Nem vagyok egy kutyás típusú lány, vidéken nőttem fel, ahol az volt a nézőpont, hogy a kutya dolga, hogy őrizze a házat. Éppen ezért furcsa volt hallgatni megismerkedésünkkor a férjemet, aki a kutyagazdiság egy teljesen más dimenzióját mutatta be egykori kutyagazdiként. Évekig nem voltam hajlandó komolyan venni férjem célozgatásait arra vonatkozóan, hogy kellene egy kutya, mígnem pár hónapja magamat is meglepve ezzel: beszereztem egy kutyát.

Valószínűleg közrejátszott az is, hogy vidékre költöztünk, meg valószínűleg a sunyin nyitva hagyott cuki, kutyás videók is, de nyáron azt mondtam, hogy jó, legyen kutyánk, de csak akkor, ha

• nem hull a szőre, mert duplán takarítani nem szeretnék,
• és nem nagy.

Az is motoszkált a fejemben már egy ideje, hogy jó lenne, ha lenne egy hangjelző kutya mellettem, mert akkor sokkal kevésbé szoronganék otthon azon - amikor #csendnap van - , hogy mit nem hallok meg. Így az is szempont volt, hogy olyan fajta legyen, amelyik alkalmas lehet segítőkutyának. Tudtam, hogy több segítőkutya is kikerül az uszkárok közül - hangjelző is van ilyen - , így esett a választásunk egy apricot színű törpe uszkárra.

Lupin ősszel került hozzánk kölyökként, most fél éves. Nem vagyunk egymás életének részei túl régóta, és még nem hangjelző kutya, de már most rengeteget segített nekem, és sokat tanultam magamról, mióta mellettem van. Jó hatással van rám abból a szempontból is, hogy azokon a dilemmákon, nehézségeken is átsegít, amelyek a hallássérülésemből fakadnak.

Forrás: Puha Andrea

Az az egészen meglepő ebben, hogy mellette szembesültem azzal, hogy még van hová fejlődnöm. Hogy néhány dolog mennyire nem megy.

Ezek közül talán az volt a legszembetűnőbb, hogy nem tudom elég jól használni a hangom. Bár tudnék kiabálni, hiszen minden adottságom megvan hozzá, mégsem tudok, mert berozsdásodtak a hangszálaim. Mivel mindig hangosnak hallom magam, alapból halkabban beszélek. A környezetem is figyel rám, akkor beszélgetünk, ha egymásra nézünk, sosem volt szükségem arra, hogy tudatosan, figyelemfelhívás céljából kiabáljak.

De ez csak egy a sok közül, amit az elmúlt négy hónapban tanultam meg mellette gazdiként, emellett még számtalan pozitív hatása van annak, hogy mertem kutyás gazdi lenni.

#1 Tréningezi a hangom

Tudtam már Lupin megérkezése előtt is, hogy a kutyanevelésben fontos szerepe van a hang használatának, de a gyakorlatban ledöbbentett, hogy ennyire. Mivel a kutya a hangunk tudatos használatával jól nevelhető, nagyon nem mindegy, hogyan beszélek hozzá. Amikor magamhoz akarom hívni, vagy rá akarom venni valamire, akkor csalogató, magas hangot kell használnom. Ha el akarom engedni, semlegesebb hangra van szükség, ha megszidom, akkor mélyebb, erélyesebb hangot kell megütnöm. Nekem ez nagyon nem ment könnyen.

Nekem mindig problémám volt azzal, hogy a hangom megfelelően belőjem, és sok kínos emlékem kötődik ehhez. Így érthető módon nehéz volt a hangom felerősíteni, hát még újfajta módokon használni, amiről nem tudtam, hogyan hangozhat kívülállóknak, mennyire normális, ahogyan csinálom. Nem volt reális képem róla.

Viszont a kutyám mellett rá voltam kényszerülve, hogy egyre tudatosabban használjam a hangom, váltogassak a hangszíneim között, és idővel ez egyre természetesebbé vált.

Forrás: Puha Andrea

#2 Hozzászoktat, hogy kiabáljak

Soha nem mertem még igazán kiabálni, pont a fentebb írtak miatt sem. Túl hangosnak éreztem magam, és mindig is érzékenyen reagáltam arra, ha túl sokan néznek rám, csak mert véletlenül hangosabban szólaltam meg. Márpedig Lupin mellett muszáj volt kiereszteni a hangom, ha azt akartam, hogy figyeljen rám, vagy jöjjön hozzám bizonyos helyzetekben. Ezt először otthon gyakoroltam, bent a házban, majd az udvaron, és amikor már azt hittem, egészen hangosan tudok kiáltani, a kutyaoviban kiderült, hogy mégsem. A többiekhez képest ugyanis alig volt hangom. Erre is rá kellett még gyúrnom.

Ez viszont két dologban megerősített. Abban, hogy az oviban megszoktam, hogy ez tök normális, és nem éreztem magam kellemetlenül, mert kieresztem a hangom. És abban is, hogy merjem még erősebben használni a hangom.

Voltak barátaim, akik megjegyezték, hogy hangosabban beszélek mostanában, vagy hogy sose hallottak még ennyire hangosan kiáltani például, mint ahogyan Lupinnak kiáltok, amikor behívom. Nem is stresszelek már annyira rá, ha túl hangosan beszélek néha, bár azt még gyakorolnom kell, hogy ne érezzem magam furcsán, hogy új emberek között (például kutya futtatóban vagy távolabbi ismerősök előtt) a kutyámmal az újonnan felfedezett hangommal játszom.

