Cica egyszerre született lánynak és hallássérültnek.

Noémi vagyok egy csodálatos kislány és egy csodálatos kisfiú édesanyja. Mindketten hallókészülékkel élnek. Amikor minden nagyon új volt ezen a területen, és nem tudtuk hogyan lesz a jövő, akkor fontosnak tartottam, hogy megosszam a gondolataimat. Pont ezért, ez inkább rólam, az anyáról szól, mint a gyermekről. Egyszer talán megírja, hogy hogyan éli meg ezt az időszakot. Addig itt vagyok én az érzéseimmel. Cicanapló, 19. rész.

Azt kell, hogy mondjam Cica elég nagy hátránnyal indul az életben. Egyszerre született lánynak és hallássérültnek.

Egy olyan társadalomban, ahol a nőknek eleve kevesebb “jár”, mint a férfiaknak, ez nem egy jó alap. Valamint nem divat a másság elfogadása sem. Mondhatnánk azt is, innen szép nyerni.

Ezért is tartom rendkívül fontosnak, hogy mi ne erősítsük benne ezeket az érzéseket. Bár sosem volt még jól halló gyermekünk, igyekszünk azt elvárni tőle, amit bárkitől elvárnánk. Eleinte arra kell figyelnünk, hogy ne sajnáljuk, és ne akarjuk túlkényeztetni az állapota miatt. Az első zsigeri reakcióm például az volt, hogy megtömöm csokival (nyilván nem a gyerek igényeire válaszolva). Mondanom sem kell, azóta sem kapott csokit.

Mostanra már inkább olyan dolgokra kell odafigyelni, hogy ne hagyjuk, hogy mutogasson, hanem kérjen és nevezzen meg dolgokat. Persze nagyon erőszakolni nem kell, mert nagyon lelkes beszéd ügyben. Most például lelkes Hol van? Hol van? kérdésekkel keresi a tárgyakat.

Bár alapvetően azt próbáljuk elérni, hogy be tudjon illeszkedni a világunkba, igyekszem bizonyos dolgokra a figyelmét, és én is figyelem, hogy mik azok, amik segíthetnek neki.

Például én, ha megyek az úton, sokszor, ha nem hallom, hogy jönne autó simán átmegyek, és egyébként is kicsit túlságosan is támaszkodom a fülemre. Viszont most már figyelek rá, hogy mindig körülnézzek. A buszoknál, metrónál mindig megmutatom Cicának, hogy ha ég a lámpa, akkor be fog csukódni az ajtó, vagy hogy a villogó lámpa jelzi, hogy jön a metró (a négyes metróban van ilyen remek ledsor). Persze ezeken kívül lesz még egy csomó minden, csak most még nehéz megmondani, hogy mi az, amit hall és megért, és ügyintézéssel még nem is kell foglalkoznia. Pedig önmagában is elég nehéz eligazodni bizonyos ügyek között.

A legtöbb orvosi rendelőben például még mindig csak kiszólnak az ajtón, jó esetben az ajtóból, rossz esetben az asztaltól, ülve, hogy ki következik. Ez még sokszor nekem is meghaladja a képességeimet. Azért remélem kissé ügyfél barátabb lesz minden rendszer, mire felnő.

Addig is erre folyamatosan figyelni kell. De ahogy engem is elvittek a szüleim ügyeket intézni, majd megyünk Cicával, és meghódítjuk a bürokráciát!