészülékkel hallani, de csak az egyik fülemre hallottam vele, így egy idő után azt nem hordtam. Felnőtt fejjel érettségiztem, majd jogosítványt szereztem. A jogosítvány megszerzése sem volt könnyű. Két alkalommal azért húztak meg, mert nem hallottam, hogy a vizsgabiztos mit mond nekem. De végül azért csak sikerült. Folytattam a tanulmányaimat is.

2013 karácsonyára kaptam egy könyvet, amiben benne volt egy siket hölgy története, akit implantáltak. Várjunk csak, gondoltam, mi az, hogy implantáció? Ekkor hallottam először a cochleáris implantátumról. Eldöntöttem, hogy utána járok.

Kértem időpontot egy klinikán, ahol alaposan kivizsgáltak. Ott elmondták, hogy a jobb fülem siket. Akkor értettem meg azt is, hogy miért nem hallottam én hallókészülékkel sem rá. Azt is mondták, hogy azt a fület lehet implantálni.

Sírtam. Nem értettem, hogy miért nem mondta ezt nekem  39 évig egyetlen orvos sem.

2014 június 11 .-én megműtöttek, cochleális implantátumot kaptam. Egy hónap múlva bekapcsolták.

 Sírtam. Azt az érzést nem lehet elmondani. Hallottam. Mindent értettem, amit mondtak.

,,A doktor azt mondta, csak figyelmetlen vagyok.” - Mónika vendégposztja

Forrás: Pexels

Voltak zajok, amelyek kifejezetten zavartak, rendszeresen jártam kontrollra, ahol mindig újra állítottak az implantátumon. A másik fülem is megvizsgálták, és kaptam rá hallókészüléket. Most már harmonikus minden.

Hallok, értek, kommunikálok. S harcolok. Minden kicsi sorstársamért!

Nem engedhetem, hogy akárcsak egy kisgyermek is elvesszen a hallók közt. Ha van rá esély, hallania kell!

Most dolgozom. Beilleszkedtem a társadalomba. Fontos vagyok, kellek. Tanulom a jelnyelvet, hogy híd lehessek a hallók és nem hallók között.