Hogyan segítsünk jól hallássérült gyermekünknek?

Amikor gyerek érkezik a családba, az egyik legnehezebb dolog a nevelésben a határok megtalálása. Mi a túl sok elvárás? Mikor várunk el túl keveset? Ha pedig hallássérült gyermekkel bővül a család, még nehezebb lehet megtalálni a határokat abban, hogy mit várjunk el tőle, vagy hogyan segítsünk neki megfelelően.

Közelítsünk meg ezt egy egészen egyszerű példával. Amikor gyermekünket először tanítjuk biciklizni, még ha hall is, aggódva tesszük. Kicentizzük, mikor engedjük el, aggódunk, hogy elesik, megsebesíti a térdét. Rágódunk azon, mikor engedjük el először egyedül bringázni az utcára. Nincs egységes recept arra, hogyan tanítsuk meg biciklizni a gyermekünket: minden gyermek mozgáskoordinációja más ütemben fejlődik, kinek jobb, kinek rosszabb.

A nevelésben kaphatunk tanácsokat, de azt hiszem, abban mindenki egyetért, hogy minden gyermek és szülő kitapossa a maga útját az élet dzsungelében. Ezek az utak pedig sosem egyeznek pontosan más szülők és gyermekek közös útjával.

Hogyan segítsünk jól hallássérült gyermekünknek?

Forrás: Pexels

Amikor hallássérült gyermekről van szó – csak a biciklizés megtanítását nézzük – a nevelés sokkal komplikáltabbá válik valahol, miközben minden más ugyanaz.

Ugyanaz, mert végső soron, minden gyereket csak szeretni kell.

Ugyanakkor más is, mivel nem vagyunk hallássérült szülők, így még nehezebben lőjük be a határokat. Hiszen a szokásos aggodalmak mellé bejön még egy sor más kérdés is:

  • Nem fogja hallani, ha jön mögötte az autó.
  • Hogyan fog átmenni a kereszteződésen?
  • Mi van, ha nem hallja a szirénát?
  • Hogyan kér gyorsan segítséget, ha nem tud telefonálni?

Nehéz laza szülőként kezelni ezeket a helyzeteket, ha közben rémképeket látunk magunk előtt, és nincs saját emlékünk arról, hogyan tanultunk mi hallássérültként biciklizni – hiszen a legtöbb hallássérült halló szülők gyermekeként nő fel.

Mire gondolhat ilyenkor egy szülő?

A: Nem engedem biciklire ülni, mert túl veszélyes.

B: Üljön fel rá, majd magától megtanulja, kitapasztalja, mint minden más gyerek.

Hogyan segítsünk jól hallássérült gyermekünknek?

Forrás: Pexels

Amikor egy szülő felteszi azt a kérdést, hogy mennyit segítsen a gyermekének, mennyire óvja és mennyire noszogassa, azt szokták mondani, hogy meg kell találni az arany középutat. Nos, azt hiszem, erre szokták azt gondolni magukban a szülők ironikusan, hogy kösz. Én inkább néhány információt szeretnék megosztani, amiről jó, ha egy szülő tud.

Soha ne féltsük túl!

Vannak szülők, akik túlféltik a gyerekeiket, csak azért, mert hallássérült. Egyáltalán nem ismeretlen jelenség a fogyatékossággal élők körében, hogy a szülő vagy a környezet elkezdi tehermentesíteni a valamilyen fogyatékossággal élőt: megcsinál helyette dolgokat és nem vár el tőlük sokat vagy bizonyos dolgokat, mert az nekik nehéz. Ennek viszont van több negatív következménye:

  • kevésbé lesznek önállóak,
  • hozzászoknak, hogy mások megcsinálnak helyettük mindent,
  • elesnek sok lehetőségtől, fejlődéstől,
  • az önképükben is rögzül, hogy ez a természetes, nincs ennél “tovább”.

Sokkal hasznosabb, ha hagyjuk, hogy mindenben részt vegyenek, és önállóan megoldják az eléjük gördülő akadályokat. Amikor tinédzser voltam, anyu elvárta, hogy takarítsak, pedig felmosni tényleg utáltam úgy, hogy a bal kezem mozgássérült volt. De valahogyan meg kellett oldanom a rongy kicsavarását, és nekem természetes is volt, hogy kiveszem a részem a ház körüli teendőkből.