#3 Hozzászoktat, hogy kiabálnak velem

Hallássérültként már értek kellemetlen meglepetések. Kiabáltak rám a tömegközlekedésen, mert nem álltam arrébb, kiabáltak azért, mert ajtó előtt álltam, és nem hallottam, hogy megkértek, engedjem ki őket. Ezeket hellyel-közzel kezelem, olykor lerázom magamról, olykor visszaszólok, máskor nagyon rosszul tud esni. Nos, ha kutyás leszel, akkor szintén vannak emberek, akik rád és a kutyádra kiabálnak. Nem mindenki szereti a kutyákat, úgyhogy nem kellett sokáig várnom ahhoz, hogy ránk kiabáljanak azért, mert olyan helyre mentem be, ahova kutyával nem szabad vagy szerintük nincs ott helye. Vagy hangosan kioktat, hogy mindenképpen szedjem fel Lupin után a végterméket, és teszi ezt már akkor, amikor még nincs is mit felszedni. Az első esetnél ugyan meglepődtem, de a következőnél már határozottan felléptem.

Ezekből az esetből kettő fontos dolgot szűrtem le:

• Más helyzetben is hajlamosak az emberek azt hinni, hogy az üvöltés az egyetlen módja annak, hogy kifejezzék a nem tetszésüket (sajnos).
• A kutyás helyzetekben sokkal határozottabban állok ki magamért meg a kutyámért is.

Ez utóbbi valahol szomorú is, hogy csak kutyás helyzetekben állok ki magamért, ahol a kutyámat kell megvédenem, hiszen ő nem tehet semmiről sem. Ez ugyanis azt mutatja, hogy mást határozottabban védek meg, mint saját magamat. Pedig én sem tehetek arról, hogy a hallásom miatt rossz helyen állok, vagy nem hallok meg valamit, és legalább olyan fontosnak kellene tartanom saját magam megvédését, mint a kutyámét. Ugyanis, ha engem ér valamilyen inzultus, ugyan megvan a szándék, hogy kiálljak magamért, de erősebb a sokk, a szavak pedig egyszerűen nem jönnek a számra. Viszont kutyás helyzetekben ez könnyebben megy, és ez segít fejlődni abban, hogy akkor is legalább ilyen jól helyt álljak, ha kutya nélkül kerülök kínos helyzetbe.

Forrás: Puha Andrea

#4 Kommunikációra kényszerít új emberekkel

Kár ezt mismásolni, egy ponton túl, ha megtehetem, akkor kikerülöm az új embereket, mert fárasztó alkalmazkodni és ha lehet, megkímélem magam a kellemetlen helyzetektől. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok kedves, vagy utálnám az embereket, csupán nem szeretek small talkolni a boltban, postán, bankban idegenekkel, ha nem muszáj, pláne, ha egy olyasvalakit fogok ki, akiről nehéz szájról olvasni. (Nyugi, mosolyogni viszont idegenekre is szoktam, ráadásul tök sokat!)

Lupinnal viszont nehéz ezeket kikerülni, mert túl cuki. Úgy néz ki, mint egy plüsskutya, csak ő még mozog is, ezért aztán mindenki oda akar jönni, simogatni szeretné (már itt meg kell védenem az érdekeit, hogy ne simogassák sokan és hirtelen, vagy egyáltalán, ha látom, nem esik jól neki), és akkor már beszélnek hozzám is. Így aztán elég sokszor beszélek új emberekkel, és ez valahol megterhelő, ugyanakkor üdítő hatású is, mert klassz emberekkel találkozom.

Az sem mellékes, hogy ha kutyával vagy, az emberek alapból kedvesen indítanak, és a hallássérülésedet is sokkal gördülékenyebben fogadják, mint kutya nélkül.

#5 Rákényszerít, hogy kilépjek a komfortzónámból

A fenti helyzetnek egy kicsit magasabb szintje az, amikor extra mértékben túl kell lépnem a komfortzónámon. Felnőttként már, ha magamról van szó, akkor bizonyos helyzeteket, ha kényelmetlen, kínos, akkor egy ponton túl elengedem, keresek más megoldást, alternatívákat, másik személyt. A kutyával kapcsolatos helyzetekben nem engedek el semmit. Ha például orvosnál nem értem biztosan, mit mond a doki, akkor milliószor visszakérdezek, akár le is íratok vele ezt vagy azt, mint például a gyógyszer adagolását, vagy hogy mikor kell visszamenni ismételtetni az oltását, vagy simán ráontom az összes bennem lévő kérdést a kutyával kapcsolatban.

Forrás: Puha Andrea

#6 Már most sokat jelez

Lupin még el sem kezdte azt a képzést, ami a segítőkutya státuszhoz vezet, de már most sokmindent ki tudok olvasni a viselkedéséből. Jelzi, ha valaki jön hozzánk, jelzi, ha valami új hang jelenik meg, és jelzi azt is, ha postás jön vagy valaki csak elhalad a házunk előtt az utcán.

Nem utolsósorban pedig nagyon jó szorongásoldó.

Annyit nyüstölöm, amennyit jól esik, puha, bújós, ezek pedig köztudottan boldogabbá teszik az embert.

Féltem belevágni a kutyás életbe, mert sok dologtól tartottam. Soha nem volt kutyám, soha nem neveltem kutyát, így féltem, hogy valamit elrontok. Az sem könnyű, hogy sokan sokféleképpen gondolkodnak a kutyanevelésről, és nehéz kihámozni a sokféle módszer közül a megfelelőt, ha tapasztalatlan vagy. Könnyen dilemmába esel, hogy jól csinálod-e, cserébe viszont rendszert hoz az életedbe és egy csomó pozitív változást. És ha már most ennyi mindent tud adni, mennyi mindent fog akkor, ha hivatalos segítőkutyává avanzsálódik! De mindenről beszámolok majd a maga idejében!

Kérdésed van? Tedd fel!