Az utóbbi időszakban sokszor feltették nekem azt a kérdést, hogy lennék-e halló. Feladnám-e a hallássérült létet. Szeretnék-e hallani. Ha lenne egy varázslat vagy műtét, akkor akarnám-e a hangokat. Kár, hogy nem írtam össze minden válaszomat, de néhányra azért emlékszem.

Volt egy karakán ,,NEM” korszakom, amikor tömören és velősen ezt mondtam minden hasonló kérdésre, csak mert bosszantott, hogy felteszik. Aztán volt egy kifejtősebb korszakom, amikor minden válaszom azzal kezdődött, hogy nem, és kifejtettem miért: mindnek az volt a lényege, hogy másképp nem lennék a mostani önmagam.

Forrás: Pexels

Aztán, persze, voltak a nem tudom időszakok, amik főleg akkor gyötörtek, amikor tinédzserként sajnálkoztam azon, hogy nem üvöltöm az első sorban a refréneket koncerten, és nincs az a zenével átszellemült arcom, mikor csápolok. De az idő ezt a dilemmámat is feloldotta, szóval a nem tudom időszak is elmúlt.

Meg ott voltak a szarkasztikus honnan tudjam vállvonogatásaim, hiszen sosem voltam halló. Honnan tudnám, miről is maradtam le valójában?

Gondolkodtam azon is, hogy vajon miért kérdezik ezt állandóan tőlem, ahelyett, hogy megkérdeznék, milyen nem hallani?

Forrás: Pexels

Akárhogy is, a fenti válaszreakciók mindegyike felvillan bennem ma is. Azt gondolom, hogy egy ilyen kérdésre nem lehet mindig ugyanúgy válaszolni. Azt viszont tudom, hogy melyek azok a dolgok, amiket semmiképpen nem szeretnék elveszíteni, csak azért, hogy halló legyek.

Apró dolgok iránti csodálat

Mivel szájról olvasok, a világ mindig is vizuális oldalát figyeltem meg, és imádtam. A hópehely születését, a kiömlő kakaó kúszását, az emberek arcán a mimikát, az apró mozgásokat, fényeket. Úgy éreztem tőle magam mindig, mintha egy kamera lennék, és filmre venném az egész világot. Én szerettem rázoomolni az apró részletekre.

Az egyedüllét

Sorra lepődtem meg, mikor elkezdtem másoktól hallani, hogy nem szeretnek egyedül lenni. Én imádtam. Szerettem a társaságot is, de az egyedüllét mindig magával hozta a békességet, elmélyedést, meditálást. Mivel gyerekkoromban sokáig voltam egyedül, megtanultam élvezni az előnyeit. Azt, hogy olvashatok, és kipróbálhatok más életet a könyveken keresztül. Hogy nem kell igazodnom mások igényeihez és bárhová mehetek bármikor. Soha nem féltem egyedül maradni, pont ezért.

Forrás: Pexels

A belső beszélgetések

Mivel nem zsongott sok hang a fejemben, a keletkező csendet kitöltötték a saját gondolataim. Azok viszont hangosak voltak, nyüzsgőek és markánsak. Ha akartam volna, se tudtam volna homokba dugni a fejem a saját gondolataim elől. A legtöbb ember nem veszi észre a saját őszinte gondolatait, mert a sok hang és inger elnyomja őket. Nem is kellemes mindig szembesülni a saját, nyes gondolataiddal, az igaz. Cserébe mindig tudod, hányadán is állsz saját magaddal, és mi is érzel pontosan.

A kitartás

Mivel nem sok lehetőségem volt gyerekkorom óta, mint venni az elém gördülő akadályokat, lassan hozzászoktam, hogy ha kitartóan csinálok valamit, előbb vagy utóbb meglesz az eredménye, még ha nem is sikerül elsőre. Ez nagyon sokszor jól jött a későbbiekben, egyetemen, majd a munkakeresés során. A kitartás egy ritka kincs.

Forrás: Pexels

Az elengedés

Talán ezt kaptam meg a legnehezebben, mert az elengedés sokáig nem ment. A megfelelési kényszer viszont megtanított arra, hogy el kell engednem dolgokat, ha nem szeretnék kimerülni. El kell engednem a megfelelni akarást, a tökéletességre törekvést, az önfeláldozást, a túl sok küzdést. Ha valami nem megy, el kell engedni.

A csend

A csend. Az valami olyan, amit a hallók soha nem kapnak meg. A tökéletes kikapcsolódás, az elmélyülés. Az, hogy nem hallod a felesleges információkat. Az embereket, akik felesleges dolgokat mondanak. Hogy a legnagyobb hangzavar közepette is ki tudok kapcsolni teljesen. A kollégiumban nagyon hasznos tud lenni, ha éppen bulizik a folyosó. Ma is jól tud jönni bármikor, ha csendnapokra vágyom. Mindössze egy gombnyomással rácsukhatom az ajtót a kiabáló világra.

Ezt hallóként soha nem tehetném meg.

Kibeszélnéd, ami benned van?

Megteheted! Van több kedves, befogadó közösségünk, ahol megoszthatod a benned lévő rossz érzéseket, tapasztalatokat, de akár tanácsot is kérhetsz, ha elakadtál. Ha 17-30 éves nagyothalló vagy, akkor szeretettel várunk a Halitalisok- Itt senki sem mondja, hogy semmi! facebook csoportunkban, ha pedig már elmúltál 30, a Tudatos nagyothallók csoportunkba tudsz csatlakozni!