Lassan három éve nyűvöm már a hétköznapokban a legújabb hallókészülékem. Nagy váltás volt az életemben, hiszen a régit beállítások nélkül kaptam, hallásgondozás nélkül. Ehhez képest a mostanit profi ellátás és odafigyelés követte, és ugyan az első egy évben durván pozitív változásokat tapasztaltam meg, azt nem gondoltam, hogy a harmadik év is tartogat meglepetéseket. Azt hiszem, esetemben igaz a mondás: "A türelem rózsát terem."

Azt azért fontosnak tartom elmondani, hogy nálam azért is olyan nagy a változás, mert régen csak az egyik oldalamra hordtam hallókészüléket, míg most már mindkettőre. Még gyerekkoromban annyira rosszul kalibrálták a hallókészülékeimet, hogy nyűgössé tett, hogy nagyon másképp hallom a világot az egyik és a másik fülemmel, így az egyiket (amelyikkel kevésbé hallottam) letettem. Az sem motivált a kétoldali hallókészülék viselésre, hogy folyamatosan gyulladásban volt a fülem, ami viszont egy hallókészülékkel elmúlt.

Érthető, hogy ezután drasztikusabb változást éltem meg, amikor az audiológusom rábeszélt, hogy hordjam mindkét fülemben az újat.

Emlékszem, hogy  nagyon furcsa volt a több mint egy évtizedig alvó fülemen hangot érzékelni. Borzasztóan hangosnak, fülsértőnek éreztem mindent, és fokozatosan emeltük a hangerőt, hogy hozzászokjak. Ekkor értettem meg, tényleg milyen lassú, összetett, és finoman alakuló folyamat tud lenni a hallás megtapasztalása.

Hogy meg kell tanulni együtt élni az új hangokat tartalmazó világgal. Megérteni azt.

És még három év múlva is van új a nap alatt, amikor már azt hinnéd, nem lep meg semmi. Nem csak azt volt furcsa megélni, hogy a régi hangok közül néhány megváltozott. Nem csak azt, hogy néhány hang, amiről azt hittem nem létezik, kiderült, hogy mégis. Nagyon furcsa volt megtapasztalni azt is, hogy az új hangok milyen hatással vannak a viselkedésemre.

A minap leültem, és azon gondolkodtam, hogy mi minden változás történt az életemben, a hétköznapokban, amit a hallókészülékem okozott. Van jónéhány.

Dúdolok és kornyikálok

Ez egy nagyon idegesítő dolog, és szörnyen szeretnék leszokni róla,

de azt a döbbenetes felfedezést kellett tennem, hogy a hangok függővé tesznek.

Ha egyedül vagyok, akkor annyi hangot adok ki, amennyi csak belefér. Dúdolok a kutyámnak, énekelek, vagy refréneket ismételgetek, de simán megpróbálkozom azzal, hogy nyelvcsattogással leutánozzak egy dallamot. Nyilván nem sikerül, és nyilván hamis, de elég, ha nekem tetszik.

Forrás: Unsplash

Észrevétlenül csúsztam bele ebbe a függőségbe, először csak pislogtam, hogy miért csinálom ezt, de ha végiggondolom, logikus: 30 évig nem hallottam ezeket, persze, hogy rákattantam. Majd ráunok. (Remélem.)

Új hangok

Megnőtt az új hangok száma a hétköznapokban. Ha szigorúan statisztikailag akarom ezt megközelíteni. De érzelmileg elég nehéz nem tudomást venni róla, mert sokszor tényleg sokkoló és csodálatos megélni, amikor a hangot, amiről tudtad ugyan, hogy létezik, de még sosem hallottad, megtapasztalod.

Ilyen volt például, amikor az Őrségben túrázva a nagy csendben, extrém hangerősítssel hallottam életemben először a kakukkolást. Vagy amikor kutyasétáltatás során hallottam, hogy több ezer tücsök húzza a nótát. Vagy amikor rá kellett jönnöm, hogy a kutyával nem csak az ő cukisága, puha bundája érkezett meg közénk, hanem a hangjai is. És nem az ugatásra gondolok, hanem arra, hogy hangja van annak, ha fújtat. Vagy annak, hogy lefetyeli a vizet. Vagy nyalogat.

A pukit nem hallom - mielőtt megkérdeznétek.

De ez talán jobb is. (haha)

Jobban támaszkodom a hallásomra

Ha nekem valaki azt mondja, hogy lesz idő, mikor kenyeret kenek, és közben nem tartom a szemem sarkát a kutyámon, akkor körberöhögöm. Ismeritek az érzést, tudod, amikor valamire nagyon kell figyelned, mert élet-halál kérdése - például üzenetet vársz, egy jelzést, vagy a gyerekedre/kutyádra figyelsz, hogy életben maradjon, vagy éppen a környezeted maradjon ép -, de közben nagyon szeretnél végre mondjuk enni, vagy bármi mást. Ugye a hallásodra nem annyira tudsz hagyatkozni, csak a szemedre, így vagy úgy kened meg a kenyered, hogy nem nézel oda, vagy másodpercenként lesel ide-oda.

Na, ez most pár fokkal nekem könnyebben megy.

Már ismerem annyira a kutyám hangjait, hogy tudom, mikor van baj, és anélkül meg tudom kenni a kenyeret, hogy az asztalon ne kenjem szét a tömlős sajt felét.

Forrás: Unsplash

Vannak hangok, amik idegesítenek

De annyira, hogy ha nem szűnik meg a zaj azonnal, felcsattanok. Ilyen a tuctuc zenék némelyike. Vagy amikor a zacskót végtelen ideig zörgetik. Vannak zajok, amik simán csak elfárasztanak: túl sok zene, túl sok zaj a felújítás során, vagy a közlekedés hangja. Ilyenkor egyszerűen csak kikapcsolom magam, míg nem töltődöm fel kicsit, vagy extrém halkra állítom a hallókészülékem. Néhanapján pedig csendnapot tartok, amikor be se rakom őket a fülembe.

Elérhetőbb lett az angol nyelv

Végre nem kell átugornom a nyelvtanulós appokban azokat a részeket, amikor angolul olvasnak fel valamit, ami alapján a feladatot el kell végeznem. Például, amikor egy angol mondatot kell összekattintanom a szétdarabolt mondatrészek sorba helyezésével, amihez az egész mondat felolvasása ad segítséget. Úgy, hogy el tudom olvasni a szavakat, könnyebb kilogikáznom, mit is hallok tulajdonképpen. Nem azt mondom, hogy simán megy, de a régi hallásképességeimhez viszonyítva ez egy nagy lépés. Jobb annál, mint hogy az esélytelenek nyugalmával átugrom ezt a feladatot. Én a Duolingo-t használom nyelvtanulásra. Tökéletes gyorstalpaló, ha napi 15-20 perced van tanulni angolul.

Nem tűnik ez olyan sok dolognak egy-másfél év alatt, ugye? Ráadásul ezek lassan beérő folyamatok, amik hirtelen, váratlan helyzetekben tudatosulnak, hogy jé, most már ezt is tudom, értem, hallom. Erre is képes vagyok. És nem, ettől nem leszek halló. Nem leszek sokkal-sokkal jobb képességű. De ezek a nünansznyi dolgok igenis sokat hozzátesznek a mindennapokhoz. Különlegesebbé teszik azokat.

Mert minden egyes ilyen kitekintés a hangélményekkel olyan, mintha nagyobbá tágulna az univerzum. Mondjuk még egy univerzumnyit.

Forrás: Unsplash