Cicanapló

De jó, hogy nem velünk történt.

Az íróról

Ambrózy Noémi

Noémi vagyok, egy tündéri, pici lány édesanyja. 2014 március 24-én bizonyosodtunk meg róla, hogy nem hall, vagy legalább is keveset.
Nekünk minden nagyon új ezen a területen, és még nem tudjuk hogyan lesz.
Nekem fontos, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel.

,, De jó, hogy nem velünk történt”. 

 

Noémi vagyok egy csodálatos kislány és egy csodálatos kisfiú édesanyja. Mindketten hallókészülékkel élnek. Amikor minden nagyon új volt ezen a területen, és nem tudtuk hogyan lesz a jövő, akkor fontosnak tartottam, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel. Cicanapló, 14. rész.  

Múlt héten hallásmérésen voltunk, és végre szuper eredmények lettek! Az elvárt értékek, és még annál is jobbak jöttek ki bizonyos frekvenciákon. Ez különösen úgy volt jó, hogy a kisasszony elég hamar megunta a dolgot.  

Egy ilyen esemény, amikor sok anyuka jön a gyermekével, lehetőség arra, hogy találkozzunk egymással. Viszonylag kevés a lehetőség, hogy hasonló cipőben lévő anyukákkal beszélgessünk. Nem mindig tudom, hogy az akarat, vagy a lehetőség hiányzik inkább, de ez már mellékes is.  

A Cicának remekül fejlődik a beszéde, számunkra nagyon megnyugtató, hogy hétről hétre javul a beszédértése, és jelennek meg új hangok a beszédében. A mondókákat kíséri, hangicsál, és halandzsázik egy csomót. Szinte folyamatosan löki a rizsát. Néha az is megfordul a fejemben, hogy vajon még igaz-e az, hogy a hallássérültekkel sokkal többet kell foglalkozni, mint egy normál hallású gyermekkel.  

Ilyenkor ér hideg zuhanyként egy-egy beszélgetés más gyermekek szüleivel. 

Egyrészt, hogy akár egy súlyosabb fülgyulladás is annyira komoly problémát okozhat, hogy az amúgy jól beszélő gyermek megáll a fejlődésben, és hirtelen akár az implant beültetése is reális jövő lesz számára. Vagy a már implantos gyermek, akinek egy ideje van készüléke, nem fejlődik eléggé beszédben se szövegértésben.  

Persze, nincsenek illúzióim, pontosan tudom, hogy amikor szóba kerül a gyermek hallássérülése egy játszótéri beszélgetésben, a legtöbb anyuka azt gondolja, hogy: 

 „De jó, hogy nem velünk történt”.  

Azért tudom ennyire pontosan, mert a fenti esetekben ugyanezt gondolom. Mindenesetre alázatossá teszi az embert az, hogy bármelyik pillanatban változhat a helyzet, és újabb, és újabb problémák merülhetnek fel. Azt gondolom, hogy mindig oda kell majd figyelnünk erre, nem csak nekem, de majd felnőttként Cicának is. Persze fontos, hogy ne uralkodjon ez az érzés rajtunk.  

Ahogy lesz, úgy lesz. Igazi, szó szerinti carpe diem. 

Megosztom :

Facebook
Pinterest
Email
Top