Hogyan segítsünk jól hallássérült gyermekünknek?

Forrás: Pexels

Anyut mindig az a gondolat vezérelte, hogy felkészítsen arra, hogy egymagam is meg tudjam csinálni azokat a dolgokat, amit amúgy mindenki megtesz. Nem baj, ha másképpen, de a lehető legönállóbban.

Ugyanez vonatkozott a hallásomból fakadó nehézségekre is: intézzem magam az ügyeimet, hivatalos dolgokat, álljak helyt a hétköznapi kommunikációs helyzetekben.

Ne fogjuk vissza őket mindentől!

Általában eljön egy pont az életben, amikor a gyerekünk elkezdi kitolni a határait: új dolgokat akar kipróbálni, utazni szeretne szülők nélkül. A kezdetekkor általában az emberben nincs olyan érzés, hogy valami ne menne neki, és gyakran a félelem is hiányzik. Ez a kamaszkor és a fiatalkor csodája, amikor a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzük, mert szinte nem félünk semmitől sem. A szülők viszont annál inkább:

  • Mi van, ha nem fog menni neki?
  • Mi van, ha csalódik?

Érthető, hogy szülőként aggódunk amiatt, hogy a gyermekünk szembesül majd a hallásából fakadó nehézségekkel és korlátokkal, de ez az élet velejárója. Ráadásul csak a hasznára válik, ha megtanulja, hol vannak a korlátai, mi számára a komfortos, mi jó élmény, mi nem. Bármennyire furcsának tűnhet, hogy színházba akar menni, menjen: egy más dimenzióját fogja megélni a színháznak, még ha nem is ért mindent. Külföldre akar menni, miközben az idegen nyelv nehezített pálya hallássérültként? Nem baj, egy Erasmus keretében külföldön töltött fél év még a hallóknak sem mindig egyszerű, de megoldják. Hagyjuk tapasztalni!

Ne óvjuk feleslegesen a csalódásoktól, mert közben rengeteg új dolgot is tanul magáról, a világról. Hagyjuk eldönteni őt, hogy egy feladattal képes-e megbirkózni vagy nem.

Hogyan segítsünk jól hallássérült gyermekünknek?

Forrás: Pexels

Vannak megküzdési stratégiáik

Már csak azért is érdemes hagyni őket szárnyalni, és újabb élményeket szerezni, mert így tudják kialakítani a megküzdési stratégiáikat a különféle helyzetekre. Még ha a kommunikáció nehézkes is néha számomra bizonyos szituációkban, ha már voltam egy adott helyzetben, a következő alkalommal már van kész kommunikációs tervem. Először felsültem a pénztárban, mert nem értettem, miket kérdeznek, ám amikor rájöttem, hogy mindig a törzsvásárlói kártyám után érdeklődnek, a következő alkalomal már mutattam a kártyámat előre.

Hallássérültként rendkívül rugalmasak vagyunk, és a problémamegoldó képességeink az átlagnál sokkal fejlettebbek. Igen, ennek az ára néhány kínos helyzet, vörös arc, kellemetlen élmény, szégyen, néha könnyek. De minden egyes alkalommal magabiztosabbá válunk.

Ha így nézzük, a nehézségeink hosszú távon az előnyeinkre válnak.

Mindig várjunk el egy kicsivel többet!

Ha már mindenképpen arról van szó, hogy mennyire terheljünk le egy hallássérült gyermeket, akkor azt hiszem a legjobb módszer talán az, ha mindig kicsivel többet várunk el tőle, mint amire tudjuk, hogy már képes. Így elkerülhetjük, hogy ellustuljon, és mindig fejlődik egy kicsit a maga tempójában, lépésről lépésre.

Hogyan segítsünk jól hallássérült gyermekünknek?

Forrás: Pexels

Meglepően szívósak tudunk lenni, és képesek vagyunk hegyeket is megmozgatni.  Ehhez mindössze csak arra van szükségünk, hogy ne feszítsük túl a húrt. Ne várjanak el tőlünk mindent, tudjunk megpihenni, és legfőképpen találjunk megértésre akkor, amikor valami nem megy.

Mert néha nem azért nem megy, mert lusták vagyunk, hanem azért, mert a hallásunkra nem tudunk eléggé támaszkodni.